Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Bilbaóban zajló IX. Chess Masters Final nyolcadik fordulójában a csúcsrangadó, a világbajnoki kihívó orosz Szergej Karjakin és a norvég világbajnok Magnus Carlsen játszmája csak 19 lépésig tartott. Karjakin az első alkalmat megragadta, hogy lépésismétléssel döntetlent érjen el. Carlsen legnagyobb riválisa, az amerikai Hikaru Nakamura is remizett, a kínai Wei Yi változatlanul ötvenszázalékos. A játéknap egyetlen győzelmét az amerikai Wesley So aratta, a holland Anish Giri többször is hibázott.

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

Érdeklődéssel vártuk, de csalódnunk kellett a bilbaói torna csúcsrangadójának „visszavágóján”. Az első körben sötéttel vereséget szenvedő világbajnoki kihívó orosz Szergej Karjakin nem is kísérelte meg, hogy világossal igazi küzdelemre kényszerítse a világbajnokot, Magnus Carlsent. Úgy tűnt, hogy alig várja a parti végét, az első alkalmat megragadta, hogy lépésismétléssel remizzen. Carlsen érthetően 3 pontos előnyének birtokában nem kockáztatott, nem rajta múlott, hogy a remélt nagy csata elmaradt.

A 17 esztendős kínai Wei Yi másodszor is megosztozott a ponton az amerikai Hikaru Nakamurával. A katalán megnyitású partiban kis előnnyel játszhatott, biztos kézzel vezette a világos haderőt. A Carlsen ellen győzelemmel kezdő Nakamura sorozatban hetedszer remizett.

Megszerezte első győzelmét az amerikai Wesley So, másodszor kapott ki a holland Anish Giri. Az olasz megnyitású játszmában Giri többször is hibázott, ezt So kihasználta. A végjátékban Giri királya matthálóba keveredett.

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

A 8. forduló eredményei:

Wesley So (amerikai, 2770) – Anish Giri (holland, 2785) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 57)

Szergej Karjakin (orosz, 2773) – Magnus Carlsen (2875) döntetlen (Ragozin védelem, 19)

Wei Yi (kínai, 2696) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) döntetlen (Katalán megnyitás, 45)

A verseny állása:

IX. Chess Masters Final, Bilbao, 2016.július 13-23.

kat. XXII (2777)

1

2

3

4

5

6

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2855

*

*

 0

1

3

1

3

3

1

1

13

2845

2.

Hikaru Nakamura

g

USA

2787

 3

1

*

*

 1

1

1

1

1

1

10

2818

3.

Wei Yi

g

CHN

2656

0

1

1

1

*

*

1

1

3

1

9

2799

4.

Wesley So

g

USA

2770

 0

1

1

1

1

1

1

3

*

*

9

2780

5.

Szergej Karjakin

g

RUS

2773

 0

1

1

1

*

*

1

1

1

1

7

2744

6.

Anish Giri

g

NED

2785

 1

1

1

0

1

1

 *

*

1

6

2678

A klasszikus pontozás szerint az állás:

1.Magnus Carlsen 5 pont

2. Hikaru Nakamura 4,5

3-4. Wei Yi és Wesley So 4

5. Szergej Karjakin 3,5

6. Anish Giri 3

A 9. forduló párosítása:

Wei Yi – Wesly So

Hikaru Nakamura – Szergej Karjakin

Magnus Carlsen – Anish Giri

Karjakin,S (2773) - Carlsen,M (2855)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Va4+ Hc6 6.e3 0-0 7.Vc2 Be8 8.Fd2 a6

Magnus Carlsen a Grand Chess Tour leuveni rapidversenyén elég bizarr módon szenvedett vereséget Hikaru Nakamurától  a 8...e5 9.dxe5 Hxe5 10.cxd5 Hxf3+ 11.gxf3 Hxd5?? -tel tisztet nézett el. 12.Hxd5 Vxd5 13.Fxb4 folytatásban.

9.a3 Fd6 10.h3 Fd7

A moszkvai világbajnok-jelölti versenyen Levon Aronjan a 10...h6 11.Bd1 dxc4 12.Fxc4 e5 13.0-0 Fd7 14.dxe5 Hxe5 15.Hxe5 Bxe5 16.f4 Ff5 17.Vb3 Be7 18.Vxb7 Fc2 19.Bc1 Bb8 változatban egyenlő esélyeket ért el Nakamurával szemben.

11.cxd5

A sakkrajongók azt remélték, hogy a világbajnoki kihívóban nagyobb az eltökéltség, hogy visszavágjon a világelsőnek az első félidőben elszenvedett vereségéért, választása sokaknak okozott csalódást.

11...exd5 12.Fd3 Ha7 13.Vb3 c6

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

14.Vxb7

Karjakin az első lehetőséget megragadta, hogy remizzen.

14...Hb5 15.Hxb5 axb5 16.He5 Bb8 17.Va6 Ba8 18.Vb7 Bb8 19.Va6 Ba8 és döntetlen

Wei Yi (2696) - Nakamura,H (2787)
Katalán megnyitás [E06]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.Hc3 dxc4 7.He5 Hc6 8.Fxc6 bxc6 9.Hxc6 Ve8 10.Hxe7+ Vxe7 11.Va4 c5 12.dxc5 Vxc5 13.Fe3 Vc7 14.Bd1 Fd7 15.Va3 Hd5 16.Fd4 a5 17.Bd2 Hb4 18.0-0 Vb7 19.Ha4 Fxa4 20.Vxa4 Bfc8

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

21.Bc1

Számításba jött a 21.Bfd1 Hd5 22.Vc2 Hb4 23.Vb1 Ve7 24.a3 Hd5 25.e4 Hf6 26.Vc2 terv.

21...f6 22.f3 Va6 23.Ff2 Hd5 24.Bdc2 Hb4 25.Bd2 Hd5 26.Bdc2 Hb4 27.Bc3

Wei Yi a lépésismétlést elkerülte.

27...h6 28.Kg2 Bab8 29.b3 cxb3 30.Bxc8+ Bxc8 31.Bxc8+ Vxc8 32.Vxb3 Kf7 33.Va4 Va6 34.Vd7+

Világos kis előnyét a 34.Kf1 őrizte volna.

34…Kg8 35.Vd2 Vc4 36.Vd8+ Kh7 37.Vxa5 Hxa2 38.Vd2 Hb4 39.Vb2 Hc6 40.Vb1+ Kg8 41.Vb7 He5 42.Vb8+ Kh7 43.Vb1+ Kg8 44.Vb8+ Kh7 45.Vb1+ Kg8 és döntetlen

So,W (2770) - Giri,A (2785)
Olasz megnyitás [C50]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 0-0 6.Be1 Hg4 7.Be2 Kh8 8.h3 f5 9.Hc3

A tisztáldozat elfogadására sötét jelentős előnybe kerülhetett volna. 9.hxg4-re 9...fxg4 10.He1 (10.Hh2 g3 11.Fe3 gxh2+ 12.Kh1 Hd4; 10.Hg5 Vf6 11.Vf1 Hd4) 10...Vh4 változatokban.

9...Hf6 10.Fe3

Figyelmet érdemelt a 10.Fg5 d6 11.Hd5 fxe4 12.dxe4 folytatás.

10...Fxe3 11.fxe3 fxe4 12.dxe4 d6 13.a3 Ve8 14.Vd3 Hd8 15.Bf2 Fe6 16.Baf1 a6 17.Hd2 b5 18.Fxe6 Hxe6 19.Hd5 Hd7 20.Bxf8+ Hdxf8 21.c4 c6 22.Hc3 Ve7 23.b4 Hd7 24.Hb3 Hf6 25.Ha5 Vc7 26.Bc1 Vd7

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

27.cxb5 axb5 28.a4 bxa4?! 29.Hxa4 Bf8 30.Hb6 Vf7

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

31.Hxc6

Wesley So a 31.Hbc4 He8 32.Hd2 Vg6 33.Bf1 Bxf1+ 34.Vxf1 változatban előnyt érhetett volna el.

31...Hg5 32.Bf1 Vc7 33.Vb5 Hgxe4?! 34.Hd5 Vd7 35.Hxf6 gxf6?

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

36.Vd5

Az amerikai nagymester kihasználta a hibákat, egyre nagyobb lett a fölénye.

36...Hc3?! 37.Vc4 Ha4 38.b5 Hb6 39.Vd3 Bg8 40.e4 Ve6 41.Bd1 Hd7 42.Kh2

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

42...Hc5 43.Vxd6 Vxd6 44.Bxd6 Hxe4 45.Be6 Hc5 46.Bxf6 e4 47.Bf5 Hb7? 48.Be5 Hd6 49.Hd4 Bb8

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

50.g4 Kg8 51.Kg3 Kf7 52.Hf5 Kf6 53.Kf4 Hxb5?

Reménytelen állásban azonnal vesztett.

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

54.g5+ Kg6 55.Be7 Bh8 56.Kg4 h5+ 57.Kf4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbaóban, a Chess Masters Final ötödik fordulójában három döntetlen született. A norvég világbajnok Magnus Carlsen állt legközelebb a nyeréshez, de a holland Anish Giri a kritikus állásban remekül védekezett. A világbajnoki kihívó orosz Szergej Karjakin küzdelem nélkül remizett az amerikai Hikaru Nakamurával, kerülve az elméleti párbajt lépést ismételt. Az amerikai Wesley So és a kínai Wei Yi hosszasan játszotta az elméleti döntetlen pozíciót. A torna félidejében Carlsen 3 ponttal előzi meg Nakamurát, ami a viadalon egy győzelmet jelent. A pihenőnap után keddtől ellenkező színelosztással a nagymesterek ismét megmérkőznek egymással, a hatodik fordulóban többek között Nakamura-Carlsen visszavágó lesz.

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

A holland Anish Giri még nem vesztett klasszikus gondolkodási idejű partis Magnus Carlsen ellen, 14 döntetlen mellett 2011-ben a Corus tornán sötéttel 22 lépésben nyert. Magnus ezúttal meglepetést készített elő, az elfogadott vezércselben a 3…a6-os varit játszotta meg. Szupernagymester előadásában évtizedek óta nem láttuk ezt a folytatást, a Fg4, Hc6,Fd6-os felállást. Anisht békés szándék vezérelte a partiban, sorozatos cserékkel egyszerűsített, de Magnus megérezte a lehetőséget, kezdeményezéshez jutott. Érdekes küzdelem bontakozott ki, Carlsen c szabadgyalogja előretört, sokan talán már „temették” Girit. A holland titán a kritikus állásban nagyon higgadtan védekezett, 62 lépés után a tizenötödször remiztek.

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

A viadal első öt fordulójában a világbajnoki kihívó Szergej Karjakin egyértelmű csalódást okozott. Hikaru Nakamura ellen már a 13. lépésben jelezte, hogy nem vállalja az igazi elméleti párbajt, inkább lépésismétléssel kibújik a küzdelem elől.

Az amerikai Wesley So és a kínai Wei Yi hosszasan gyötörte egymást az orosz huszárjátékban. Hol egyik, hol másik félnek véltünk felfedezni jobb lehetőséget. So kihasználva Yi pontatlanságát gyalogot nyert, de a bástyavégjáték nem volt nyerhető, bár lelkesen játszották az állást.

Az 5. forduló eredményei:

Wesley So (amerikai, 2770) - Wei Yi (kínai, 2696) döntetlen (Orosz huszárjáték, 73)

Szergej Karjakin (orosz, 2773) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) döntetlen (Vezércsel, 18)

Anish Giri (holland, 2785) - Magnus Carlsen (norvég, 2855) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 62)

A verseny állása:

H.

