Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Gibraltáron zajló Tradewise Masters nyílt versenyen kilencen nyerték meg harmadik játszmájukat is. Sikeres napot zártak sakkozóink, Gledura Benjámin és Kántor Gergely sötéttel, Gara Tícia, Lázárné Vajda Szidónia és Papp Petra világossal győzött, Kozák Ádám remizett, Szabó Bence kikapott. A negyedik fordulóban legfiatalabb nagymesterünk, Gledura Benjámin a rajlistán harmadik olimpiai aranyérmes amerikai Hikaru Nakamurával mérkőzik meg, Kántor Gergely a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval játszik.

Gibraltár Tradewise 2017 sakkfesztivál

A gibraltári sakkfesztivál harmadik fordulója után már csak kilencen hibátlanok, mesterhármassal az élen. Az amerikai Hikaru Nakamura meglepetésre világossal csak remizett az indiai Gopallal, az előkelően rangsorolt nagymesterek közül a kínai Yu Yangyi sem tudott nyerni. Döntetlennel ért véget a játéknap női rangadója, az ukrán Anna Muzicsuk és a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan összecsapása. A világbajnoki döntő résztvevője, a kínai Ju Wenjun három győzelemmel rajtolt.

Sakkozóink sorban érték el győzelmeiket. Gledura Benjámin a nyeréssel „kivívta’ a jogot, hogy a rajtlistán harmadik olimpiai aranyérmes Hikaru Nakamurával mérkőzhet meg, világossal játszhat. Kántor Gergelyre is nehéz ellenfél vár, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval csatázhat.

Gara Tícia, Lázárné Vajda Szidónia és Papp Petra a „kötelező” győzelmekkel előreléptek, a párosításon ez meglátszik, magasabb Élő-pontszámú sakkozók várnak rájuk. Kozák Ádám értékes remivel folytatta, negyedik partiját is nagymesterrel játssza. Szabó Bence veresége meglepetés.

Gibraltár Tradewise 2017 sakkfesztivál

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2785, 2) – Gopal G. N. (indiai, 2579, 2)  döntetlen

Michael Adams (angol, 2751, 2) – Bogdan-Daniel Deac (román, 2572, 2)  1 - 0

Mihail Al. Antipov (orosz, 2580, 2) – Yu Yangyi (kínai, 2738, 2)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (orosz, 2724, 2) – Alexander Donchenko (német, 2559, 2)  1 - 0

Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2702, 2) – Alexander Huzman (izraeli, 2557, 2)  döntetlen

Ivan Cseparinov (bolgár, 2689, 2) – Jan Christian Schroeder (német, 2550, 2)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2679, 2) – Katyerina Lahno (orosz, 2530, 2)  1 - 0

Samuel L Shankland (amerikai, 2674, 2) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 2) 1 - 0

Szergej Grigorjanc (2564, 2) – David Howell (angol, 2655, 2)  döntetlen

Eduardo Iturrizaga Bonelli (venezuelai, 2652, 2) – Dmitrij Kollars (német, 2500, 2)  1 - 0

Anna Muzicsuk (ukrán, 2558, 2) – Hou Ji-fan (kínai, 2651, 2)  döntetlen

Stavroula Tsolakidou (görög, 2387, 1,5) – Gledura Benjámin (magyar, 2589, 1,5)  0 - 1

Salvador Del Rio De Angelis (spanyol, 2527, 1,5) – Kozák Ádám (magyar, 2376, 1,5)  döntetlen

Josefine Heinemann (német, 2227, 1) – Kántor Gergely (magyar, 2448, 1) 0 - 1

Alfonso Gonzalez Gonzalez (spanyol, 2162, 1) – Szabó Bence (magyar, 2378, 1)  1 - 0

Gara Tícia (magyar, 2378, 1) – Sunil Weeramantry (Sri-lankai, 2129, 1)  1 - 0

Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2364, 1) – Greg T Eagleton (angol, 2055, 1)  1 - 0

Papp Petra (magyar, 2352, 1) – Peter Carlsten (svéd, 2047, 1)  1 – 0

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

5

GM

Michael Adams

ENG

2751

3,0

6,0

2,0

6,00

15

GM

Vagyim Zvjagincev

RUS

2679

3,0

6,0

2,0

6,00

3

9

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2724

3,0

5,5

2,0

5,50

17

GM

Samuel L Shankland

USA

2674

3,0

5,5

2,0

5,50

5

21

GM

Eduardo Iturrizaga Bonelli

VEN

2652

3,0

5,0

2,0

5,00

28

GM

Emil Szutovszkij

ISR

2628

3,0

5,0

2,0

5,00

34

GM

MaximeLagarde

FRA

2594

3,0

5,0

2,0

5,00

8

23

GM

Kacper Piorun

POL

2651

3,0

5,0

1,5

5,00

9

38

GM

Ju Wenjun

CHN

2583

3,0

4,5

1,5

4,50

10

8

GM

Yu Yangyi

CHN

2738

2,5

6,5

2,0

5,25

13

GM

Ivan Cseparinov

BUL

2689

2,5

6,5

2,0

5,25

12

1

GM

Fabiano Caruana

USA

2827

2,5

6,0

2,0

5,00

13

24

GM

David Anton Guijarro

ESP

2650

2,5

6,0

2,0

4,75

45

GM

Szergej Grigorjanc

RUS

2564

2,5

6,0

2,0

4,75

48

GM

Alexander Huzman

ISR

2557

2,5

6,0

2,0

4,75

16

18

GM

Laurent Fressinet

FRA

2660

2,5

5,5

2,0

4,50

17

11

GM

Arkadij Naiditsch

AZE

2702

2,5

5,5

2,0

4,25

22

GM

Hou Ji-fan

CHN

2651

2,5

5,5

2,0

4,25

40

GM

Gopal G. N.

IND

2579

2,5

5,5

2,0

4,25

47

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2558

2,5

5,5

2,0

4,25

50

GM

Jan-Christian Schroeder

GER

2550

2,5

5,5

2,0

4,25

22

26

GM

Sethuraman S. P.

IND

2637

2,5

5,5

1,5

4,25

27

GM

Varuzhan Akobian

USA

2633

2,5

5,5

1,5

4,25

39

GM

AMihail Al. Antipov

RUS

2580

2,5

5,5

1,5

4,25

41

GM

Erik Blomqist

SWE

2574

2,5

5,5

1,5

4,25

26

2

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2796

2,5

5,0

1,5

4,00

19

GM

Surya Ganguly

IND

2657

2,5

5,0

1,5

4,00

31

GM

Sebastien Maze

FRA

2613

2,5

5,0

1,5

4,00

29

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2785

2,5

5,0

1,5

3,75

20

GM

David Howell

ENG

2655

2,5

5,0

1,5

3,75

31

51

GM

Marija Muzicsuk

UKR

2546

2,5

4,5

1,5

3,75

32

32

GM

Daniele Vocaturo

ITA

2606

2,5

4,5

1,5

3,50

37

36

GM

Gledura Benjámin

HUN

2589

2,5

4,0

1,5

3,25

 65

84

IM

Kántor Gergely

HUN

2589

2,0

5,0

1,0

2,0

69

114

IM

Kozák Ádám

HUN

2378

2,0

4,5

2,0

2,50

 91

126

WGM

Papp Petra

HUN

2352

2,0

4,0

1,0

2,0

98

122

IM

Lázárné Vajda Sziónia

HUN

2364

2,0

3,5

1,0

2,50

104

113

WGM

Gara Tícia

HUN

2378

2,0

3,5

1,0

1,00

160

112

IM

Szabó Bence

HUN

2378

1,0

5,5

2,0

1,00

 Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2652, 3) – Michael Adams (angol, 2751, 3)

Emil Szutovszkij (izraeli, 2628, 3) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2724, 3)

Maxime Lagarde (francia, 2594, 3) – Vagyim Zvjagincev (orosz, 2679, 3)

Ju Wenjun (kínai, 2583, 3) – Samuel L Shankland (amerikai, 2674, 3)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 2,5) – Kacper Piorun (lengyel, 2651, 3)

Daniele Vocaturo (olasz, 2606, 2,5) – Fabiano Caruana (amerikai, 2827, 2,5)

Gledura Benjamin (magyar, 2589, 2,5) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2785, 2,5)

Yu Yangyi (kínai, 2738, 2,5) – Sebastien Maze (francia, 2613, 2,5)

Borisz Gelfand (izraeli, 2721, 2,5) – Gopal G. N. (indiai, 2579, 2,5)

Makszim Matlakov (orosz, 2701, 2,5) – Erik Blomqvist (svéd, 2574, 2,5)

Alexander Huzman (izraeli, 2557, 2,5) – Ivan Cseparinov (bolgr, 2689, 2,5)

Nigel Short (2675, 2,5) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2564, 2,5)

Laurent Fressinet (francia, 2660, 2,5) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2558, 2,5)

Jan-Christian Schroeder (német, 2550, 2,5) – Shekhar Ganguly Surya (indiai, 2657, 2,5)

David Howell (angol, 2655, 2,5) – Athanasios Mastrovasilis (görög, 2551, 2,5)

Ho Ji-fan (kínai, 2651, 2,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2546, 2,5)

Kántor Gergely (magyar, 2448, 2) – Veszelin Topalov (bolgár, 2739, 2)

Fabien Libiszewski (francia, 2545, 2) – Gara Tícia (magyar, 2378, 2)

Kozák Ádám (magyar, 2376, 2) – Damian Lemos (argentin, 2516, 2)

Dmitrij Kollars (német, 2500, 2) – Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2364, 2)

Leandro Krysa (argentin, 2491, 2) – Papp Petra (magyar, 2352, 2)

Szabó Bence (magyar, 2378, 1) – Sebastien Finsterwalder (német, 2130, 1)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gibraltáron zajló Tradewise Masters nyílt verseny második fordulójában számos meglepetés született. A világranglista második amerikai Fabiano Caruana és az ötödik francia Maxime Vachier-Lagrave csak remizett, az orosz Peter Szvidler és a bolgár Veszelin Topalov sem bírt ellenfelével. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk hibás játszmajegyzésének lett áldozata, a 39. lépés után túllépte a gondolkodási időt. Sakkozóink közül csak Papp Petra nyert, Gledura Benjámin, Kozák Ádám és Lázárné Vajda Szidónia remizett, Gara Tícia, Kántor Gergely és Szabó Bence vereséget szenvedett. Harmincheten nyerték meg második játszmájukat is.

 

Gibraltár Tradewise 2017 sakkfesztivál

Nem könnyű a nyílt versenyeken a szupernagymesterek élete. A gyengébb Élő-pontszámú ellenfeleik óriási lehetőséget látnak abban, hogy megmérkőzhetnek a top játékosokkal, gondosan készülnek, nagy ambícióval küzdenek. Az argentin Leandro Krysa a rajtlistát vezető amerikai Fabiano Caruanát „tréfálta” meg, bátran megtámadta a világranglista második olimpiai aranyérmest, örökös sakkal döntetlent csiholt ki.

A francia Maxime Vachier-Lagrave örülhetett, hogy az izraeli Nitzan Steinberg megelégedett a lépésismétléses remivel. Az ötszörös orosz olimpiai bajnok Peter Szvidler is világossal hullajtott el fél pontot, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov sem repesett a boldogságtól a döntetlen után.

 

Gibraltár Tradewise 2017 sakkfesztivál

Komoly „baleset” érte az ukrán Vaszilij Ivancsukot. Elhibázta a játszmajegyzést, fölös lépéspárt beírt játszmalappjára, s nyugodtan merengett a 39. lépés után, hogy a négybástyás végjátékot hogyan is nyerje meg. Megdöbbent, amikor megállapították az időtúllépését, így a vereségét.

Sakkozóink közül csak Papp Petra tudott nyerni. Gledura Benjámin remire rontotta nyerőesélyes bástyavégjátékát. Kántor Gergely az amerikai olimpiai aranyérmes válogatott tagjától, Samuel Shanklandtól kapott ki. Gara Tícia a rutinos izraeli Alexander Huzmantól szenvedett vereséget, Szabó Bence a görög olimpikon Athanasios Mastrovasilis ellen kényszerült feladásra. Kozák Ádám az egykori világbajnokjelölt Kevin Spragettel remizett, meglepetés Lázárné Vajda Szidónia remije az oly szerény Élő-pontszámú Costa-Ricai ellenfelével szemben.

 

Gibraltár Tradewise 2017 sakkfesztivál

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Leandro Krysa (argentin, 2491, 1) – Fabiano Caruana (amerikai, 2827, 1)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 1) – Nitzan Steinberg (izraeli, 2486, 1)  döntetlen

Miguel Santos Ruiz (spanyol, 2484, 1) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2785, 1)  0 - 1

Vaszilij Ivancsuk, 2752, 1) – Ori Kobo (izraeli, 2482, 1)  0 - 1

Das Debashis (indiai, 2472, 1) – Michael Adams (angol, 2751)  0 - 1

Peter Szvidler (orosz, 2748, 1) – Johan Salomon (norvég, 2470, 1)  döntetlen

Jean-Noel Riff (francia, 2468, 1) – Veszelin Topalov (bolgár, 2739, 1)  döntetlen

Yu Yangyi (kínai, 2738, 1) – Marc Esserman (amerikai, 2468, 1)  1 - 0

Elisabeth Paehtz (német, 2468, 1) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2724, 1)  0 - 1

Lela Dzsavahisvili (grúz, 2455, 1) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2689, 1)  0 - 1

Laurent Fressinet (francia, 2660, 1) – Pia Cramling (svéd, 2454, 1) döntetlen

David Howell (angol, 2655, 1) – Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2452, 1)  1 - 0

Bela Hotenasvili (grúz, 2430, 1) – Eduardo Iturrizaga Bonelli (venezuelai, 2652, 1)  1 - 0

Hou Ji-fan (kínai, 2651, 1) – Natalija Zsukova (ukrán, 2447, 1)  1 - 0

Kántor Gergely (magyar, 2448, 1) – Samuel L Shankland (amerikai, 2674, 1)  0 - 1

Gledura Benjámin (magyar, 2589, 1) – Alejandro Perez Garcia (spanyol, 2398, 1)  döntetlen

Alexander Huzman (izraeli, 2557, 1) – Gara Tícia (magyar, 2378, 1)  1 - 0

Szabó Bence (magyar, 2378, 1) – Athanasios Mastrovasilis (görög, 2551, 1)  0 - 1

Kozák Ádám (magyar, 2376, 1) – Kevin Spragett (kanadai, 2542, 1)  döntetlen

Olga Leticia Gamboa Alvarado (Costa-Rica-i, 1913, 0,5) – Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2364, 0,5)  döntetlen

Stewart Reuben (angol, 2076, 0) – Papp Petra (magyar, 2352, 0)  0 – 1

 

Az élcsoport állása:

 

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB3 

1

5

GM

Michael Adams

ENG

2751

2,0

2,0

2,00

8

GM

Yu Yangyi

CHN

2738

2,0

2,0

2,00

9

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2724

2,0

2,0

2,00

13

GM

Ivan Cseparinov

BUL

2689

2,0

2,0

2,00

15

GM

Vagyim Zvjagincev

RUS

2679

2,0

2,0

2,00

20

GM

David Howell

ENG

2655

2,0

2,0

2,00

21

GM

Eduardo Iturrizaga Bonelli

VEN

2652

2,0

2,0

2,00

22

GM

Hou Ji-fan

CHN

2651

2,0

2,0

2,00

24

GM

David Anton Guijarro

ESP

2650

2,0

2,0

2,00

26

GM

Sethuraman S. P.

IND

2637

2,0

2,0

2,00

34

GM

Maxime Lagarde

FRA

2594

2,0

2,0

2,00

38

GM

Ju Wenjun

CHN

2583

2,0

2,0

2,00

39

GM

Mihail Al. Antipov

RUS

2580

2,0

2,0

2,00

40

GM

Gopal G. N.

IND

2579

2,0

2,0

2,00

42

GM

Bogdan-Daniel Deac

ROU

2572

2,0

2,0

2,00

46

GM

Alexander Donchenko

GER

2559

2,0

2,0

2,00

48

GM

Huzman Alexander

ISR

2557

2,0

2,0

2,00

49

GM

Athanasios Mastrovasilis

GRE

2551

2,0

2,0

2,00

50

GM

Jan-Christian Schroeder

GER

2550

2,0

2,0

2,00

54

GM

Katyerina Lahno

RUS

2530

2,0

2,0

2,00

58

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2512

2,0

2,0

2,00

62

IM

Dmitrij Kollars

GER

2500

2,0

2,0

2,00

63

IM

Awonder LIang

USA

2496

2,0

2,0

2,00

64

IM

Bilel Bellahcene

FRA

2493

2,0

2,0

2,00

65

GM

Fernando Cuenze Jimenez

ESP

2492

2,0

2,0

2,00

26

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2785

2,0

1,5

1,50

17

GM

Samuel Shankland

USA

2674

2,0

1,5

1,50

23

GM

Kacper Piorun

POL

2651

2,0

1,5

1,50

27

GM

Varuzhan Akobian

USA

2633

2,0

1,5

1,50

28

GM

Emil Szutovszkij

ISR

2628

2,0

1,5

1,50

45

GM

Szergej Grigorjanc

RUS

2564

2,0

1,5

1,50

47

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2558

2,0

1,5

1,50

 

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2785, 2) – Gopal G. N. (indiai, 2579, 2)

Michael Adams (angol, 2751, 2) – Bogdan-Daniel Deac (román, 2572, 2)

Mihail Al. Antipov (orosz, 2580, 2) – Yu Yangyi (kínai, 2738, 2)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2724, 2) – Alexander Donchenko (német, 2559, 2)

Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2702, 2) – Alexander Huzman (izraeli, 2557, 2)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2689, 2) – Jan Vhristian Schroeder (német, 2550, 2)

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2679, 2) – Katyarina Lahno (orosz, 2530, 2)

Samuel L Shankland (amerikai, 2674, 2) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 2)

Szergej Grigorjanc (2564, 2) – David Howell (angol, 2655, 2)

Eduardo Iturrizaga Bonelli (venezuelai, 2652, 2) – Dmitrij Kollars (német, 2500, 2)

Anna Muzicsuk (ukrán, 2558, 2) – Hou Ji-fan (kínai, 2651, 2)

Stavroula Tsolakidou (görög, 2387, 1,5) – Gledura Benjámin (magyar, 2589, 1,5)

Salvador Del Rio De Angelis (spanyol, 2527, 1,5) – Kozák Ádám (magyar, 2376, 1,5)

Josefine Heinemann (német, 2227, 1) – Kántor Fergely (magyar, 2448, 1)

Alfonso Gonzalez Gonzalez (spanyol, 2162, 1) – Szabó Bence (magyar, 2378, 1)

Gara Tícia (magyar, 2378, 1) – Sunil Weeramantry (Sri-lankai, 2129, 1)

Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2364, 1) – Greg T Eagleton (angol, 2055, 1)

Papp Petra (magyar, 2352, 1) – Peter Carlsten (svéd, 2047, 1)

 

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog