Wijk aan Zee-ben január 13. és 29. között rendezik meg a hagyományos versenysorozat 79. tornáját, a Tata Steel Chess 2017 szuperversenyt. Pénteken este tartják meg az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást, szombaton indulnak a sakkórák a nagy érdeklődéssel várt viadalon. A 21-es kategóriájú, 2751-es Élő-átlagú tornán a rajtlistát a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, aki címvédőként játszik. A világranglistán negyedik amerikai Wesley So, a nyolcadik orosz Szergej Karjakin és a kilencedik örmény Levon Aronjan lehet a világelső legnagyobb riválisa. A hollandok sokat várnak Anish Giritől, érdeklődéssel várjuk az orosz Jan Nepomnajcsij játékát. A magyar színeket Rapport Richárd képviseli. A torna hivatalos honlapja a www.tatasteelchess.com, ahol élő internetes közvetítés lesz.
A hagyományos versenyt hetvenkilencedszer rendezik meg. A Hoogovens Művek főszponzorként 2000-ig támogatta a viadalt, a privatizáció után lett a fesztiválnak a brit Corus a névadója, és egyúttal főtámogatója. Hat éve az indiai Tata Steel vette át a sakkozás kiemelt mecénásának szerepét. A holland tengerparti városka két és fél hétig a sakk lázában ég, majd rövid pihenő után már a következő versenyre készül. Remek hangulatú a világhíres sakkfesztivál, ahol természetesen a 14 résztvevős szuperverseny áll az érdeklődés középpontjában, amely ezúttal 21-es kategóriájú, 2751 az Élő-átlaga.
A 79. Tata Steel Chess 2017 szuperverseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:
Magnus Carlsen (norvég, 2840)
Wesley So (amerikai, 2808)
Szergej Karjakin (orosz, 2785)
Levon Aronjan (örmény, 2780)
Anish Giri (holland, 2773)
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2767)
Pentala Harikrishna (indiai, 2766)
Pavel Eljanov (ukrán, 2755)
Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2750)
Dmitrij Andrejkin (orosz, 2736)
Wei Yi (kínai, 2704)
Rapport Richárd (magyar, 2702)
Loek van Wely (holland, 2695)
Baskaran Adhiban (indiai, 2653)
A korábbi versenyekhez hasonlóan a fordulók 13 óra 30 perckor kezdődnek, az utolsó játéknapon, január 29-én 12 órakor indulnak a sakkórák. Az első 40 lépésre 100-100 perc a gondolkodási idő, a következő 20 lépésre 50-50, majd a parti befejezéséig még 15-15 perc, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónuszidővel. A tornán január 14-én lesz az első forduló, három szabadnapot is kapnak a nagymesterek. Január 18-án lesz az első pihenőnap, másnap az 5. fordulót Rotterdamban játsszák le. Január 23-án szünetelnek a csatározások, 24-én Haarlemben kerül sor a 10. fordulóra. A hajrá előtt, január 26-án is pihenőt kapnak a résztvevők, majd a befejező három játéknappal zárul a torna.
A világbajnok Magnus Carlsen címvédőként játszik az esztendő első szuperversenyén. A 26 éves világranglista-vezető Magnus dicsőséges pályafutása éppen 2004-ben, a holland tengerparti városkában kezdődött meg. Tavalyi ötödik győzelmével befogta az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot. Tizenharmadszor látjuk őt Wijk aan Zee-ben versenyezni. Világbajnoki címének megvédése után csalódott volt a dohai rapid-és villám-vb-n elért harmadik és második helyével.
A 23 éves amerikai Wesley So számára a 2016-os esztendő fényes sikereket hozott. A bakui sakkolimpián aranyérmes válogatott legjobb pontszerzője volt, a Grand Chess Tour 2016-os sorozatát úgy nyerte meg, hogy St. Louisban és Londonban játszmát sem veszítve győzött.
A 27 esztendős orosz Szergej Karjakin pályafutásában is fontos szerepet játszik a Tata Steel Chess verseny, kilencedik fellépésére készül. 2009-ben Carlsen előtt egypontos előnnyel nyerte meg a szuperversenyt, 2013-ban a harmadik, egy évvel később a második helyen végzett. Tavaly egy győzelme, tíz döntetlene mellett kétszer feladásra kényszerült.
A háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjant már négyszer ünnepelték tornagyőztesként, tizedszer a rajtnál. A hollandok legjobbja, a 22 éves Anish Giri végigjárta a lépcsőfokokat, a „C” és a „B” nagymesterversenyeken keresztül vezetett az útja az elitbe, a szuperversenyen 2011-ben játszhatott először, két második és egy negyedik helyezés volt legjobb eredménye.
Az orosz Jan Nepomnjacsij remek évet zárt. Danzhouban első lett, a moszkvai Tal-emlékversenyen is győzött. Eredményeinek elismerése, hogy a Grand Chess Tour 2017 sorozatra szabadkártyát kapott. 2011-ben debütált, mínuszban maradt.
Az indiai Pentala Harikrishna harmadszor meghívott, 2013-ban és 2014-ben is ötvenszázalékos eredményt ért el. az ukrán Pavel Eljanov is harmadszor játszik, tavaly a hatodik helyen végzett, az első három helyezettől szenvedett vereséget. A lengyel Radoslaw Wojtaszek másodszor próbál szerencsét.
Az orosz Dmitrij Andrejkint az ACP jelölte ki, a 17 éves kínai Wei Yi tavaly ötven százalékkal mutatkozott be.
A magyar rangsort vezető 20 éves Rapport Richárd másodszor kapott meghívást a szuperversenyre. 2013-ban a német Arkadij Naiditsch társaságában a nagymesterversenyen végzett holtversenyben az első helyen, és egy éve múlva bemutatkozhatott a legjobbak mezőnyében. A 17 éves titán holtversenyben utolsó lett, extravagáns játéka nem érvényesült, 11 partijából hatszor is vereséget szenvedett. Reméljük, hogy az újabb lehetőséggel élni tud, feledteti balsikeres olimpiai szereplését, és megkezdi elvesztett Élő-pontjainak visszaszerzését.
A holland sakkozás veteránja, a 44 éves Loek van Wely huszonötödik alkalommal az „arénában”. Az indiai Baskaran Adhiban a tavalyi nagymesterverseny megnyerésével vívta ki a részvételi jogot.
A sakktörténelem eddigi szuperversenyei és a győztesek:
St.Louis, 2. Sinquefield Cup 2014, 23-as kategória (2803)
1.Fabiano Caruana 8,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Zürich Chess Challenge 2014, 23-as kategória (2801)
1.Magnus Carlsen 4 pont (6 résztvevő)
St. Louis, 1. Sinquefield Cup 2013, 22-es kategória (2797)
1.Magnus Carlsen 4,5 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)
St.Louis, Grand Chess Tour 2015, 22-es kategória (2795)
1.Levon Aronjan 6 pont (10 résztvevő)
Bilbaó 2010, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2788)
1.Vlagyimir Kramnyik 4 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)
Világbajnok-jelölti verseny, London 2013, 22-es kategória (2786)
1-2. Magnus Carlsen és Vlagyimir Kramnyik 8,5 pont (8 résztvevő, kétfordulós torna)
Bilbao, Chess Masters Final 2015, 22-es kategória (2786)
1-2.Wesley So és Anish Giri 3,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)
London Chess Classic, Grand Chess Tour 2015, 22-es kategória (2785)
1-3.Magnus Carlsen, Anish Giri és Maxime Vachier-Lagrave 5,5 pont (10 résztvevő)
London Chess Classic, Grand Chess Tour 2016, 22-es kategória (2785)
1.Wesley So 6 pont (10 résztvevő)
Zürich Chess Challenge 2015, 22-es kategória (2784)
1.Viswanathan Anand 3,5 pont (6 résztvevő)
Stavanger, Grand Chess Tour 2015, 22-es kategória (2782)
1.Veszelin Topalov 6,5 pont (10 résztvevő)
Sao Paulo/Bilbao 2012, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2781)
1-2.Magnus Carlsen és Fabiano Caruana 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Sao Paulo/Bilbao 2011, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2780)
1.Magnus Carlsen 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Samkir, Vugar Gasimov emlékverseny 2014, 22-es kategória (2780)
1.Magnus Carlsen 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
London Chess Classic 2014, 22-es kategória (2780)
1-3.Viswanathan Anand, Vlagyimir Kramnyik és Anish Giri 3 pont (6 résztvevő)
Saint Louis, 4. Sinquefield Cup, Grand Chess Tour 2016, 22-es kategória (2779)
1.Wesley So 5,5 pont (10 résztvevő)
Világbajnok-jelölti verseny, Moszkva, 22-es kategória (2778)
1.Szergej Karjakin 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)
Bilbao Masters Final, 2016, 22-es kategória (2778)
1.Magnus Carlsen 6,5 pont (17, hat résztvevős, kétfordulós torna)
Moszkva, Tal emlékverseny 2013, 22-es kategória (2777)
1.Borisz Gelfand 6 pont (10 résztvevő)
Moszkva, Tal emlékverseny 2011, 22-es kategória (2776)
1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)
Moszkva, Tal emlékverseny 2012, 22-es kategória (2776)
1.Magnus Carlsen 5,5 pont (10 résztvevő)
Samkir, Vugar Gasimov emlékverseny 2015, 21-es kategória (2774)
1.Magnus Carlsen 7 pont (10 résztvevő)
Stavanger 2014, 21-es kategória (2774)
1.Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)
Világbajnok-jelölti verseny, Hanti-Manszijszk 2014, 21-es kategória (2770)
1.Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)
Stavanger 4. Norway Chess 2016, 21-es kategória (2770)
1.Magnus Carlsen 6 pont (10 résztvevő)
Zürich 2013, 21-es kategória (2772)
1.Fabiano Caruana 4 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)
Bilbaó 2008, Grand Slam döntő, 21-es kategória (2768)
1.Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Nanking 2010, 21-es kategória (2766)
1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevő, kétfordulós torna)
Stavanger 2013, 21-es kategória (2766)
1.Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)
Moszkva, Tal emlékverseny 2009, 21-es kategória (2764)
1. Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)
Nanking 2009, 21-es kategória (2764)
1.Magnus Carlsen 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Bilbaó 2013, Grand Slam-döntő, 21-es kategória (2762)
1.Levon Aronjan 4 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)
Moszkva, Tal emlékverseny, 2016, 21-es kategória (2760)
1.Jan Nepomnjacsij 6 pont (10 résztvevő)
Sanghaj Masters 2010, 21-es kategória (2759)
1. Alekszej Shirov 4,5 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)
Linares 2010, 21-es kategória (2758)
1.VeszelinTopalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Bázna 2011. 21-es kategóriájú (2757)
1-2. Magnus Carlsen és Szergej Karjakin 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Las Palmas 1996, 21-es kategória (2756)
1. Garri Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Linares 2009, 21-es kategória (2756)
1-2. Alekszandr Griscsuk és Vaszilij Ivancsuk 8 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)
Zug 2013, Grand Prix-verseny, 21-es kategória (2756)
1.Veszelin Topalov 8 pont (12 résztvevő)
Grand Prix Hanti-Manszijszk 2015, 21-es kategória (2755)
1-3.Dmitrij Jakovenko, Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura 6,5 pont (12 résztvevő)
Wijk aan Zee 2012, 21-es kategóriájú (2755)
1.Levon Aronjan 9 pont (14 résztvevő)
Linares 2008, 21-es kategória (2755)
1. Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)
Szófia 2009, 21-es kategória (2755)
1.Alekszej Shirov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Bilbaó, Grand Slam-döntő 2014, 21-es kategória (2755)
1.Viswanathan Anand 4 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)
Dortmund 2001, 21-es kategória (2754)
1-2. Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Moszkva Tal emlékverseny 2010, 21-es kategória (2754)
1-3. Levon Aronjan, Szergej Karjakin és Sahriyar Mamedgyarov 5,5 pont (10 résztvevő)
Taskent 2014, GP-verseny 21-es kategória (2753)
1.Dmitrij Andrejkin 7 pont (12 résztvevő)
Szaloniki 2013, Grand Prix-verseny, 21-es kategória (2753)
1.Leinier Dominguez Perez 8 pont (12 résztvevő)
Linares 1998, 21-es kategória (2752)
1. Viswanathan Anand 7,5 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)
Linares 2000, 21-es kategória (2752)
1 - 2. Garri Kaszparov és Vlagyimir Kramnyik 6 pont (6 részvevős, kétfordulós torna)
Baku 2014, GP-verseny, 21-es kategória (2752)
1-2.Fabiano Caruana és Borisz Gelfand 6,5 pont (12 résztvevő)
London 2012, 21-es kategória (2752)
1.Magnus Carlsen 6,5 pont (9 résztvevő)
Nanking 2008, 21-es kategória (2751)
1.Veszelin Topalov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Tata Steel Chess 2017, 21-es kategória (2751)
14 résztvevő 1?
Grenke Chess Classic 2015, Baden-Baden, 20-as kategória (2750)
1-2. Magnus Carlsen és Arkadij Naiditsch 4,5 pont (8 résztvevő)
Biel 2012, 20-as kategória (2749)
1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Tata Steel Chess 2016, Wijk aan Zee 2016, 20-as kategória (2748)
1.Magnus Carlsen 9 pont (14 résztvevő)
Petroszjan emlékverseny, Moszkva 2014, 20-as kategória (2748)
1.Alekszandr Griscsuk 5,5 (8 résztvevő)
London 2011, 20-as kategória (2748)
1.Vlagyimir Kramnyik 6 pont (9 résztvevő)
Szófia 2005, 20-as kategória (2747)
1. Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Szófia 2006, 20-as kategória (2747)
1.Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Taskent 2012, Grand Prix-verseny, 20-as kategória (2747)
1-3. Szergej Karjakin, Wang Hao és Alekszandr Morozevics 6,5 pont (12 résztvevő)
Bukarest 2012, 20-as kategória (2747)
1-2. Vaszilij Ivancsuk és Veszelin Topalov 3,5 (4 résztvevős, kétfordulós torna)
Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2015, 20-as kategória (2746)
1.Magnus Carlsen 9 pont (14 résztvevő)
Moszkva 2008, 20-as kategória (2745)
1.Vaszilij Ivancsuk 6 pont (10 résztvevő)
Párizs-Szentpétervár 2013, 20-as kategória (2745)
1-2. Levon Aronjan és Borisz Gelfand 5,5 pont (10 résztvevő)
Grand Prix, Tbiliszi 2015, 20-as kategória (2744)
1.Jevgenyij Tomasevszkij 8 pont (12 résztvevő)
Dortmund 2009, 20-as kategória (2744)
1.Vlagyimir Kramnyik 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2014. 20-as kategória (2743)
1.Levon Aronjan 8 pont (12 résztvevő)
Linares 2007, 20-as kategória (2743)
1. Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)
Linares 2005, 20-as kategória (2743)
1-2. Garri Kaszparov és Veszelin Topalov (7 résztvevős, kétfordulós torna)
Wijk aan Zee 2008, Corus, 20-as kategória (2742)
1-2. Levon Aronjan és Magnus Carlsen 8 pont (14 résztvevős torna)
Moszkva 2007, 20-as kategória (2742)
1. Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)
Bilbao 2009, Grand Slam-döntő, 20-as kategória (2740)
1. Levon Aronjan 4,5 pont (4 résztvevő)
Bázna 2010, 20-as kategória (2741)
1.Magnus Carlsen 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2011, 20-as kategória (2740)
1.Hikaru Nakamura 9 pont (14 résztvevő)
London 2012, Grand Prix-verseny, 20-as kategória (2739)
1-3.Veszelin Topalov, Borisz Gelfand és Sahriyar Mamedgyarov 7 pont (12 résztvevő)
Szófia 2008, 20-as kategória (2737)
1.Vaszilij Ivancsuk 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Samkir, 3. Gasimov emlékverseny, 2016, 20-as kategória (2736)
1. Sahriyar Mamedgyarov 6 pont (10 résztvevő)
Linares 1999, 20-as kategória (2735)
1. Garri Kaszparov 10,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)
Linares 2003, 20-as kategória (2733)
1-2. Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)
Asztana 2001, 20-as kategória (2733)
1. Garri Kaszparov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Morelia/Linares 2006, 20-as kategória (2732)
1. Levon Aronjan 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)
Linares 2002, 20-as kategória (2732)
1. Garri Kaszparov 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)
Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2013, 20-as kategória (2732)
1.Magnus Carlsen 10 pont (14 résztvevő)
Hoogeveen 2011, 20-as kategória (2732)
1.Vlagyimir Kramnyik 4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)
Bukarest 2013, 20-as kategória (2732)
1.Fabiano Caruana 5 pont (5 résztvevő, kétfordulós torna)
Dortmund, 2016, 20-as kategória (2732)
1.Maxime Vachier-Lagrave 5,5 pont (8 résztvevő)
Linares 2004, 20-as kategória (2731)
1.Vlagyimir Kramnyik 7 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)
Dortmund 2011, 20-as kategóriájú (2731)
1.Vlagyimir Kramnyik 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Dortmund 2010, 20-as kategória (2730)
1. Ruszlan Ponomarjov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Hoogoveen 2006, 20-as kategória (2730)
1-2. Sahriyar Mamedgyarov és Polgár Judit 4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)
Asztrahány 2010, Grand Prix, 20-as kategória (2729)
1. Pavel Eljanov 8 pont (14 résztvevő)
Bázna 2009, 20-as kategória (2729)
1. Vaszilij Ivancsuk 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Moszkva, Tal emlékverseny 2006, 20-as kategória (2727)
1-3. Lékó Péter, Ruszlan Ponomarjov és Levon Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)
Dortmund 2007, 20-as kategória (2727)
1. Vlagyimir Kramnyik 5 pont (8 résztvevő)
Danzhou 2016, 20-as kategória (2727)
1.Jan Nepomnjacsij 6 pont (2727)
Nalcsik, 2009 Grand Prix, 19-es kategória (2725)
1. Levon Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)
Szófia 2007, 19-es kategória (2725)
1.Veszelin Topalov 5,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Dortmund 2015, 19-es kategória (2724)
1.Fabiano Caruana 5,5 pont (8 résztvevő)
Linares 2001, 19-es kategória (2722)
1. Garri Kaszparov 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Wijk aan Zee, Corus 2005, 19-es kategória (2721)
1. Lékó Péter 8,5 pont (14 résztvevő)
Havanna, Capablanca emlékverseny 2014, 19-es kategória (2721)
1.Wesley So 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Dortmund 2006, 19-es kategória (2720)
1-2. Vlagyimir Kramnyik és Peter Szvidler 4,5 pont (8 résztvevő)
Biel 2015, 19-es kategória (2720)
1.Maxime Vachier-Lagrave 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
London 2010, 19-es kategória (2719)
1-3. Viswanathan Anand, Magnus Carlsen és Luke McShane 4,5 (8 résztvevő)
Novgorod 1997, 19-es kategória (2719)
1. Garri Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Zsermuk 2009, Grand Prix, 19-es kategória (2719)
1. Vaszilij vancsuk 8,5 pont (14 résztvevő)
Wijk aan Zee, Corus 2010, 19-es kategória (2719)
1. Magnus Carlsen 8,5 pont (14 résztvevő)
Wijk aan Zee, Corus 2007, 19-es kategória (2718)
1-3.Levon Aronjan, Veszelin Topalov és Tejmur Radzsabov 8,5 pont (14 résztvevő)
Baku, 2008 Grand Prix, 19-es kategória (2717)
1-3. Vugar Gasimov, Wang Yue és Magnus Carlsen 8,5 pont (14 résztvevős)
Biel 2014, 19-es kategória (2717)
1.Maxime Vachier-Lagrave 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Wijk aan Zee, Corus 2006, 19-es kategória (2716)
1-2. Veszelin Topalov és Viswanathan Anand 9 pont (14 résztvevő)
Wijk aan Zee, Corus 2009, 19-es kategória (2716)
1. Szergej Karjakin 8 pont (14 résztvevő)
Biel 2009, 19-es kategória (2716)
1.Maxime Vachier-Lagrave 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Havanna, Capablanca emlékverseny 2015, 19-es kategória (2716)
1.Yu Yangyi 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós verseny(
Dos Hermanas 1996, 19-es kategória (2714)
1 - 2. Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov 6 pont (10 résztvevő)
Dortmund 2014, 19-es kategória (2715)
1.Fabiano Caruana 5,5 pont (8 résztveő)
Baden-Baden 2013, 19-es kategória (2714)
1.Viswanathan Anand 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Eliszta 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2713)
1-3. Tejmur Radzsabov, Dmitrij Jakovenko és Alekszandr Griscsuk pont (14 résztvevő)
Havanna 2011, 19-es kategória (2712)
1-2. Vaszilij Ivancsuk és Le Quang Liem 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Novgorod 1996, 19-es kategória (2711)
1. Veszelin Topalov 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Forosz 2008, 19-es kategória (2711)
1.Magnus Carlsen 8 pont (12 résztvevő)
Dortmund 2012, 19-es kategória (2711)
1-2. Fabiano Caruana és Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)
Wijk aan Zee, Corus 2000, 19-es kategória (2710)
1. Garri Kaszparov 9,5 pont (14 résztvevő)
Dortmund 2005, 19-es kategória (2709)
1.Arkadij Naiditsch 5,5 pont (10 résztvevő)
Dortmund 2013, 19-es kategória (2709)
1.Michael Adams 7 pont
Biel 2011, 19-es kategória (2709)
1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)
Biel 2013, 19-es kategória (2709)
1-4.Maxime Vachier-Lagrave, Alekszander Mojszejenko, Etienne Bacrot és Ding Liren 14 pont (6 résztvevő, kétfordulós torna)
Szocsi 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2708)
1.Levon Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)
Szaratov 2011, 19-es kategória (2707)
1.Alekszandr Morozevics 8,5 pont (12 résztvevő)
Dortmund 1999, 19-es kategória (2705)
1. Lékó Péter 5 pont (8 résztvevő)
Amszterdam 2012, 19-es kategória (2705)
1.Vaszilij Ivancsuk 5 pont (7 résztvevő)
Szarajevó 1999, 19-es kategória (2704)
1. Garri Kaszparov 7 pont (10 résztvevő)
Pojkovszkij 2011, 19-es kategória (2703)
1-2. Etienne Bacrot és Szergej Karjakin 5,5 pont (10 résztvevő)
Wijk aan Zee, Corus 2004, 19-es kategória (2702)
1. Viswanathan Anand 8,5 pont (14 résztvevő)
Szarajevó 2000, 19-es kategória (2702)
1. Garri Kaszparov 8,5 pont (12 résztvevő)
Wijk aan Zee, Corus 2003, 19-es kategória (2701)
1. Viswanathan Anand 8,5 pont (14 résztvevő)
Dos Hermanas 1997, 19-es kategória (2701)
1 - 2. Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)
Verőci Zsuzsa