Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Februárban indul a Grand Prix négy versenyből álló sorozata

Címkék: Grand Prix 2017

A Nemzetközi Sakkszövetség honlapján megjelent a 2017-es Grand Prix-sorozat négy versenyének helyszíneiről és az időpontokról a tájékoztatás. Az már korábban eldőlt, hogy a meghívott, kijelölt 24 sakkozónak három-három tornán kell játszania, amelyeket 18-18 résztvevővel, 9 fordulós svájci rendszerben rendeznek meg. December végére ígérik a résztvevők névsorát, az első tornát az Egyesült Emírségekbeli Sardzsában február 17-től szervezik meg. Valamennyi viadalnak 130 ezer euró a díjalapja. Az összetett pontverseny első két helyezettje játszhat 2018-ban a világbajnok-jelölti versenyen.

 

Grand Prix 2017

Jövőre megkezdődik, de inkább folytatódik a küzdelem, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen következő kihívója. A jelenleg érvényben levő világbajnoki rendszer szabályzata szerint ketten az Élő-listáról juthatnak be a 2018-as világbajnok-jelölti versenyre, ketten jövőre a Tbilisziben megrendezésre kerülő Világkupáról biztosíthatják majd a továbbjutásukat. A Grand Prix-sorozatról az első két helyezett nyer részvételi jogot.

A FIDE honlapján jelent meg a négy versenyből álló Grand Prix-sorozat helyszíneivel és az időpontokkal kapcsolatos információ, de a részvételre jogosultak, illetve a részvételt vállalók névsora még nem, ezt december végére ígérik. A 24 résztvevőnek három-három tornán kell játszania. A világbajnoki döntő két résztvevője, a 2015-ös Világkupa első négy helyezettje, nyolcan a 2015. június 1. és 2016. május 1. közötti 12 Élő-listáról – súlyozott pontokkal -, kilencen élvezik a sorozat rendezési jogát elnyert AGON támogatását, egy résztvevőt az ACP jelölhet. Jogos a reményünk, hogy a junior világranglistát vezető Rapport Richárd indulásához az AGON vezérkara „zöld fényt” biztosít.  

Kilenc fordulós svájci rendszerű tornákat szerveznek 18-18 résztvevővel. Az Egyesült Emírségekbeli Sardzsa az első rendező február 17. és 28. között. Moszkva május 11. és 22. között a házigazda. Genf július 5. és 16. között látja vendégül a résztvevőket, a sorozat Palma de Mallorcán fejeződik be a november 15. és 26. közötti tornával.   Valamennyi viadalnak 130 ezer euró a díjalapja. A tornákat a www.worldchess.com közvetíti majd.

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a kínai Ju Wenjun elsőségével fejeződött be a 2015/16-s Grand Prix-sorozat ötödik versenye. A kínai olimpiai bajnoknő az orosz olimpiai aranyérmes Natalija Pogonyinával remizett, egypontos előnnyel ért a célba, megnyerte az összetett pontversenyt, ezzel kihívói jogot is szerzett, a jövő februárra tervezett teheráni kieséses rendszerű vb győztesével vívhat meg a világbajnoki címért. A tornát remekül kezdő grúz Nino Bacsiasvili lett a második, öten osztották a harmadik helyet. A befejező játéknapon orosz presztízsrangadót játszottak, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk világossal kapott ki válogatott csapattársától. Valentyina Gunyinától. Az iráni Sarasadat Khademalsarieh, az orosz Olga Girja és az indiai Dronavalli Harika végzett holtversenyben Gunyinával és Kosztenjukkal.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

Sikeres évet zárt a kínai női sakkozás. Márciusban Hou Ji-fan az ukrán Marija Muzicsuk legyőzésével visszahódította a világbajnoki címet. Válogatottjuk a bakui olimpián aranyérmes lett, az együttes második táblása, a világranglista második helyezettje, Ju Wenjun megnyerte a Hanti-Manszijszkban megrendezett GP-versenyt, és az összetett pontversenyben is az első helyen végzett, világbajnoki kihívó lett. A befejező játéknapon Ju Wenjun könnyű döntetlennel biztosította be első helyezését. A kínai nagymesternő Teheránban is elsőként ért célba, Csengtuban holtversenyben harmadik volt, a szibériai olajvárosban ismét győztesként ünnepelték. Egy partit vesztett, az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk győzte le, de remekül hajrázott, riválisai kevésbé bírták a versenyfutás izgalmait.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

Az utolsó fordulóban a legnagyobb érdeklődéssel az orosz presztízsrangadót kísértük figyelemmel, az olimpiai bajnoknők, Alekszandra Kosztenjuk és Valentyina Gunyina összecsapását. Az összetett pontverseny harmadik helyéért dúlt csatájuk, és Kosztenjuk fölöslegesen kockáztatott, kiskombinációs lehetőséget is elmulasztott. Gunyina négy veresége ellenére is a nyeréssel holtversenyben harmadik lett, és végül 10 ponttal megelőzte az exvilágbajnoknőt.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

A fergetegesen rajtoló grúz Nino Bacsiasvili végzett a második helyen, ő is vesztett három játszmát, de ötször győztesként állhatott fel a sakkasztaltól. Az orosz Olga Girjával osztozott meg a ponton. A hazai pályán játszó Girja holtversenyben harmadikként zárta szereplését.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

Az iráni Sarasadat Khademalsarieh a grúz Bela Hotenasvilivel vívott fordulatokban gazdag csatát. A végjáték izgalmai közepette, kölcsönös időzavarban mindketten nyerhettek volna. Sarasadat a GP-sorozat első versenyén utolsó lett, de utána felnőtt a feladathoz! Bacsiasvili kivételével a grúz olimpikonok szerény eredményt értek el, Lela Dzsavahisvili egyetlen győzelmét éppen honfitársnője ellen érte el.

Az ukrán Natalija Zsukova ötven százalékon zárt, az orosz Natalija Pogonyina – 2-vel, ami a verseny egyik meglepetése. A francia Almira Szkripcsenko betegsége miatt Ju Wenjun elleni partiját játék nélkül vesztette el, utolsó három játszmáját lejátszotta, igazi ellenállást gyengélkedése miatt azonban nem tanúsíthatott.  

Az utolsó forduló eredményei:

Natalija Zsukova (ukrán, 2448) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2461) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 42)

Ju Wenjun (kínai, 2580) – Natalija Pogonyina (orosz, 2492) döntetlen (Bogoindiai védelem, 31)

Olga Girja (orosz, 2450) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2489) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 62)

Bela Hotenasvili (grúz, 2426) - Sarasadat Khademalsarieh (iráni, 2435) döntetlen (Katalán megnyitás, 71)

Dronavalli Harika (indiai, 2543) – Almira Szkripcsenko (francia, 2455) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 69)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2555) – Valentyina Gunyina (orosz, 2525) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 36)

A verseny végeredménye:

1.Ju Wenjun 7,5 pont

2. Nino Bacsiasvili 6,5

3-7. Valentyina Gunyina, Sarasadat Khademalsarieh, Dronavalli Harika, Olga Girja és Alekszandra Kosztenjuk 6

8.  Natalija Zsukova 5,5

9. Bela Hotenasvili  5

10-11. Natalija Pogonyina  és Lela Dzsavahisvili 4,5

12. Almira Szkripcsenko 2,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Ju Wenjun

2580

CHN

*

1

1

1

½

½

0

½

½

½

1

+

2

IM

Nino Bacsiasvili

2489

GEO

0

*

0

½

1

½

1

1

1

½

0

1

3

GM

Valentyina Gunyina

2525

RUS

0

1

*

0

½

1

1

0

0

½

1

1

6

4

IM

S. Khademalsarieh

2435

IRI

0

½

1

*

½

½

½

½

½

1

½

½

6

5

GM

Dronavalli Harika

2543

IND

½

0

½

½

*

½

½

1

½

½

½

1

6

6

WGM

Olga Girja

2450

RUS

½

½

0

½

½

*

½

½

0

1

1

1

6

7

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2555

RUS

1

0

0

½

½

½

*

½

1

1

½

½

6

8

GM

Natalija Zsukova

2448

UKR

½

0

1

½

0

½

½

*

½

½

½

1

9

GM

Bela Hotenasvili

2426

GEO

½

0

1

½

½

1

0

½

*

0

½

½

5

10

WGM

Natalija Pogonyina

2492

RUS

½

½

½

0

½

0

0

½

1

*

½

½

11

IM

Lela Dzsavahisvili

2461

GEO

0

1

0

½

½

0

½

½

½

½

*

½

12

IM

Almira Szkripcsenko

2455

FRA

-

0

0

½

0

0

½

0

½

½

½

*

Az összetett pontverseny végeredménye:

1. Ju Wenjun (kínai) 413,5 (160, 93,5, 160)

2. Humpy Koneru 335 (120, 70, 145)

3. Valentyina Gunyina  (orosz) 287 (45, 160, 82)

4. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 277 (65, 130, 82)

5. Dronavalli Harika (indiai) 272 (45, 145, 82)

6. Zhao Xue (kínai)  250 (120, 70, 60)

7. Nino Bacsiasvili (grúz) 245 (15, 100, 130)

8. Anna Muzicsuk (ukrán) 223,5 (30, 100, 93,5)

9. Marija Muzicsuk (ukrán) 220 (120, 40, 60)

10. Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 212 (10, 120, 82)

11. Nana Dzagnidze (grúz) 205 (50, 85, 70)

12. Natalija Pogonyina (orosz) 195 (85, 85, 25)

13. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 173,5 (65, 15, 93,5)

14. (Hou Ji-fan (kínai)  160)

15. Olga Girja (orosz) 157 (40, 35, 82)

16. Natalija Zsukova (ukrán) 140 (30, 60, 50)

17. Pia Cramling (svéd) 125 (85, 30, 10)

18-19. Almira Szkripcsenko (francia) 120 (30, 70, 10) és Bela Hotenasvili (grúz) 110 (10, 60, 40)

20. Lela Dzsavahisvili (grúz) 100 (40, 35, 25)

21-22. Elina Danieljan (örmény) és Tan Zhongyi (kínai) 20

Tornánként 60 ezer euró a díjalap, a győztes 10 ezer eurót és 160 pontot kap. A végső sorrend első nyolc helyezettje még további 90 ezer eurón osztozik, az első helyezett a kihívói jog mellé még 25 ezer eurót is nyer.

H.

Grand Prix- versenyek díjazása

Összesített pontverseny

Grand Prix pontok

1

€10,000

€25,000

160

2

€8,250

€20,000

130

3

€6,750

€15,000

110

4

€5,750

€10,000

90

5

€5,000

€7,500

80

6

€4,500

€5,500

70

7

€4,250

€4,000

60

8

€4,000

€3,000

50

9

€3,250

40

10

€3,000

30

11

€2,750

20

12

€2,500

10

Kosztenjuk,A (2555) - Gunyina,V (2525)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hf6 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Fe7 12.0-0-0 c5

Valentyina Gunyina a ritkább változatot választotta. 12...0-0 13.Kb1 c5 14.He4 Hbd7 (14...cxd4 15.Hxd4 Hbd7) 15.dxc5 Hxc5 16.Hxf6+ Fxf6 17.Vxd8 Bfxd8 teljes kiegyenlítéshez vezetett számos partiban.

13.He4 cxd4 14.Hxd4 Hbd7

A perui Julio Granda Zuniga még 1998-ban a 14...Hc6 15.Fc3 Bc8 16.Bhe1 Hxd4 17.Fxd4 0-0 18.Kb1 Vc7 19.Hxf6+ Fxf6 20.Fxf6 gxf6 folytatásban végül remizett Lékó Péterrel.

15.Hb3 0-0?!

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

16.g4?!

A háromszoros olimpiai bajnoknők rangadóján Alekszandra nem látta a 16.Fxh6 gxh6 (16...Hxe4 17.Vxe4 gxh6 18.Vxb7) 17.Hxf6+ Fxf6 18.Vxd7 Vb6 19.Vd3 megoldást.

16...Vc7 17.Hxf6+ Hxf6 18.Bhg1 Bfd8 19.Ve2 a5 20.a4 Bd5

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

21.g5 hxg5 22.Fxg5 Be5 23.Vf3 Bc8 24.Hd4 Hxh5 25.Fxe7 Vxe7 26.Hb5 Bf5 27.Ve2? Vh4 28.Hd6 Bxf2 29.Vxf2 Vxf2 30.Hxc8 f5 31.Kb1 Hg3 32.Bd8+ Kh7 33.Bgd1 f4 34.B8d7 f3 35.Hd6 Ve2 36.Bg1 Vg2 és világos feladta

Ju Wenjun (2580) - Pogonyina,N (2492)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 a5 10.b3 b6 11.Fc3 Fb7 12.Hbd2 c5 13.He5 cxd4 14.Fxd4 Hxe5 15.Fxe5 Vc8 16.Vb2 dxc4 17.Fxb7 Vxb7 18.bxc4 Bfd8 19.Bab1 Vc6 20.Fd4 Bab8 21.Bdc1 Fa3 22.Vxa3 Bxd4 23.Vb2 Bbd8 24.Hf3 B4d6 25.Vb5 Ve4 26.c5 bxc5 27.Vxc5 h6 28.Bb2 Bd5 29.Vc2 Vxc2 30.Bcxc2 He4 31.Kg2 és döntetlen

Zsukova,N (2448) - Dzsavahisvili,L (2461)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 Hf6 2.Ff4 d5 3.e3 c5 4.Hf3 Hc6 5.c3 Vb6 6.Vb3 c4 7.Vc2 Ff5 8.Vc1 h6 9.Hbd2 Bc8 10.Fe2 e6 11.0-0 Fe7 12.Fd1 0-0 13.h3 Vd8 14.Fc2 b5 15.Be1 b4

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

16.g4 Fxc2 17.Vxc2 Fd6 18.Fxd6 Vxd6 19.e4?! Vf4 20.e5 Hh7 21.Hh4 Vg5

Lela Dzsavahisvili a 21...h5 22.Hg2 Vh6 23.f4 hxg4 24.hxg4 Vh3 25.Kf2 Vxg4 26.Bh1 Vg6 folytatásban többet remélhetett volna.

22.Hg2 f5 23.exf6 Vxf6 24.f4 g5 25.Bf1 gxf4 26.Bxf4 Vg7 27.Baf1 Hg5 28.Kh2 bxc3 29.bxc3 He7 30.Bxf8+ Bxf8 31.Hf4 Bf7 32.Vb1 Vf8 33.Kg3 Vc8 34.Hg6 Vc7+ 35.Kg2 Bxf1 36.Kxf1 Hc6 37.Kg2 Vf7 38.He5 Hxe5 39.Vb8+ Kh7 40.Vxe5 Vg6 41.Vc7+ Hf7 42.Hf3 Kg8 és döntetlen

Girja,O (2450) - Bacsiasvili,N (2489)
Nimzoindiai védelem [E48]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hge2 dxc4 7.Fxc4 e5 8.0-0 Hc6 9.h3 a6 10.a3 Fd6 11.b4 Ff5 12.d5 He7 13.Hg3 e4? 14.Fb2?!

Olga Girja rájátszhatott volna az e4 gyalog gyengeségére.14.Vd4 –gyel, 14...b5 15.Fb3 Fg6 16.Hgxe4 változatban.

14...Fe5 15.Vc2 Vc8 16.Hce2 Fxg3 17.Hxg3 Hexd5 18.Bfd1 c6 19.Bd2 Fg6 20.Bad1 h5 21.Vb1 h4 22.He2 Vf5 23.Va1 Hb6 24.Fxf6 Vxf6 25.Vxf6 gxf6 26.Fb3 a5 27.Hf4 Kg7 28.Bd4 Bfe8 29.Bb1 a4 30.Fc2 Bad8 31.Bbd1 Bxd4 32.Bxd4 f5 33.He2 Kf8 34.Hc3 Ba8 35.f3 Ke7 36.Kf2 Bc8 37.He2 Bd8 38.Bxd8 Kxd8 39.Hc3 Hc4 40.Fxa4 Hxa3 41.Fb3 b5 42.fxe4 fxe4 43.g3 Ke7 44.gxh4 f5 45.Kg3 Kf6 46.He2 Hc4 47.Fxc4 bxc4 48.Kf2 Fh5 49.Hd4 c3 50.Ke1 f4 51.exf4 e3 52.Hc2 Kf5 53.Hxe3+ Kxf4 54.Hg4 Fxg4 55.hxg4 Kxg4 56.Kd1 Kxh4 57.Kc2 Kg5 58.Kxc3 Kf6 59.Kd4 Ke6 60.Kc5 Kd7 61.b5 cxb5 62.Kxb5 és döntetlen

Hotenasvili,B (2426) - Khademalsharieh,S (2435)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 dxc4 5.Fg2 Fd7 6.He5 Fc6 7.Hxc6 Hxc6 8.0-0 Vd7 9.e3 0-0-0 10.Hd2 e5 11.Hxc4 exd4 12.Va4 Hd5 13.exd4 f6 14.Bd1 h5 15.a3 h4 16.Vc2 hxg3 17.hxg3 g5 18.b4 Hce7 19.Fb2 Kb8 20.Bac1 Fg7 21.Vb3 Bh5 22.He3 Hxe3 23.Vxe3

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

23...Hd5 24.Vb3 g4 25.b5 f5 26.Bc5 f4 27.Bxd5 Bxd5 28.Vxd5 Vxd5 29.Fxd5 Bxd5 30.gxf4 Bxb5

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

31.Fc1 Bd5 32.Kg2 c5 33.Kg3 Bxd4 34.Be1 c4 35.Kxg4 c3 36.Kf5 Bd7 37.Ke6 Kc7 38.f5 Kc6 39.Ff4

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

39...Bd4 40.Fe3 Bd6+ 41.Kf7 Bd7+ 42.Kg6 Ff8 43.Fc1 Bg7+ 44.Kf6 Bg2 45.f4 b5 46.Kf7

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

46...Fd6

A versenyfutásban erősebb volt a 46...Fc5 47.f6 a5 48.Ke6 b4 49.axb4 axb4 50.f7 b3 51.Fe3 Ff8 52.Fd4 b2 53.Fxc3 Be2+ 54.Kf5 Bxe1 55.Fxb2 Bf1 folytatás.

47.f6 a5?!

Jó esélyt adott a [47...Kd7 48.Be3 c2 49.Be1 a5 50.f5 b4 választás.

48.Ke6 Bg8 49.f7 Bb8 50.f5 b4 51.axb4 axb4 52.Be3 Fc5 53.Bg3 Kb5 54.Bg8 Bb6+ 55.Kd5 Bd6+ 56.Ke5 Bd1? 57.Bc8 Be1+

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

58.Fe3?

Bela Hotenasvili nyerhetett volna az 58.Kd5 Bd1+ 59.Ke4 Bd4+ 60.Kf3 Fd6 61.Bd8 Bd5 62.f8V Fxf8 63.Bxd5+ Kc4 64.Ke4 folytatásban

58...Fxe3 59.Kf6 Fd4+ 60.Kg6 Bg1+ 61.Kh6

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

61...b3?

Az idő szorításában kölcsönösen hibáztak a küzdő felek. 61...Fe3+ 62.Kh7 Bh1+ 63.Kg7 Fh6+ 64.Kg8 Bh3 65.f6 Bh1 66.Bc7 Bf1 változatban sötét nyer.

62.Kh5?

A grúz nagymesternő a 62.f8V Fg7+ 63.Vxg7 Bxg7 64.Bxc3 Bg2 65.Bxb3+ Kc6 66.f6 Kd7 67.Be3 folytatásban az egész pontot begyűjthette volna.

62...Fg7 63.f6 Bh1+ 64.Kg6 Fh6 65.Bxc3 Ka4 66.Bc8 b2 67.Ba8+ Kb3 68.Bb8+ Kc3 69.Bc8+ Kd2 70.Bb8 Kc2 71.Bc8+ Kd3 és döntetlen

Harika,D (2543) - Szkripcsenko,A (2455)
Királyindiai védelem [E62]

1.c4 Hf6 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.Hc3 0-0 5.d4 d6 6.Hf3 Hc6 7.0-0 e5 8.dxe5 dxe5 9.Vxd8 Bxd8 10.Fg5 Fe6 11.Hd2 h6 12.Fxf6 Fxf6 13.Hde4 Fe7 14.Hd5 Fxd5 15.cxd5 Hb4 16.Hc3 c6 17.dxc6 Hxc6 18.Fxc6 bxc6 19.Bfd1 f5 20.Kf1 Kf7 21.Bdc1 Bd2 22.Ha4 Bd4 23.Hc5 Bb8 24.b3 e4 25.Bc2 Fxc5 26.Bxc5 Bb6 27.Bac1 Bd6 28.h4 h5 29.B1c2 Ke6 30.Kg2 Kd7 31.f3 exf3+ 32.Kxf3 Be6 33.Bd2+ Kc7 34.Ba5 Bb7 35.Ba4 Kc8 36.Bad4 Bbe7 37.Bd6 Kc7 38.Bxe6 Bxe6 39.Bd4 a5 40.e3 Kb6 41.Kf4 Kc5 42.a3 Kb5 43.Kf3 Kb6 44.Bc4 Bd6 45.Ke2 c5 46.Bc3 Be6 47.Bd3 Kb5 48.Bd8 Be4 49.Bb8+ Kc6 50.Bg8 Bg4 51.Kf3 Kb7 52.Bg7+ Kb6 53.a4 Kc6 54.Ba7 Kb6 55.Be7 Kc6 56.Be6+ Kb7

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

57.e4 g5? 58.exf5 gxh4 59.gxh4 Kc7 60.Be4 Bg1 61.Kf2 Bg8 62.f6 Kd6 63.f7 Bf8 64.Bf4 Ke6 65.Ke3 Bxf7 66.Bxf7 Kxf7 67.Kd3 Kf6 68.Kc4 Kf5 69.Kb5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók? http://wgp2016.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló, a 2015/16-os Grand Prix-sorozat utolsó versenyének befejező játéknapja előtt eldőlt, hogy a kínai Ju Wenjun az összetett pontverseny győztese, kihívói jogot szerzett. Jövőre világbajnoki döntőt játszhat a teheráni kieséses rendszerű világbajnokság győztesével. A tízedik fordulóban Ju Wenjun sötéttel nyert holtversenyes társa, a grúz Nino Bacsiasvili ellen, egypontos előnnyel vezet. A háromszoros olimpiai bajnok, exvilágbajnoknő orosz Alekszandra Kosztenjuk remizett a grúz Lela Dzsavahisvilivel, beérte Bacsiasvilit. A többi játszma is pontosztozkodással végződött. Az indiai Dronavalli Harika nyerőesélyt szalasztott el, az orosz Valentyina Gunyina megmenekült az újabb vereségtől. Az iráni Sarasadat Khademalsarieh az oorsz Olga Girjával, az orosz Natalija Pogonyina az ukrán Natalija Zsukovával, a francia Almira Szkripcsenko a grúz Bela Hotenasvilivel remizett.

Női Grand Prix  Hanti-Manszijszk

Negyedszer is kínai győztese van a Grand Prix-sorozatnak. Háromszor Hou Ji-fan diadalmaskodott. A világbajnoknő a 2015/16-os sorozat első versenyén Monacóban az első helyen végzett, de a további tornáktól visszalépett. Ju Wenjun a teheráni GP-t megnyerte, Csengtuban holtversenyben harmadik volt, Hanti-Manszijszkban egy fordulóval a befejező játéknap előtt egypontos előnnyel vezet, az utolsó forduló eredményétől függetlenül megelőzte a torna előtt a pontversenyben első helyen álló indiai Humpy Konerut. Elsősége világbajnoki döntőt is ér, jövőre a teheráni kieséses rendszerű világbajnokságon címet szerző győztessel mérkőzhet meg a koronáért.

A grúz Nino Bacsiasvili többször is hibázott, időzavarban reménytelen végjátékba keveredett. Ju Wenjun a hatodik fordulóban vereséget szenvedett az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuktól, de három győztes partival és a francia Almira Szkripcsenko elleni játék nélküli nyeréssel tört előre.

Női Grand Prix  Hanti-Manszijszk

A mai játéknapon öt döntetlen született. Alekszandra Kosztenjuk a grúz Lela Dzsavahisvilivel osztozott meg a ponton, és beérte Bacsiasvilit. Az összetett pontverseny harmadik helyére pályázik nagy eséllyel, presztízsrangadót játszik Valentyina Gunyinával.

Az indiai Dronavalli Harika döntő előnybe került az orosz Valentyina Gunyinával szemben, de lépésről-lépésre rontotta el oly kecsegtető állását.

Megosztozott a ponton az iráni Sarasadat Khademalsarieh és az orosz Olga Girja. A betegeskedő francia Almira Szkripcsenko a grúz Bela Hotenasvilivel remizett. Az orosz Natalija Pogonyina és az ukrán Natalija Zsukova sem bírt egymással.

A 10. forduló eredményei:

Lela Dzsavahisvili (grúz, 2461) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2555) döntetlen (Vezérindiai védelem, 39)

Valentyina Gunyina (orosz, 2492) – Dronavalli Harika (indiai, 2543)  döntetlen (Katalán megnyitás, 73)

Almira Szkripcsenko (francia, 2455) – Bela Hotenasvili (grúz, 2426)  döntetlen (Kettős huszárjáték, 39)

Sarasadat Khademalsarieh (iráni, 2435) – Olga Girja (orosz, 2450) döntetlen (Félszláv védelem, 36)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2489) – Ju Wenjun (kínai, 2580) 0 – 1 (Vezércsel, 48)

Natalija Pogonyina (orosz, 2492) – Natalija Zsukova (ukrán, 2448)  döntetlen (Félszláv védelem, 33)

A verseny állása:

1.Ju Wenjun 7 pont

2-3. Nino Bacsiasvili és Alekszandra Kosztenjuk 6

4-5. Sarasadat Khademalsarieh és Olga Girja 5,5

6-8. Dronavalli Harika,  Natalija Zsukova és Valentyina Gunyina 5

9. Bela Hotenasvili  4,5

10-11. Natalija Pogonyina  és Lela Dzsavahisvili 4

12. Almira Szkripcsenko 2,5

Az összetett pontverseny állása:

1.Humpy Koneru 335 (120, 70, 145)

2. Ju Wenjun (kínai) 253,3 (160, 93,3)

3. Zhao Xue (kínai)  250 (120, 70, 60)

4. Anna Muzicsuk (ukrán) 223,3 (30, 100, 93,3)

5. Marija Muzicsuk (ukrán) 220 (120, 40, 60)

6.Valentyina Gunyina  (orosz) 205 pont (45, 160)

7. Nana Dzagnidze (grúz) 205 (50, 85, 70)

8. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 195 (65, 130)

9. Dronavalli Harika (indiai) 190 (45, 145)

10. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 173,3 (65, 15, 93,3)

11. Natalija Pogonyina (orosz) 170 (85, 85)

12. (Hou Ji-fan (kínai)  160)

13.Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 130 (10, 120)

14. Pia Cramling (svéd) 125 (85, 30, 10)

15. Nino Bacsiasvili (grúz) 115 (15, 100)

16. Almira Szkripcsenko (francia) 110 (40, 70)

17. Natalija Zsukova (ukrán) 90 (30, 60)

18-19. Lela Dzsavahisvili (grúz) és Olga Girja (orosz) 75 (40, 35)

20. Bela Hotenasvili (grúz) 70 (10, 60)

21-22. Elina Danieljan (örmény) és Tan Zhongyi (kínai) 20

Tornánként 60 ezer euró a díjalap, a győztes 10 ezer eurót és 160 pontot kap. A végső sorrend első nyolc helyezettje még további 90 ezer eurón is osztozik, az első helyezett a kihívói jog mellé még 25 ezer eurót is nyer.

A versenyek díjazása:

1.10.000 euró, 120+40 pont

2. 8.250 euró, 110+20

3. 6.750 euró, 100+10

4. 5.750 euró, 90

5. 5.000 euró, 80

6. 4.500 euró, 70

7. 4.250 euró, 60

8.  4.000 euró, 50

9. 3.250 euró, 40

10. 3.000 euró, 30

11. 2.750 euró, 20

12. 2.500 euró, 10

Az utolsó forduló párosítása:

Natalija Zsukova – Lela Dzsavahisvili

Ju Wenjun – Natalija Pogonyina

Olga Girja – Nino Bacsiasvili

Bela Hotenasvili - Sarasadat Khademalsarieh

Dronavalli Harika – Almira Szkripcsenko

Alekszandra Kosztenjuk – Valentyina Gunyina

Bacsiasvili,N (2489) – Ju Wenjun (2580)
Vezércsel [D35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.cxd5 exd5 5.Hc3 Fb4 6.Fg5 h6 7.Fh4 0-0 8.e3 Ff5 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 c6 11.0-0 Hbd7 12.a3 Fd6 13.b4 Ve7 14.Bfe1 Ve6 15.Hd2 Vg4 16.Fg3 Fxg3 17.hxg3 Bfe8 18.Hf1 h5 19.Bac1 a5 20.b5 c5

Női Grand Prix  Hanti-Manszijszk

21.Ha4

A kiegyenlített állásban Nino Bacsiasvili elkövette az első kisebb bakit. 21.dxc5 Hxc5 22.Vb1 Ve6 23.He2 Hce4 24.Vb2 tartotta az egyensúlyt.

21...c4 22.Vc2 Ve6 23.f3

Nem kellett volna késlekedni. 23.e4 dxe4 24.Vxc4 Vd6 25.He3 Vxa3 26.Hc5 Bac8 27.Ba1 Vb4 28.Vxb4 axb4 29.Hxb7 Bb8 30.Ba7 volt a jó választás.

23...Vd6 24.Ba1 Hh7 25.Hc3 Hb6 26.a4 Vd7 27.Bad1 f5

Női Grand Prix  Hanti-Manszijszk

28.e4 fxe4 29.fxe4 dxe4 30.Hxe4 Vf5 31.Hfd2 Bac8 32.Hf3 Hd5 33.He5?

Nino nem vigyázott a kötésre, a vezére védtelenségére.

Női Grand Prix  Hanti-Manszijszk

33...Hg5 34.Bc1 Hxe4 35.Bxe4 Hc3 36.Bf4 Vxc2 37.Bxc2 Hd5 38.Bf3 c3 39.Kf2 Be7 40.b6? Be6 41.Hd7 Bd6 42.Hc5 Bxb6 43.Ke2 Be8+ 44.Kd3 Hb4+ 45.Kxc3 Hxc2 46.Kxc2 Bb4 47.Kc3 b6 48.Hd3 Bc8+ és világos feladta

Dzsavahisvili,L (2461) - Kosztenjuk,A (2555)
Vezérindiai védelem  [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fxd2+ 6.Vxd2 Fa6 7.b3 d5 8.Fg2 c6 9.0-0 0-0 10.Bc1 Hbd7 11.a4 Ve7 12.Ha3 Fb7 13.cxd5 exd5 14.a5 Bfc8 15.Hc2 c5 16.a6 Fc6 17.dxc5 bxc5 18.b4 He4 19.Ve1 Bab8 20.bxc5 Hdxc5 21.Hfd4 Fa8 22.Fh3 Be8 23.Ba3 Vf6 24.Bca1 Bb6 25.Ff1 Hd6 26.Bf3 Vg6 27.Bc3 Hde4 28.Bca3 Beb8 29.e3 h5 30.f3 Hg5 31.Bc3 Hxa6 32.Kh1 Vf6 33.Fe2 He6 34.Hxe6 fxe6 35.Bca3 Hb4 36.Hxb4 Bxb4 37.Bxa7 Fc6 38.Bc1 Bc4 39.Kg1 Bxc1 és döntetlen

Khademalsharieh,S (2435) - Girja,O (2450)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 e5 10.Bd1 Ve7 11.h3 e4 12.Hg5 Hb6 13.Fb3 Ff5 14.f3 Hbd5 15.Hcxe4 Hxe4 16.Hxe4 Bae8 17.Vf2 Fxe4 18.fxe4 Vxe4 19.Fc2

Női Grand Prix  Hanti-Manszijszk

19...Fg3 20.Ve2 Vh4 21.Bf1 g6 22.Vf3 f5 23.Fd2 Fc7 24.Fb3 Bd8 25.Fe1 Ve7 26.Fg3 Fxg3 27.Vxg3 Kh8 28.Fxd5 Bxd5 29.Bac1 Be8 30.Bc3 Bd6 31.Bf3 Be6 32.a3 Be4 33.Kh2 a5 34.Kg1 Vd7 35.Bc5 Vd8 36.Vf2 B4e6 és döntetlen

Gunyina,V (2525) - Harika,D (2543)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.He5 Hc6 8.Fxc6 bxc6 9.Hxc6 Ve8 10.Hxe7+ Vxe7 11.Hc3

Százával a partik a 11.Va4 e5 12.dxe5 Vxe5 13.Vxc4 Fe6 változatban. Sokszor játszották a; 11.Vc2 e5 12.Bd1 exd4 13.Bxd4 eltérést is.

11...Bd8 12.Va4 c5?

Mi szólt 12...Bxd4 13.Fg5 (13.Fe3 e5 14.Vc6 Bb8) 13...Fb7 14.Fxf6 gxf6 15.Bfd1 e5 változat ellen?

13.dxc5

Számításba jött a 13.Vc6 Fd7 14.Vxc5 Vxc5 15.dxc5 Bdc8 16.Fe3 Bab8 17.Bab1 folytatás.

13...Vxc5 14.Fe3 Vc7 15.Fg5 Fb7 16.Fxf6 gxf6 17.Bfd1 a6 18.Bac1 f5 19.Vb4 Bab8 20.Bxd8+ Bxd8 21.Kf1?! f4?! 22.b3 Bd4 23.gxf4?

Valentyina Gunyina ellenfelének tálcán kínálta az esélyt.

Női Grand Prix  Hanti-Manszijszk

23...Bxf4 24.e3 Bf5?!

Nagy bajban lett volna a háromszoros olimpiai bajnoknő a 24...a5 25.Va4 Bf5 26.e4 Vf4 27.Bc2 (27.exf5 Vxc1+ 28.Ke2 Vc2+) 27...cxb3 28.axb3 Bh5 folytatásban.

25.Bc2? Ff3 26.Bd2

Női Grand Prix  Hanti-Manszijszk

26...Vxh2

 Még erősebb volt a [26...Bc5 27.Bd7 (27.bxc4 Bxc4 28.Bd7 Vxd7 29.Vxc4 Vd2) 27...Vxd7 28.Vxc5 Vd3+ 29.Kg1 Vxc3 30.Vg5+ Vg7 folytatás.

27.Bd8+ Kg7 28.Vf8+ Kg6 29.Vg8+ Kh6 30.Ke1 cxb3!?

Döntő előnyt adott a 30...Fg2 31.Vf8+ Kh5 32.f4 Vg1+ 33.Ke2 Vf1+ 34.Kd2 Vf2+ 35.Kd1 cxb3 36.axb3 Ff3+ 37.Kc1 Vxe3+ folytatás.

31.axb3 Ve5?!

Harika lépésről-lépésre engedett a szorításon.

32.Bd4 Vg7 33.Bh4+ Fh5 34.Vxg7+ Kxg7 35.Ba4 a5 36.f4 Fg6 37.He2 Bc5 38.Hd4 e5 39.fxe5 Bxe5 40.Kf2 Bc5 41.Kg3 h5 42.Kf4 Kh6 43.Ba2 Bg5 44.Kf3 Bc5

Lehetett volna szöktetni a h gyalogot.

45.Kf4 Kh7 46.Kf3 Kg7 47.Ba1 Kh6 48.Ba2 Bg5 49.Hc6

Női Grand Prix  Hanti-Manszijszk

49...Bg4 50.Ba4 Bxa4 51.bxa4 Fc2?! 52.Kf4 Fxa4 53.Hxa5 Fd7 54.Hc4 Fe6 55.He5 Kg7 56.Hf3 Kf6 57.e4 Fg4 58.e5+ Ke7 59.Hg5 Fd1 60.He4 Fc2 61.Hg5 Fg6 62.Kg3 Kd7 63.Kf4 Kc6 64.Hf3 Kd5 65.Hg5 Kd4 66.Hf3+ Kc5 67.Hg5 Kc4 68.e6 fxe6 69.Hxe6 Kd3 70.Kg5 Ff7 71.Hf4+ Ke3 72.Hxh5 Fxh5 73.Kxh5 és döntetlen

Pogonyina,N (2492) - Zsukova,N (2448)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 e5 9.cxd5 cxd5 10.e4 exd4 11.Hxd5 Hxd5 12.exd5 h6 13.Bd1 He5 14.Hxd4 Fg4 15.Fe2 Be8

Az idei Tata Steel szupervesenyen Szergej Karjakin a 15...Bc8 16.Vb3 Be8 17.Ff4 Vf6 18.Fg3 Fxe2 19.Hxe2 h5 20.Hd4 h4 21.Fxe5 Bxe5 22.h3 Be4 23.Vxb7 Bb8 24.Vxa7 Bxb2 25.Hf3 Bee2 26.Bf1 Fg3 folytatásban remizett David Navarával.

16.Ff4 Bc8 17.Vb3 Vf6 18.Fg3 h5?! 19.Fxg4 Hxg4 20.Vf3

Világosra lett volna kissé előnyösebb a 20.h3 Fxg3 21.Vxg3 Be4 22.Hf3 He5 23.Hg5 Bf4 24.Bac1 Bd8 25.Be1 választás.

20...Fxg3 21.hxg3 Bcd8 22.Vxf6 Hxf6 23.Hb5 Bxd5 24.Bxd5 Hxd5 25.Kf1 a6 26.Hd6 Be7 27.Bc1 Hb4 28.a3 Hd3 29.Bb1 Bc7 30.Ke2 Hc1+ 31.Ke3 Hb3 32.Bd1 b5 33.Ke4 és döntetlen

Szkripcsenko,A (2455) - Hotenasvili,B (2426)
Kettős huszárjáték [C55]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Hf6 4.d3 Fe7 5.0-0 0-0 6.a4 d5 7.exd5 Hxd5 8.Be1 Fg4 9.h3 Fh5 10.g4 Fg6 11.Hxe5 Hxe5 12.Bxe5 c6 13.Vf3 Fd6?! 14.Be2 Kh8?

Női Grand Prix  Hanti-Manszijszk

15.Fxd5 cxd5 16.Hc3 d4 17.He4

Nagyobb előnyt adott a 17.Hb5 f5 18.Hxd4 fxg4 19.Vxg4 Vf6 20.Fg5 Vf7 21.Ve6 Fc5 22.Fe3 folytatás.

17...f5 18.Hxd6 Vxd6 19.Fg5 fxg4 20.Vxg4 Bae8 21.Bae1 Bxe2 22.Bxe2 Vd5 23.Be7 Be8 24.b3 h6 25.Fh4 Bxe7 26.Fxe7 Ff5 27.Vg3 Vc6 28.Ff8 Vd7 29.Kh2 Kg8 30.Fa3 Vd5 31.Fd6 Fd7 32.Fe5 g5 33.h4 Fc6 34.f3 Vxf3 35.Vxf3 Fxf3 36.hxg5 hxg5 37.Fxd4 Fd1 38.Fxa7 Fxc2 39.Fe3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: htpp://wgp2016.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló Grand Prix-verseny kilencedik fordulójában a kínai Ju Wenjun fontos győzelmet aratott az iráni Sarasadat Khademalsarieh ellen, riválisát megfosztotta veretlenségétől. A grúz Nino Bacsiasvili tartja  a lépést a kínai nagymesternővel, az ukrán Natalija Zsukovát győzte le. Az orosz Valentyina Gunyina újabb vereségével minden esélyét elvesztette az összetett pontverseny első helyéért vívott harcban. Az orosz Olga Girja a betegeskedő francia Almira Szkripcsenko ellen nyert. Az orosz Alekszandra Kosztenjuk kedvező esélyét rontotta remire.

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

A kínai Ju Wenjun nagy lépést tett a GP-sorozat összetett pontversenyének megnyeréséhez vezető úton, így a jövő évi világbajnoki döntőn való részvételi jogért. Az iráni Sarasadat Khademalsarieh elleni győzelmével a grúz Nino Bacsiasvilivel holtversenyben vezet, és egymással mérkőznek meg a tízedik játéknapon. A játszmáig veretlenségét őrző Sarasadat láthatóan megilletődötten játszott, a kritikus állásban jobban védekezhetett volna.

Az ukrán Natalija Zsukova az időkontroll előtt és után is többször hibázott Nino Bacsiasvilivel vívott csatájában. Az ukrán-grúz presztízsharc Nino javára dőlt el.

Negyedik vereségével búcsúzhatott reményeitől az orosz Valentyina Gunyina. A kölcsönös időzavarban a grúz Bela Hotenasvili jobban bírta a feszültséget.

A francia Almira Szkripcsenko kórházi kezelése után megpróbálkozott a játékkal, az orosz Olga Girja hibáit kihasználta.

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

Lépéshátrányban az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk. Az orosz huszárjátékkal próbálkozott az indiai Dronavalli Harikával szemben, elmulasztotta kedvező esélyét.

A tavalyi világbajnokság ezüstérmese, az orosz Natalija Pogonyina nem tudott javítani, gyors remi lett a grúz Lela Dzsavahisvili elleni játszmája.

A 9. forduló eredményei:

Natalija Pogonyina (orosz, 2492) - Lela Dzsavahisvili (grúz, 2461) döntetlen (Benoni védelem, 24)

Natalija Zsukova (ukrán, 2448) - Nino Bacsiasvili (grúz, 2489) 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 55)

Ju Wenjun (kínai, 2580) - Sarasadat Khademalsarieh (iráni, 2435)  1 – 0 (Bogoindiai védelem 38)

Olga Girja (orosz, 2450) - Almira Szkripcsenko (francia, 2455) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 42)

Bela Hotenasvili (grúz, 2426) - Valentyina Gunyina (orosz, 2525) 1 – 0 (Szláv védelem, 83)

Dronavalli Harika (indiai, 2543)  - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2555) döntetlen (Orosz huszárjáték, 55)

A verseny állása:

1-2. Nino Bacsiasvili és Ju Wenjun 6 pont

3. Alekszandra Kosztenjuk 5,5

4-5. Sarasadat Khademalsarieh és Olga Girja 5

6-8. Valentyina Gunyina, Natalija Zsukova és Dronavalli Harika 4,5

9. Bela Hotenasvili  4

10-11. Natalija Pogonyina  és Lela Dzsavahisvili 3,5

12. Almira Szkripcsenko 2

A 10. forduló párosítása:

Lela Dzsavahisvili – Alekszandra Kosztenjuk

Valentyina Gunyina – Dronavalli Harika

Almira Szkripcsenko – Bela Hotenasvili

Sarasadat Khademalsarieh – Olga Girja

Nino Bacsiasvili – Ju Wenjun

Natalija Pogonyina – Natalija Zsukova

Ju Wenjun (2580) - Khademalsharieh,S (2435)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 Hbd7 7.0-0 0-0 8.Hc3 dxc4 9.e4 c5 10.Ff4 Hb6 11.a4 cxd4 12.Hxd4 Fc5 13.Hdb5 Vxd1 14.Baxd1

 

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

14...a6?

Sarasadat a 14...Bd7 15.a5 Bxb5 16.Nxb5 Na4 17.e5 Nd5 változatban egyenlő esélyekkel küzdhetett volna.

15.Hc7 Ba7 16.a5 Hbd7 17.Ha4 e5 18.Hxc5 exf4 19.Hxd7 Hxd7 20.Hd5 Hc5 21.Hxf4

Pontosabb volt a 21.gxf4 Hb3 22.Hb6 Hxa5 23.Bfe1 folytatás.

21...Ba8 22.Bd5 Hb3 23.Bfd1 Fe6 24.Hxe6 fxe6 25.Bd6 Bae8 26.e5 Hxa5?! 27.Fh3 Kf7 28.Bd7+ Kg8 29.B1d6 Hc6?

 

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

30.Fxe6+ Kh8 31.f4 g5 32.Ff7 Be7 33.e6 Bxd7 34.Bxd7 Kg7 35.fxg5 He5 36.Fe8+ Kg8 37.Bd8 Kg7 38.e7 és sötét feladta

Zsukova,N (2448) - Bacsiasvili,N (2489)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 d5 2.Ff4 Hf6 3.e3 e6 4.Hf3 Fd6 5.Hbd2 b6 6.c3 0-0 7.He5 Hfd7 8.Fd3 Fa6 9.Fc2 f5 10.Hdf3 Hxe5 11.dxe5 Fe7 12.h4 c5 13.Hg5 Fxg5 14.hxg5 g6 15.Vf3

Aligha képzelhetnénk el világossal kedvezőbb pozíciót az óvatos nyitásból.

15...Ve7

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

16.g4 fxg4 17.Vxg4 Bf7 18.Bh6 Bg7 19.0-0-0 Hd7 20.Kb1 Hf8 21.e4

A passzív sötét álláson nem könnyű fogást találni. 21.Fg3 Fb7 22.f4 Fc6 23.Bd2 b5 24.Bdh2 terv számításba jött, de a szemre oly tetszetős pozícióban nehéz előrejutni.

21...Fb7 22.Fe3 Bd8 23.exd5 Bxd5 24.f4 Bxd1+ 25.Vxd1 Vc7 26.Bh2 Fd5 27.Bd2 Vb7 28.b3 c4 29.Kb2 Bc7 30.b4 Bd7 31.Fa4 Bc7 32.Fc2 Bf7 33.Bd4 Vc6 34.a4 Vb7 35.Va1 a5 36.Va3 Hd7 37.Ka1?! axb4 38.cxb4 Bf8 39.Kb2 Vc7 40.Vc3 Vc6 41.Bd1 Bb8 42.Vd2 Bb7 43.b5 Vc8 44.Vb4 Hc5 45.Fxc5 bxc5 46.Vd2 Va8 47.Ve3 Bc7 48.Ba1 Va5 49.Kc1?! Bf7 50.Bb1 c3 51.b6 Va6

 

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

52.Bb5?!

Natalija Zsukova az 52.Vxc3 Vf1+ 53.Kb2 Vxf4 54.Bd1 Vxg5 55.Vxc5 Vxe5+ 56.Vc3 folytatásban még mindig jobban állhatott volna.

52...Fc6 53.Bxc5?? Vf1+ 54.Fd1 Bd7 55.Bxc3 Vxd1+ 56.Kb2 Bd2+ és világos feladta

Hotenasvili,B (2426) - Gunyina,V (2525)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.g3 c6 4.Fg2 Ff5 5.c4 e6 6.Hc3 Fe7 7.Vb3 Vc8 8.Ff4 0-0 9.Bc1 h6 10.cxd5 exd5 11.He5 Fe6 12.0-0 Ha6 13.Bfd1 Hc7 14.Ha4 Bb8 15.Hc5 Ff5 16.Va4 Fxc5 17.dxc5 Be8 18.Hf3 Fe4

 

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

19.Va5 b6 20.Vxa7 Bb7 21.Va3 He6 22.Fd6 bxc5 23.Fxc5 Hd7 24.Fe3 c5?! 25.b4 Bxb4 26.Fxc5 Bc4 27.Fe3 Vb7?! 28.Bxc4 dxc4 29.Va4 Hf6 30.Vxc4 Bc8 31.Vb3 Va8 32.Hh4 Bb8 33.Fxe4 Hxe4 34.Vd5 Va4 35.Bc1 Hf6 36.Vc4 Va5? 37.Hf3 Ba8 38.Bc2 Vf5 39.Kg2 Hd5 40.Fd2 Hb6 41.Vd3 Vh5 42.h3 Bd8 43.Vb3 Vg6 44.Bc1 Ve4 45.Fa5 Vxe2

 

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

46.Be1 Va6 47.Vxb6 Va8 48.Fc3 Bb8 49.Va5 Vc6 50.Be3 Ba8 51.Ve5 Ba4 52.Vb8+ Kh7 53.Kh2 Va6 54.Vb1+ Kg8 55.Vb8+ Kh7 56.Vb1+ Kg8

 

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

57.Vf5 Bxa2 58.He5 Vb7 59.Kg1 Ba3 60.h4 Bb3 61.Bf3 Bb1+ 62.Kh2 Hd8 63.Vd7!? Vxd7 64.Hxd7 He6 65.He5 Bb7 66.Bd3 Hc5 67.Bd8+ Kh7 68.Bf8 He4 69.Fd4 f6 70.Hf3 h5 71.Kg2 Kg6 72.Hg1 Bd7 73.Fe3 Bd5 74.He2 Ba5 75.Bh8 Kf7 76.Hf4 Hd6 77.Bxh5 Hf5 78.Bh8 Ba2 79.Kf3 g5 80.hxg5 fxg5 81.Hd3 Ba3 82.He5+ Kg7 83.Bh5 és sötét feladta

Girja,O (2450) - Szkripcsenko,A (2455)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 d5 2.Hf3 a6 3.Ff4 Hf6 4.e3 g6 5.h3 Fg7 6.Hbd2 0-0 7.Fd3 c5 8.c3 Hfd7 9.0-0 Hc6 10.Fe2 h6 11.a4 e5 12.dxe5 Hdxe5 13.Hxe5 Hxe5 14.Hf3 Hc6 15.Vb3 b6 16.Bfd1 Fe6 17.Vc2 g5 18.Fg3 Vc8 19.h4 g4 20.Hh2 He5 21.Bd2 h5 22.Hf1 Hg6

 

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

23.Bad1 Vb7 24.Fd6 Bfd8 25.Ff4 Ve7 26.Fg5 Ff6 27.Fxf6 Vxf6 28.Hg3 Vxh4 29.c4! Vg5 30.cxd5 Bxd5 31.Bxd5 Fxd5 32.a5 Be8?

 

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

33.axb6 h4 34.Vf5 Vxf5 35.Hxf5 Fb3 36.Ba1 Bb8 37.Bxa6 Fe6 38.Hd6 Fd5 39.Fxg4 He5 40.Fc8 Hc6? 41.b7 Hd8 42.Ba5 és sötét feladta

Harika,D (2543) - Kosztenjuk,A (2555)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Ve2 Ve7 6.d3 Hf6 7.Hc3 Fg4 8.Fe3 Hc6 9.h3 Fxf3 10.Vxf3

 

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

10...d5?! 11.Hxd5 Hxd5 12.Vxd5 Vb4+ 13.Kd1?

A meglepetés ereje hatott. 13.c3 Vxb2 14.Bc1 Fa3 15.d4 0-0 16.Fd3 folytatás világos előnyét ígérte.

13...Vxb2 14.Bc1 Fa3 15.Ve4+ He7 16.d4 f5

Az orosz exvilágbajnoknő a 16...0-0-0 17.c3 Hd5 18.Vf5+ Kb8 19.Fd2 c5 20.Fc4 g6 21.Vc2 cxd4 22.Fxd5 Bxd5 folytatásban remek előnnyel játszhatott volna.

17.Ve6 f4?! 18.Fd2 Vxd4 19.Bb1 f3?! 20.g4?!

A bonyolult állással a küzdő felek nehezen birkóztak meg.

20...Bd8 21.Fb5+ Kf8? 22.Fd3 Bd6 23.Ve3 Vxe3 24.fxe3 Bb6 25.Bxb6 axb6 26.Bf1 Ke8 27.Bxf3 Bf8 28.Bf4 Fd6 29.Bxf8+ Kxf8 30.Ke2 g6 31.a4 Kf7

 

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

32.Fc3 Hc6 33.Fc4+ Ke7 34.Fd5 Hd8 35.g5 He6 36.Ff6+ Kd7 37.Kf3 c6 38.Fc4 Fe7 39.h4 Fb4 40.Kg4 Fd2 41.e4 Hc5 42.e5 He6 43.h5 Fc1 44.h6 Fd2 45.Fd3 Hf4 46.Fe4 Ke6 47.c4 Kf7 48.Fb1 He6 49.Fc2 Fc3 50.Fb3 Hc5 51.Fc2 He6 52.Fb3 Hc5 53.Fc2 He6 54.Fb1 Fd2 55.Fc2 és döntetlen

Pogonyina,N (2492) - Dzsavahisvili,L (2461)
Benoni védelem [A62]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 c5 4.d5 exd5 5.cxd5 d6 6.Hc3 g6 7.Fg2 Fg7 8.Hf3 0-0 9.0-0 Be8 10.Hd2 Hbd7 11.Hc4 He5 12.Hxe5 Bxe5 13.Vb3 a6 14.a4 Bb8 15.a5 b5 16.axb6 Bxb6 17.Vc2 Bh5 18.h4 Hg4 19.Va4 Fd7 20.Va5 Vb8 21.Ha4 Bb3 22.Hc3 Bb6 23.Ha4 Bb3 24.Hc3 Bb6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://wgp2016.fide.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló Grand Prix-verseny nyolcadik fordulója után négyes holtversenyben vezet az iráni Sarasadat Khademalsarieh, a grúz Nino Bacsiasvili, a kínai Ju Wenjun és az orosz Alekszandra Kosztenjuk. A mai játéknapon Kosztenjuk a grúz Bela Hotenasvili ellen nyert, a kínai Ju Wenjun játék nélkül jutott egész ponthoz, a francia Almira Szkripcsenko teljes idegkimerültség miatt kórházba került. Villámgyorsan remizett Khademalsarieh és az ukrán Natalija Zsukova, a grúz Nino Bacsiasvili nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul az orosz Natalija Pogonyinával szemben. Fordulatos partiban győzött az orosz derbin Valenytina Gunyina, már időkontroll után húzott vesztőt Olga Girja. A grúz Lela Dzsavahisvili nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét az indiai Dronavalli Harika ellen. Hétfőn pihenőnap lesz, majd keddtől megkezdődik a viadal hajrája.

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

A nyolcadik forduló kezdetén értesült arról a kínai Ju Wenjun, hogy játék nélkül jut az egész ponthoz a francia Almira Szkripcsenkoval szemben. Az egykor moldáviai színekben kontinensbajnoki címet szerzett Almira teljes idegkimerültség miatt kórházba került, s nagy kérdés, hogy a hétfői pihenőnap után képes lesz-e folytatni a versenyt. Almira maga nyilatkozta, hogy az orvosok hosszabb pihenőt javasoltak neki.

A játéknap előtt holtversenyben vezető iráni Sarasadat Khademalsarieh villámgyorsan remizett az ukrán Natalija Zsukovával. A grúz Nino Bacsiasvili egy pillanatban komoly nyerőesélyt szalasztott el az orosz Natalija Pogonyina ellen. A remikkel lehetőséget adtak, hogy üldözőik közül ketten is befogják őket.

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk már a nyitásban gyalogot nyert, anyagi előnyének érvényesítésében azonban nem jeleskedett, csak hosszas küzdelemben tudta megtörni a grúz Bela Hotenasvili ellenállását.

Az összetett pontverseny első helyéért küzdők külön versenyében Ju Wenjun áll a legjobban, a jelenlegi állás szerint 122,5 pontot kasszírozna és megelőzné az élen álló indiai Humpy Konerut.

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

Versenyben maradt az orosz Valentyina Gunyina. Kecsegtető állását időzavarban elrontotta Olga Girja ellen, de az időkontrollt követő első lépésével honfitársnője vesztőt húzott.

A grúz Lela Dzsavahisvili nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul az indiai Dronavalli Harikával vívott csatájában.

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

A 8. forduló eredményei:

Lela Dzsavahisvili (grúz, 2461) – Dronavalli Harika (indiai, 2543) döntetlen (Félszláv védelem, 60)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2555) – Bela Hotenasvili (grúz, 2426) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 78)

Valentyina Gunyina (orosz, 2525) – Olga Girja (orosz, 2450) 1 – 0 (Szláv védelem, 44)

Almira Szkripcsenko (francia, 2455) – Ju Wenjun (kínai, 2580)  - +

 (iráni, 2435) – Natalija Zsukova (ukrán, 2448)  döntetlen (Szláv védelem, 11)

Nino Bacsiasvili )grúz, 2489) – Natalija Pogonyina (orosz, 2492) döntetlen (Vezérindiai védelem, 44)

A verseny állása:

1-4. Sarasadat Khademalsarieh, Nino Bacsiasvili, Ju Wenjun és Alekszandra Kosztenjuk 5 pont

5-6.  Natalija Zsukova és  Valentyina Gunyina 4,5  

7-8. Olga Girja és Dronavalli Harika 4

9-11. Natalija Pogonyina,  Bela Hotenasvili  és Lela Dzsavahisvili 3

12. Almira Szkripcsenko 2

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

IM

S. Khademalsarieh

2435

IRI

*

½

½

½

1

½

1

½

½

5

2

IM

Nino Bacsiasvili

2489

GEO

½

*

1

0

1

½

1

0

1

5

3

GM

Ju Wenjun

2580

CHN

*

0

½

1

½

½

½

1

+

5

4

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2555

RUS

½

0

1

*

½

½

1

1

½

5

5

GM

Natalija Zsukova

2448

UKR

½

½

½

*

1

½

0

½

1

6

GM

Valentyina Gunyina

2525

RUS

0

1

0

0

*

1

½

1

1

7

WGM

Olga Girja

2450

RUS

½

½

½

0

*

½

1

0

1

4

8

GM

Dronavalli Harika

2543

IND

½

0

½

1

½

*

½

½

½

4

9

WGM

Natalija Pogonyina

2492

RUS

0

½

0

½

0

½

*

1

½

3

10

GM

Bela Hotenasvili

2426

GEO

0

½

0

½

1

½

0

*

½

3

11

IM

Lela Dzsavahisvili

2461

GEO

½

1

0

0

0

½

½

*

½

3

12

IM

Almira Szkripcsenko

2455

FRA

½

0

-

½

0

0

½

½

*

2

Az összetett pontverseny állása:

1.Humpy Koneru 335 (120, 70, 145)

2. Ju Wenjun (kínai) 253,3 (160, 93,3)

3. Zhao Xue (kínai)  250 (120, 70, 60)

4. Anna Muzicsuk (ukrán) 223,3 (30, 100, 93,3)

5. Marija Muzicsuk (ukrán) 220 (120, 40, 60)

6.Valentyina Gunyina  (orosz) 205 pont (45, 160)

7. Nana Dzagnidze (grúz) 205 (50, 85, 70)

8. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 195 (65, 130)

9. Dronavalli Harika (indiai) 190 (45, 145)

10. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 173,3 (65, 15, 93,3)

11. Natalija Pogonyina (orosz) 170 (85, 85)

12. (Hou Ji-fan (kínai)  160)

13.Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 130 (10, 120)

14. Pia Cramling (svéd) 125 (85, 30, 10)

15. Nino Bacsiasvili (grúz) 115 (15, 100)

16. Almira Szkripcsenko (francia) 110 (40, 70)

17. Natalija Zsukova (ukrán) 90 (30, 60)

18-19. Lela Dzsavahisvili (grúz) és Olga Girja (orosz) 75 (40, 35)

20. Bela Hotenasvili (grúz) 70 (10, 60)

21-22. Elina Danieljan (örmény) és Tan Zhongyi (kínai) 20

A versenyek díjazása:

1.10.000 euró, 120+40 pont

2. 8.250 euró, 110+20

3. 6.750 euró, 100+10

4. 5.750 euró, 90

5. 5.000 euró, 80

6. 4.500 euró, 70

7. 4.250 euró, 60

8.  4.000 euró, 50

9. 3.250 euró, 40

10. 3.000 euró, 30

11. 2.750 euró, 20

12. 2.500 euró, 10

A keddi 9. forduló párosítása:

Natalija Pogonyina - Lela Dzsavahisvili

Natalija Zsukova - Nino Bacsiasvili

Ju Wenjun - Sarasadat Khademalsarieh

Olga Girja - Almira Szkripcsenko

Bela Hotenasvili - Valentyina Gunyina

Dronavalli Harika - Alekszandra Kosztenjuk

Gunyina,V (2525) - Girja,O (2450)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.h3 Fh5 6.Hc3 e6 7.g4 Fg6 8.He5 Hbd7 9.Hxg6 hxg6 10.Fd2 g5 11.cxd5 cxd5 12.Fd3 Fe7 13.Bc1 Bc8 14.f3 Kf8 15.Kf2 g6 16.Va4 a6 17.Vb3 b5 18.a4 b4 19.He2 a5 20.Kg2 Kg7 21.Bxc8 Vxc8 22.Bc1 Vb7

 

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

23.Vd1 Hb6 24.b3 Bc8 25.Fe1 Bxc1 26.Vxc1 Vc8 27.Vd2 Vc6 28.Ff2 Hc8 29.Ve1 Kg8 30.Vh1 Kg7 31.Kg1 Hd6 32.Fg3 Kg8

 

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

33.Vh2?!

Valentyina Gunyina időzavarban volt, kiengedte előnyét. 33.h4 gxh4 34.Vxh4 Hc8 35.Vh6 Ff8 36.Vg5 volt a jó folytatás.

33...Hc4! 34.h4? Hd2

Nagyot fordult a játszma, már Olga Girja játszhatott nyerésre...

35.Kg2 Hxb3 36.hxg5 Hh7 37.Fe5

 

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

37...Fxg5?!

A gyalograblás tempókat adott honfitársnőjének. 37...Ff8 38.Fb5 Vc2 nagyobb előnyt biztosított.

38.f4 Ff6 39.f5 exf5 40.gxf5 g5?! 41.Vh6

 

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

41...Vb6?

Már az időkontroll után Olga vesztőt húzott. 41...Hd2 42.Hg3 Hc4 43.Hh5 Hxe5 44.dxe5 d4+ 45.e4 Vc1 változatban örökös sakkal a játszmát megmenthette volna.

42.Hg3 Vd8 43.Hh5 Fxe5

 

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

44.f6! és sötét feladta. 44… Fxf6-ra 45.Fxh7+ Kh8 46.Fg6+ Kg8 47.Vh7+ Kf8 48.Vxf7 mattol.

Kosztenjuk,A (2555) - Hotenasvili,B (2426)
Spanyol megnyitás [C80]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.Be1

Az exvilágbajnoknő előszeretettel kerüli el a főváltozatokat. 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 után széles a választék, hogy melyik változatra szavazzon világos.

6...Hc5 7.Fxc6 dxc6 8.Hxe5 Fe6 9.Vh5 Fe7?

 

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

10.Hxf7 Fxf7 11.Vxc5 Vd6 12.Vg5 Kf8 13.Vg3 h5 14.d3 h4 15.Vh3 Bd8 16.Hc3 Vd7 17.Vxd7 Bxd7 18.h3 Bh5 19.He4 c5 20.b3 Fd5 21.Fb2 Fc6 22.Be2 b5 23.Hd2 Bg5 24.f3 Bf5 25.a4 bxa4 26.bxa4 Fd5 27.Fa3 Kf7 28.Bae1 Fd6 29.He4 Fc6 30.a5 Fe7 31.Hd2 Ff6 32.Bb1 Fb5 33.Fb2 Fg5

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

34.Hc4?

Alekszandra Kosztenjuk anyagi előnyének érvényesítésében nem jeleskedett.

34…Fxc4 35.dxc4 Ff4?!

Mi szólt 35...Bf4 36.Kf2 Bxc4 37.Fe5 Ba4 ellen?

36.Fc3 g5 37.Kf1 Fg3 38.Be4 Be7 39.Bxe7+ Kxe7 40.Ke2 Bf8 41.Bd1 c6 42.Bb1 Kd7 43.Bb7+ Kc8 44.Ba7 Be8+ 45.Kf1 Be6 46.Bxa6 Fc7 47.Ba8+ Kb7 48.Bf8 Ff4 49.Bd8 Ka6 50.Bd1 Be7 51.Bb1 Be6 52.Fe1 Fe3 53.Bb8 Bd6 54.Ba8+ Kb7 55.Be8 Ff4 56.Ke2 Bd7 57.Be6 Bd4 58.Be4 Bd6

 

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

59.Fxh4 Bd2+ 60.Kf1 Bxc2 61.Fe1 Fc1 62.Be7+ Ka6 63.Bc7 Bxc4 64.Bxc6+ Kb7 65.Bb6+ Ka8 66.g3 Bc2 67.a6 Ka7 68.Bc6 Fe3 69.h4 gxh4 70.gxh4 Fd4 71.f4 c4 72.f5 c3 73.f6 Bc1 74.f7 Fg7 75.Ke2 c2 76.Ff2+ Kb8 77.a7+ Kb7 78.Bb6+ és sötét feladta

Bacsiasvili,N (2489) - Pogonyina,N (2492)
Vezérindiai védelem [E14]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.e3 b6 5.Hc3 Fd6 6.b3 0-0 7.Fb2 Fb7 8.Fd3 Hbd7 9.0-0 a6 10.Bc1 Ve7 11.Ha4 dxc4 12.bxc4 c5 13.He5 Bab8 14.Ve2 Fc7 15.f4 He4 16.Bcd1 Bfd8 17.Fc2 f5 18.Hc3 Hxc3 19.Fxc3 Hf6 20.d5

 

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

20...b5?

Natasa a 20...exd5 21.Fxf5 b5 22.cxd5 Bxd5 23.a4 c4 24.Fd4 Bbd8 folytatással egyenlő eséllyel játszhatott volna.

21.Hc6 Fxc6 22.dxc6 b4 23.Fb2

Jobb volt a 23.Fxf6 Vxf6 24.Bd7 Bxd7 25.cxd7 választás.

23...Bxd1 24.Bxd1 Bd8 25.Fe5 Kf8 26.h3 Ke8?! 27.Fd3 g6 28.Vc2?! a5 29.Va4 Kf7 30.Vc2 He8 31.Fe2 Bxd1+ 32.Vxd1 Hd6 33.Ff3 Ke8 34.Vc2 Hf7 35.Fxc7 Vxc7 36.Vb2 Ke7 37.Vc2 Hd6 38.g4 Va7

 

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

39.gxf5?

Nino nem élt a váratlan lehetőséggel. 39.Vb2 fxg4 40.Vg7+ Hf7 41.hxg4 Vb8 42.Vxh7 nyerőesélyt adott.

39...Hxf5 40.Va4 Hd6 41.Fg4 Va6 42.Fe2 Kd8 43.Fg4 Ke7 44.Fe2 Kd8 és döntetlen

Dzsavahishvili,L (2461) - Harika,D (2543)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 c6 4.e3 Hf6 5.Fd3 Hbd7 6.b3 b6 7.Hf3 Fb7 8.0-0 Fe7 9.Fb2 0-0 10.Ve2 Be8 11.Bfd1 c5 12.cxd5 exd5 13.Bac1 Fd6 14.dxc5 bxc5 15.Fa6 Fxa6 16.Vxa6 He5 17.Ve2 d4 18.Hb5 Hxf3+ 19.Vxf3

 

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

19...Fxh2+ 20.Kxh2 Vb8+ 21.Kg1 Vxb5 22.exd4 Ve2 23.Vxe2 Bxe2 24.Fa1 cxd4 25.a4 Be7 26.b4 a6

 

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

27.Fxd4 Bb7 28.Fc5 h6 29.f3 Bc8 30.a5 Bbc7 31.Fe3 Bxc1 32.Bxc1 Bb8 33.Fc5 Hd5 34.Bc4 f6 35.Bd4 Hc3 36.Bd6 Ba8 37.Bc6 Hb5 38.g4 Kf7 39.Kf2 g6

 

Női Grand Prix  2015/16  Hanti-Manszijszk

40.Fe3

Jóval erősebb volt a 40.f4 f5 41.gxf5 gxf5 42.Bxh6 Kg7 43.Bb6 folytatás.

40...h5 41.g5!? fxg5 42.Fxg5 Ba7 43.Fe3 Ba8 44.Fg5 Ba7 45.Ff6 Bc7 46.Bb6 Bc4 47.Fe5 Bxb4 48.Bf6+ Ke7 49.Bxg6 Ba4 50.Bxa6 h4 51.Kg2 Kf7 52.f4 Hd4 53.Kh3 He6 54.Kg4 h3 55.Kf5 Hg7+ 56.Kg4 He6 57.Kg3 h2 58.Kxh2 Hxf4 59.Bf6+ Ke7 60.a6 He6 és döntetlen

Khademalsharieh,S (2435) - Zsukova,N (2448)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Hc3 Hf6 5.Ff4 Hc6 6.e3 Fg4 7.Vb3 Ha5 8.Va4+ Hc6 9.Vb3 Ha5 10.Va4+ Hc6 11.Vb3 Ha5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://wgp2016.fide.com

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló Grand Prix-verseny hetedik fordulójában négy játszma is döntéssel végződött. A grúz rangadón az éllovas Nino Bacsiasvili világossal kapott ki a sereghajtó Lela Dzsavahisvilitől. A játéknap szenzációja, hogy az iráni Sarasadat Khademalsarieh sötéttel nyert a tavalyi vb döntőse, Natalija Pogonyina ellen. Harmadik vereségét szenvedte el az orosz Valentyina Gunyina, a kínai Ju Wenjun a fontos győzelemmel versenyben maradt az összetett pontverseny első helyéért folyó csatározásban. Az ukrán Natalija Zsukova a francia Almira Szkripcsenkot győzte le. Döntetlennel zárult az orosz derbi, Olga Girja és Alekszandra Kosztenjuk játszmája. Pontosztozkodás született a grúz Bela Hotenasvili és az indiai Dronavalli Harika összecsapásában is. Holtversenyben az élen Sarasadat Khademalsarieh és Nino Bacsiasvili, félpontos hátránnyal négyen üldözik a duót, Alekszandra Kosztenjuk, Natalija Zsukova, Olga Girja és Ju Wenjun.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

A szibériai olajvárosban meglepetésekkel folytatódott a 2015/16-os Grand Prix-sorozat utolsó, ötödik versenye. A mezőny egyetlen veretlen résztvevője, az iráni Sarasadat Khademalsarieh második győzelmét aratta, másodszor is orosz olimpiai bajnoknő ellen diadalmaskodott, Valenytina Gunyina után Natalija Pogonyinát kényszerítette megadásra. (Ne felejtsük el, hogy Alekszandrija Kosztenjukkal szemben nyert állást remizett el!) A tavalyi világbajnoki döntős Pogonyina a megnyitásban minimális előnyt ért el, de ezt fokozatosan kiengedte, sötét vezérszárnyi gyalogtöbbletével pedig meggyűlt a baja. Sarasadat fonalas nyerést hagyott ki, majd Natasa remit biztosító folytatást.

Sarasadat Khademalsarieh holtversenyben az élen áll, mert a grúz presztízsrangadón Lela Dzsavahisvili legyőzte Nino Bacsiasvilit. A világossal játszó Bacsiasvili fölöslegesen kezdett királyszárnyi akciót, középen rekedt királya miatt a sereghajtó honfitársnő könnyű győzelmet ért el.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

Az összetett pontverseny első helyéért folyó küzdelemben a kínai Ju Wenjun egyik riválisát, Valentyina Gunyinát győzte le. A bakui sakkolimpia utolsó fordulójában játszották a csúcsderbit, a kínai-orosz meccset, a második táblán Gunyina és Ju Wenjun nézett egymással farkasszemet. A háromszoros olimpiai bajnoknő kecsegtető állást rontott el, Ju Wenjun győzelme kínai aranyérmet jelentett, a címvédő orosz együttes csak a negyedik helyen végzett. Gunyina égett a vágytól, hogy visszavágjon, korai tisztáldozata azonban erre nem adott esélyt, Ju Wenjun könnyedén hárította a látszatfenyegetéseket.

A játéknap negyedik győzelmét az ukrán Natalija Zsukova könyvelhette el. A francia Almira Szkripcsenko őrizetlenül hagyta az alapsort, ez végzetes hibának bizonyult, királya matthálóba került.

Az orosz rangadó pontosztozkodással zárult, Olga Girja és Alekszandra Kosztenjuk nem bírt egymással. A grúz Bela Hotenasvili és az indiai Dronavalli Harika partija is kiegyenlített erők küzdelmét hozta.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

                               Karjakinért szurkolnak az orosz nagymesternők

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

                                        Magnusért a többiek

A 7. forduló eredményei:

Nino Bacsiasvili (grúz, 2489) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2461)  0 – 1 (Vezércsel, 29)

Natalija Pogonyina (orosz, 2492) - Sarasadat Khademalsarieh (iráni, 2435) 0 – 1 (Bogoindiai védelem, 60)

Natalija Zsukova (ukrán, 2448) – Almira Szkripcsenko (francia, 2455)  1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 35)

Ju Wenjun (kínai, 2580) – Valentyina Gunyina (orosz, 2525) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 41)

Olga Girja (orosz, 2450) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2555)  döntetlen (Bogoindiai védelem, 43)

Bela Hotenasvili (grúz, 2426) – Dronavalli Harika (indiai, 2543) döntetlen (Katalán megnyitás, 32)

A verseny állása:

1-2. Sarasadat Khademalsarieh és Nino Bacsiasvili 4,5 pont

3-6. Alekszandra Kosztenjuk,  Natalija Zsukova,  Olga Girja és Ju Wenjun 4

7-8. Valentyina Gunyina   és Dronavalli Harika 3,5

9. Bela Hotenasvili  3

10-11. Natalija Pogonyina és Lela Dzsavahisvili 2,5

12. Almira Szkripcsenko 2

A 8. forduló párosítása:

Lela Dzsavahisvili – Dronavalli Harika

Alekszandra Kosztenjuk – Bela Hotenasvili

Valentyina Gunyina – Olga Girja

Almira Szkripcsenko – Ju Wenjun

Sarasadat Khademalsarieh – Natalija Zsukova

Nino Bacsiasvili – Natalija Pogonyina

Bacsiasvili,N (2489) - Dzsavahisvili,L (2461)
Vezércsel [D30]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 c6 4.Fg5 Fe7 5.Fxe7 Vxe7 6.Hc3 Hf6 7.Vc2 Hbd7 8.e3 0-0 9.Bd1 a6 10.a3 dxc4 11.Fxc4 b5 12.Fa2 c5 13.dxc5 Vxc5 14.Fb1 g6 15.h4?!

A verseny állása, az éllovasi pozíció a legkevésbé sem indokolta a királyszárnyi akciót, a feltételek nem adottak. 15.He4 Vxc2 16.Fxc2 Fb7 17.Hd6 Fxf3 18.gxf3 egyenlő esélyekkel következhetett volna.

15...Fb7 16.h5 Bfd8 17.hxg6 hxg6

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

18.Bd4? Fxf3 19.gxf3 He5 20.Bxd8+ Bxd8 21.Bh3 b4

Még erősebb volt a 21...Hd3+ 22.Kf1 (22.Vxd3 Bxd3 23.Fxd3 Hd5) 22...Vf5 23.Bh4 Vxf3 24.Ve2 Vxe2+ 25.Kxe2 g5 folytatás.

22.axb4 Vxb4 23.Kf1 Hc4 24.Ha2?

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

24...Vb5 25.Kg1 Hd2 26.Vc1 Ve2

Kimaradt a taktikai megoldás  a 26...Hxf3+ 27.Bxf3 Ve2 28.Kg2 Bd1 29.Vxd1 Vxd1 30.Hc3 Vd8 31.Bf4 Kg7folytatásban.

27.Kg2 Hxb1 28.Vxb1 Bd1 29.Hc3 Vf1+ és világos feladta

Ju Wenjun (2580) - Gunyina,V (2525)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 Fe7 5.Fg2 d5 6.Hf3 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 b6 10.Ff4 Fa6 11.cxd5 cxd5 12.He5 Hxe5 13.dxe5 Hg4 14.h3

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

14...Hxf2?!

Az összetett pontverseny szempontjából is fontos rangadón a háromszoros olimpiai bajnoknő tisztet áldozott. A bakui sakkolimpia utolsó fordulójában játszották a csúcsderbit, a kínai-orosz meccset. Valentyina Gunyina akkor világossal mérkőzött meg Ju Wenjunnal, kezdetben kecsegtető állásának elvesztése végül kínai aranyérmet és orosz negyedik helyet jelentett. 14...g5 15.Fxg5 Hxe5 16.Fxe7 Vxe7; 14...Bc8 15.Va4 Fxe2 16.hxg4 (16.Be1 Bc4 17.Vxa7 Hxf2 18.Kxf2 Fd3) 16...Bc4 17.Vb3 Bb4 változatok jelentettek jobb alternatívát.

15.Kxf2 Fc5+ 16.Fe3 Fxe3+ 17.Kxe3 Bc8

Jobb volt a 17...f6 18.Kf2 fxe5+ 19.Kg1 Vg5 20.Kh2 Bac8 21.Hc3 d4 22.Va4 dxc3 23.Vxa6 c2 (23...cxb2 24.Bab1 Bc3 25.Bd3 Bxd3 26.Vxd3) 24.Bdc1 Ve3 választás. Olimpiai összecsapásuk is bizonyította, hogy a kínai nagymesternő higgadtan tud védekezni.

18.Vd2 f6 19.Kf2 fxe5+ 20.Kg1 Ve7 21.Hc3 Vc5+ 22.e3 Ve7 23.Bac1 h5 24.h4 Bcd8 25.e4 d4 26.Hb1 Bf6 27.Vg5 Vd6 28.Hd2 Fe2 29.Hc4 Vb4 30.Vd2 Vxd2 31.Bxd2 Fxc4 32.Bxc4 g5 33.hxg5 Bg6 34.Fh3 Be8 35.Bc6 Be7 36.Kg2 Kg7 37.Bdc2 Bxg5 38.Bxe6 Bxe6 39.Fxe6 Bg6 40.Bc7+ Kf8 41.Ff5 és sötét feladta

Pogonyina,N (2492) - Khademalsharieh,S (2435)
Katalán megnyitás [E01]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fd6 6.Hc3 Hc6 7.Fg5 dxc4 8.e4 e5 9.dxe5 Hxe5 10.Hxe5 Fxe5 11.Vxd8+ Kxd8 12.0-0-0+ Ke8 13.Fxc4 Fe6 14.Fd5 c6 15.Fxe6 fxe6 16.f3 h6 17.Fe3 b6 18.He2 Kf7 19.g4 Bad8 20.h4 c5 21.Kc2 Fc7

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

22.g5 hxg5 23.Fxg5 Bxd1 24.Bxd1 Ke8 25.Kd3 Hh7 26.Ff4 Fxf4 27.Hxf4 Hf8 28.Hg2 Hg6 29.Bh1 He5+ 30.Ke2 Ke7 31.h5 Bd8 32.b3 b5

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

33.h6 gxh6 34.Bxh6 Hc6 35.Bh7+ Kd6 36.Bh5 Hd4+ 37.Ke3 Kc6 38.He1 c4 39.b4?! Kb6 40.Be5?!

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

40...Bd6 41.Bh5 Hc6 42.a3 e5 43.f4 exf4+ 44.Kxf4 Bd2 45.Bh3 a5 46.bxa5+?! Kxa5 47.Be3?! Bf2+ 48.Hf3? Ka4? S

arasadat a 48...Hd4 49.Kg3 Bxf3+ 50.Bxf3 Hxf3 51.Kxf3 c3 52.Ke3 Ka4 53.e5 Kb3 54.e6 c2 55.e7 c1V+ folytatásban nyerhetett volna.

49.e5 Ba2 50.e6 Bxa3

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

51.Bxa3+?

A tavalyi világbajnoki döntős Natalija Pogonyina már kiegyenlítette hátrányos állását, de óriási bakit követett el. Remi lett volna az 51.Be1 Bd3 (51...b4 52.He5 Hxe5 53.Bxe5 Kb3 54.e7 Ba8 55.e8V Bxe8 56.Bxe8 c3 57.Bc8 Kb2 58.Ke3 b3 59.Kd3 c2 60.Kd2 Kb1 61.Bc5 b2 62.Bxc2 Ka1) 52.e7 Hxe7 53.Bxe7 Bd1 54.Ke3 b4 55.Bc7 c3 folytatás.

51...Kxa3 52.Ke4 c3 53.Hd4 Hxd4 54.e7 c2 55.e8V c1V 56.Va8+ Kb4 57.Kxd4 Vb2+ 58.Kd3 Va3+ 59.Vxa3+ Kxa3 60.Kc2 b4 és világos feladta

Zsukova,N (2448) - Szkripcsenko,A (2455)
Vezérgyalog megnyitás [A46]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 b5 4.Fg2 d5 5.0-0 Hbd7 6.b3 Fb7 7.c4 bxc4 8.bxc4 dxc4 9.Va4 Fd6 10.He5 Fxg2 11.Kxg2 0-0 12.Hxc4 Hb6 13.Vc6 Hxc4 14.Vxc4 c5 15.Hd2 cxd4 16.Vxd4 Ve7 17.Bb1 Bfd8 18.He4 Hxe4

Egyenlő esélyeket adott a 18...e5 19.Hxf6+ Vxf6 20.Ve4 Ve6 21.Bd1 Ff8 változat.

19.Vxe4 Bab8 20.Fe3 h6 21.Bfd1 Bxb1 22.Bxb1 Bd7 23.a4 f5 24.Vc6 Bc7 25.Va8+ Kh7

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

26.Bb8 Vf7 27.h4 Kg6 28.a5 Vd7? 29.Bd8 Vc6+ 30.Vxc6 Bxc6 31.Fxa7 Ba6 32.Fd4 Fb4 33.Bg8 Bxa5 34.Bxg7+ Kh5 35.f3 és sötét feladta. Királya matthálóban, 35…Fe1 (35...Fd6 36.g4+ fxg4 37.fxg4+ Kxh4 38.Ff2+ Fg3 39.Fxg3#) 36.g4+ fxg4 37.fxg4+ Kxh4 38.Ff6+ Bg5 39.Kf3 lehetett volna a befejezés.

Girja,O (2450) - Kosztenjuk,A (2555)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 Ve7 5.g3 Fxd2+ 6.Vxd2 Hc6 7.b3 d5 8.Fg2 He4 9.Ve3 Vb4+ 10.Hfd2 Hxd2 11.Hxd2 0-0 12.0-0 Bd8 13.Bfd1 a5 14.a3 Ve7 15.Hf3 Fd7 16.Vc3 Fe8 17.Be1 Vd6 18.e3 f6 19.Bec1 Ff7 20.cxd5 exd5 21.Vc5 Vd7 22.b4 Bdc8 23.He1 He7 24.Hd3 b6 25.Vc3 Ba7 26.Hf4 axb4 27.Vxb4 Bca8 28.Fh3 Ve8 29.Bc3 Hc6 30.Vb1 Ha5 31.Fg2 Bd8 32.e4 dxe4 33.Fxe4 g6 34.d5 Ve5 35.Bc1 Hb3 36.Vxb3 Vxe4 37.Be1 Fxd5 38.Hxd5 Vxd5 39.Vb4 Vc5 40.Vf4 c6 41.Vxf6 Bf8 42.Vb2 Baf7 43.Be2 b5 és döntetlen

Hotenasvili,B (2461) - Harika,D (2543)

Katalán megnyitás [E06]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hf3 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.Vc2 c5 7.0-0 cxd4 8.Hxd4 Ha6 9.cxd5 Hb4 10.Vd1 e5 11.Hb5 Hbxd5 12.H1c3 Fe6 13.Fg5 Hxc3 14.Hxc3 Vb6 15.Fxf6 Fxf6 16.Hd5 Fxd5 17.Fxd5 Bad8 18.e4 Bd7 19.Vd2 g6 20.h4 Kg7 21.Kg2 Bc7 22.Bac1 Bfc8 23.Bxc7 Bxc7 24.b4 h5 25.a3 Vd6 26.Bc1 b6 27.Bb1 Vd7 28.Bc1 Vc8 29.Bxc7 Vxc7 30.Fb3 Fe7 31.Vd5 Fd6 32.Vc4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://wgp2016.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a Grand Prix-verseny hatodik fordulójában a grúz Nino Bacsiasvili sötéttel remizett az iráni Sarasadat Khademalsarieh ellen, riválisai számára kedvező eredményeinek köszönhetően egy pontra növelte előnyét. Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk fontos partit nyert a kínai Ju Wenjunnal szemben, az orosz Valentyina Gunyina elszenvedte második vereségét, az ukrán Natalija Zsukova első győzelmét aratta. Döntetlennel zárult az indiai Dronavalli Harika és az orosz Olga Girja partija. A francia Almira Szkripcsenko és az orosz Natalija Pogonyina, a grúz derbin Lela Dzsavahisvili és Bela Hotenasvili is megosztozott a ponton.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

A Grand Prix-versenyen megkezdődött a második félidő, az eddigi legbékésebb volt, csak két játszma fejeződött be döntéssel, a döntetlenek kevésbé izgalmas partikban születtek meg. Az összetett pontverseny első helyéért küzdők közül az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk zárta sikerrel a hatodik játéknapot, egyik riválisa, a kínai Ju Wenjun ellen nyert, megfosztva veretlenségétől. Az orosz huszárjátékban sokáig jól ismert változat mentén haladtak, Alekszandra a 15. lépésben választott másik tervet. Ju Wenjun sokáig jól játszott, apró hibák után egy kicsit megrettent világos királyszárnyi akciójától, két rossz lépését követően az exvilágbajnoknő támadása nagy erőre kapott, védhetetlenné vált.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

Az ukrán Natalija Zsukova első győzelmét aratta, az orosz Valentyina Gunyina második vereségét szenvedte el. Az időzavarokra „szakosodott” olimpiai bajnoknők csatájában Natasa két bástyáért leadta vezérét, világos helyzetét még a világos mezőket uraló futó is nehezítette. Az ukrán nagymesternő királyával sikerrel menekült el a sakkok elől, anyagi előnyét érvényesítette.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

Az éllovas grúz Nino Bacsiasvili riválisai eredményeinek köszönhetően az iráni Sarasadat Khademalsarieh elleni döntetlennel egy pontra növelte előnyét. Az iráni sakkozónő a mezőny egyetlen veretlen résztvevője.

A fordulóban még három játszma végződött pontosztozkodással. A grúz derbin Lela Dzsdavahisvili és Bela Hotenasvili partija egy kicsit hullámzott, de jelentősebb előnyt egyikőjük sem tudott elérni. A francia Almira Szkripcsenko és az orosz Natalija Pogonyina olasz megnyitású összecsapásában is sorozatos cserék enyhítették a feszültséget.

Az indiai Dronavalli Harika bajba is kerülhetett volna, ha az orosz Olga Girja pontosabban értékel, jobb tervet választ a meggyengült királyállás ellen.

A 6. forduló eredményei:

Lela Dzsavahisvili (grúz, 2461) - Bela Hotenasvili (grúz, 2426) döntetlen (Grünfeld védelem, 33)

Dronavalli Harika (indiai, 2543) - Olga Girja (orosz, 2450)  döntetlen (Caro-Kann védelem, 49)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2555) - Ju Wenjun (kínai, 2580)  1 – 0 (Orosz huszárjáték, 49)

Valentyina Gunyina (orosz, 2525) - Natalija Zsukova (ukrán, 2448)  0 – 1 (Vezércsel, 71)

Almira Szkripcsenko (francia, 2455) - Natalija Pogonyina (orosz, 2592)  döntetlen (Olasz megnyitás, 31)

Sarasadat Khademalsarieh (iráni, 2435) - Nino Bacsiasvili (grúz, 2489)  döntetlen (Vezérindiai védelem, 40)

A verseny állása:

1.Nino Bacsiasvili 4,5 pont

2-5. Valentyina Gunyina,  Sarasadat Khademalsarieh,  Olga Girja és Alekszandra Kosztenjuk 3,5

6-8. Dronavalli Harika, Ju Wenjun és Natalija Zsukova 3

9-10. Natalija Pogonyina és Bela Hotenasvili  2,5

11. Almira Szkripcsenko 2

12. Lela Dzsavahisvili 1,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

IM

Nino Bacsiasvili

2489

GEO

*

0

½

1

1

1

1

2

GM

Valentyina Gunyina

2525

RUS

1

*

0

½

0

1

1

3

IM

S. Khademalsarieh

2435

IRI

½

1

*

½

½

½

½

4

WGM

Olga Girja

2450

RUS

*

½

½

½

1

0

1

5

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2555

RUS

0

½

*

1

½

1

½

6

GM

Dronavalli Harika

2543

IND

0

½

½

*

½

1

½

3

7

GM

Ju Wenjun

2580

CHN

½

0

½

*

½

½

1

3

8

GM

Natalija Zsukova

2448

UKR

1

½

½

0

½

*

½

3

9

WGM

Natalija Pogonyina

2492

RUS

½

0

0

½

*

1

½

10

GM

Bela Hotenasvili

2426

GEO

0

1

½

½

0

*

½

11

IM

Almira Szkripcsenko

2455

FRA

0

0

½

½

½

*

½

2

12

IM

Lela Dzsavahisvili

2461

GEO

0

½

0

0

½

½

*

A 7. forduló párosítása:

Nino Bacsiasvili – Lela Dzsavahisvili

Natalija Pogonyina - Sarasadat Khademalsarieh

Natalija Zsukova – Almira Szkripcsenko

Ju Wenjun – Valentyina Gunyina

Olga Girja – Alekszandra Kosztenjuk

Bela Hotenasvili – Dronavalli Harika

Kosztenjuk,A (2555) – Ju Wenjun (2580)
Orosz huszárjáték [C43]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.d4 Hxe4 4.Fd3 d5 5.Hxe5 Hd7 6.0-0 Hxe5 7.dxe5 Hc5 8.f4 Hxd3 9.Vxd3 g6 10.Fe3 Fe7 11.Hc3 c6 12.He2 0-0 13.Hg3

A 2009-es Világkupán Hanti-Manszijszkban a legjobb 32 között Polgár Judit az izraeli Forisz Gelfanddal küzdött meg, 1 - 1 után a rájátszás első rapidpartijában nagymesternőnk a 13.f5 Fxf5 14.Bxf5 gxf5 15.Fh6 Kh8 16.Fxf8 Fxf8 17.Bf1 Vb6+ 18.Kh1 Vxb2 bonyodalmakban a 19.Bxf5-tel fokozhatta volna az izgalmakat.

13...Fh4 14.Fc5 Be8

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

15.Bae1

Az exvilágbajnoknő új tervet választott.

15...b6 16.Fd6 f5?! 17.Bd1 Fe7 18.Fxe7 Vxe7 19.Bf2 Bd8 20.c3 c5 21.Bfd2 Fb7 22.He2 Bd7 23.h3 Ve6 24.Kh2 Bad8 25.Ve3 Vc6 26.Vf2 Kg7 27.b4 Kg8 28.bxc5 bxc5 29.Hg1 d4?! 30.cxd4 cxd4 31.Hf3 d3 32.Hg5 Fa6

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

33.Vh4 Be8 34.Vh6 Bee7 35.Vh4 Vc7 36.Vg3 Bd8 37.Hf3 Vc4 38.h4 Fb5?!

Ju Wenjun apró pontatlanságoktól eltekintve eddig a lépésig tartotta az állást. 38...Bed7 39.h5 Vc6 40.hxg6 hxg6 41.Hg5 változatban Alekszandra Kosztenjuk előnyös állást játszhatott volna.

39.h5 Kg7?

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

40.Vh4 Kf8?

Vesztőlépés, de 40...Ve6 41.a4 Fc4 42.Hg5 Vc6 43.Bc1 sem kecsegtetett már semmi jóval.

41.hxg6 hxg6 42.Bxd3! Bxd3 43.Bxd3 Vg8 44.Bd8+ Be8 45.Bd6 Fc4 46.Hg5 Be7 47.Bd8+ Be8 48.Hh7+ Kg7 49.Vf6+ és sötét feladta

Gunyina,V (2525) - Zsukova,N (2448)
Vezércsel [D30]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.b3 c5 6.Fb2 cxd4 7.Hxd4 Fb4+ 8.Hd2 0-0 9.a3 Fe7 10.cxd5 Hxd5 11.Vc2 Fd7 12.Fd3 h6 13.0-0 Hc6 14.Hxc6 Fxc6 15.Bfd1 Ff6 16.Hc4 Fxb2 17.Vxb2 Vg5 18.g3 Bfd8 19.Bd2

Logikusabb volt a 19.Bac1 Bac8 20.h4 Vf6 21.He5 folytatás.

19...Hf6 20.Bad1 He4 21.h4? Vh5

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

22.Fxe4?

Két állandó időzavarra "szakosodott" olimpiai bajnoknő párharcában Valentyina Gunyina rosszul értékelte az állást, Natalija Zsukova bőséges ellenértéket kapott a vezérért. 22.Fe2 Bxd2 23.Fxh5 Bxb2 24.Hxb2 g6 25.Fg4 Kg7 utáni állás kissé kedvezőbb volt sötétnek.

22...Vxd1+! 23.Bxd1 Bxd1+ 24.Kh2 Fxe4 25.g4 Bad8 26.Vc3 f6

Szétbombázta volna világos királyállását, és gyorsabban nyert a 26...f5 27.gxf5 exf5 28.Ve5 Bh1+ 29.Kg3 Bg1+ 30.Kh2 Bg2+ 31.Kh3 Bd1 32.Ve6+ Kh7 33.Vxe4 fxe4 34.Kxg2 Bd3 folytatás.

27.Hb2 Bh1+ 28.Kg3 Bg1+ 29.Kf4

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

29...Fc6 30.e4 e5+ 31.Ke3 Bxg4 32.f3 Bxh4 33.Va5 Bd4 34.Vc7 Kh7 35.Vc8 Bd7 36.Hd3 Bh2 37.a4 a5 38.Hf2

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

38...h5 39.Va8 Bg2 40.Vxa5 Bg1 41.Ke2 Ba1 42.Hd3 h4 43.Hxe5 fxe5 44.Vxe5

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

44...Ba2+ 45.Ke3 g6 46.Vf6

Az újabb időzavarban Natasa kissé kiengedte ellenfelét.

46...h3 47.Vh4+ Kg7 48.Vxh3 Ba3 49.Ve6 Fxa4 50.Ve5+ Kf7 51.Vh8? Bxb3+ 52.Kf4 Bdd3

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

53.Vh7+ Kf8 54.Vh8+ Ke7 55.Vg7+ Kd8

A sötét király kitérhetett a sakkok elől.

56.Kg5 Fc6 57.f4 Fxe4 58.Vf8+ Kd7 59.Vf7+ Kd6 60.Kf6 Ff5 61.Vf8+ Kc6 62.Ve8+ Kb6 63.Vb8 Bbc3 64.Vf8 Bc6+ 65.Kg7 Bd4 66.Va3 Bcc4 67.Vb3+ Kc6 68.Vf3+ Be4 69.Kf6 b5 70.Va3 Kb6 71.Vd6+ Bc6 és világos feladta

Khademalsharieh,S (2435) - Bacsiasvili,N (2489)
Vezérindiai védelem [E14]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Hbd2 b6 5.a3 Fxd2+ 6.Vxd2 a5 7.b3 Fb7 8.e3 0-0 9.Fe2 d5 10.Fb2 Hbd7 11.0-0 c5 12.Bfd1 Ve7 13.a4 Bfd8 14.Ve1 Bac8 15.Bac1 cxd4 16.Hxd4 Hc5 17.Fa3 dxc4 18.Fxc4 Hd5 19.Ve2 h6 20.Vg4 Hb4 21.Fb2 Vg5 22.Vxg5 hxg5 23.Fa3 Fd5 24.Fxb4 axb4 25.Fxd5 Bxd5 26.Bf1 Bc7 27.Bc4 Ha6 28.Bxc7 Hxc7 29.Bc1 Ha6 30.g4 Bc5 31.Bxc5 Hxc5 32.Kf1 f6 33.f4 gxf4 34.exf4 e5 35.fxe5 fxe5 36.Hc6 Hxb3 37.Hxb4 Hc5 38.Hc6 Hxa4 39.Hxe5 Hc5 40.h4 és döntetlen

Harika,D (2543) - Girja,O (2450)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 Fg6 7.Hbd2 c5 8.c4

Népszerű a 8.dxc5 Hec6 9.Hb3 Hd7 10.c4 (10.Fe3) változat is.

8...cxd4 9.Hxd4 Hec6 10.H2f3 dxc4 11.Fxc4 Fe7 12.Fe3 0-0 13.Bc1 Fh5 14.Fe2 Hb4 15.Vb3 H8c6 16.Bfd1 Vc7 17.Hxc6 bxc6 18.Vc4 Bfc8 19.Fd2 Hd5 20.Be1 Bab8

Olga Girja kiegyenlítette esélyeit.

21.b3 Fa3 22.Bcd1 Fb2 23.g4 Fg6 24.Fd3 Fa3 25.Fxg6 fxg6 26.Hd4 Ve7 27.Hc2 Fc5 28.Kg2 Bf8 29.Bf1 g5 30.f3 h6 31.Ve4 Bbd8 32.Kh1 Bd7 33.Bde1 Ve8 34.b4 Fb6 35.a4 He7 36.Fc1 Bd5 37.f4?

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

37...gxf4

Számításba jött a 37...Hg6 38.a5 (38.fxg5 Ff2) 38...Fc7 39.fxg5 Bxe5 40.Vg2 Hh4 folytatás.

38.Fxf4 Vg6?!

Az orosz nagymesternő eltékozolta előnyét. 38...c5 39.a5 Fc7 40.Bc1 Hg6 folytatásban nehéz percek vártak volna Harikára.

39.a5 Fc7 40.Vxg6?!

A 40.Hd4 Vxe4+ 41.Bxe4 Bxd4 42.Bxd4 g5 43.Bfd1 Bxf4 44.Bd7 választás jobb volt.

40...Hxg6 41.Fe3 Bxf1+ 42.Bxf1 a6 43.Hd4 Bxe5

A 43...Hxe5 44.Hxe6 Fd6 45.Fc5 Hd3 még adott volna némi reményt.

44.Ff2 He7 45.Bc1 Fd6 46.Fg3 Bd5 47.Hxc6 Hxc6 48.Bxc6 Fxb4 49.Bxa6 Bxa5 és döntetlen

Szkripcsenko,A (2455) - Pogonyina,N (2492)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 d6 6.c3 a6 7.a4 h6 8.Ha3 0-0 9.Be1 Fa7 10.Hc2 Fe6 11.Fxe6 fxe6 12.Fe3 Fxe3 13.Hxe3 Ve8 14.b4 He7 15.Bb1 Hg6 16.a5 Hf4 17.g3 Hg6 18.Bb2 d5 19.Hd2 Bd8 20.Hg4 Vf7 21.Hxf6+ Vxf6 22.Ve2 c6 23.Hb3 Ve7 24.Hc5 d4 25.c4 Bf6 26.Bf1 Bdf8 27.Vg4 Kh7 28.Kh1 B8f7 29.Vh3 Hf8 30.Vh5 Vc7 31.Vg4 és döntetlen

Dzsavahishvili,L (2461) - Hotenasvili,B (2426)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Fe3 Va5 9.Vd2 0-0 10.Bc1 Bd8 11.d5 e6 12.Fg5 f6 13.Fe3 Hc6 14.Fd3 b6 15.0-0 Fa6 16.c4 Vxd2 17.Fxd2 He7 18.Bfd1 exd5 19.exd5 Hc8 20.Ff4 Hd6 21.Be1 Ff8 22.Hd2 Kf7 23.g4 Be8 24.h4 Bxe1+ 25.Bxe1 Be8 26.Bc1 Fc8 27.f3 f5 28.g5 Fd7 29.Bb1 Fa4 30.Kf2 Kg8 31.Hf1 Hf7 32.Be1 Fg7 33.Bxe8+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: wgp2016.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A szibériai olajvárosban, Hanti-Manszijszkban az ötödik fordulót játszották le a 2015/16-os Grand Prix-sorozat utolsó versenyén. Négy játéknap után holtversenyben vezető trióból csak a grúz Nino Bacsiasvili nyert, a francia Almira Szkripcsenkot tetszetős minőségáldozattal győzte le, félpontos előnnyel az élen. Az orosz házirangadó, Natalija Pogonyina és Valentyina Gunyina küzdelme döntetlennel ért véget. A grúz Bela Hotenasvili az orosz Olga Girját kényszerítette megadásra, első győzelmét aratta. Az ukrán Natalija Zsukova az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal remizett, az iráni Sarasadat Khademalsarieh a grúz Lela Dzsavahisvilivel osztozott meg a ponton. Lépésismétléssel gyorsan békét kötött a kínai Ju Wenjun és az indiai Dronavalli Harika.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

Hanti-Manszijszkban a pihenőnap után a GP-versenyen folytatódott a pontvadászat. Az ötödik fordulóban a vezető trióból csak a grúz Nino Bacsiasvili tudott nyerni. A francia Almira Szkripcsenko ellen tetszetős minőségáldozattal került jelentős előnybe, sötét királya középen rekedt, a világos haderő össztűzével szemben védelmet nem találhatott. Nino negyedik győzelmével félpontos előnnyel áll az élen.

Az orosz derbin Valentyina Gunyina tizenöt döntéssel végződött játszmáját követően először remizett. Natalija Pogonyina kedvezőbb esélyű pozícióját nem tudta döntővé fokozni.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

Elvesztette veretlenségét a hazai pályán játszó Olga Girja. A kettős vereséggel rajtoló grúz Bela Hotenasvili szomorította el az orosz olimpikon drukkereit, Olga rosszul játszotta a partit.

Az összetett pontverseny első helyéért, ezzel a világbajnoki döntőért küzdők közül Gunyinához hasonlóan senki nem tudott nyerni. A kínai Ju Wenjun és az indiai Dronavalli Harika egymással játszott és remizett.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

Az orosz Alekszandra Kosztenjuk az ukrán Natalija Zsukovával osztozott meg a ponton.

A mezőnyben Ju Wenjun mellett csak az iráni Sarasadat Khademalsarieh őrzi veretlenségét. Kedvezőbb pozíciójából nem tudta feltörni a grúz Lela Dzsavahisvili védőállását.

Az 5. forduló eredményei:

Sarasadat Khademalsarieh (iráni, 2435) - Lela Dzsavahisvili (grúz, 2461) döntetlen (Vezércsel, 40)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2489) - Almira Szkripcsenko (francia, 2455)  1 – 0 (Modern védelem, 25)

Natalija Pogonyina (orosz, 2492) - Valentyina Gunyina (orosz, 2525)  döntetlen (Vezérindiai védelem, 55)

Natalija Zsukova (ukrán, 2448) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2555) döntetlen (Trompowsky támadás, 31)

Ju Wenjun (kínai, 2580) - Dronavalli Harika (indiai, 2543)  döntetlen (Katalán megnyitás, 19)

Olga Girja (orosz, 2450) - Bela Hotenasvili (grúz, 2426)  0 – 1 (Grünfeld védelem, 55)

A verseny állása:

1.Nino Bacsiasvili 4 pont

2. Valentyina Gunyina 3,5

3-5. Sarasadat Khademalsarieh, Ju Wenjun és Olga Girja 3

6-7.Dronavalli Harika és Alekszandra Kosztenjuk 2,5

8-10. Natalija Pogonyina, Natalija Zsukova és Bela Hotenasvili 2

11. Almira Szkripcsenko 1,5

12. Lela Dzsavahisvili 1

A 6. forduló párosítása:

Lela Dzsavahisvili - Bela Hotenasvili

Dronavalli Harika - Olga Girja

Alekszandra Kosztenjuk - Ju Wenjun

Valentyina Gunyina - Natalija Zsukova

Almira Szkripcsenko - Natalija Pogonyina

Sarasadat Khademalsarieh - Nino Bacsiasvili

Bacsiasvili,N (2489) - Szkripcsenko,A (2455)
Modern védelem [A41]

1.d4 d6 2.c4 e5 3.d5 f5 4.e4 Hf6 5.exf5 Fxf5 6.Hc3 Hbd7 7.Hge2 a5 8.Hg3 Fg6 9.h4 Hc5 10.h5 Ff7 11.Fe3 Hfd7 12.Hce4 Hxe4 13.Hxe4 Fe7 14.Vg4 g6? 15.hxg6 Fxg6

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

16.Bxh7!

Nino Bacsiasvili tetszetős kombinációval került döntő fölénybe. A sötét király középen rekedt.

16...Bxh7

Matthálóban a király 16...Fxh7-re, 17.Vh5+ Kf8 18.Fh6+ Kg8 19.Vg4+ Kf7 20.Hg5+ Kg6 21.Fd3+ Kxh6 22.Hf7# 

17.Vxg6+ Bf7 18.Fe2 Hf8 19.Vh5 Ff6 20.Fg4

Még erősebb volt a 20.c5 a4 21.Fb5+ Ke7 22.cxd6+ cxd6 23.Hg3 Hh7 24.Hf5+ Kf8 25.Fh6+ folytatás.

20...Ve7 21.Hg5

Másodszor is kimaradt a 21.c5 lehetőség.

21...c5 22.Fe6 Fxg5 23.Fxg5 Vc7 24.a4 b6 25.Ba3 és sötét feladta

Girja,O (2450) - Hotenasvili,B (2426)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Va4+ Hd7 8.Hf3 0-0 9.Fe2 c5 10.0-0 b6 11.Bd1 Fb7 12.e5 Vc7 13.Fg5 Bfc8 14.h4 a6 15.h5 b5 16.Va3 e6 17.Bac1 Ff8 18.Vb2 cxd4 19.cxd4 Va5 20.Bxc8 Bxc8 21.Bc1 Bxc1+ 22.Fxc1

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

22...Fd5

Bela Hotenasvili ideális állást ért el.

23.a3 Hb6 24.Hd2? Ha4 25.Vc2 Vc3

A vezércserét a rossz rajtnak tudhatjuk be.

26.Vxc3 Hxc3 27.Fd3 gxh5 28.Hb1 Fc4!? 29.Fxc4? Hxb1 30.Fe2 Fxa3 31.Fe3 Hc3 32.Fxh5 b4 33.Fd2

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

33...Fb2

A különböző színű futók melletti végjáték helyett a 33...Hb1 34.Fe1 a5 35.Fd1 Fb2 választás is figyelmet érdemelt.

34.Fxc3 Fxc3 35.Fe2 a5 36.Fd1 Fxd4 37.Kf1 Fxe5 38.Ke2 Kg7 39.Kd3 Kf6 40.Ke4 Fc7 41.f4 h6 42.Fc2 h5 43.Fd1 h4 44.Fb3 Fb8 45.Fa4 e5 46.fxe5+ Fxe5 47.Fc2 Fb8 48.Fb3 Kg6 49.Fa4 Kg5 50.Fd1 f5+ 51.Ke3 Fa7+ 52.Kf3 Kf6 53.Kf4 Fb8+ 54.Kf3 Ke5 55.Ke3 Fa7+ és világos feladta

Pogonyina,N (2492) - Gunyina,V (2525)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fb4+ 6.Fd2 c5 7.Fxb4 cxb4 8.0-0 0-0 9.Vd3 d6 10.Hbd2 Vc7 11.Bac1 Be8 12.Bfd1 a5 13.Hh4 Hc6 14.He4 Hxe4 15.Fxe4 h6 16.Fg2 a4

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

17.d5 He5 18.Vd2 b3 19.axb3 axb3 20.dxe6 Bxe6 21.Fxb7 Vxb7

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

22.Vd5

Figyelmet érdemelt a 22.Hf5 Bf6 23.Vd5 Vxd5 24.He7+ Kh7 25.Hxd5 folytatás, tekintélyes előnnyel.

22...Hc6 23.Hf5 Ba5 24.Vf3 Vc7 25.Hd4 Hxd4 26.Bxd4 Bae5 27.e4

A gyalog célponttá vált. 27.e3 b5 28.Bc3 Bc5 29.Bxb3 f6 30.Bxb5 volt a jó reakció.

27...Vc6 28.Vxb3 Bxe4 29.Bxe4 Bxe4 30.Vd3 b5 31.b3 bxc4 32.bxc4 f5 33.Bd1 Vxc4 34.Vxc4+ Bxc4 35.Bxd6 és döntetlen

Zsukova,H (2448) - Kosztenjuk,A (2555)
Trompowsky támadás [A45]

1.d4 Hf6 2.Fg5 e6 3.Hd2 c5 4.e3 Fe7 5.c3 Hc6 6.dxc5 Fxc5 7.He4 Fe7 8.Hd6+ Fxd6 9.Vxd6 Vb6 10.Va3 He4 11.Hf3 Hxg5 12.Hxg5 d5 13.0-0-0 Fd7 14.Fe2 He5 15.Bd4 Bc8 16.Hf3 Hc6 17.Bd2 Ha5?! 18.He5 Fb5 19.Vb4?! Bc5 20.Vd4 Fxe2 21.b4

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

21...Bc8 22.Vxb6 axb6 23.Bxe2 Hc4 24.Hxc4 Bxc4 25.Kb2 b5 26.Ba1 Kd7 27.a4 Ba8 28.a5 Ba6 29.Bd1 Bac6 30.Bd3 Kc7 31.f3 és döntetlen

Khademalsharieh,S (2435) - Dzsavahisvili,L (2461)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 He4 8.a3 Hxc3 9.bxc3 c6 10.Va4 f5 11.h3 Ff6 12.Fd6 Fe7 13.Fg3 Ff6 14.Fd3 Be8 15.0-0 e5 16.Hxe5 Fxe5 17.Fxe5 Hxe5 18.dxe5 Bxe5 19.Vd4 Be7 20.Bfb1 Fe6 21.a4 Vc7 22.Bb4 Bd8 23.a5 a6 24.h4 Fc8 25.Vf4

Az iráni sakkozónő békésebb megoldást választott. Vezérek mellett még több lehetősége lett volna.

25...Vxf4 26.Bxf4 g6 27.Bb1 Kg7 28.Kf1 h6 29.Bd4 Kf6 30.Ke2 Bg7 31.Kd2 Be7 32.Kc2 Fe6 33.Bd1 Bdd7 34.Fe2 g5 35.g3 Ke5 36.Bh1 Bh7 37.Fd3 g4 38.Bd1 Bhe7 39.Ff1 Be8 40.Fg2 és döntetlen

Ju Wenjun (2580) - Harika,D (2543)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.g3 dxc4 5.Fg2 Fd7 6.He5 Fc6 7.Hxc6 Hxc6 8.e3 Vd7 9.0-0 Bd8 10.Hc3 Fe7 11.Va4 Hb4 12.Fxb7 Vxa4 13.Hxa4 Bb8 14.Fg2 Hc2 15.Bb1 Ha3 16.Ba1 Hc2 17.Bb1 Ha3 18.Ba1 Hc2 19.Bb1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://wgp2016.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló Grand Prix-verseny negyedik fordulójában az orosz Valentyina Gunyina legyőzte a mesterhármassal rajtoló grúz Nino Bacsiasvilit. A hazai pályán játszó Olga Girja második győzelmét könyvelhette el, a grúz Lela Dzsavahisvili harmadszor kapott ki. Az orosz házirangadón Alekszandra Kosztenjuk jó játékkal nyert a passzív állást vállaló Natalija Pogonyinával szemben. Megszerezte első győzelmét az indiai Dronavalli Harika, először vesztett az ukrán Natalija Zsukova. Az iráni Sarasadat Khademalsarieh a francia Almira Szkripcsenkóval osztozott meg a ponton, a kínai Ju Wenjun a grúz Bela Hotenasvilivel gyorsan remizett. Gubyina, Bacsiasvili és Girja félpontos előnnyel holtversenyben vezet. A szerdai pihenőnap után csütörtökön folytatódik a pontvadászat.

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

A negyedik játéknapon a mesterhármassal rajtoló grúz Nino Bacsiasvilire újabb rangadó várt. Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk legyőzése után a csapattárs, a szintén háromszoros olimpiai bajnok Valentyina Gunyina ellen a nyitásból már jelentős hátránnyal került ki, gyalogot is vesztett. Az orosz nagymesternő azonban szokásos időzavarában rontott, Bacsiasvili kétszer is fonalas remit szalasztott el. A végjátékban érvényesült a futó ereje a huszárral szemben, Gunyina a győzelemmel beérte Bacsiasvilit.

A hazai pályán játszó orosz Olga Girja sötéttel nyert a teljesen formán kívül játszó a grúz Lela Dzsavahisvili ellen, a nyeréssel az élen álló trió tagja lett.

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

Az orosz házirangadón az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk feledtette előző napi gyengébb játékát. Az olasz megnyitású partiban Natalija Pogonyina nem talált tervet, passzív felállásával e4gy pillanatra sem volt esélye.

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

Először nyert az indiai Dronavalli Harika, három döntetlen után vesztett az ukrán Natalija Zsukova. A francia védelmű játszmában Harika térelőnyével nyugodtan építkezhetett, Zsukova sok apró hibával játszott, majd vesztőt húzott.

Két parti fejeződött be döntetlennel. A kínai Ju Wenjun a grúz Bela Hotanasvilivel osztozott meg a ponton, lépésismétléssel „védték ki” a 30 lépéses szabályt.

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

Az iráni Sarasadat Khademalsarieh a francia Almira Szkripcsenkóval remizett. A tornán már csak hárman veretlenek, az iráni sakkozónő mellett Girja és Ju Wenjun.

A 4. forduló eredményei:

Lela Dzsavahisvili (grúz, 2461) - Olga Girja (orosz, 2450)  0 – 1 (Réti megnyitás, 29)

Bela Hotenasvili (grúz, 2426) - Ju Wenjun (kínai, 2580)  döntetlen (Katalán megnyitás, 21)

Dronavalli Harika (indiai, 2543) - Natalija Zsukova (ukrán, 2448) 1 – 0 (Francia védelem, 34)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2555) - Natalija Pogonyina (orosz, 2492)  1 – 0 (Olasz megnyitás, 44)

Valentyina Gunyina (orosz, 2525) - Nino Bacsiasvili (grúz, 2489) 1 – 0 (Bogoindiai védelem, 75)

Almira Szkripcsenko (2455) - Sarasadat Khademalsarieh (iráni, 2435) döntetlen (Olasz megnyitás, 30)

A verseny állása:

1-3. Valentyina Gunyina, Nino Bacsiasvili és Olga Girja 3 pont

4-5. Sarasadat Khademalsarieh és Ju Wenjun 2,5

6-7. Dronavalli Harika és Alekszandra Kosztenjuk 2

8-10. Almira Szkripcsenko, Natalija Pogonyina és Natalija Zsukova 1,5

11. Bela Hotenasvili 1

12. Lela Dzsavahisvili 0,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Valentyina Gunyina

2525

RUS

*

1

0

1

1

3

2

IM

Nino Bacsiasvili

2489

GEO

0

*

1

1

1

3

3

WGM

Olga Girja

2450

RUS

½

*

½

1

½

1

3

4

IM

S. Khademalsarieh

2435

IRI

1

*

½

½

½

5

GM

Ju Wenjun

2580

CHN

½

*

½

½

1

6

GM

Dronavalli Harika

2543

IND

0

½

*

½

1

2

7

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2555

RUS

0

½

*

½

1

2

8

IM

Almira Szkripcsenko

2455

FRA

0

½

½

*

½

9

WGM

Natalija Pogonyina

2492

RUS

0

½

0

*

1

10

GM

Natalija Zsukova

2448

UKR

½

½

0

*

½

11

GM

Bela Hotenasvili

2426

GEO

0

½

0

½

*

1

12

IM

Lela Dzsavahisvili

2461

GEO

0

0

0

½

*

½

A csütörtöki 5. forduló párosítása:

Sarasadat Khademalsarieh - Lela Dzsavahisvili

Nino Bacsiasvili - Almira Szkripcsenko

Natalija Pogonyina - Valentyina Gunyina

Natalija Zsukova - Alekszandra Kosztenjuk

Ju Wenjun - Dronavalli Harika

Olga Girja - Bela Hotenasvili

Gunyina,V (2525) - Bacsiasvili,N (2489)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 Ve7 5.g3 Fxd2+ 6.Vxd2 Hc6 7.e3 d5 8.Fg2 dxc4 9.0-0 0-0 10.Ha3 Bd8 11.Vc3 Hd5 12.Vxc4 e5?! 13.Hxe5 Hxe5 14.dxe5 Vxe5?

Nino Bacsiasvili már a nyitásban jelentős hátrányba került. Kisebb baj lett volna, ha 14...c6 mellett dönt, amely elvette volna a vezértől a b5 mezőt.

15.Bad1 Fe6 16.Vb5 a6 17.Vxb7 Bab8

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

18.Hc4 Vh5? 19.Vxa6 Hb4 20.Bxd8+ Bxd8 21.Va7 Ve2

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

22.He5 Vxb2 23.Vxc7 Bc8 24.Bd1 g6 25.Bd8+ Bxd8 26.Vxd8+ Kg7 27.Hd7 h5 28.Fe4!? Hd5 29.h4?!

A szokásos időzavarban Valentyina kiengedte előnyét.

29...Vc1+ 30.Kh2 Vb2 31.Kg1 Vc1+ 32.Kg2 Vc4?!

Nino nem vette észre a 32...Hxe3+ 33.fxe3 Vd2+ 34.Kh1 Fxd7 lehetőséget.

33.Vf8+ Kh7 34.Hc5

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

34...Hc3?

Nino másodszor is remizett volna a 34...Hxe3+ 35.fxe3 (35.Kf3 Hd1 36.Ve7 Vf1 37.Fxg6+ Kxg6 38.Vg5+ Kh7 39.Vxh5+) 35...Ve2+ 36.Kg1 Vxe3+ 37.Kh1 Ve1+ 38.Kg2 Ve2+ folytatással.

35.Ff3 Vxa2 36.Vd6 Vc4 37.Hxe6 Vxe6 38.Vxe6 fxe6 39.Fc6 Kg7 40.Kf1 Ha2

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

41.Ke2 Kf6 42.Kd2 Hb4 43.Fb7 Kf5 44.Kc3 Ha2+ 45.Kc4 Hc1 46.Ff3 e5 47.Kd5 Hb3

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

48.Fe4+ Kf6 49.f4 exf4 50.gxf4 Hc1 51.Ff3 Hd3 52.Kd4 Hb4 53.Fb7 Kf5 54.Fe4+ Kf6 55.Kc5 Ha2 56.Fd3 Hc3 57.e4 Ke6

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

58.e5 Ha4+ 59.Kb5 Hc3+ 60.Kc6 Hd1 61.Fxg6 Hf2 62.Fxh5 Hd3 63.Fg4+ Ke7 64.Ff5 Hxf4 65.Kc5 Kf7 66.Kd4 He2+ 67.Kd3 Hf4+ 68.Ke4 He2 69.Fg4 Hc3+ 70.Kd4 Hb5+ 71.Kc5 Hc7 72.h5 Kg7 73.Fd7 Ha6+ 74.Kd6 Hb4 75.e6 és sötét feladta

Kosztenjuk,A (2555) - Pogonyina,N (2492)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 a6 6.0-0 d6 7.a4 0-0 8.Fg5 h6 9.Fh4 Fa7 10.Ha3 Fe6 11.Be1 Be8 12.b4 Hb8 13.Fxe6 Bxe6 14.Hc4 Hbd7 15.d4 Be8

Számításba jött a 15...g5 16.d5 Be8 17.Fg3 Hf8 és Hg6 terv.

16.Vc2 Ve7 17.He3 Vf8 18.dxe5 dxe5 19.Bad1 Be6?! 20.Hd5 Bc8 21.Be2 g5 22.Fg3 Hh5

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

23.Bed2 Ve8 24.c4 a5 25.bxa5 Hxg3 26.hxg3 Kg7 27.Bb1 Hc5 28.He3 Bd8 29.Hf5+ Kg6 30.Bd5 c6 31.Bdd1 Bd7

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

32.g4 Vd8 33.Bxd7 Vxd7 34.g3 f6 35.Kg2 Be8 36.Vc1 Bh8 37.Vh1 h5 38.Bd1 Vc7 39.Bd6 Kf7 40.Vd1 Fb8 41.gxh5 Vc8 42.h6 g4

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

43.Hxe5+ fxe5 44.Vxg4 és sötét feladta

Harika,D (2543) - Zsukova,N (2448)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Fe7 4.Hgf3 Hf6 5.e5 Hfd7 6.Fd3 c5 7.c3 b6 8.0-0 Fa6 9.He1 Fxd3 10.Hxd3 Hc6 11.Vg4 g6 12.Hf3 h5 13.Vg3 Vc7 14.Fd2 0-0-0 15.Bac1

Pontosabb volt a 15.b4 c4 16.Hde1 Bdf8 17.Hc2 h4 18.Vh3 folytatás.

15...Kb7 16.h4 Bc8 17.Bfd1 Ka8 18.Fe3 cxd4?! 19.cxd4 Vb7 20.Fg5 Fxg5 21.Vxg5 Bc7 22.Bc3 Bhc8 23.Bdc1 a5 24.Kh2 Ka7 25.a3 b5 26.Kh3 Hb6 27.b3 He7

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

28.Hc5 Vb8 29.B3c2 Ha8 30.Vd2 Vb6 31.Hg5 Hf5 32.Vd3 Vb8? 33.a4 Vb6 34.axb5 és sötét feladta

Dzsavahisvili,L (2461) - Girja,O (2450)
Réti megnyitás [A06]

1.Hf3 d5 2.e3 Hf6 3.b3 Fg4 4.Fb2 e6 5.h3 Fh5 6.g4 Fg6 7.He5 Hbd7 8.Hxg6 hxg6 9.Fg2 c6 10.c4? Hc5 11.0-0 Hd3 12.Fc3 dxc4

Még erősebb volt a 12...He4 13.cxd5 Vh4 14.f4 exd5 folytatás.

13.bxc4 Fc5 14.a4? e5 15.Vf3 Ve7 16.Fa5

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

16...e4 17.Ve2 He5?

Döntő előnyt adott a 17...Hd7 18.Hc3 f5 folytatás.

18.Hc3 b6 19.g5?

Lela minden gondját megoldotta volna, ha a 19.Hxe4 Hxe4 20.Fxe4 bxa5 21.d4 Bxh3 22.Kg2 Bh4 23.dxe5 változatot választotta volna.

19...Hf3+ Olga a királyállást vehette volna szemügyre 19...Ve6-tal. 20.f3 exf3 21.Bxf3 Hxf3+ 22.Vxf3 Hd7 után megpecsételődik világos sorsa.

20.Fxf3 exf3 21.Vxf3 Hd7 22.Vxc6?

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

22...Vxg5+ 23.Kh2 Bd8 24.d4 Vh5 25.Ve4+? Fe7 26.Kg1 Vxh3 27.Bfb1? Bh4 28.f4 Bg4+ 29.Kf2 Vh2+ és világos feladta

Szkripcsenko,A (2455) - Khademalsharieh,S (2435)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 d6 6.a4 a6 7.c3 h6 8.Ha3 0-0 9.Be1 Be8 10.Hc2 Fa7 11.Fe3 Fe6 12.Fxe6 Bxe6 13.Fxa7 Bxa7 14.He3 Ba8 15.b4 d5 16.Vc2 Vd7 17.exd5 Hxd5 18.Hc4

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

18...Hf4 19.Hcxe5 Hxe5 20.Bxe5 Bxe5 21.Hxe5 Vd5 22.Hf3 Vxd3 23.Vxd3 Hxd3 24.Bd1 Hf4 25.Kf1 Be8 26.a5 Kf8 27.g3 He6 28.Hd4 Hxd4 29.Bxd4 Be6 30.Bd8+ Ke7 és döntetlen

Hotenasvili,B (2426) – Ju Wenjun (2580)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 b6 9.Ff4 Hbd7 10.Bd1 Fa6 11.He5 Bc8 12.Hc3 Fxc4 13.Hxc4 dxc4 14.e4 Be8 15.a4 a6 16.Fh3 h6 17.Fe3 Fb4 18.Ha2 Fe7 19.Hc3 Fb4 20.Ha2 Fe7 21.Hc3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://wgp2016.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a 2015/16-os GP-sorozat utolsó, ötödik versenyének harmadik fordulójában két meglepetés is született. Az összetett pontverseny első helyére pályázó orosz Valentyina Gunyina és Alekszandra Kosztenjuk is vereséget szenvedett. Gunyinát az iráni Sarasadat Khademalsarieh, az exvilágbajnoknőt a grúz Nino Bacsiasvili győzte le. A grúz nagymesternő mesterhármasával egypontos előnnyel vezet. A kínai Ju Wenjun gyorsan remizett az orosz Olga Girjával, örülhet a minőségvesztés után a döntetlennek az indiai Dronavalli Harika az orosz Natalija Pogonyina ellenében. A kettős vereséggel kezdő grúz Bela Hotenasvili és Lela Dzsavahisvili megszerezte első fél pontját az ukrán Natalija Zsukova, illetve a francia Almira Szkripcsenkóval szemben.

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

A GP-verseny harmadik játéknapján két meglepetés is született. A nagyobb szenzáció kétségkívül az iráni Sarasadat Khademalsarieh győzelme a háromszoros olimpiai, kétszeres Európa-bajnok orosz Valentyina Gunyina ellen. Az iráni női sakkozás legnagyobb reménysége versenyről-versenyre fejlődik, megnyitási repertoárja egyre kiforrottabb, már nem játszik megilletődötten az oly sok trófeát begyűjtő riválisokkal szemben. Tavaly Monacóban belefutott egy nyolcas(!) vesztőszériába, idén a teheráni GP-n már az első helyért küzdött, az utolsó partijának elvesztésével lett holtversenyben második.

A vezérindiai védelem egyik divatos változatában vállalta az elméleti párbajt, Valentyina Gunyina gyanús eltérésre szavazott. A 15…Vd4 lépésével nagyot hibázott, Sarasadat jelentős fölénybe került. A győzelem küszöbén kissé bizonytalanná vált, de a 43. lépés után győztesként állhatott volna fel a sakkasztaltól. Sajnálhatja, hogy a második fordulóban többször is kihagyta a nyerést az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal szemben.

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

A tegnapi izgalmak után Kosztenjukra presztízscsata várt, a legjobb formában levő grúz sakkozóval, Nino Bacsiasvilivel kellett megmérkőznie. A megpróbáltatások nem múltak el nyomtalanul, a taktikai bonyodalmakat rosszul ítélte meg, Bacsiasvili itt-ott pontatlanságokat követett el, a bástyavégjátékban királyának betörése eldöntötte a parti sorsát. Nino mesterhármasával egypontos előnyre tett szert.

A kínai Ju Wenjun is az összetett pontverseny első helyéért küzd, amely világbajnoki döntőn való részvételi jogot jelent. Világossal nem tudott előnybe kerülni, békésen remizett az orosz Olga Girjával.

Az indiai Dronavalli Harika örülhetett a döntetlennek az orosz Natalija Pogonyina ellenében. A minőségért nem volt kompenzációja, „Natasa besegített”.

Harmadszor remizett az ukrán Natalija Zsukova, a grúz Bela Hotenasvili kedvezőbb esélyét eltékozolta.

A grúz Lela Dzsavahisvili is két veresége után „feliratkozott” egy remivel, a francia Almira Szkripcsenko bátortalanul játszott.

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

A 3. forduló eredményei:

Almira Szkripcsenko (francia, 2455) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2461) döntetlen (Szicíliai védelem, 27)

Sarasadat Khademalsarieh (iráni, 2435) – Valentyina Gunyina (orosz, 2525) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 43)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2489) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2555) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 46)

Natalija Pogonyina (orosz, 2492) – Dronavalli Harika (indiai, 2543) döntetlen (Félszláv védelem, 41)

Natalija Zsukova (ukrán, 2448) – Bela Hotenasvili (grúz, 2426) döntetlen (Vezércsel, 31)

Ju Wenjun (kínai, 2580) – Olga Girja (orosz, 2450) döntetlen (Szláv védelem, 27)

A verseny állása:

1.Nino Bacsiasvili 3 pont

2-5. Valentyina Gunyina, Sarasadat Khademalsarieh, Ju Wenjun és Olga Girja 2

6-7. Natalija Pogonyina és Natalija Zsukova 1,5

8-10. Almira Szkripcsenko, Dronavalli Harika és Alekszandra Kosztenjuk 1

11-12. Bela Hotenasvili és Lela Dzsavahisvili 0,5

 A 4. forduló párosítása:

Lela Dzsavahisvili - Olga Girja

Bela Hotenasvili - Ju Wenjun

Dronavalli Harika - Natalija Zsukova

Alekszandra Kosztenjuk - Natalija Pogonyina

Valentyina Gunyina - Nino Bacsiasvili

Almira Szkripcsenko - Sarasadat Khademalsarieh

Khademalsharieh,S (2435) - Gunyina,V (2525)
Vezérindiai védelem [E17]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fe7 6.Hc3 0-0 7.Vc2 c5 8.d5 exd5 9.Hh4

A változat életében volt periódus, amikor a 9.cxd5 Fxd5 10.Hxd5 Hxd5 11.Hh4 Hb4 12.Vd2 H8c6 volt a legnépszerűbb. Még több játszmát találunk a 9.Hg5 h6 (9...g6) 10.Hxd5 Fxd5 11.Fxd5 Hc6 eltérésre.

9...Hc6 10.cxd5 Hb4?!

A háromszoros olimpiai bajnoknő a gyengébb folytatást választotta. 10...Hd4 11.Vd1 He8 12.Hf3 Hxf3+ 13.Fxf3 változatot az elmélet jobbnak tartja.

11.Vd1 d6 12.Hf5 Be8 13.Hxe7+ Vxe7 14.0-0

Az iráni női sakkozás nagy reménysége versenyről-versenyre fejlődik, megnyitási felkészültsége sokat javult, emlékezzünk csak, hogy tavaly a monacói GP-n még mennyire megilletődötten játszott,  jó kezdés után nyolc(!) partit vesztett sorozatban. Idén a teheráni GP utolsó fordulójában az első helyért játszott, csak a fokozott elvárás miatt kapott ki Natalija Zsukovától és lett holtversenyben második!

14...Ve5 15.Ff4

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

15...Vd4?

A vezér aknamezőre lépett, óriási tempókat ajándékozott ellenfelének. 15...Vf5 16.Hb5 Bad8 17.Hxd6 Bxd6 18.Fxd6 Fxd5 19.Fxd5 Hbxd5 20.Va4 csak kis világos előnyt jelentett volna. Valentyina Gunyina sokszor vállal fokozott kockázatokat.

16.Vc1 Hh5 17.Bd1 Vf6 18.He4 Vg6?

Kötelező lett volna a minőségáldozat, helyette Valentyina vesztőt húzott.

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

19.Hxd6 Bxe2 20.Hxb7 Bae8 21.d6 Hd3 22.Bxd3!? Vxd3 23.Ff1

A győzelem kapujában kis bizonytalanság. 23.Fg5 h6 24.Fe7 Vd4 25.Vf1 B2xe7 26.dxe7 Bxe7 27.b3 sima nyerést adott.

23...Hxf4 24.gxf4 Vg6+ 25.Fg2 Vg4 26.h3 Vf5 27.b4 cxb4 28.Vf1 h5 29.Bd1 Vd7 30.Ff3 Bxa2

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

31.Vc4 Vxh3 32.d7 Bd8 33.Vxa2 Vxf3 34.Vd5 Vg4+ 35.Kf1 Vh3+ 36.Ke1 Vc3+ 37.Ke2 Vc2+ 38.Kf3 Vc3+ 39.Bd3 Bxd7 40.Vxd7 Ve1 41.Vc8+ Kh7 42.Vf5+ Kh6 43.Vg5+ és sötét feladta

Bacsiasvili,N (2489) - Kosztenjuk,A (2555)
Nimzoindiai védelem [E35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.cxd5 exd5 6.Ff4

Százával a játszmák a 6.Fg5 h6 7.Fh4 c5 8.dxc5 g5 9.Fg3 He4 változatra. St. Louisban a Champions Showdown tornán Veszelin Topalov is megjátszotta Hikaru Nakamura ellen. 10.e3 után elfelejtette beadni a5-ön a sakkot, helyette 10...Ff5? 11.Fxb8 Hxc3 12.Vxf5 He4+ 13.Ke2 Vxb8 14.Vxd5 következett, s azonnal kapitulált.

6...c6 7.h3

A grúz nagymesternő újat húzott.

7...He4 8.e3 Va5 9.Hge2 Ff5 10.Vc1 Hd7 11.a3 Fe7 12.b4 Vd8 13.Hxe4 Fxe4 14.Hc3 Fg6 15.Fe2 0-0 16.0-0 b5

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

17.e4

Az elméleti felkészültségéről jól ismert Alekszandra Kosztenjukot "letérítették" az elméleti ösvényről, az exvilágbajnoknő bizonytalanná vált.

17...Hb6?!

A centrumáttörési lehetőségtől megijedt. A 17...dxe4 18.d5 cxd5 19.Hxd5 He5 20.Hc7 Hd3 21.Fxd3 exd3 22.Hxa8 Vxa8 23.Vd2 Ff6 folytatásban kompenzációja lett volna a minőségért.

18.exd5 Hxd5 19.Hxd5 Vxd5 20.Ve3 Fe4 21.Bfe1 Ff6?!

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

22.Fe5! Fxg2 23.Bac1 Fxe5

A taktikai bonyodalmakat kedvelő háromszoros olimpiai bajnok nem jeleskedett. Rá kellett döbbennie, hogy a világos királyállás a látszat ellenére is nehezen támadható. 23...Fh1-re 24.f3 Fh4 25.Kxh1 Fxe1 26.Bxe1 f6 27.Fg3 Bfe8 28.Vd3 és világosnak futópárja a bástyáért cserébe.

24.dxe5 Bfe8 25.Fg4 f6? 26.e6?!

Sötétnek nem lett volna mentsége a 26.Bed1 Ve4 27.Vg3 Fxh3 (27...f5 28.Fh5 Bxe5 29.Vxg2 Vxg2+ 30.Kxg2) 28.Fxh3 Vxe5 29.Vxe5 Bxe5 30.Bxc6 változatban.

26...f5 27.Bc5 Vd6?

Alekszandra megnehezíthette volna Nino feladatát a 27...fxg4 28.Bxd5 Fxd5 29.e7 gxh3 folytatással.

28.Kxg2!?

Időzavarban kimaradt a 28.Bxf5 Fd5 29.e7 lehetőség.

28...fxg4 29.hxg4 a5 30.Ve4 axb4

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

31.Bxc6 Vd2? 32.axb4 Ba7 33.Be2 Vd1 34.Be1 Vd2 35.Bc2 Vd6

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

36.Vc6 Vxc6+ 37.Bxc6 Bb7? 38.f4 Kf8 39.f5 h6 40.Kf3 Bd8 41.Ke4 Ke7 42.Ke5 Ba8 43.Bec1 Kd8 44.Kd6 Bab8 45.e7+ Ke8 46.Bc8+ és sötét feladta

Ju Wenjun (2580) - Girja,O (2450)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.h3 Fh5 6.g4 Fg6 7.He5 Hbd7 8.Hxg6 hxg6 9.Vb3 e6 10.Fg2 Vb6 11.Hc3 g5 12.Fd2 Fe7 13.0-0-0 a5 14.Vxb6 Hxb6 15.cxd5 Hfxd5 16.Ff1 a4 17.a3 Hxc3 18.Fxc3 Hd5 19.Fd2 0-0-0 20.Fg2 Kb8 21.Kb1 Bd7 22.Ff3 Bh6 23.Fg2 Bh8 24.Ff3 Bh6 25.Fg2 Bh8 26.Ff3 Bh6 27.Fg2 és döntetlen

Pogonyina,N (2492) - Harika,D (2543)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fe2 Ve7 11.b3 Fb7 12.Fb2 a6 13.a4 Bac8 14.Bfd1 Bfd8 15.He4 Hxe4 16.Vxe4 Fa8 17.Vg4 f5

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

18.Vh4 Vxh4 19.Hxh4 Fb7 20.Hf3 Kf7 21.e4 Fe7 22.exf5 exf5 23.Kf1 Ff6 24.Bab1 g6 25.Fc3 Kg7 26.He5 c5?

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

27.Fa5 cxd4 28.Fxd8 Fxe5 29.Fa5 Hc5 30.axb5 axb5 31.Fxb5 Bb8 32.Fc4 Fe4 33.Bbc1?!

Natalija Pogonyina a 33.Bb2 d3 34.Ba2 Hxb3 35.Fxd3 Hc1 36.Bxc1 Fxd3+ 37.Kg1 Ba8 38.Ba3 folytatásban kedvezőbb minőségelőnnyel játszhatott volna.

33...Hxb3 34.Fxb3 Bxb3 35.Fc7 Ff6 36.Bc5 Fd3+ 37.Ke1 Fe7 38.Fe5+ Kf7 39.Fxd4 Fxc5 40.Fxc5 Bb1 41.Bxb1 és döntetlen

Zsukova,N (2448) - Hotenasvili,B (2426)
Vezércsel [D37]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Hf3 Hf6 5.Ff4 0-0 6.a3 b6 7.Vc2 c5 8.dxc5 bxc5 9.e3 Hc6 10.cxd5 exd5 11.Fe2 d4 12.exd4 Hxd4 13.Hxd4 cxd4 14.He4?! Fb7

Figyelmet érdemelt a 14...Be8 15.Hxf6+ Fxf6 16.0-0 Ff5 17.Fd3 Bc8 választás.

15.Hxf6+ Fxf6 16.0-0 Bc8 17.Vd2 Vb6 18.Bac1 Fe4 19.Fc4 d3 20.b4 Vd4 21.Fe3?!

Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk

21...Vb2 22.Vxb2 Fxb2 23.Bb1 Fxa3 24.Fa6 Bb8?

Bela Hotenasvili a 24...Bc3 25.Bfd1 Bd8 26.Fd2 Bc2 folytatással kényelmes gyalogelőnnyel játszhatott volna.

25.Bb3 Fxb4 26.Fxa7 Ba8 27.Bxb4 Bxa7 28.Bxe4 Bxa6 29.Bd4 Ba3 30.Bd1 Bb8 31.g3 h5 és döntetlen

Szkripcsenko,A (2455) - Dzsavahisvili,L (2461)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.Hc3 Vc7 5.0-0 Hd4 6.Fc4 e6 7.h3 a6 8.a4 Hxe4 9.Hxe4 d5 10.d3 Fe7?! 11.Hxd4 cxd4 12.Fxd5

Almira a 12.Vg4 g6 13.Fh6 f5 14.Ve2 fxe4 15.Fb3 változatban jó játékhoz juthatott volna.

12...exd5 13.Hd2 0-0 14.Hf3 Ff6 15.b3 Fd7 16.Fb2 Bfc8 17.Hxd4 Vc5 18.c3 Fxd4 19.cxd4 Vc2 20.Fa3 Vxd1 21.Bfxd1 Bc3 22.Bab1 Fxa4 23.bxa4 Bxa3 24.Ba1 Bb3 25.Bab1 Ba3 26.Ba1 Bb3 27.Bab1 Ba3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://wgp2016.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog