St. Louisban megkezdődött a négy résztvevős „Champions Showdown” torna. A bakui sakkolimpián aranyérmes amerikai csapat két tagja, Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura hazai pályán küzd meg a két exvilágbajnokkal, az indiai Viswanathan Ananddal és a bolgár Veszelin Topalovval, terítik ki lapjaikat. Három műfajban mérik össze erejüket. Új időkontroll mellett játsszák a kétfordulós klasszikus versenyt és a rapidtornát, négyfordulós a villámverseny. A díjalap 150 ezer dollár, a győztes 60 ezret kap. Az első játéknapon Topalov legyőzte Caruanát, majd remizett Ananddal. Az amerikai presztízsrangadón Caruana könnyen nyerhető állást rontott remire honfitársa ellen, Nakamura első partijában megosztozott a ponton Anaddal.
Négy világklasszis csatája kezdődött meg Saint Louisban. A „Bajnokok kiterítik lapjaikat” elnevezésű viadalon a világranglista második Fabiano Caruana, a hetedik Hikaru Nakamura, a nyolcadik Viswanathan Anand és a tizenötödik Veszelin Topalov öt napon keresztül három különböző időkontroll mellett csatázik. A bakui sakkolimpián aranyérmes amerikai csapat két tagja két exvilágbajnokkal méri össze erejét. A tekintélyes díjalap 150 ezer dollár, a végső győztes 60 ezret nyer.
Az első játéknapon az első kör két fordulóját játszottak az új „klasszikus” időkontroll mellett, 60-60 percük van a nagymestereknek és 5-5 másodperc lépésenként. A torna meglepetéssel kezdődött, Veszelin Topalov 29 lépésben legyőzte Fabiano Caruanát. Az exvilágbajnok az elfogadott vezércsel gyalogáldozatos változatában a királyszárnyi támadást erőltette, tisztet is áldozott. Caruana a védekezés közepette nagyot hibázott, 29 lépés után már feladásra kényszerült.
Viswanathan Anand és Hikaru Nakamura játszmájában hosszas manőverezéseket láttunk. Az indiai exvilágbajnok kedvezőbb pozícióban nem talált jó tervet, megosztoztak a ponton.
A tragikus vesztés után Fabiano Caruana a presztízsrangadót játszotta Hikaru Nakamura ellen. Caruana remek minőségáldozattal került előnybe, Nakamura királyát e6-ig üldözte, ahol számos veszély leselkedett rá. A kapkodásban az első számú amerikai nagymester nyert végjátékra bonyolított, ahol azonban sorban hagyta ki a nyeréshez vezető folytatásokat, az idő Nakamurának dolgozott, megmentette a partit.
A „veterán” exvilágbajnokok találkozóján a 45 esztendős Veszelin Topalov kezdeményezett,a 46 éves Viswanathan Anand a különböző színű futóknak köszönhetően remizte ki a játszmát.
Az első forduló eredményei:
Veszelin Topalov (bolgár, 2760) - Fabiano Caruana (amerikai, 2823) 1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 29)
Viswanathan Anand (indiai, 2779) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) döntetlen (Olasz megnyitás, 58)
A 2. forduló eredményei:
Fabiano Caruana – Hikaru Nakamura döntetlen (Spanyol megnyitás, 64)
Veszelin Topalov – Viswanathan Anand döntetlen (Angol megnyitás, 46)
A verseny állása:
1.Veszelin Topalov 1,5 pont
2-3. Viswanathan Anand és Hikaru Nakamura 1
4. Fabiano Caruana 0,5
Topalov,V (2760) - Caruana,F (2823)
Elfogadott vezércsel [D24]
1.c4 Hf6 2.Hc3 e6 3.Hf3 d5 4.d4 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fxc4 Hxe4 7.0-0 Hxc3
A Tata Steel Chess 2016 tornán Pavel Eljanov a 7...Hf6 8.Fg5 0-0 9.Ve2 h6 10.Fh4 Fe7 11.Bad1 Hbd7 12.He5 Hb6 13.Fd3 Hfd5 14.Fg3 Fd7 változatot játszotta meg Fabiano Caruana ellen. Az amerikai sakkozónak most sötéttel kellett bizonyítania, hogy a gyalogáldozatos változatra felkészült.
8.bxc3 Fd6 9.Be1
Világossal többször játszották a 9.Hg5 h6 10.He4 0-0 11.Vf3 változatot.
9...0-0 10.Vd3 Hd7 11.He5 Fxe5 12.dxe5 Hb6
13.Vg3!?
Az áldozat nem korrekt, de az ellenfél megzavarására alkalmas volt. A sötét királyállás meggyengítése volt az exvilágbajnok célja.
13...Hxc4 14.Fh6 g6 15.Bad1 Fd7 16.h4 Hb6 17.h5 Ve7 18.Bd4 Fe8
Fabiano Caruana egyre nagyobb időzavarba került.
19.Fg5 f6?
A királyállás súlyos meggyengítése.
20.exf6 Vc5 21.Bxe6 Vf5
22.Be5 Vb1+ 23.Kh2 gxh5?
Caruanától hihetetlen hiba, de már nem volt könnyű sötét helyzete, ezt jól mutatja a 23...Ff7 24.Be7 Vf5 25.Bf4 Vc2 26.Bh4 Hd5 27.hxg6 Vxg6 28.Bh6 Hxe7 29.fxe7 Vg7 30.exf8V+ Bxf8 31.Bh3 változat.
24.Fh6+ Fg6 25.Fxf8 Bxf8
26.Vg5 Vxa2 27.Be7 Vxf2 28.Bg7+ Kh8 29.Bxg6 és sötét feladta
Anand,V (2779) - Nakamura,H (2779)
Olasz megnyitás [C54]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 d6 6.Hbd2 a6 7.Fb3 0-0 8.0-0 Fa7 9.h3 h6 10.Be1 Be8 11.Hf1 Fe6 12.Fc2 He7 13.d4 Hg6 14.Hg3 c6 15.Fe3 Vc7 16.Vd2 Bad8 17.Bad1 b5 18.b3 Fb6 19.Vc1 Fc8 20.Fd3 c5 21.d5 Fa5 22.Vb2 Fd7 23.Bc1 Bb8 24.Hd2 Hf4 25.Ff1 Fb6 26.c4 Fa5 27.Bed1 Vd8 28.Vc2 g6 29.a3 Kh7 30.Hf3 H6h5 31.Hxh5 Hxh5 32.Bb1 b4 33.Ba1 Fc8 34.He1 bxa3 35.Bxa3 Fb4 36.Ba2 Hf4 37.Hd3 Hxd3 38.Fxd3 g5 39.Fe2 a5 40.Fd2 Kg7 41.Fxb4 axb4
42.Bda1 Be7 43.Fh5 Beb7 44.Vd3 Fd7 45.Ba6 Bb6 46.Ba7 B6b7 47.Vf3 Fe8 48.Vf5 Ve7 49.Bxb7 Vxb7 50.h4 Ve7 51.hxg5 hxg5 52.Ba6 Fd7 53.Vf3 Fc8 54.Ba2 Fb7 55.Fg4 Fc8 56.g3 Fxg4 57.Vxg4 Vf6 58.Kg2 és döntetlen
Caruana,F (2823) - Hakamura,H (2779)
Spanyol megnyitás [C65]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 Be8 7.Hbd2 a6 8.Fxc6 dxc6 9.Hc4 Fg4 10.h3 Fh5 11.Fg5 b5 12.Ha5 Vd7 13.Fxf6 gxf6 14.Hb3 Fb6 15.c4 c5 16.g4 Fg6 17.Ve2 Bad8 18.Bad1 Be6 19.Hc1 Bd6 20.b3 a5?!
21.Hh4 a4 22.Kh2 Fa5 23.Ve3 bxc4 24.bxc4 Kf8 25.Hg2 Bb8 26.Vh6+ Ke8
27.He3 Bb2?! 28.h4 Bd2 29.Vg7! |
A remek minőségáldozattal Fabiano Caruana a sötét királyt e6-ra üldözte, ahol komoly veszélyek leselkedtek rá.
29...Fxe4 30.dxe4 Bxd1 31.Bxd1 Bxd1 32.Vh8+ Ke7 33.Hf5+ Ke6
34.Vf8! Vd8 35.Vxc5 Fb6 36.Vc6+
Fabiano Caruana még nagyobb előnyt érhetett volna el a 36.Vb5 Fxf2 (36...Bxc1? 37.Vc6+ Vd6 38.Ve8+) 37.c5 Fxc5 38.Vc6+ Bd6 (38...Fd6 39.Vc4+ Kd7 40.Vxa4+) 39.Vxc5 folytatással.
36...Bd6 37.Hxd6 Vxd6 38.Ve8+ Ve7 39.Vxa4 Fxf2 40.Hd3 Fd4 41.Hb4 Fb6 42.Hd5 Vc5
43.Ve8+ Kd6 44.Ve7+ Kc6 45.Hb4+ Kb7 46.Vxc5 Fxc5 47.Hd5 Ff2
48.Kh3 Kc6 49.Hxf6 Kc5 50.Hxh7 Kxc4 51.h5 Kd3 52.Hf6
Caruana válogathatott a nyerések között. 52.h6 Fe3 53.g5 c5 54.Kg4 c4 55.Hf6 c3 56.Hd5 f6 57.Hxc3 Kxc3 58.h7 volt a legegyszerűbb.
52...Fe3 53.Hd5 Fg5
54.Hxc7 Kxe4 55.a4 Kd3 56.a5 e4 57.a6
Sima volt az 57.Hd5 e3 58.Hxe3 Fxe3 59.a6 Ke4 60.h6 nyerés, de Caruanának csak másodpercei voltak.
57...e3 58.a7 e2 59.a8V e1V 60.Vd5+ Ke2 61.Ve4+ Fe3 62.Vg2+?
Végleg elrontotta, az idő Nakamurának dolgozott.
62...Ff2 63.Ve4+ Fe3 64.Vg2+ Ff2 és döntetlen
Topalov,V (2760) - Anand,V (2779)
Angol megnyitás [A21]
1.c4 e5 2.Hc3 Fb4 3.Hd5 Fc5 4.Hf3 c6 5.Hc3 d6 6.a3 Hf6 7.e3 e4 8.Hd4 0-0 9.d3 d5 10.cxd5 cxd5 11.Fe2 Ve7 12.b4 Fb6 13.0-0 Bd8 14.Ba2 Fxd4 15.exd4 Hc6 16.Fe3 Ff5 17.dxe4 Hxe4 18.Hxe4 Fxe4 19.Vd2 Ve6 20.f3 Fg6 21.Be1 Be8 22.Ff1 Vd7 23.Baa1 a6 24.b5 axb5 25.Fxb5 h5 26.a4 Vd6 27.Ff4 Bxe1+ 28.Bxe1 Vf6 29.Fe5 Vf5 30.Fxc6 bxc6
31.a5 Vd3 32.Vxd3 Fxd3 33.Fc7 f6 34.Be3 Fc4 35.Be6 Kf7 36.Bxc6 Be8 37.Fg3 Kg6 38.h4 Be2 39.Bc7 Ba2 40.Fe1 Ba1 41.Kf2 Ba2+ 42.Kg1 Ba1 43.Be7 Kf5 44.Kh2 g6 45.Kg3 Ba2 46.Bf7 és döntetlen
Verőci Zsuzsa