Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hanti-Manszijszkban a kínai férficsapat és az orosz női válogatott győzelmével ért véget a csapat-világbajnokság. A befejező játéknapon a kínai együttes a lengyeleket győzte le. Az orosz gárda az amerikai csapat ellen „kiütéssel” nyert, de a hetedik fordulóban a kínaiaktól elszenvedett vereség eldöntötte a világbajnoki cím sorsát. A lengyelek szép sikere a bronzérem. Az orosz női válogatott Ukrajna elleni 3-1-es győzelmével tette fel az i-re a pontot, három pontot vertek a kínaiakra, a címvédő grúzok végül harmadikként zártak.

 

Hanti-Manszijszk Csapat.világbajnokság 2017

A szibériai, olajvárosban, a sakkozás egyik fellegvárának számító Hanti-Manszijszkban a kínai férficsapat a tavalyi bakui sakkolimpián elszenvedett kudarcuk után - címvédőként a 13. helyen végeztek – veretlenül győztek, megvédték két éve kiharcolt elsőségüket. A hajrában a fiatal erőkből álló együttes kitűnő szakmai vezetéssel remek stratégiával játszott, két kritikus meccsen is Li Chao volt nyerőemberük. Az első hely sorsát eldöntő oroszok elleni rangadón és a lengyelekkel vívott utolsó találkozón is győzni tudott, ami a végső sikert jelentette.

 

Hanti-Manszijszk Csapat.világbajnokság 2017

Hazai pályán három legjobbjukat, Vlagyimir Kramnyikot, Szergej Karjakint és Alekszandr Griscsukot nélkülöző orosz együttes az utolsó fordulóban egyfajta „erődemonstrációt” tartott, 4-0-ra győzte le a három legjobbja, Fabiano Caruana, Wesley So és Hikaru Nakamura nélkül játszó amerikai csapatot. Az éltáblán Peter Szvidler nem tudott partit nyerni, Jan Nepomnjacsij és az újonc Vlagyimir Fedoszejev voltak a legjobb pontszerzők, de ne feledjük, hogy a 21 esztendős Fedoszejev sorsdöntő partit vesztett Li Chao ellen.

A két csapat kiemelkedett a mezőnyből, a harmadik helyért vívott küzdelemben a sikeresen rajtoló lengyelek önbizalmat szereztek, három vereségük ellenére remek eredményt értek el.

India az első három helyezettől kapott ki, a török együttes az élen végzettek ellen veretlenek maradtak, a befejező játéknapon a fehéroroszoktól meglepetésre vereséget szenvedtek.

Az ukránok nem bírták ki Pavel Eljanov és Andrej Volokityin hiányát, nagy kérdés, hogy Vaszilij Ivancsuk visszatér-e a válogatottba. Az amerikai csapatnak nem lehettek vérmes reményeik. Bakuban a világbajnok Magnus Carlsen vezérletével a norvégok kisebb csodát műveltek, ezúttal nyolc vereséget szenvedtek el. Az egyiptomi sakkozók küzdőszelleme kevés volt, hogy elkerüljék a papírformát tükröző vesztéseket.

Az utolsó forduló eredményei:

Törökország – Fehéroroszország 1,5 – 2,5

Ukrajna – Egyiptom  2,5 – 1,5

Oroszország – Egyesült Államok  4 - 0

Norvégia – India  1 - 3

Lengyelország – Kína  1,5 – 2,5

 

A XI. csapat-világbajnokság végeredménye:

 

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

1

Kína

*

2

2

16

24½

2

Oroszország

*

3

2

3

4

3

15

25

3

Lengyelország

1

*

3

3

3

12

20½

4

India

*

2

3

11

20½

5

Törökország

2

2

2

*

2

1

3

10

18½

6

Ukrajna

1

2

*

2

3

8

17½

7

Fehéroroszország

½

1

1

2

*

2

8

17½

8

Egyesült Államok

2

0

½

3

2

*

3

8

16

9

Norvégia

½

1

1

1

½

*

2

11

10

Egyiptom

½

½

1

1

½

1

*

0

9

 

 

 

T.

Név

Élő

FED

Pont

J.

Élő+/-

Átlag

Perf.

1

GM

Ding Liren

2783

CHN

5,0

8

-2

2670

2765

2

GM

Yu Yangyi

2749

CHN

6,0

9

1

2624

2749

3

GM

Wei Yi

2728

CHN

6,0

9

-0,5

2593

2718

4

GM

Li Chao B

2720

CHN

7,0

9

10

2589

2809

5

GM

Wen Yang

2617

CHN

0,5

1

-2,7

2402

 

T.

Név

Élő

FED

Pont

J.

Élő+/-

Átlag

Perf.

1

GM

Peter Szvidler

2756

RUS

3,0

6

-7,3

2667

2667

2

GM

Jan Nepomnjacsij

2732

RUS

6,0

8

9,5

2627

2820

3

GM

Nyikita Vityjugov

2720

RUS

5,0

7

4

2594

2752

4

GM

Makszim Matlakov

2714

RUS

5,0

7

5,8

2610

2768

5

GM

Vlagyimir Fedoszejev

2690

RUS

6,0

8

9,8

2589

2782

 

T.

Név

Élő

FED

Pont

J.

Élő+/-

Átlag

Perf.

1

GM

Radoslaw Wojtaszek

2730

POL

6,0

9

6,2

2651

2776

2

GM

Jan-Krzysztof Duda

2697

POL

5,5

9

3,5

2640

2720

3

GM

Kacper Piorun

2631

POL

3,5

7

-1,8

2612

2612

4

GM

Mateusz Bartel

2637

POL

2,5

6

-7,3

2608

2551

5

GM

Grzegorz Gajewski

2628

POL

3,0

5

1

2572

2644

 

 

Hanti-Manszijszk Csapat.világbajnokság 2017

Az orosz válogatott fölényes elsőségével ért véget a VI. női csapat-világbajnokság. A rajtlistát is vezető együttes három olimpiai aranyérem után tavaly Bakuban a dobogóról is lecsúszott a kínaiak elleni utolsó fordulóbeli vereséggel. Hanti-Manszijszkban a sorsolás szeszélye folytán már az első játéknapon megmérkőzhettek velük és a győzelem megalapozta végső sikerüket.

 

Hanti-Manszijszk Csapat.világbajnokság 2017

Első alkalommal nyerték meg a csapat-vb-t, az éltáblán Alekszandra Kosztenjuk remekelt, méltó társa volt Valentyina Gunyina, akiben időzavarai ellenére töretlenül bízik kapitányuk, Szergej Rublevszkij. Az ukránok elleni győzelemmel tették még fölényesebbé sikerüket, míg Anna és Marija Muzicsukot nélkülöző együttes két utolsó meccsének elvesztésével a dobogóról is lecsúszott.

A kínai csapatból nagyon hiányzott az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan, meglepetés a világranglista második Ju Wenjun gyenge eredménye, a teheráni kieséses rendszerű világbajnokság győztese, Tan Zhongyi sem villogott. Szerencséjükre Lei Tingijie nagy formában sakkozott.

Göröngyös utat járt be a címvédő grúz válogatott, jó hajrával és a riválisok visszaesésének köszönhetik a bronzérmet. Az első két táblán a mínuszos teljesítmény emlékeztet a sakkolimpiai „bukdácsolásukra”.  

Az indiai csapatban nem tudott igazi húzóerő lenni Dronavalli Harika, lemaradtak a dobogóról. Az olimpiai ezüstérem után többet vártunk a lengyelektől, négy vereséget is elszenvedtek az amerikaiak. Vietnam és Azerbajdzsán csak egyes partikban tudott meglepetést okozni.

Az utolsó forduló eredményei:

Oroszország – Ukrajna  3 - 1

Kína – Egyiptom  3 - 1

Vietnam – Lengyelország 1,5 – 2,5

Azerbajdzsán – India 1 - 3

Grúzia – Egyesült Államok 3 – 1

 

A VI. női csapat-világbajnokság végeredménye:

 

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

1

Oroszország

*

3

3

3

2

3

2

16

25½

2

Kína

1

*

2

2

3

3

2

3

13

22

3

Grúzia

½

*

2

2

3

3

3

4

12

21½

4

India

1

2

2

*

3

3

12

20

5

Ukrajna

1

2

*

2

3

12

19½

6

Lengyelország

½

1

2

2

*

2

9

18½

7

Egyesült Államok

2

1

1

2

*

2

2

6

16½

8

Vietnam

1

1

1

2

*

4

5

16

9

Azerbajdzsán

2

2

1

1

½

2

*

4

5

15½

10

Egyiptom

½

1

0

1

½

½

0

0

*

0

5

 

 

T.

Név

Élő

FED

Pont

J.

Élő+/-

Átlag

Perf.

1

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2542

RUS

6,0

8

10,1

2440

2633

2

GM

Katyerina Lahno

2539

RUS

5,0

8

-4,2

2403

2498

3

GM

Valentyina Gunyina

2499

RUS

6,0

8

6,3

2362

2545

4

WGM

Alekszandra Gorjacskina

2477

RUS

4,0

6

-2,9

2299

2393

5

WGM

Olga Girja

2480

RUS

4,5

6

2,8

2311

2449

 

 

T.

Név

Élő

FED

Pont

J.

Élő+/-

Átlag

Perf.

1

GM

Ju Wenjun

2583

CHN

4,5

9

-17,9

2421

2419

2

GM

Tan Zhongyi

2517

CHN

5,5

9

-4,6

2388

2468

3

GM

Zhao Xue

2490

CHN

0,0

2

-11,6

2431

4

GM

Lei Tingjie

2488

CHN

8,0

9

20,6

2358

2687

5

IM

Guo Qi

2417

CHN

4,0

7

-4,5

2303

2315

 

T.

Név

Élő

FED

Pont

J.

Élő+/-

Átlag

Perf.

1

GM

Nana Dzagnidze

2533

GEO

3,5

8

-14

2446

2403

2

IM

Lela Dzsavahisvili

2447

GEO

3,0

7

-9,1

2397

2347

3

GM

Bela Hotenasvili

2452

GEO

5,5

8

7,3

2370

2507

4

IM

Nino Bacsiasvili

2469

GEO

5,5

8

2,6

2344

2462

5

IM

Salome Melia

2393

GEO

4,0

5

6,4

2248

2440

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog