Az amerikai bajnokság első játéknapja, három forduló után Wesley So mesterhármassal vezet. A koronavírus-járvány miatt a viadalt online rapid versenyként rendezik meg, játszmánként 25-25 perc a gondolkodási idő és lépésenként 5-5 másodperc bónusszal is gazdálkodhat a 12 nagymester. A legjobbak közül csak a világranglista második Fabiano Caruana mondta le részvételét. A címvédő, az ötszörös bajnok Hikaru Nakamura három döntetlennel rajtolt. A bajnokság díjalapja 150 ezer dollár, a győztes 40 ezret kap.
Megkezdődött az amerikai bajnokság. A koronavírus-járvány miatt az amerikai sakkozás fellegvárában, St. Louisban márciusban nem tudták megrendezni a viadalt, az Amerikai Sakkszövetség végül úgy döntött, hogy rendhagyó módon a 12 résztvevős tornát online rapid versenyként bonyolítja le. Címvédőként Hikaru Nakamura játszik, a nagy hiányzó a világranglista második Fabiano Caruana, aki a világbajnok-jelölti döntő második félidejére készült, amelynek a tervezett folytatási időpontja november elseje volt, az utolsó pillanatban halasztották jövő tavaszra.
A 150 ezer dolláros díjalapból a bajnok negyven ezret kap, ezúttal nem tűzték ki a „Fischer bónusz” díjat, amelynek feltétele százszázalékos eredmény volt, a 64 ezer dolláros díjat még senki nem nyerte el. Bobby Fischer 1963-ban 11 játszmájából 11 győzelemmel lett bajnok!
A
z utolsó hat bajnokságon senkinek nem sikerült megvédenie címét. 2014-ben Gata Kamsky győzött, egy év múlva Hikaru Nakamura negyedik bajnoki címét ünnepelhette, 2016-ban Fabiano Caruana diadalmaskodott, 2017-ben Wesley So-t köszönthették. Két esztendeje nagy meglepetés volt Samuel Shankland sikere a jóval esélyesebb nagy trió, Fabiano Caruana, Wesley So és Hikaru Nakamura hármasa előtt. Tavaly Nakamura ötödször lett bajnok, fél ponttal előzte meg Caruanát és Dominguez Perezt, az első három helyezett megőrizte veretlenségét
A 11 fordulót négy nap alatt játsszák le, játszmánként 25-25 perc a gondolkodási idő és lépésenként 5 – 5 másodperc.
92...Fb5??
Az első fordulóban Wesley So 99 lépésben nyert Aleksandr Lenderman ellen, aki a 92. lépésben húzott vesztőt a döntetlent ígérő állásban. A rapid pontszámok alapján a rajtlistán első és második Hikaru Nakamura és Leinier Dominguez Perez a spanyol megnyitás berlini változatában osztozott meg a ponton.
A junior bajnokságon az abszolút esélyes Jeffery Xiong holtversenyben végzett az élen, John Burke (2538) a rájátszást az Armageddon játszma megnyerésével lett bajnok. Samuel Sevian félpontos hátránnyal harmadikként zárta szereplését.
A „nagyok” között a mezőny legfiatalabb résztvevője, a 17 éves Awonder Liang elleni magabiztos győzelemmel rajtolt. A Lengyel Sakkszövetség engedélyezte, hogy egykori játékosuk. Dariusz Swiercz „átigazoljon” amerikai színekbe, Samuel Seviannal a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában remizett, a bástyavégjátékban vesztőt húzott, de bakija büntetlen maradt.
A debütáló egykori iráni Elshan Moradiabadi ellen a két évvel korábbi bajnok Samuel Shanklandnak a remiért kellett megküzdenie. A kapkodásban Ray Robson a gyalogvégjátékban nyerhetett volna.
Az első forduló eredményei:
Leinier Dominguez Perez (2758, 2786) – Hikaru Nakamura (2736, 2829) döntetlen
Samuel Sevian (2660, 2571) – Dariusz Swiercz (2649, 2641) döntetlen
Elshan Moradiabadi (2555, 2566) – Samuel Shankland (2691, 2609) döntetlen
Jeffery Xiong (2709, 2730) – Awonder Liang (2592, 2397) 1 – 0
Ray Robson (2673, 2605) – Alejandro Ramirez (2567, 2579) döntetlen
Wesley So (2770, 2741) – Aleksandr Lenderman (2634, 2642) 1 - 0
Wesley So második győzelmét is döntetlent ígérő állásból érte el, Alejandro Ramirez a végjátékban nem jeleskedett.
53.Kf4?
A címvédő Hikaru Nakamura kecsegtető pozícióját elrontotta Aleksandr Lenderman ellen, fonalas nyerést is kihagyott, csak 144 lépés után látta be, hogy gyalogelőnyét nem tudja egész pontra váltani.
A junior világranglista ötödik helyezettje, Samuel Sevian pontos játékkal használta ki Leinier Dominguez Perez hibáját, értékes győzelmet aratott.
Awonder Liang újítási kísérlete nem vált be, Ray Robson átvette a kezdeményezést, 32 lépésben nyert.
Óvatos játékkal remizett Samuel Shankland és Jeferry Xiong. A két újonc, Dariusz Swiercz és Elshan Moradiabadi is megosztozott a ponton, az egykori lengyel nagymester lehetett kevésbé elégedett a fél ponttal.
A 2. forduló eredményei:
Hikaru Nakamura – Aleksandr Lenderman döntetlen
Alejandro Ramirez – Wesley So 0 - 1
Awonder Liang – Ray Robson 0 - 1
Samuel Shankland – Jeffery Xiong döntetlen
Dariusz Swiercz – Elshan Moradiabadi döntetleni
Leinier Dominguez Perez – Samuel Sevian 0 - 1
Levegőben lógott a nagy meglepetés, Wesley So könnyelmű játékkal jelentős hátrányba került Awonder Lianggal szemben. Az ifjú titán nagy esélyt szalasztott el, majd az idő szorításában egyenlő állásban húzott vesztőt. Wesley So mesterhármassal zárta az első játéknapot.
Ray Robson könnyű győzelmet ért el, Samuel Shankland a szicíliai védelem Richter-Rauser változatában nem tudott igazi ellenállást kifejteni, királya bajba került.
Remek csatát hozott Jeffery Xiong és Dariusz Swiercz megnyitáselméleti párbaja a Szvesnyikov-változatban. Sötét királyszárnyi próbálkozásait Xiong hárította, a kalandokat anyagi előnnyel zárta.
Harmadszor is remizett a címvédő, az ötszörös bajnok Hikaru Nakamura. A spanyol megnyitás berlini változatában Samuel Sevian kiskombinációval egyszerűsítette az állást.
Nyolcan nyeretlenek az első játéknap után. Meglepő, hogy Leinier Dominguez Perez mennyire nem érzi az online sakkot. Két maratoni küzdelem után Aleksandr Lenderman harmadik partija csak 42 lépésig tartott.
A 3. forduló eredményei:
Samuel Sevian – Hikaru Nakamura döntetlen
Elshan Moradiabadi – Leinier Dominguez Perez döntetlen
Jeffery Xiong – Dariusz Swiercz 1 - 0
Ray Robson – Samuel Shankland 1 - 0
Wesley So – Awonder Liang 1 – 0
Aleksandr Lenderman – Alejandro Ramirez döntetlen
|
||||||||||||||
H |
Név |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
P |
1 |
Wesley So (2741) |
|
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
3 |
|||
2 |
Jeffery Xiong (2730) |
- |
|
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
2½ |
|||
3 |
Ray Robson (2605) |
- |
- |
|
- |
- |
- |
- |
- |
- |
2½ |
|||
4 |
Samuel Sevian (2571) |
- |
- |
- |
|
- |
- |
- |
- |
- |
2 |
|||
5 |
Hikaru Nakamura (2829) |
- |
- |
- |
|
- |
- |
- |
- |
- |
1½ |
|||
6 |
Elshan Moradiabadi (2566) |
- |
- |
- |
- |
- |
|
- |
- |
- |
1½ |
|||
7 |
Leinier Dominguez Perez (2786) |
- |
- |
- |
|
- |
- |
- |
- |
- |
1 |
|||
8 |
Dariusz Swiercz (2649) |
- |
- |
- |
- |
|
- |
- |
- |
- |
1 |
|||
9 |
Aleksandr Lenderman (2642) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
- |
- |
1 |
|||
10 |
Sam Shankland (2609) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
- |
- |
1 |
|||
11 |
Alejandro Ramirez (2579) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
- |
1 |
|||
12 |
Awonder Liang (2397) |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
Verőci Zsuzsa