A Sanghajban lejátszott hat parti után Vlagyivosztokban folytatódott a 12 játszmásra tervezett női világbajnoki döntő. A hetedik összecsapásban is a kínai világbajnoknő, Ju Wenjun vezette a világos bábukat. A spanyol megnyitás anti-berlini változatában kihívója, az orosz Alekszandra Gorjacskina minmális hátrányba került, világos térelőnyével kezdeményezett. A négybástyás végjátékban Gorjacskina jól védekezett, a játszma a 67. lépésben döntetlennel ért véget. A párharc 3,5-3,5-re áll, a pénteki nyolcadik partiban Gorjacskina játszik világossal.
Háromnapos szünet után Vlagyivosztokban folytatódott a világbajnoki döntő, a kihívó Alekszandra Gorjacskina a sanghaji félidőben kitűnően helytállt, a 3-3-as állás a világbajnoknő Ju Wenjun számára volt hízelgő.
Az utazás, a párharc szerdai ünnepélyes megnyitója után ma hetedszer nézett farkasszemet a finálé két résztvevője. A döntők megszokott menetrendje szerint a második félidő első partijában a hatodik összecsapáshoz hassonlóan a világbajnoknő játszott világossal és a párharc során harmadszor a spanyol megnyitásban ütköztek meg. Ezúttal Ju Wenjun választása az anti-berlini változatra esett, ahol világos minimális előnnyel játszhat kezdeményezésének köszönhetően.
A 20 esztendős Alekszandra Gorjacskinát remekül felkészítették a döntőre, kitűnő mentális állapotban van, jól bírja a hosszú küzdelmeket, higgadtan játssza az állásokat. A sorozatos cserék után Ju Wenjun a négybástyás végjátékban reménykedett, de kihívója jól védekezett, pontosan számolt, a gyalogvégjátékban királya időben érkezett a b6 gyalog védelmére, 67 lépést követően egyeztek meg a döntetlenben.
A világbajnoki döntő állása:
Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2578) – Ju Wenjun (kínai, 2584) 3,5 – 3,5
Alekszandra Gorjacskina – Ju Wenjun döntetlen (Katalán megnyitás, 97)
Ju Wenjun – Alekszandra Gorjacskina döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)
Alekszandra Gorjacskina (2578) – Ju Wenjun (kínai, 2584) döntetlen (Semi-Tarrasch védelem, 85)
Ju Wenjun – Alekszandra Gorjacskina 1 – 0 (Szláv védelem, 63)
Alekszandra Gorjacskina – Ju Wenjun 1 – 0 (Angol megnyitás, 51)
Ju Wenjun – Alekszandra Gorjacskina döntetlen (Spanyol megnyitás, 105)
Ju Wenjun – Alekszandra Gorjacskina döntetlen (Spanyol megnyitás, 67)
Ju Wenjun (2584) - Gorjacskina,A (2578)
Spanyol megnyitás [C65]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3
A világbajnoknő az anti-berlini változat mellett döntött. A párharc második és hatodik partijában a 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.d4 Ff6 változatban nem tudott előnyt elérni, a hatodik ütközetben nagyot kellett küzdenie a döntetlenért.
4...Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.0-0 Hd7 7.Fe3 Ve7 8.Ve1
Új ötlet. A tavalyi angol bajnokságon Michael Adams a 8.Hc3 Fd6 9.Hd2 Hf8 10.Hc4 He6 11.Hxd6+ Vxd6 12.He2 c5 13.f4 exf4 14.Hxf4 Hxf4 15.Fxf4 folytatásban előnnyel játszhatott David Howell ellen.
8...0-0 9.Hc3 Be8 10.a3 Fd6 11.Hd2 Hf8 12.f4 exf4 13.Fxf4 Hg6 14.Fg3 Fe6 15.Hf3 Bad8
16.Kh1 Fg4 17.h3 Fxf3 18.Bxf3 Bd7 19.Bf5 b6 20.He2 c5 21.b3 Vd8 22.Vf2 Fxg3
Számításba jött a 22...f6 23.Bf1 Bf7 24.Ve3 He7 25.B5f2 Hc6 folytatás.
23.Vxg3 Vh4 24.Vxh4 Hxh4 25.Bf2 Hg6 26.Hc3
26...He5 27.g3 a5 28.a4 Hc6 29.Kg2 Hb4 30.g4 Be5 31.Hd1 h5 32.He3 Hc6 33.Kg3 Hd4 34.Baf1 f6 35.Hd5 Kf7 36.He3 Kg8 37.Hf5 hxg4 38.hxg4
38...Hxf5+ 39.gxf5
A négybástyás végjáték világos számára kedvezőbb, de a kihívó jól védte hadállását.
39...g6 40.fxg6 Bg5+ 41.Kf4 Bxg6 42.Ke3 Bf7 43.Kd2 Kf8 44.Kc3 Ke7 45.Kc4
45...c6! 46.Bh1 Bg8 47.Bh6 Ke6 48.Bh5 Bfg7 49.c3 Bg5 50.Bh6 B5g6 51.Bfh2
51...f5 52.Bxg6+ Bxg6 53.exf5+ Kxf5 54.d4 cxd4 55.cxd4 Bg1 56.Bh6
56...Bc1+ 57.Kd3 Bd1+ 58.Kc2 Bxd4 59.Bxc6 Bb4 60.Kc3
60...Ke5 61.Bc4 Bxc4+ 62.Kxc4 Kd6! 63.Kb5 Kc7 64.Ka6 Kc6 65.Ka7 Kc7 66.Ka6 Kc6 67.Ka7 Kc7 és döntetlen
Verőci Zsuzsa
Fotók: Jetyeri Kublasvili ruchess.ru