Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Havannában megkezdődött a 48. Capalanca-emlékverseny.  A hat résztvevős, kétfordulós viadal  18-as kategóriájú, 2690 Élő-átlagú és Almási Zoltán képviseli hazánkat.  Nagymesterünk mintegy féléves szünet után versenyez, szereplését az elsőszámú kubai sakkozó, Perez Dominguez Leinier elleni döntetlennel kezdte meg. A másik két parti is pontosztozkodással végződött, a kubai Queseda Perez az indiai Pentala Harikrishnával, az orosz Erneszto Inarkijev honfitársával, Dmitrij Andrejkinnel remizett. Almási második partiját sötéttel Queseda ellen játssza.

Jose Raul Capablanca (1888-1942) a sakkozás harmadik világbajnoka volt. Havannában 1921-ben hódította el a trónust Emanual Laskertől, akinek a meccsen egyetlen nyerést sem engedélyezett. Tíz döntetlen mellett négyszer legyőzte  őt. Technikai tudása olyan szédületes és lenyűgöző volt, hogy „sakkozó gépnek” is nevezték,  ellenfelei sokszor ellenállás nélkül vesztették el  a partikat. Stratégiai célkitűzéseinek megvalósításában azonban a taktikai megoldások is szerepet kaptak, a Capa-féle kiskombinációk sokszor gyönyörködtették a sakkrajongókat. Nagyszerű pozícióérzéke és taktikai készsége a végjátékban is remekült érvényesült, gyorsan találta meg az állás szellemének megfelelő legjobb lépést. Pályafutásának csúcspontja volt az 1927-es New York-i verseny megnyerése, Aljechin, Marshall, Vidmar, Nimzovics és Spielmann játszott a tornán. Ugyanebben az évben Alekszander Aljechinnel szemben elvesztette a világbajnoki címet, három partit tudott csak nyerni, hatszor szenvedett vereséget 25 döntetlen mellett.

A Capablanca-emlékversenyt 1962-től rendezik meg. Az első tornán az argentin Miguel Najdorf győzött, a 22(!) résztvevős viadalon fél ponttal előzte meg Borisz Szpasszkijt és Lev Polugajevszkijt. Egy év múlva Viktor Korcsnoj diadalmaskodott, Mihail Tal és Jefim Geller előtt ért elsőként a célba. 1964-ben a német Wolfgang Uhlmann és Vaszilij Szmiszlov osztotta a dicsőséget, Portisch Lajos ötödikként zárta szereplését. Emlékezetes marad az 1965-ös viadal. Az amerikai hatóságok nem engedélyezték Bobby Fischer számára az indulást, mégis játszott a tornán, telexen küldözgette, illetve kapta meg a lépéseket. Vaszilij Szmiszlov győzött, Fischer félpontos hátránnyal lett holtversenyben második Boriszlav Ivkov és Jefim Geller társaságában. Bilek István és Szabó László a középmezőnyben végzett.

1967-ben a dán Bent Larsen győzött, majd Ratmir Holmovot és Alekszej Szuetyint jegyezhettük tornagyőztesként. 1971-ben Vlastimil Hort és Jefim Geller osztotta az első helyet. Egy év múlva Ribli Zoltán harmadikként végzett, Anatolij Lein győzött. 1974-ben és 1975-ben is a svéd Ulf Andersson nyert, 1976-ban Borisz Gulko. Három év szünet után rendezték meg ismét a tornát, Jevgenyij Szvesnyikov gyarapította a szovjet első helyek számát, Forintos Győző bronzérmes volt. Még a ChessBase adatbázisában is hiányosak a következő viadalok eredményei, 1985-ben másodszor győzött Borisz Ivkov, egy év múlva az argentin Carlos Garcia Palermo, majd a grúz Zurab Azmaiparasvili. Szerényebb mezőnyű viadalok után 1996-ban az angol Anthony Miles nyerte a 31. tornát.

Lékó Péter 1997-ben megnyerte a Capablanca emlékversenyt

Egy év múlva magyar sikernek örülhettünk, Lékó Péter végzett az élen, majd a német Robert Hübnert köszönthették győztesként. 1999-ben másodszor végzett az élen Anthony Miles. 2001-ben a spanyol Francisco Vallejo Pons nyert, egy év múlva örülhettek a rendezők, Lazaro Bruzon Batista esélytelenként lett befutó. 2003-ban perui a győztes, Julio Grand Zuniga. Egy év múlva kettős kubai siker, Perez Dominguez Leinier mögött Bruzon végzett a második helyen.

Az ukrán Vaszilij Ivancsukot már hatszor ünnepelték tornagyőztesként

2005-ben Vaszilij Ivancsuk leiskolázta a mezőnyt, a 12 partiból szerzett 9,5 ponttal, kettő és féllel előzte meg Bruzont. Egy év múlva Jevgenyij Barejev előtt már csak félpontos előnnyel győzött. 2007-ben Ivancsuk harmadszor is az élen végzett, két pontot vert Dominguezre, aki a következő viadalon diadalmaskodott, Ivancsukot nélkülözte a mezőny. 2010-ben ismét Ivancsuk nyert, majd ötödször ünnepelhették tornagyőztesként. Ez volt a legnehezebben kivívott elsősége. Két remivel kezdett, majd a harmadik fordulóban a sokat kockáztató orosz junior világbajnokot, Dmitrij Andrejkint feladásra kényszerítette. A negyedik játéknapon azonban addig erőszakoskodott a kubai Bruzon Batista ellen, hogy a sereghajtó egyetlen győzelmét arathatta.

Az első félidőt Ivancsuk csak ötvenszázalékos eredménnyel zárta. Három újabb döntetlennel folytatta, míg a vietnami Le Quang Liem magabiztos játékkal gyűjtögette pontjait. Ivancsuk villámgyőzelemmel visszavágott Bruzonnak, és következett az utolsó forduló, Le egypontos előnnyel ülhetett sakkasztalhoz Ivancsuk elleni összecsapásához. Az érdekes csatában jó remiesélyt szalasztott el, a rutinos „róka” a győzelemmel befogta riválisát. Le a +2700 Élő-pontosok klubjának új tagja lett.

Tavaly is az ukrán fenomén győzött, veretlenül ért immár hatodszor célba. Egy ponttal előzte meg az orosz Jan Nepomnjacsijt és Dominguezt.

A tavalyi tornához hasonlóan az idei is 18-as kategóriájú, Dominguez és Queseda ismét játszik, az orosz Dmitrij Andrejkint három év után láthatják a kubai sakkbarátok. Az indiai Pentala Harikrishna, Almási Zoltán és az orosz Erneszto Inarkijev „újonc” a nagyhírű sorozatban. A torna első játéknapján három döntetlen született. Almási Zoltán elégedett volt első partijával. Dmitrij Andrejkin kis előnyét nem tudta fokozni, ahogy Queseda Perez sem a sorozatos cserékkel. Magyar idő szerint a fordulók este 9 órakor kezdődnek.

 

Az első forduló eredményei:

Yuniesky Queseda Perez (kubai, 2608) – Pentala Harikrishna (indiai, 2705) döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2689) – Perez Dominguez Leinier (kubai, 2723) döntetlen

Erneszto Inarkijev (orosz, 2688) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) döntetlen

 

A 2. forduló párosítása:

Pentala Harikrishna – Dmitrij Andrejkin

Perez Dominguez Leinier – Erneszto Inarkijev

Yunieski Queseda Perez – Almási Zoltán

 

Almási,Z (2689) - Dominguez Perez,L (2725)
Angol megnyitás [A36]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 g6 4.g3 Fg7 5.Fg2 d6 6.0-0 e6 7.a3 Hge7 8.b4 0-0 9.Bb1 Bb8 10.Fb2

A gyalogáldozatért nagymesterünk kezdeményezést remélt.

10...cxb4 11.axb4 Hxb4 12.Hb5 Hbc6 13.Fxg7 Kxg7 14.Vc1 a6 15.Hc3 d5 16.d3 dxc4 17.dxc4 Va5 18.Vb2 e5 19.Hd5 f6 20.Hd2 b5 21.Ba1 Vd8 22.Hxe7 Hxe7 23.Bfc1 b4 24.c5 Vc7 25.c6 Bb5 26.Hb3 a5 27.e3 Bd8 28.Ff1 Bbd5

 

29.e4 B5d6 30.Hxa5 Hxc6 31.Hxc6 Bxc6 32.Bxc6 Vxc6 33.Vxb4 Vc7 34.Va5 Vxa5 35.Bxa5 Fe6 36.Ba7+ Bd7 37.Bxd7+ Fxd7 és döntetlen

Inarkijev,E (2688) - Andrejkin,D (2727)
Szicíliai védelem [B83]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 d6 6.Fe3 Hf6 7.Fe2 Fe7 8.Vd2 e5 9.Hb3 0-0 10.f4 a5 11.a4 Hb4 12.0-0 Fe6 13.f5 Fxb3 14.cxb3 d5 15.exd5 Hbxd5 16.Bad1 Hxe3 17.Vxe3 Vc7 18.He4 Bad8 19.Fc4 Vc6 20.Hxf6+ Fxf6 21.Bfe1 Fh4 22.Bxd8 Bxd8 23.Bc1 h6 24.Ve2 Vd7 25.Ve4 Ff2+ 26.Kf1 Fb6 27.g3 Ve7 28.Be1 Vc5 29.Kg2 Vf2+ 30.Kh3 Bd2 31.Be2 Vf1+ 32.Bg2 Vxg2+ 33.Vxg2 Bxg2 34.Kxg2 Fd4 35.Kf3 Fxb2 36.Ke4 b6 37.g4 Kf8 38.h4 Ke7 39.h5 Kf6 40.Fd5 Fa1 41.Kf3 Ke7 42.Ke4 f6 43.Kd3 Kd6 44.Kc4 Fd4 1/2-1/2

 

Quesada Perez,Y (2625) - Harikrishna,P (2705)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.Fg5 Fe6 9.Fxf6 Vxf6 10.Hd5 Vd8 11.Hec3 Hc6 12.Fc4 Bc8 13.He3 Fe7 14.Hcd5 Fg5 15.0-0 g6 16.c3 0-0 17.a4 Kg7 18.Fa2 b5 19.axb5 axb5 20.Ve2 Bb8 21.b4 Vd7 22.Fb3 He7 23.Bfd1 Bfc8 24.Ba3 Fxe3 25.Vxe3 Fxd5 26.Fxd5 Bc7 27.Ba6 Hxd5 28.Bxd5 Bc6 29.Ba3 Vc7 30.f3 Bc4 31.Kh2 Bb6 32.Vd2 Bcc6 33.Vd3 Bc4 34.Vd2 Bcc6 35.Vd3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog