Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Zalakaroson heten nyerték meg második játszmájukat is, Berkes és Rapport az élen

Címkék: 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl

A 33. Zalakarosi Sakkfesztiválon heten nyerték meg második játszmájukat is. Rapport Richárd sötéttel, Berkes Ferenc világossal győzött. Az olimpiai bajnokok, Portisch Lajos és Alekszander Beljavszkij összecsapását a szlovén nagymester nyerte meg. Az angol Gawain Jones, a paraguayi Axel Baxhmann, az ukrán Alekszander Kovcsan és az orosz Konsztantin Csernyisov gyűjtött még 2 pontot.

 

A rajtlistát vezető legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd sötéttel is kissé meglepő változatot játszott meg. Terve arra jó volt, hogy ellenfele, Bérczes Dávid már a nyitásban jelentős időhátrányba került. Fölöslegesen áldozott gyalogot, elegendő ellenértéket nem kapott, korán időzavarba is került. Rapport anyagi előnyét kisebb nehézség után érvényesítette.

Meggyőző játékkal nyerte meg második partiját is Berkes Ferenc. A szicíliai védelem Alapin-változatában korán vezért cserélt, gyalogot nyert, a német színekben játszó Alekszander Donchenko némi ellenjátékhoz jutott, a minőségáldozat helyett erőtlenül folytatta. Fecó sikerrel robbantotta sötét centrumát, döntő fölénybe került.

Olimpiai bajnokok, Portisch Lajos és Alekszander Beljavszkij csatáztak egymással, a partit a szlovén nagymester sötéttel nyerte meg. A Nemzet Sportolója túlzottan erőltette a cseréket, átengedte a kezdeményezést, Beljavszkij nyerésig fokozta kedvezőbb állását.  

Az olimpiai keretből Erdős Viktor és Bánusz Tamás is remizett, Bánusz nyerőesélyes állást rontott el döntetlenre. Gyengébb napot zártak az olimpiára készülő női sakkozóink. Mádl Ildikó sötéttel, Gara Anita világossal vesztett, Papp Petra, Vajda Szidónia és Gara Tícia sötéttel, Hoang Thanh Trang világossal remizett.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Bérczes Dávid (2482, 1) – Rapport Richárd (2701, 1)  0 - 1

Berkes Ferenc (2665, 1) – Alexander Donchenko (német, 2498, 1)  1 - 0

Tolnai Tibor (2469, 1) – Erdős Viktor (2647, 1)  döntetlen

Gawain Jones (angol, 2645, 1) – Németh Miklós (2492, 1)  1 - 0

Portisch Lajos (2462, 1) – Alekszander Beljavszkij (szlovén, 2620, 1)  0 - 1

Igor Kovalenko (lett, 2611, 1) – Oleg Romanyisin (ukrán, 2482, 1)  döntetlen

Bokros Albert (2461, 1) – Bánusz Tamás (2607, 1)  döntetlen

Axel Baxhmann (paraguayi, 2589, 1) – Siegfried Baumegger (osztrák, 2469, 1)  1 - 0

Gonda László (2563, 1) – Petényi Tamás (szlovák, 2448, 1) döntetlen

Alekszander Kovcsan (ukrán, 2558, 1) – Mészáros Tamás (2438, 1)  1 - 0

Seres Lajos (2435, 1) – Horváth Ádám (2531, 1)  döntetlen

Czebe Attila (2409, 1) – Konsztantin Csernyisov (orosz, 2508, 1)  0 - 1

Horváth József (2507, 1) – Korpa Bence (2415, 1)  döntetlen

To Nhat Minh (2329, 1) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2594, 0,5)  0 - 1

Szergej Grigorjanc (orosz, 2595, 0,5) – Mádl Ildikó (2328, 0,5)  1 - 0

Hoang Thanh Trang (2509, 0,5) – Szamosközi Gábor (2358, 0,5)  döntetlen

Gara Anita (2326, 0,5) – Fodor Tamás (2462, 0,5)  0 - 1

Almási István (2403, 0) – Papp Petra (2292, 0)  döntetlen

Peczely Sebastian Zsombor (2200, 0) – Vajda Szidónia (2352, 0)  döntetlen

Havanecz Bianka (2195, 0) – Gara Tícia (2338, 0)  döntetlen

 

Az élcsoport állása:

 

Hely.

Rajtl.

Name

FED

Rtg

Pts.

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

2

GM

Berkes Ferenc

HUN

2665

2.0

2.0

3.0

0

4

GM

Gawain Jones

ENG

2645

2.0

2.0

3.0

0

5

GM

Alekszander Beljavszkij

SLO

2620

2.0

2.0

3.0

0

19

GM

Konsztantin Csernyisov

RUS

2508

2.0

2.0

3.0

0

5

1

GM

Rapport Richárd

HUN

2701

2.0

1.5

3.0

0

10

GM

Axel Bachmann

PAR

2589

2.0

1.5

3.0

0

14

GM

Alekszander Kovcsan

UKR

2558

2.0

1.5

3.0

0

8

3

GM

Erdős Viktor

HUN

2647

1.5

2.5

2.5

0

15

GM

Horváth Ádám

HUN

2531

1.5

2.5

2.5

0

10

6

GM

Igor Kovalenko

LAT

2611

1.5

2.0

2.5

0

7

GM

Bánusz Tamás

HUN

2607

1.5

2.0

2.5

0

12

GM

Gonda László

HUN

2563

1.5

2.0

2.5

0

20

GM

Horváth József

HUN

2507

1.5

2.0

2.5

0

29

IM

Bokros Albert

HUN

2461

1.5

2.0

2.5

0

30

IM

Petényi Tamás

SVK

2448

1.5

2.0

2.5

0

34

FM

Korpa Bence

HUN

2415

1.5

2.0

2.5

0

17

24

GM

Oleg Romanyisin

UKR

2482

1.5

1.5

2.5

0

25

GM

Tolnai Tibor

HUN

2469

1.5

1.5

2.5

0

33

GM

Seres Lajos

HUN

2435

1.5

1.5

2.5

0

20

8

GM

Szergej Grigorjanc

RUS

2595

1.5

1.5

2.0

0

9

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2594

1.5

1.5

2.0

0

11

GM

Papp Gábor

HUN

2580

1.5

1.5

2.0

0

23

16

GM

Antal Gergely

HUN

2529

1.5

1.0

2.0

0

28

GM

Fodor Tamás

HUN

2462

1.5

1.0

2.0

0

32

IM

Nagy Gábor

HUN

2438

1.5

1.0

2.0

0

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

 

Név

Élő

Pont

Pont

Név

Élő

1

GM

Rapport Richárd

2701

2

2

GM

Axel Bachmann

2589

2

GM

Alekszander Beljavszkij

2620

2

2

GM

Berkes Ferenc

2665

3

GM

Konsztantin Csernyisov

2508

2

2

GM

Gawain Jones

2645

4

GM

Erdős Viktor

2647

2

GM

Alekszander Kovcsan

2558

5

GM

Fodor Tamás

2462

GM

Igor Kovalenko

2611

6

GM

Bánusz Tamás

2607

GM

Horváth József

2507

7

GM

Oleg Romanyisin

2482

GM

Szergej Grigorjanc

2595

8

GM

Vlagyimir Oniscsuk

2594

GM

Tolnai Tibor

2469

9

GM

Papp Gábor

2580

GM

Seres Lajos

2435

10

IM

Nagy Gábor

2438

GM

Gonda László

2563

11

GM

Horváth Ádám

2531

IM

Bokros Albert

2461

12

IM

Petényi Tamás

2448

GM

Antal Gergely

2529

13

FM

Korpa Bence

2415

1

GM

Hoang Thanh Trang

2509

 

Bérczes,D (2482) - Rapport,R (2701)
Blumenfeld-csel [E10]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 c5 4.e3 g6 5.Hc3 Fg7 6.dxc5 Va5 7.Hd2

Bérczes Dávid már a nyitásban sokat gondolkodott, mi szólt a fejlődés befejezése ellen a 7.Fd3 Vxc5 8.e4 Hc6 9.Fe3 Ve7 10.h3 0-0 11.Vd2 folytatással?

7...Vxc5 8.Hde4 Hxe4 9.Hxe4 Ve5 10.Hd6+ Ke7 11.Hb5 Hc6 12.Fe2 a6

 

13.Hd4?!

Fölösleges volt a gyalogáldozat.

13...Hxd4 14.exd4 Vxd4 15.Fg5+ Ke8 16.Vxd4 Fxd4 17.0-0-0 h6 18.Ff4?! Fxf2

19.Fe5 Bg8 20.Ff3 Fc5 21.Bhf1 a5 22.Fd6 Fxd6 23.Bxd6 Ba6 24.c5 Kd8 25.Fe2

Világos már nagy időzavarban játszotta a partit.

25...Bxd6 26.cxd6 f5 27.Bf3 e5 28.Bh3 h5 29.Ba3 Bf8 30.Bxa5 Bf6 31.Bxe5 Bxd6

32.Ff3 Be6 33.Ba5 d6 34.h4 Kc7 35.Kd2 Be5 36.b4 f4 37.Ba8 Be3 38.a4 Fg4

 

39.Fd5

Reményt csak a 39.Bg8 Fxf3 40.gxf3 Bxf3 41.Bg7+ Kc6 42.b5+ Kc5 43.Bxb7 folytatás adott volna.

39...Be5 40.Ba5 g5 41.hxg5 Bxg5 42.Bb5 Fc8 43.Ke1 b6 44.Ff3?

 

44...Bxb5 45.axb5 Fg4 46.Fd5 Fd7 47.Fc4 h4 48.Kf2 Fg4 49.Fd5 Kd7 50.Ke1 Ke7 51.Kd2 Kf6 52.Kd3 Ke5 53.Fc6 d5 54.Fb7

 

54...Ff3 55.Kd2 Fxg2 56.Ke1 h3 57.Kf2 d4 58.Fc8 d3 és világos feladta

 

Berkes,F (2665) - Donchenko,A (2498)
Szicíliai védelem [B22]

1.e4 c5 2.c3 d5 3.exd5 Vxd5 4.d4 g6 5.Ha3 cxd4 6.Hb5 Vd8 7.Ff4 Ha6 8.Fe5 Hf6 9.Vxd4 Vxd4 10.Fxd4 Fg7 11.Hxa7 e5 12.Fe3 Fe6 13.Hb5 Ke7 14.Hf3 Hd5 15.Fd2 Hc5 16.c4 Hb6 17.Fb4 Bhc8 18.Hd2 Ba4 19.a3 f5 20.Fe2

Pontosabb volt a 20.Bd1 e4 21.b3 Bxb4 22.axb4 Ha6 23.f3 folytatás.

20...e4 21.Bb1

21...Baa8?

Kimaradt a jobb védekezést jelentő minőségáldozat a 21...Bxb4 22.axb4 Hca4 23.c5 Hd5 változatban.

22.0-0 Fe5?

23.f3! e3 24.Hb3 Hba4 25.f4 Ff6 26.Hxc5

Fecó már válogathatott a nyerések között.

26...Hxc5 27.Bf3 g5 28.Bxe3 gxf4

29.Bh3 Fg8 30.Ff3 Fxc4 31.Bxh7+ Kd8 32.Fxc5 Bxc5 33.Bd1+ Ke8 34.Hc7+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Magyar Sakkszövetség

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog