Londonban az amerikai Hikaru Nakamura és az izraeli Borisz Gelfand vívja a döntőt a London Chess Classic 2013 rapidversenyen. Az elődöntőben Nakamura az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen nyert 1,5-0,5-re. A második partiban az exvilágbajnok nyerőesélyes állást ért el, előnyét azonban eltékozolta, majd döbbenetes hibával el is vesztette a játszmát. Az izraeli Borisz Gelfand és az angol Michael Adams találkozót az első összecsapás döntötte el, Gelfand megvédte nehéz pozícióját, anyagi előnyét érvényesítette, 1,5-0,5-tel jutott a döntőbe.
Vlagyimir Kramnyik számára az utóbbi években Hikaru Nakamura nagyon kellemetlen ellenfél. Az idei Tal-emlékverseny második fordulójában az exvilágbajnok fölényes állást rontott egyenesen vesztésre, az isztambuli sakkolimpián is Nakamura mért vereséget Kramnyikra. A júniusi genfi rapidtornán az orosz sakkozó feledni tudta a korábbi rossz emlékeket. Az első rapid és villámpartiban is előnybe került, végül a második villámparti megnyerésével a jutott döntőbe, ahol kikapott az azeri Sahriyar Mamedgyarovtól. A novemberi csapat-világbajnokságon Nakamura ismét legyőzte Kramnyikot.
Londonban jubileumi 25, partijukat játszották, a korábbi mérleg az amerikai nagymesternek volt minimálisan kedvezőbb, 8-7-re vezetett.
A párharcuk első partijában Vlagyimir Kramnyik kedvező esélyű pozícióban rossz tervet választott, Hikaru Nakamura előnybe kerülhetett volna, de csak gyalogot nyert. Szupernagymesterhez méltatlanul a huszárvégjátékot még sokáig „nyúzta”, patt lett a vége.
A második játszmában az exvilágbajnok szépen túljátszotta ellenfelét, az idő szorításában azonban bizonytalanná vált, előnyét eltékozolta. Többször is elkerülte a lépésismétléses remit, majd döbbenetes hibával el is vesztette a partit, Hikaru Nakamura jutott a döntőbe.
Borisz Gelfand – Michael Adams
A negyvenes éveikben járó szupernagymesterek csatáztak a másik ágon. Az izraeli Borisz Gelfand és az angol Michael Adams korábban már 46 partiban csatáztak, Gelfand 12-szer nyert, Adams hétszer megadásra kényszeríteni ellenfelét a 27 döntetlen mellett.
Nagyon érdekes volt az első összecsapásuk. Borisz Gelfand a nyitásban nem jeleskedett, Michael Adams biztató pozíciót ért el. Elnézte azonban Gelfand hosszúsánc lehetőségét, minőséget vesztett. Bonyolult küzdelemben Gelfand értékesítette anyagi előnyét.
Adams nem tudott visszavágni. Világossal rosszul játszotta a nyitást, Gelfand jelentős előnyt szerzett, de láthatóan csak a továbbjutását jelentő döntetlenre törekedett.
Az elődöntő eredményei:
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2812) 0,5 – 1,5
Vlagyimir Kramnyik – Hikaru Nakamura döntetlen (Angol megnyitás, 65)
Hikaru Nakamura – Vlagyimir Kramnyik 1 – 0 (Vezércsel, 66)
Borisz Gelfand (izraeli, 2718) - Michael Adams (angol, 2746) 1,5 – 0,5
Borisz Gelfand – Michael Adams 1 – 0 (Katalán megnyitás, 54)
Michael Adams – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 73)
A döntő:
Hikaru – Nakamura – Borisz Gelfand
Kramnyik,V (2793) - Nakamura,H (2786)
Angol megnyitás [A15]
1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.b3 Fg7 4.Fb2 0-0 5.g3 d6 6.Fg2 e5 7.0-0 Hh5 8.Hc3 f5 9.d3 Hc6 10.e3 h6 11.a3 a5 12.Hd2 Hf6 13.Hd5 Fe6 14.f4 Kh7 15.Vc2 Vd7 16.Bae1 Bae8 17.Fc3 Fxd5 18.cxd5 He7 19.e4 exf4 20.gxf4 fxe4 21.dxe4 Hh5 22.Fxg7 Kxg7
23.e5?!
Vlagyimir Kramnyik a ábá23.f5 gxf5 24.exf5 Hf6 25.Vd3 folytatásban jó esélyt kaphatott volna.
23...Hxf4 24.e6
Az exvilágbajnok hosszasan gondolkodott, jelentős időhátrányba került.
24...Vb5!?
Hikaru Nakamura gyorsan döntött. Előnybe kerülhetett volna a 24...Vd8 25.Vc3+ Kh7 26.Vc4 Hexd5 27.e7 Bxe7 28.Bxe7+ Vxe7 29.Fxd5 c6 30.Fg8+ Kg7 31.Vd4+ Ve5 32.Vxe5+ dxe5 33.Fc4 b5 változatban.
25.Vxc7 Hxg2 26.Bxf8 Kxf8 27.Kxg2 Vxd5+ 28.He4 Vxe6 29.Vxd6 Vxd6 30.Hxd6 Bd8 31.Bf1+ Kg8 32.Hxb7 Bd5
33.Bb1 Hc6 34.Bb2 h5 35.b4 axb4 36.axb4 Bb5 37.Hd6 Bxb4 38.Bxb4 Hxb4 39.He4 Kf7 40.Kf3 Hd5
41.Kg3
Az amerikai nagymester nehezen nyugodott bele a döntetlenbe.
41...Kg7 42.Kh4 Kh6 43.Hg5 He7 44.Hf7+ Kg7 45.Hd6 Hd5 46.Kg5 Hc7 47.Kf4 Hd5+ 48.Kg5 Hf6 49.h4 Hh7+ 50.Kf4 Hf8 51.Ke5 Hd7+ 52.Ke6 Hc5+ 53.Ke5 Hd7+ 54.Ke6 Hc5+ 55.Ke5 Hd3+ 56.Ke4 Hb4 57.Kf4 Hd3+ 58.Kg5 He5 59.He8+ Kf7 60.Hd6+ Ke7 61.Hc4 Hxc4 62.Kxg6 He5+ 63.Kxh5 Kf6 64.Kh6 Hg4+ 65.Kh5
65...Kf5 és döntetlen
Nakamura,H (2786) - Kramnyik,V (2793)
Vezércsel [D35]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 c5 7.a3 g6 8.Hf3 Fg7 9.h4 Hc6 10.Fe3 Va5 11.Vd2 cxd4 12.cxd4 Vxd2+ 13.Kxd2 0-0 14.Fb5 Fd7 15.Bhd1 Bfd8 16.Ke1?!
16...Hb4! 17.Fxd7
Hikaru Nakamura inkább a minőségáldozatot választotta. A 17.Fd3 Hxd3+ 18.Bxd3 Fc6 19.Hd2 Bac8 (19...a6 20.a4 Bac8) állás sötét futópárjával szemben nem sok jót ígért.
17...Hc2+ 18.Kd2 Hxa1 19.Fa4 b5 20.Fxb5 Hb3+ 21.Ke2 Bac8 22.d5 exd5 23.exd5 Hc5 24.Bc1?! He4
Jobb volt a 24...a6 25.Fc6 Hb3 26.Bb1 Ha5 27.Bb6 Hxc6 28.dxc6 Bd6 folytatás.
25.Bxc8 Bxc8 26.Fc6 Bb8 27.Fxa7 Bb2+ 28.Kf1 Ba2 29.a4 Ba1+ 30.Ke2 Hc3+ 31.Kd3 Hxa4 32.Fxa4 Ba3+ 33.Ke2 Bxa4
34.Fb6 Kf8 35.g3 Ke8 36.Fe3 Ba5 37.d6 Bd5 38.Ff4 f6 39.Hd2 Kd7 40.He4 Ke6 41.Fd2 h6
42.d7 Kf7?
Az idő szorításában Vlagyimir Kramnyik eltékozolta előnyét.
43.Hc5 Ff8
44.Fa5 Fe7 45.Fb6 Bd6 46.Fa5 Bd5 47.Fb6 h5 48.Kf3 f5 49.Kg2 Bd2 50.Fa5 Bd5 51.Fb6
51...f4 52.Kf3 fxg3 53.fxg3 Bd6 54.Fa5 Bd4 55.Fb6 Bd1 56.Fa5 Bd5 57.Fb6 Bd1 58.Fa5 g5 59.hxg5 Kg6 60.Fb6 Fxg5
61.He6 Bd3+ 62.Ke4 Bd6 63.Hxg5 Bxd7 64.Hf3 Be7+ 65.He5+
65...Kf6??
Nehéz elhinni, hogy Kramnyik képes ilyen hibára.
66.Fd8 és sötét feladta
Gelfand,B (2777) - Adams,M (2754)
Katalán megnyitás [E06]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.g3 dxc4 6.Fg2 0-0 7.He5 c5 8.dxc5 Vxd1+ 9.Hxd1 Fxc5 10.He3 c3 11.bxc3 Hbd7 12.Hd3 Bb8 13.Hc4 b6 14.Hxc5 Hxc5 15.Fa3 Fa6 16.He5 Bfc8 17.Hc6 Bb7 18.Fxc5 bxc5 19.He5
19...Bb2 20.c4 h5
Számításba jött a 20...He8 21.a4 Bc7 22.Ff3 f6 23.Hd3 Bb8 folytatás is.
21.Ff3 Hg4 22.Hc6 Bc7 23.h3 Hf6 24.He5 Hd7?
25.0-0-0!
A meglepő hosszúsánc minőséget nyert.
25...Hxe5 26.Kxb2 Hxf3 27.exf3 Fxc4 28.Bd8+ Kh7 29.Bc1 Fd5
Mindketten az időzavar felé közelítettek.
30.Bc3 Kg6 31.h4 Kf6 32.a3 Ke5 33.Bh8 g6 34.g4 hxg4 35.fxg4 Kd4 36.Be3 f5 37.gxf5 gxf5 38.h5
38...f4 39.Bh3 Bb7+ 40.Kc1 Fe4 41.Bd8+ Ke5 42.h6 c4 43.Kd2
Pontosabb volt a 43.Bh5+ Ff5 44.Kd2 Ke4 45.Kc3 folytatás.
43...Bb2+ 44.Ke1 Bb1+ 45.Bd1 Bb7 46.Bh5+ Kf6
47.Bd4 Bb1+ 48.Kd2 Bb2+ 49.Kc3 Bc2+ 50.Kb4 Fh7 51.Bxf4+ Kg6 52.Bh3 e5 53.Bxc4 Bxf2 54.Bc7 és sötét feladta
Adams,M (2754) - Gelfand,B (2777)
Szicíliai védelem [B90]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fg5 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 Fg7 10.Vd2 Hc6 11.Hb3 b5 12.f3 Hge5 13.Ff2 Ha5 14.Hxa5 Vxa5 15.Fe2 Fe6 16.Fd4 b4 17.Hd1
17...d5
Borisz Gelfand előnnyel zárta a nyitást.
18.exd5 Vxd5 19.c3 bxc3 20.bxc3 Bd8 21.He3 Va5 22.Bd1 Hc6 23.Hc2 Vxa2 24.0-0 Hxd4 25.cxd4 Fb3 26.Fd3 Fxc2 27.Fxc2 Bxd4 28.Ve2 Ve6
Borisznak a remi a döntőt jelentette.
29.Vxe6 fxe6 30.Bde1 Bd6 31.Fb3 Fd4+ 32.Kh1 e5 33.Bc1 Kf8 34.Bc7 Fb6 35.Bb7 Fc5 36.Be1 Bb6 37.Bxb6 Fxb6 38.Bxe5 Fd4 39.Be6 a5 40.g3 Ff6 41.Ba6 Fc3 42.Bc6 Ff6 43.Bc5 Kg7 44.Bxa5 Bb8
45.Fd5 Bb2 46.Fe4 h5 47.f4 gxf4 48.Bxh5 fxg3 49.hxg3 Be2 50.Ff3 Be5 51.Bh3 Be3 52.Kg2 Ba3 53.Bh5 Ba2+ 54.Kh3 Ba3 55.Kg2 Ba2+ 56.Kf1 Ba3 57.Kf2 Fd4+ 58.Kg2 Be3 59.Bh4 Ff6 60.Bg4+ Kf7 61.Fd5+ e6 62.Ff3 Ba3 63.Be4 Fg5 64.Be2 Kf6 65.Bf2 Fe3 66.Bf1 Ba2+ 67.Fe2+ Kg5 68.Kf3 Fc5 69.Fc4 Ba3+ 70.Kg2 Fd6 71.Bf3 Bxf3 72.Kxf3 e5 73.Ke4 és döntetlen
Verőci Zsuzsa