Név

FED

Élő

1

2

3

4

5

6

Pont

1

Magnus Carlsen

NOR

2855

x

0

1

3

3

3

10

2

Hikaru Nakamura

USA

2787

3

x

1

1

1

1

7

3

Anish Giri

NED

2785

1

1

x

1

1

1

5

4

Szergej Karjakin

RUS

2773

0

1

1

x

1

1

4

5

Wesley So

USA

2770

0

1

1

1

x

1

4

6

Wei Yi

CHN

2696

0

1

1

1

1

x

4

A keddi 6. forduló párosítása:

Wesley So - Szergej Karjakin

Weí Yi - Anish Giri

Hikaru Nakamura - Magnus Carlsen

Giri,A (2785) - Carlsen,M (2855)
Elfogadott vezércsel [D22]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.Hf3 a6 4.e3 Fg4 5.Fxc4 e6 6.h3 Fh5 7.Hc3 Hc6 8.0-0 Hf6 9.b3 Fd6 10.Fb2 0-0 11.Fe2 Ve7 12.Bc1 Bad8 13.He5

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

13...Hxe5

Magnus Carlsen nem akart remizni a 13...Fxe2 14.Hxc6 Fxd1 15.Hxe7+ Fxe7 16.Bfxd1 változatban.

14.Fxh5 Hg6 15.Fxg6 hxg6 16.Vf3 c6 17.Bfd1 e5 18.dxe5 Fxe5 19.Bxd8 Bxd8 20.Bd1

A világbajnok ellen még veretlen Anish Giri békés szándékkal cserélgette a tiszteket.

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

20...b5 21.g3 Bxd1+ 22.Vxd1 c5

Magnus Carlsen átvette a kezdeményezést.

23.Vd3 Kh7 24.Hd1 Fxb2 25.Hxb2

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

25...Ve6

A vezérszárnyi gyalogtöbblet reális esélyt adott.

26.g4 Vc6 27.Ve2 He4 28.Vc2 Hg5 29.f4 He6 30.Vg2 Vd6 31.Ve2 Vd5 32.Vg2 Vd6 33.h4 Hc7

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

34.h5

Anish korábbi óvatos játékának tükrében rizikós vállalkozás.

34...gxh5 35.gxh5 Ve7 36.Vf3 Vd7 37.Hd1 Vd5 38.Ve2 Vf5 39.Hf2 Hd5

Magnusnak sikerült a legideálisabb mezőkre varázsolni haderejét.

40.Kg2

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

40...c4! 41.bxc4 bxc4 42.Kg3 c3 43.Vxa6 c2

Világosnak van mentsége a 43...Hb4 44.Vc4 c2 45.a3 Hd5 46.Vd3 Vxd3 47.Hxd3 Hxe3 48.Kf3 Hc4 49.Ke4 Hxa3 50.Kd4 Kh6 51.Kc3 Kxh5 52.Kb2 Hb5 53.Kxc2 f6 54.Kd2 Kg4 55.Ke3 változatban is. 43...Hxe3 -ra 44.Vd3 Vxd3 45.Hxd3 c2 46.Kf3 Hd5 47.Hc1 f5 48.Ke2 Hxf4+ 49.Kd2 Kh6 50.a4 He6 51.a5 Hc7 52.Kxc2 Kxh5 53.Kd3 Kg4 54.Kd4 f4 55.Hb3 g5 56.Ke4 Kg3 57.Hd4 következhetett volna.

44.Vd3 He7

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

45.Vc4!

Anish megtalálta a védőlépést.

45...Vxh5 46.Vxc2+ Hf5+ 47.Kg2 Vg6+ 48.Kh2 Vg3+ 49.Kh1 g6 50.Ve2 Hxe3 51.He4 Vxf4 52.Vh2+ Vxh2+ 53.Kxh2

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

53...Hc4 54.Kg3 Kg7 55.a4 f5 56.Hg5 Kf6 57.Kh4 Ha5 58.Hh7+ Kg7 59.Hg5 Hc6 60.He6+ Kf6 61.Hg5 Ke5 62.Hh3 és döntetlen

Karjakin,S (2773) - Nakamura,H (2787)
Vezércsel [D37]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e6 3.Hf3 d5 4.d4 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 Fxc5 8.Vc2 Hc6 9.a3 Va5 10.Bd1 Be8

A Grand Chess Tour tavalyi St. Louis-i tornáján Hikaru Nakamura a 10...Fe7 11.Fe2 He4 12.cxd5 Hxc3 13.Vxc3 Vxc3+ 14.bxc3 exd5 15.Bxd5 Fxa3 változatot játszotta meg Magnus Carlsen ellen.

11.Hd2 e5 12.Fg5

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

12...Hd4 13.Va4

A világbajnoki kihívó a gyors remit választotta. 13.Vb1 Ff5 14.Fd3 Fxd3 (14...e4 15.Ff1) 15.Vxd3 He4 16.cxd5 Hxc3 17.bxc3 Hb5 18.0-0 Hd6 változatot nem vállalta.

13...Vxa4 14.Hxa4 Hc2+ 15.Ke2 Hd4+ 16.Ke1 Hc2+ 17.Ke2 Hd4+ 18.Ke1 Hc2+ és döntetlen

So,W (2770) - Wei,Yi (2696)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Hc6 7.Ff4 Fe7 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.h3 Ff6 11.g4 h6 12.Fg2 0-0-0 13.b3 Bde8 14.Bhe1 Kb8 15.Fe3 a6 16.Hg1 g5 17.He2 h5 18.f3 Ve7 19.Hg3 d5

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

20.Kb2 Bd8 21.He2

A kínai sakkozó 21.Hxh5-re 21...d4 22.cxd4 Fxd4+ 23.Fxd4 Hxd4 24.Vc3 Hb5 25.Vf6 Va3+ 26.Kb1 Fc8 folytatást tervezhette.

21...Bhe8 22.Hd4 Hxd4 23.cxd4 Bg8 24.Ff1 Vd6 25.f4 hxg4 26.fxg5 Fe7 27.hxg4 Fxg4 28.Fe2 Fxe2 29.Bxe2 f6 30.gxf6 Fxf6 31.Ff4 Vd7 32.Bde1 Vg7 33.Kb1 Fg5 34.Fxg5 Vxg5 35.Vb4 Bg6 36.Be5 Vh4 37.Be8 Bgd6 38.B1e7 Bxe8 39.Bxe8+ Bd8 40.Be6 b6

IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin

41.a4 a5 42.Vc3 Bg8 43.Ka2 Vh7 44.Vc6 Bd8 45.b4 axb4 46.a5 Vd7 47.axb6 Vxc6 48.Bxc6 cxb6 49.Bxb6+ Kc7 50.Bxb4 Bh8 51.Bb5 Kc6 52.Bc5+ Kd6 53.Kb3 Bh4 54.c3 Bh8 55.Kb4 Bb8+ 56.Bb5 Bc8 57.Bb6+ Kd7 58.Kb3 Ke7 59.Bh6 Kd7 60.Kb4 Bc4+ 61.Kb3 Bc8 62.Kc2 Bg8 63.Bh3 Kd6 64.Kd3 Bc8 65.Ke2 Kd7 66.Be3 Kd6 67.Kf3 Bf8+ 68.Kg4 Bg8+ 69.Kf5 Bf8+ 70.Kg4 Bg8+ 71.Kf4 Bf8+ 72.Kg4 Bg8+ 73.Kf4 Bb8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Abduszattorov lépéselőnyben, a 11. forduló után félpontos előnnyel vezet
2024. 01. 27.

Abduszattorov és Gukesh az élen, Nepomnjacsij nyert Ding Liren ellen
2024. 01. 25.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog