Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Aronjan villámgyőzelme nyerte a voksolást

Címkék: Chess Informant Levon Aronjan

Megjelent a Chess Informant 114. kötete.  A könyv az év első öt hónapja versenyeinek legjobb játszmáit, megnyitáselméleti érdekességeit, tanulságos kombinációit és végjátékait gyűjti csokorba. Garri Kaszparov rovata, szupernagymesterek elemzései, aktuális változatok elemzései színesítik a kötetet. Döntött a nemzetközi zsűri, a 113-os kötet legjobb partijának a Grand Slam-döntőn játszott Aronjan-Anand összecsapást választotta. Levon Aronjan 25 lépésben győzte le a gyengén védekező, taktikai csapást elnéző világbajnokot.  A legértékesebb megnyitáselméleti újítás díját az orosz Erneszto Inarkijevnek ítélték, a Moszkva-Szentpétervár mérkőzésen Alekszandr Halifmant lepte meg az új ötlettel.

Az esztendő első öt hónapjának kiemelkedő eseménye volt a moszkvai világbajnoki döntő, az indiai Viswanathan Anand és az izraeli Borisz Gelfand párbaja. Januárban a hagyományos Tata Steel szuperversennyel kezdődött az év, márciusban Plovdivban Európa-bajnokságot rendeztek, az orosz csapatbajnokságon kevesebb idegenlégiós játszott, befejeződött a Bundesliga 2011/12-es idénye.

Még számos jelentős viadalról 208 játszmát és megnyitási szempontból érdekes változatokat tartalmazó partik részleteit tanulmányozhatjuk.  Látványos kombinációk, tanulságos végjátékok, tanulmányok mellett színes a megnyitáselméleti cikkek gyűjteménye. A szerzők az angol megnyitás, a szicíliai és francia védelem, spanyol és skót megnyitás, vezércsel és a katalán megnyitás egy-egy érdekes változatát vették górcső alá. Az amerikai világbajnoki döntős, sokszoros világbajnokjelölt Gata Kamsky pályafutásának legérdekesebb játszmáit, újításait, kombinációt, végjátékait is csokorba gyűjtötték a szerkesztők. Garri Kaszparov rovatában a Kínában játszott Xiu Deshung-Wen Yang ütközetet elemezte. Dmitrij Jakovenko, Nigel Short, Erneszto Inarkijev, Andrej Volokityin és Nyikita Vityjugov exkluzív elemzéseit is tanulmányozhatjuk és játszhatjuk le a Chess Informant Expert program segítségével.

Döntött a nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri, a 113-as kötet legjobb partijaira hét főből álló grémium szavazott, amelynek aranyérmes olimpikonunk, Ribli Zoltán is a tagja. A voksolásnál a Grand Slam-döntőn játszott Aronjan-Anand összecsapást 56-tal jutalmazták. Nagymesterünk tetszését nem nyerte el a parti, csak 4 pontot adott. A játszma kétségkívüli szenzációja, hogy Vishy Anand 25 lépés után kapitulált. A második helyen  is Aronjan-alkotás végzett, a spanyol Francisco Vallejo Pons nem talált védelmet a minőségáldozatot követően. Aronjannak öt gyalogja volt a tisztért, 53 pont, Ribli tízesre értékelte. Peter Szvidler a moszkvai Tal-emlékversenyen az amerikai Hikaru Nakamura ellen bizonyította, hogy a Grünfeld védelem jó fegyver (42). Értékes megnyitáselméleti újítással lepte meg az orosz Szergej Karjakin a cseh Viktor Laznickát, a sötét tehetetlen volt a világos haderő tökéletes akciójával szemben (38).

Tetszetős az orosz Jevgenyij Tomasevszkij nyerése az ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen (38). Kaszparov tetszését is elnyerte a Paragua-Debashis taktikai bonyodalmakban gazdag ütközete (32). A holland Jan Timman remekelt, honfitársa, Sipke Ernst középen rekedt királya bánta a veterán nagymester csillogását (25). A bolgár Ivan Cseparinov a német Georg Meiert büntette, hogy magára hagyta királyát (22). Az azeri Vugar Gasimov a szicíliai védelem Najdorf-változatának egyik legjobb ismerője, a holland titán, Anish Giri bánta ezt (21). A szaratovi szuperversenyen Alekszandr Morozevics szenzációsan játszott és fölényesen lett első, Nyikita Vityjugov egyik „áldozata” volt (19).

 

Aronjan,L (2807) - Anand,V (2817)
Elfogadott vezércsel [D24]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fxc4 Hxe4 7.0-0 Hf6 8.Va4+ Hc6 9.Fg5

Az örmény nagymester újítása. 9.He5 Bb8 10.Hxc6 bxc6 11.Vxc6+ Vd7 12.Vxd7+ Fxd7 13.Fg5 0-0 14.Bfc1 minimális előnyt ad világosnak.

9...Fe7

Elegendő a gyalogért a kompenzáció a 9...Fxc3 10.bxc3 0-0 11.Bab1 változatban.

10.Fxf6 Fxf6

 

11.d5 exd5 12.Bfe1+ Fe6 13.Fxd5

Számításba jött a 13.Fa6! bxa6 (13...Vc8 14.Hxd5 0-0 15.Hxf6+ gxf6 16.Fb5) 14.Vxc6+ Kf8 15.Bad1 Bb8 16.Hxd5 Vd6 17.Vxd6+ cxd6 18.b3 folytatás is.

13...0-0 14.Fxe6 fxe6 15.Bad1 Ve8 16.He4 Ve7

Kiegyenlítést ígért a 16...Bd8 17.Bxd8 Vxd8 18.Vb3 Hd4 19.Hxd4 Fxd4 20.Vxe6+ Kh8 folytatás.

17.Vb3 Bab8?! 18.Hxf6+ Bxf6 19.Hg5 Vb4 20.Vc2 Bg6?

Vishy Anand hátrányosabb állásban rosszul védekezett. 20...g6 21.a3 Vg4 22.He4 Bf7 23.f3 Vf4 24.Vc4 volt a helyes reakció.

21.Be4 Va5?! 22.h4 Be8 23.Bd7 h6 24.b4?!

Levon Aronjan a 24.Be2 Bxg5 25.hxg5 Vxg5 26.Vb3 folytatással jobban játszhatott volna.

24...Vf5?

A világbajnok azonnal vesztőt húzott, de már védhetetlen volt állása a 24...Vb5 25.a4 Hxb4 26.Vxc7 Hd5 (26...Vxa4 27.Vd8! Bf8 28.Bf4) 27.axb5 Hxc7 28.Hf3 Hxb5 29.He5 Bf6 30.Bg4 változatban. 

 

 

25.Bxe6! és sötét feladta

Aronjan,L (2807) - Vallejo Pons,F (2716)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e4 b5 5.a4 b4 6.Hb1

A ningbói csapat-világbajnokságon Balogh Csaba ellen Sahriyar Mamedgyarov a 6.Ha2 Hf6 7.e5 Hd5 8.Fxc4 e6 9.Hf3 a5 10.Fe3 Fe7 11.Hc1 Fb7 12.Hb3 Hd7 13.0-0 0-0 14.Bc1 Hxe3 15.fxe3 Hb6 16.Fd3 Hxa4 17.Vc2 g6 18.Ba1 folytatásban nagymesterünk esélyes tisztáldozatával volt kénytelen szembesülni, 18...Hxb2 19.Vxb2 a4 következett és sötétnek elegendő ellenértéke volt a tisztért. Az érdekes csata végül pontosztozkodással végződött. 6.Hce2 e6 7.Hf3 Fa6 8.Hg3 c5 9.Fe3 cxd4 10.Hxd4 Hd7 11.Hb5 Fxb5 12.axb5 Fc5 13.Fxc5 Hxc5 14.Vc2 Hd7 15.Vd1 Hc5 16.Vc2?! c3! 17.bxc3 b3 folytatást a Dubov-Balogh partiban láttuk, Csaba megnyerte a partit.

6...Fa6 7.Vc2 Vxd4 8.Hf3 Vd7 9.Fxc4 e6 10.0-0 Hf6 11.Fg5 Fe7 12.Hbd2 h6 13.Fxf6 Fxf6 14.Bfd1

Levon Aronjan fejlődési előnyt, aktív tisztjátékot kapott kompenzációként az áldozott gyalogért.

14...0-0 15.e5 Fe7 16.He4 Vc8 17.Fa2 b3 18.Fxb3 Hd7 19.Hd6

Francisco Vallejo Pons a megnyitáselméleti párbajt elvesztette, világos jelentős előnyt ért el.

19...Fxd6 20.Bxd6 c5 21.Bad1 c4 22.Fa2 Hc5 23.Fb1

Figyelmet érdemelt a 23.B1d4 Vb7 24.Fxc4 folytatás is.

23...g6

Jobb volt a 23...Hd3 24.Vd2 (24.b3 cxb3 25.Vd2 Hc5 26.Bc1 b2 27.Bc3 Hxa4 28.Bxc8 Bfxc8 29.He1 Fb5 30.h3 Fe8 31.Kh2 Bc1 32.Fe4 b1V 33.Fxb1 Bxb1 34.Bd4) 24...Fb7 25.Fxd3 Fxf3 26.gxf3 cxd3 változatot játszani.

24.h4 h5 25.Vc1 Fb7 26.Hd4 He4

 

27.Vh6!

A sötét királyszárny gyengeségei támadási célpontot adnak, a spanyol sakkozó elfogadta az áldozatot, de már minden eltérés is világos döntő fölényéhez vezetett volna.

27...Hxd6 28.Fxg6 fxg6 29.Vxg6+ Kh8 30.Vh6+ Kg8 31.Hxe6 Hf5 32.Vg6+ Kh8 33.Vxh5+ Kg8 34.Vg6+ Kh8 35.Hxf8 Vxf8

 

36.Bd7 Vh6 37.Vxf5 Bf8 38.Vg5 Vxg5 39.hxg5 Fe4 40.Bxa7

Világosnak öt gyalogja van az áldozott tisztért.

40...Bb8 41.f3 Ff5 42.Bc7 Fe6 43.Bc6 Fg8

 

44.f4 Bxb2 45.e6 Be2 46.f5 Be5 47.g4 Be4 48.Kf2 Bxg4 49.e7 Ff7 50.g6 Kg7 51.gxf7 Kxf7 52.Be6 Ke8 53.f6 és sötét feladta

Nakamura,H (2758) - Szvidler,P (2755)
Grünfeld védelem [D87]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 Hc6 9.Fe3 0-0 10.0-0 Fg4 11.f3 Fd7 12.Bb1 Vc7 13.Fd3 Bfd8 14.Vd2 a6 15.f4 e6 16.dxc5 Ha5 17.Hd4 e5 18.fxe5 Vxe5 19.Vb2

A játszma első igazi kritikus pillanata. 19.Vf2 Ve7 20.h4 Fe8 (20...Bac8 21.Hb3 Hxb3 22.axb3) 21.h5 Bac8 22.Bbd1 folytatás tartós előnyt adott volna világosnak.

19...Bac8 20.Vb4?!

Jobb volt a 20.Vf2 Ve7 21.Fc2 Fe8 22.h4 Vd7 23.h5 Hc4 folytatás.

20...Vxc5 21.Vxc5 Bxc5 22.He2 Bc6!

Világos gyalogszerkezetében több a gyengeség.

23.Fb6

 

23...Bxb6! 24.Bxb6 Fc6 25.Bf3 f5 26.Bb4 Ff8 27.Bd4 Fc5 28.Be3?! Be8 29.e5 Fd5 30.Kf2 Fxa2

Az orosz szuperbajnok, Világkupa-győztes Peter Szvidler jelentős anyagi előnnyel zárta a középjáték bonyodalmait.

31.Ba4?

 

31...Fxe3+ 32.Kxe3 Bxe5+ 33.Kf4 Fb3 34.Kxe5 Fxa4 35.Kd6 Fc6 36.g3 Kg7 37.Hd4 Fe4 38.Fxe4 fxe4 39.Hc2 Hc4+ 40.Kd5 Hd2 41.Kc5 Kf6 42.Kb6 Ke5 43.Kxb7 Kd5 44.He3+ Kc5 45.Kxa6 Hb1 46.Kb7 Hxc3 47.Kc8 Kd4 48.Hg2 Ke5 és világos feladta

Karjakin,S (2772) - Laznicka,V (2701)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 c5 6.Fe3 Vb6 7.Hc3 Hc6 8.0-0 Vxb2 9.Ve1 c4 10.Bb1 Vxc2 11.Bxb7 Fb4?

Sötéttel kötelező a 11...Bb8 12.Bxb8+ Hxb8 folytatás.

12.Bxb4! Hxb4  

 

 

13.Fd1!

Kedvenc változatában Szergej Karjakin fontos újítást hozott.

13...Vd3 14.Fa4+ Kf8 15.Va1 Fg4 16.Vb2 Bb8 17.Bb1 Fxf3!

Téved az elemzőprogram, amikor 17...f6-ot javasolja, de némi tűnődés után adja a látványos megoldást is: 18.He1 Vg6 19.Vxb4+!! Bxb4 20.Bxb4 és hiába van sötétnek anyagi előnye, állása védhetetlen. 20...Vh5 (20...Ke7 21.Bb7+ Kd8 22.Hb5 Vb1 23.Fd2) 21.Bb8+ Ke7 22.h3 Fxh3 23.Fc1! változatban.

18.Fc2 Fe2?!

Mindenképpen a 18...Vxc2 19.Vxc2 Hxc2 20.Bxb8+ Ke7 21.gxf3 változatot kellett volna választani, de világos előnyéhez kétség sem férhet.

19.Fxd3 Fxd3 20.a3! Fxb1 21.axb4

Hiába van a cseh sakkozónak két bástyája és gyalogja a vezérért, nincs mentsége.

21...Fg6 22.Va3 Bb7 23.b5+ Be7

 

24.Ff4! h6 25.h4 Bh7 26.Va6 Ff5 27.Fc1 f6 28.Fa3 fxe5 29.Vc8+ Kf7 30.Hxd5 és sötét feladta

Tomasevszkij,E (2710) - Ponomarjov,R (2758)

Királyindiai védelem [E81]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Fe3 c5 7.Hge2 Hc6 8.d5 He5 9.Hg3 h5 10.Fe2 h4 11.Hf1 e6 12.f4 Heg4 13.Fxg4 Hxg4 14.Vxg4 exd5  

 

 

15.f5! d4 16.Hd5 dxe3 17.Hfxe3 Fxb2 18.0-0!! Fxa1

A minőségáldozattal világos teljesen kontroll alá vette a centrumot, a sötét mezők gyengesége végzetessé vált. 18...Fd4 19.Bad1 Fd7 20.Bf3 Fg7jobb volt.

19.Bxa1 Kg7 20.Bf1! Bh8 21.Vf4 g5 22.Vf3 f6 23.Hg4 Bf8 24.Ve3 Fd7

Látványos befejezés következett.

 

 

25.Hdxf6! Bxf6 26.Vxg5+ Kf7 27.e5! dxe5 28.Bd1 Bxf5 29.Hh6+ Kf8 30.Vg8+ Ke7 31.Vh7+ és sötét feladta

Paragua,M (2522) - Debashis,D (2389)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.g4 h6 8.h3 e5 9.Fd2 0-0 10.g5 exd4 11.exd4 Be8+ 12.Fe2 hxg5 13.Hxg5 dxc4!? 14.0-0-0 Hb6 15.Bhg1 Fe6 16.Fh5 Vd7 17.Hce4 Hxe4?

A taktikai bonyodalmakban Debashis elszámolta magát. 17...Hbd5! 18.Hxf7 Fxf7 19.Fxf7+ Kxf7 20.Hxf6 Kxf6 21.Vh7 Ff8 22.Bg6+ Ke7 (22...Kf7 23.Bdg1) 23.Fg5+ Kf7 24.Bg1 Be6 25.Bxg7+ Fxg7 26.Fh6 Be1+ 27.Bxe1 Bg8 28.Bg1 Vxh3 29.Bxg7+ Bxg7 30.Vxg7+ Ke6 fonalas változat egyenlő álláshoz vezetett volna.

18.Vxe4 Ff5 19.Vh4?

Kimaradt a 19.Fxf7+ Vxf7 20.Hxf7 Fxe4 21.Hxd6 Be6 22.Hxb7 előnyhöz vezető folytatás.

19...Be7

 

20.Hh7! Fxh7 21.Bxg7+ Kxg7 22.Fh6+ Kxh6 23.Fxf7+?!

Hiba csúszott támadásvezetésbe. 23.Bg1 Vg4!! 24.Fxg4+ Kg7 25.Ff5+ Fg6 26.Fxg6 fxg6 27.Vg4 Kh8 28.Vh4+ remi lett volna.

23...Kg7 24.Bg1+

 

24...Kf8?

Sötét nem látta a 24...Vg4!! 25.Bxg4+ (25.Vxg4+ Kxf7 26.Vh5+ Ke6 27.Be1+ Kd7 28.Bxe7+ Fxe7 29.Vxh7 Hd5) 25...Kxf7 26.Vxh7+ Ke8 27.Bg7 Kd7 28.h4 Hd5 29.h5 Kc7 30.h6 Kb6 előnyt adó folytatást.

25.Vh6+ Kxf7 26.Vxh7+ Ke6 27.Ve4+ Fe5 28.Vxe5+ Kf7 29.Vh5+

Kimaradt az 5 lépéses matt 29.Vf4+ Ke6 30.Be1+ Kd5 31.Be5+ Kd6 32.Bf5+ Ke6 33.Ve5-tel.

29...Kf8 30.Vh8+ Kf7 31.Vh7+ Ke6 32.Ve4+ Kd6 33.Vf4+ Kd5 34.Bg5+ Ke6 35.Ve5+ Kf7 36.Vg7+ és sötét feladta

 

Timman,J (2571) - Ernst,S (2606)

Réti-szláv megnyitás [A11]

1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.g3 Hf6 4.Fg2 dxc4 5.0-0 Hbd7 6.Vc2 Hb6 7.Ha3 Vd5 8.b3 cxb3 9.axb3 Fe6 10.b4 Vb3 11.Vxb3 Fxb3 12.b5 c5 13.d3 Hfd7 14.Hd2 Fd5 15.e4 Fe6 16.f4 f6 17.e5! Fd5 18.e6 Fxe6 19.Fxb7 Bb8 20.Fc6 g6 21.Hac4 Hc8 22.He4 Kf7  

 

 

23.He5+! Hxe5 24.fxe5 Ff5 25.Hxc5 Fg7 26.d4?!

Gyorsabban nyert volna a 26.Fd5+ e6 27.Fc6 változat.

26...Bd8 27.Bxf5! gxf5 28.e6+ Kg6 29.Hd7 Hd6 30.Hxb8 Bxb8 31.Bxa7 Hxb5 32.Bxe7 Fh6 33.Fe8+ és sötét feladta

 

Cseparinov,I (2650) - Meier,G (2659)

Elfogadott vezércsel [D24]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hf3 d5 4.Hc3 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fxc4 Hxe4 7.0-0 Hxc3 8.bxc3 Fe7 9.He5 0-0 10.Vg4 Hc6 11.Fh6 Ff6 12.Bae1 Kh8 13.Ff4 Fxe5 14.dxe5 f5 15.Vh5 Ve8 16.Vh4 He7 17.Fg5 Hg8 18.Be3 b6 19.Bd1 Fb7 20.Fe2 h6 21.Bg3 Fe4?! 22.f3 Fd5 23.c4 Fb7 24.f4 Fe4 25.Fh5 Va4 26.h3 Fc6 27.Fe7! Bf7 28.Fd8

Ivan Cseparinov előnybe kerülhetett volna a 28.Bd8! Bxd8 29.Fxf7 Bd2 30.Ff8 Vd1+ 31.Kh2 Bxg2+ 32.Bxg2 Fxg2 33.Kxg2 változatban.

28...Fe4?! 29.Kh2! Bd7

Látványos taktikai csapás következett.

 

 

30.Ff6!! gxf6 31.exf6 Vxd1 32.Fxd1 Bf8 33.Fh5 Hxf6 34.Fe8! Be7 35.Vxh6+ Hh7 36.Fg6 Bf6 37.Vh4 és sötét feladta

 

Giri,A (2714) - Gasimov,V (2761)

Szicíliai védelem [B94]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 Hbd7 7.Fc4 Va5 8.Vd2 e6 9.0-0-0 b5 10.Fd5 b4 11.Fxa8 bxc3 12.bxc3 Vxa2 13.Ve2 Fe7 14.Kd2?!

A holland nagymester jobban játszhatott volna a 14.Hc6 Hb6 15.Kd2 Hxe4+ 16.Vxe4 Fxg5+ 17.f4 f5 18.Vb4 Hc4+ 19.Kd3 Hb2+ 20.Ke3 Hxd1+ 21.Bxd1 folytatásban.

14...Hxe4+ 15.Vxe4 Fxg5+ 16.f4 d5 17.Ba1? Vxa1 18.Bxa1 dxe4 19.fxg5 h6! 20.g6 f5 21.Hxe6 Ke7 22.Hf4 Bd8?! 23.Fd5 Hb6 24.c4 Hxc4+ 25.Kc3 He3 26.Ff7 Bd6 27.Ba5 Fd7 28.Be5+ Kf6 29.Bc5 Kg5 30.g3 Hf1 31.h4+ Kg4 32.Bd5 Bxd5 33.Hxd5 Kxg3 34.Hf6 e3 35.Fc4 Fb5 36.Hh5+ Kf2 37.Hxg7 Fxc4 38.Kxc4 e2 és világos feladta

 

Morozevics,A (2737) - Vityjugov,N (2726)

Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Fe7 8.a3 b6 9.Fd3 0-0 10.0-0 f5 11.exf6 Hxf6 12.He5 Fb7 13.Vf3 Fd6 14.Hb5 Fe7 15.Vh3 Vc8

 

16.c4! He4 17.dxc5 Hxe5?! 18.fxe5 Fxc5 19.Bxf8+ Vxf8 20.Fxe4 dxe4 21.b4 Fxe3+ 22.Vxe3 Vf5 23.Vg3 Vh5 24.Hd6 Fc6 25.b5 Fe8 26.Hxe4 Fg6 27.Hd6 Ve2 28.Vf3 Vxf3 29.gxf3 Bf8

 

30.a4 Bxf3 31.a5 bxa5 32.Bxa5 h5 33.Bxa7 Bb3 34.c5 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Abduszattorov lépéselőnyben, a 11. forduló után félpontos előnnyel vezet
2024. 01. 27.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog