Help Sales ÁSZF

Zürichben a Korcsnoj Chess Challenge szuperversenyen Kramnyik vezeti a rajtlistát

Címkék: Korcsnoj Chess Challenge

Zürichben április 12. és április 17. között rendezik meg a Korcsnoj Chess Challenge nyolc résztvevős szuperversenyt. A rajtlistát az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezeti a címvédő amerikai Hikaru Nakamura és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand előtt. Április 12-én a megnyitóünnepség után rendezik meg a snellversenyt, amely eldönti a sorsolási számokat. Április 13. és április 16. között az új klasszikus időkontroll mellett a rapidpartikra kerül sor, játszmánként 45-45 perc a gondolkodási idő és lépésenként 30-30 másodperc bónusz. A győzelem 2, a döntetlen 1 pontot ér, az április 17-én megrendezésre kerülő snellversenyen a megszokott a pontozás lesz érvényben. A viadal hivatalos honlapja: http://www.zurich-cc.com.

 

Korcsnoj Chess Challenge

A sakkvilág egyik legnagyobb egyénisége, a tavaly 85 éves korában elhunyt Viktor Korcsnoj emlékére rendezik meg a hagyományos zürichi tornát. Korcsnoj közel ötven évet versenyzett az élvonalban, 1962-től ostromolta a világbajnoki címet, kétszer játszott világbajnoki döntőt Anatolij Karpovval. 1978-ban eléggé viharos volt csatájuk, három év múlva Karpov már könnyen győzött. Korcsnoj hatszor volt tagja sakkolimpián aranyérmes szovjet válogatottnak, ötször Eb-n győztes csapatnak, négyszeres szovjet bajnok. 1977 óta élt Svájcban és még oly sokáig fiatalos lendülettel, aktívan és eredményesen versenyzett, egy pillanatra sem gondolt a visszavonulásra. 

 

Korcsnoj Chess Challenge

A svájci válogatott elképzelhetetlen lett volna a nagy harcos nélkül, aki nemcsak saját játszmájára koncentrált, hanem a társakat hasznos tanácsokkal látta el, figyelemmel kísérte partijaikat, igazi vezéregyéniség volt. A veterán nagymesternek nagy szerepe volt abban, hogy a svájci sakkozás mindig talált szponzort, érdeklődés övezi a tornákat, a királyi játék oly népszerű a fiatalok körében. Korcsnoj 70 évesen a bieli nagymesterversenyen szenzációs tornagyőzelmet ért el, többek között az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, a francia Joel Lautier, az izraeli Borisz Gelfand és honfitársa, Yannick Pelletier megelőzésével nyert. A veterán nagymester küzdőképességben, győzni akarásban is felülmúlta az ifjú sztárokat. 2004-ben megnyerte Pakson a III. Marx György emlékversenyt.

Az ellentámadás nagymesterének nevezik, akinek pozitív az eredménye a világbajnok Tallal, Petroszjannal és Szpasszijjal is, s egál a mérlege Botvinnikkel és Fischerrel szemben. Bátran vállalt kockázatokat, jól támadott, nem volt idegen tőle  a pozíciós játék sem. Korcsnoj 2012. decemberében kapott agyvérzést, másfél év múlva tolószékbe kényszerült. 2016. június 6-án hunyt el.

A nyolc résztvevős szuperversenyen a rajtlistát az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezeti, az amerikai Hikaru Nakamura és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand követi. Még három orosz sakkozó a mezőnyben, Jan Nepomnjacsij és Peter Szvidler mellett Grigorij Oparin kapott nagy esélyt. Ő a hagyományos moszkvai „királyok” és „hercegek” viadalon a legjobb egyéni eredményt érte el. A svájci sakkozást Yannick Pelletier képviseli.

A Korcsnoj Chess Challenge szuperverseny résztvevői:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2811)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2793)

Viswanathan Anand (indiai, 2786)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751)

Peter Szvidler (orosz, 2747)

Borisz Gelfand (izraeli, 2724)

Grigorij Oparin (orosz, 2604)

Yannick Pelletier (svájci, 2541)

 

A Hotel Savoy Bauer en Ville a verseny színhelye, április 12-én lesz a megnyitóünnepség, ahol négy, már világhíres fiatal zenész ad koncertet. A hegedű virtuóza, Ilja Gringolts, a csellista Borisz Adrianov, a gitárművész Dmitrij Illarianov és a belga hegedűművész, Leonard Schreiber. A sakkozás 12. világbajnoka, Anatolij Karpov, az örök rivális is meghívott vendég.

Snellversennyel kezdődik a viadal, a végeredmény alapján választhatnak sorsolási számot a nagymesterek. Április 13-án 17 órától játsszák az új klasszikus időkontrollal a rapidtorna első fordulóját, a következő három napon két-két fordulóra kerül sor, majd 17-én ellenkező színelosztással a befejező snellversenyre. Játszmánként a rapidtornán 45-45 perc a gondolkodási idő és lépésenként 30-30 másodperc, ez kissé eltér a tavalyitól, ahol csak 10-10 másodperc volt a bónusz. A győzelem 2, a döntetlen 1 pontot ér, snellben csak egy pontot adnak a győzelemért.

 

Zürichi sakktörténelem

A svájci városban hatvannégy évvel ezelőtt emlékezetes világbajnok-jelölti versenyt rendeztek. A 15 résztvevő kétfordulós viadalán a szovjet Vaszilij Szmiszlov 18 pontot gyűjtött, két ponttal előzte meg a holtversenyben második helyen végzett honfitársait, David Bronstejnt és Paul Kereszt, elsőségével kiharcolta, hogy Mihail Bovinnik kihívója lett. Szabó László a 13. helyen zárta szereplését. A tornáról Bronstejn korszakalkotó könyvet írt. A nyitásokra kevesebb figyelmet fordított, a középjátékok és végjátékok elemzésén számos generáció nőtt fel.

2009-ben a világ legrégebbi sakk-klubja, a Schachgesellschaft Zürich megalakításának 200. évfordulóját nagyszabású fesztivállal ünnepelték. A gálát a bajnokok rapidversenye zárta, amelyre Polgár Judit is meghívást kapott. A 8 résztvevő tornáját az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik félpontos előnnyel nyerte meg az indiai világbajnok Viswanathan Anand előtt. Holtversenyben harmadikként a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov végzett. Polgár Judit hatodik lett.

 

Kramnyik a 2011-es Tal-emlékverseny idején találkozott az orosz üzletember Oleg Szkvorcovval, akinek a 2012-es első félévi versenyínségéről panaszkodott. A nagy sakkrajongó, Kramnyiknak drukkoló Szkvorcov párosmérkőzés megrendezését ajánlotta fel, de fontos kritériumként szabta meg, hogy az ellenfélnek a világranglista első öt helyezettjéből kell lennie. Az örmény Levon Aronjan vállalta a felkérést, így a London Chess Classic  2011 és a Tata Steel Chess 2012 győztese, Kramnyik és Aronjan mérkőzött meg egymással a korábbi jelentős tornák színhelyéül is szolgáló Hotel Savoy Baur en Ville Hotelben.

A sakktörténelemben még nem fordult elő, hogy hivatalos tétmeccsen kívül a legjobbak ilyen megmérettetést vállaljanak. Klasszikus gondolkodási idő mellett csatároztak, párharcuk 3-3-mal végződött. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki.  Különösen izgalmasan alakult a befejező parti. majd. Aronjan játszott világossal, a spanyol megnyitásban ezúttal elkerülte a berlini változatot. Kezdeményezett, de Kramnyik pontos játékkal ellenesélyt teremtett. Minőségáldozatát követően kiéleződött a csata, az exvilágbajnok nyerőesélyt szalasztott el, Aronjan kiharcolta a döntetlent.

 

A párosmérkőzés végeredménye:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) – Levon Aronjan (örmény, 2820)  3 - 3 (0 – 1, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

 

 

Korcsnoj Chess Challenge

Négy éve Zürichben a 20 esztendős olasz Fabiano Caruana győzelmével fejeződött be az esztendő harmadik szuperversenye. Caruana egypontos előnnyel nyerte meg a viadalt, addigi pályafutása legszebb sikerét érte el, 12 Élő-pontot is szerzett, 2897-es performance-pontszáma tekintélyt parancsoló! A torna csúcsrangadója, az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik csatája 27 lépésben dőlt el Anand javára. Kramnyik taktikai elnézését követően könnyen adta meg magát.

 

Zürich Chess Challenge,  2013. február 23-március 1.

kat. XXI. (2772)

1

2

3

4

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2757

*

*

½

1

½

½

½

1

4

2897

2.

Viswanathan Anand

g

IND

2780

½

0

*

*

½

1

½

½

3

2769

3.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2810

½

½

½

0

*

*

½

½

2701

4.

Borisz Gelfand

g

ISR

2740

½

0

½

½

½

½

*

*

2724

 

 

Három esztendeje villámversennyel döntötték el a sorsolási számokat. Magnus Carlsen világbajnokként elvesztette első partiját, Fabiano Caruana sötéttel győzte le a világelsőt. Magnus bajban volt Levon Aronjannal szemben is, nem kis szerencsével a játszmát elremizte, majd negyedik partija az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand ellen csak 21 lépésig tartott… Az utolsó körben Carlsen nyert Hikaru Nakamurával szemben is, jobb Berger-Sonneborn pontszámával megnyerte a viadalt.

 

Korcsnoj Chess Challenge

Magnus Carlsen elsőségével fejeződött a Zurich Chess Challenge 2014 szuperverseny, amely 2801-es Élő-átlagával történelmet írt. A viadal utolsó fordulójában a norvég világbajnok sötéttel könnyen remizett az indiai exvilágbajnok Viswanathan Ananddal. Fantasztikus sikerek övezte pályafutásának újabb diadalát aratta. A nagy rivális Levon Aronjan meglepetésre kedvenc nyitásában, a Marshall támadásban kikapott az Fabiano Caruanától. A győzelemért 2, a döntetlenért 1 pont járt.

 

A verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 8 pont

2.Levon Aronjan 6

3. Fabiano Caruana 5

4-5 Hikaru Nakamura és Viswanathan Anand 4

6. Borisz Gelfand 3

 

Név

FED

Élő

1

2

3

4

5

6

Pont

Perf.

Magnus Carlsen

GM

NOR

2872

#

½

1

1

½

1

4

3027

Levon Aronjan

GM

ARM

2812

½

#

0

1

1

½

3

2869

Fabiano Caruana

GM

ITA

2782

0

1

#

½

½

½

2804

Hikaru Nakamura

GM

USA

2789

0

0

½

#

1

½

2

2733

Viswanathan Anand

GM

IND

2773

½

0

½

0

#

1

2

2736

Borisz Gelfand

GM

ISR

2777

0

½

½

½

0

#

2659

 

 

Fabiano Caruana diadalmaskodott a rapidversenyen. Az olasz nagymester veretlenül gyűjtött 4 pontot. Jól hajrázva Hikaru Nakamura szerezte meg a második helyet, a kettős győzelemmel rajtoló Levon Aronjan harmadikként zárt. Nagy meglepetésre a világbajnok Magnus Carlsen csak 2 pontot ért el, Aronjantól és Caruanától is vereséget szenvedett. Viswanathan Anand első három partiját elvesztette.

Érdekes csatákat, megalkuvás nélküli küzdelmeket hozott a rapidverseny. Óránként kezdődtek a fordulók, játszmánként 15-15 perc és lépésenkénti 10-10 másodperc gondolkodási idejük volt a nagymestereknek. A klasszikus gondolkodási idejű partikhoz képest ellenkező színelosztással csatáztak.

A rapidverseny végeredménye:

1.Fabiano Caruana 4 pont

2. Hikaru Nakamura 3,5

3. Levon Aronjan 3

4. Magnus Carlsen 2

5. Borisz Gelfand 1,5

6. Viswanathan Anand 1

 

Az összetett verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 10 pont

2. Levon Aronjan 9

3. Fabiano Caruana 9

4. Hikaru Nakamura 7,5

5. Borisz Gelfand 6,5

6. Viswanathan Anand 3

 

 

Korcsnoj Chess Challenge

Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand győzött a Zürich Chess Challenge 2015 szuperversenyen. Sokszor megcsodáltuk már a sakkozás 15. világbajnokának klasszisát. Zürichben ismét bizonyította, hogy az „arany generáció” legnagyobb egyéniségeként képes felvenni a harcot jóval fiatalabb riválisaival szemben, mindössze pár nap alatt feledni tudta Baden-Badenben nyújtott gyengébb teljesítményét, veretlenül ért elsőként célba.

 

4. Zürich CC Classical 2015. február 14-18.

kat. XXII (2784)

1

2

3

4

5

6

1.

Viswanathan Anand

g

IND

2797

*

1

½

½

½

1

7

2930

2.

Hikaru Nakamura

g

USA

2776

0

*

½

1

1

½

6

2857

3.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2783

½

½

*

½

½

½

5

2784

4.

Szergej Karjakin

g

RUS

2760

½

0

½

*

½

½

4

2716

5.

Fabiano Caruana

g

ITA

2811

½

0

½

½

*

½

4

2706

6.

Levon Aronjan

g

ARM

2777

0

½

½

½

½

*

4

2713

 

 

A klasszikus pontozás szerinti végeredmény:

1.Viswanathan Anand 3,5 pont

2.Hikaru Nakamura 3

3. Vlagyimir Kramnyik 2,5

4-6. Szergej Karjakin, Fabiano Caruana és Levon Aronjan 2

 

A torna befejező játéknapján a nagymesterek rapidpartikban mérték össze erejüket. A viadalon az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik győzött, egyetlen vereségét honfitársától, Szergej Karjakintól szenvedte el. A klasszikus gondolkodású idejű versenyen győztes Viswanathan Anand csak 2 pontot ért el, az amerikai Hikaru Nakamura 3 ponttal zárt. Az összetett versenyben Anand és Nakamura holtversenyben végzett, párharcukat a „hirtelen halál” parti döntötte el, Nakamura sötéttel megnyerte a játszmát.

A rapidverseny végeredménye:

1.Vlagyimir Kramnyik 3,5 pont

2. Levon Aronjan 3

3. Hikaru Nakamura 3

4. Fabiano Caruana 2

5. Viswanathan Anand 2

6. Szergej Karjakin 2

 

 

Korcsnoj Chess Challenge

Az összetett verseny végeredménye:

1.Hikaru Nakamura 9 pont

2. Viswanathan Anand 9

3. Vlagyimir Kramnyik 8,5

4. Levon Aronjan 7

5. Fabiano Caruana 6

6. Szergej Karjakin 5,5

 

 

Korcsnoj Chess Challenge

Tavaly Hikaru Nakamura nyerte meg a Chess Challenge 2016 tornát, megismételte előző évi sikerét.  Viswanathan  Anand a győzteshez hasonlóan a rapid-és a villámverseny összesítésében 10,5 pontot gyűjtött, a Berger-Sonneborn pontszámítás Nakamurának kedvezett. Vlagyimir Kramnyik egy ponttal gyűjtött kevesebbet, az élen végzett kettőshöz hasonlóan megőrizte veretlenségét. Levon Aronjan csalódást okozott játékával, Nakamurával és Ananddal szemben is elvesztette valamennyi partiját. Anish Giri ezúttal nem volt egyenrangú ellenfél, ahogy Alekszej Shirov sem tudott lépést tartani a legjobbakkal.

A hat nagymester addigi pályafutása, lenyűgöző eredményeik miatt is fokozott várakozás előzte meg az új időkontroll melletti viadalt, játszmánként 40-40 perc a gondolkodási idő és lépésenként 10-10 másodperc bónusz. A győzelem 2, a döntetlen 1 pontot jelentett, a villámversenyen már a hagyományos pontozás volt érvényben a 4-4 perces partikkal vívott csatákban.

 

A rapidverseny végeredménye:

1-2.Viswanathan Anand és Hikaru Nakamura 7 pont

3. Vlagyimir Kramnyik 6

4. Levon Aronjan 4

5-6. Alekszej Shirov és Anish Giri 3

 

Korcsnoj Chess Challenge

A Zurich Chess Challenge 2016 végeredménye:

 

H.

Név

Élő

Pont

SB

1.

Hikaru Nakamura (USA)

2787

10.5

22.75

2.

Viswanathan Anand (IND)

2784

10.5

21.75

3.

Vlagyimir Kramnyik (RUS)

2801

9.5

20.25

4.

Anish Giri (NED)

2798

5.5

11.75

5.

Levon Aronjan (ARM)

2792

5.5

9.25

6.

Alekszej Shirov (LAT)

2684

3.5

9.75

 

 

Verőci Zsuzsa

 

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Carlsen nagy csatában győzte le Mamedgyarovot, az Armageddon játszma döntött, előnye hat pontra nőtt
2021. 09. 27.

Carlsen és So 3 ponttal kezdte a döntőt, Vachier-Lagrave, Artyemijev és Giri a rájátszásban győzött
2021. 09. 26.

A Mednyij Vszadnik és a South Ural győzött a Klubcsapatok Európa-kupáján
2021. 09. 24.

Magnus Carlsen 4 pontos előnnyel kezdi a Meltwater Champions Chess Tour döntőjét
2021. 09. 24.

A Klubcsapatok Európa-kupa utolsó fordulója előtt a Mednyij Vszadnik csapata egypontos előnnyel vezet
2021. 09. 23.

A Klubcsapatok Európa-kupáján az ötödik fordulóban döntetlen lett az éllovasok rangadója
2021. 09. 22.

A német Vincent Keymer kvalifikálta magát elsőként a Challengers Chess Tour döntőjébe  
2021. 09. 22.

Négy forduló után a szentpétervári Mednyij Vszadnik és az AVE Novy Bor vezet az Európa-kupán
2021. 09. 22.

Carlsen negyedszer az Altibox Norway Chess torna győztese, Rapport nyolc fordulóig vezetve harmadik lett
2021. 09. 18.

Címvédőként az orosz válogatott győzött az Online Sakkolimpián
2021. 09. 17.

Carlsen visszavágott Karjakinnak, átvette a vezetést, Rapport az Armageddon partiban kikapott Nepomnjacsijtól
2021. 09. 17.

Carlsen 77 lépésben nyert Rapport ellen, fél pontra csökkentette hátrányát
2021. 09. 16.

Az Online Sakkolimpián a címvédő orosz válogatott és az amerikai csapat játssza a döntőt
2021. 09. 15.

Rapport szenzációs játékkal győzte le Karjakint, a virtuális világranglistán már a hatodik
2021. 09. 15.

Válogatottunk nagy csatában szenvedett kétszer minimális vereséget az orosz csapattól
2021. 09. 14.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog