Londonban a Grand Chess Tour 2019 döntőjét a francia Maxime Vachier-Lagrave és a kínai Ding Liren játssza. Az elődöntőben Vachier-Lagrave a világbajnok Magnus Carlsent óriási csatában 15,5-14,5-re győzte le. MVL öt döntetlen után a második villámpartiban szerzett vezetést, Carlsen azonnal egyenlített, majd megosztoztak a ponton. Rájátszás döntött, igazi thriller volt a kilencedik összecsapásuk, Vachier-Lagrave 83 lépésben nyert, majd remivel jutott a döntőbe. Vachier-Lagrave tavaly is bejutott a fináléba, de az amerikai Hikaru Nakamurtól vereséget szenvedett. A másik ágon a világbajnokjelölt Ding Liren könnyű győzelmet aratott, az örmény Levon Aronjan ellen mindkét rapidpartit megnyerte, remivel már biztosította sikerét, végül 19-9-es győzelmet aratott. A csütörtöki pihenőnap után pénteken és szombaton klasszikus játszmával folytatódnak a párharcok, vasárnap a rapid-és villámpartik következnek. A győztes jutalma 150 ezer dollár, a vesztes 100 ezret kap. A harmadik helyért Carlsen és Aronjan küzd meg, 60, illetve 40 ezer dollárt nyernek.
A Grand Chess Tour 2019 londoni döntőjének elődöntőinek harmadik játéknapját 6-6-os állás mellett kezdték meg. A világbajnok Magnus Carlsen az első klasszikus játszmában esélyes állást rontott remire Maxime Vachier-Lagrave ellen, a második ütközetük békés remivel végződött. Ding Liren és Levon Aronjan párharcában egyikük sem vállalt kockázatot.
A mai küzdelmek két rapidpartival kezdődtek meg, 25-25 perc és lépésenként késleltetett 10-10 másodperc mellett csatáztak. Kiegyenlített erők csatája bontakozott ki Magnus Carlsen és Maxime Vachier-Lagrave mérkőzésén. Spanyol megnyitásban, majd a Grünfeld védelemben vívtak elméleti párbajt is, de nem bírtak egymással, 4-4 pontot gyűjtöttek, vetélkedésük 10-10-re állt.
Gyorsult a tempó, fokozódott a feszültség, 5-5 perc és 3-3 másodperc mellett folytatódtak a küzdelmük. Az újabb spanyol parti is pontosztozkodással végződött, a hatodik játszmában megtört a jég, a norvég világelső vezérgyalog megnyitásával zátonyra futott, MVL vezetést szerzett.
A világbajnok gyorsan rendezte sorait, még a győzelem mámorában élő MVL világossal igen gyengén játszott, ezt Carlsen tökéletesen kihasználva egyenlített. A nyolcadik összecsapás nem hozott döntést, a világbajnok szabadgyalogját MVL sikerrel feltartóztatta, kevesebb ideje ellenére is kiharcolta a döntetlent, 14-14 után jött a rájátszás, 10-10 perc és 5-5 másodperces kontrollal két parti.
A kilencedik játszma döntötte el, hogy a Grand Chess Tour 2019 hét versenyből álló sorozat összetett pontversenyének fölényes győztese, Magnus Carlsen a brit fővárosban csak a harmadik helyért mérkőzhet meg. Igazi thriller volt a párbaj kilencedik összecsapása, a szicíliai védelmű csata. Carlsen a középen rekedt sötét király ellen indított akciót, MVL a hosszúra sáncolt világos királyt vette célba. Elég volt egy hiba és a francia sakkozó állása felett viharfelhők gyülekeztek.
Magnus Carlsen erélyesebben is vezethette volna támadását, ehelyett nagy hibával átengedte ellenfelének a kezdeményezést. Kevés idejük volt, hogy a bonyodalmakban megtalálják a legjobb lépéseket, a kapkodásban a világbajnok hibázott többet, MVL döntő anyagi előnyt szerzett, az összekötött szabadgyalogjai előtt megnyílt az út, Carlsen nem találhatott védelmet. A sötéttel elért győzelem után Vachier-Lagrave világossal nem hibázott, nem kockáztatott, nyerőesélyt is kihagyott, a döntetlen azonban elegendő volt számára, hogy Londonban ismét döntőt játszhasson! Tavaly az amerikai Hikaru Nakamurától a fináléban kikapott,
A másik ágon az olimpiai bajnokok párharcában a kétszeres aranyérmes kínai Ding Liren könnyű győzelmet aratott az egészségi problémákkal küszködő háromszors örmény bajnok ellen. Ding Liren a két rapidparti megnyerésével döntő előnyt szerzett, majd döntetlennel már bebiztosította a döntőbe jutását. Megnyerte a második és harmadik villámjátszmát, Aronjan az utolsó összecsapás megnyerésével szépített. A világbajnokjelölt Ding Liren 19-9-es győzelmével kvalifikálta magát, míg Levon Aronjan a harmadik helyért játszhat a nagyon csalódott Magnus Carlsennel szemben.
A Grand Chess Tour 2018 döntőjének elődöntői:
Magnus Carlsen (norvég, 2872) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2780) 14,5 – 15,5
Magnus Carlsen – Maxime Vachier-Lagrave döntetlen (Szicíliai védelem, 32)
Maxime Vachier-Lagrave - Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 43)
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2873) – Magnus Carlsen (norvég, 2886) döntetlen (Spanyol megnyitás, 46)
Magnus Carlsen – Maxime Vachier-Lagrave döntetlen (Grünfeld védelem, 59)
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2768) – Magnus Carlsen (norvég, 2865) döntetlen (Spanyol megnyitás, 46)
Magnus Carlsen – Maxime Vachier-Lagrave 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 54)
Maxime Vachier-Lagrave – Magnus Carlsen 0 – 1 (Szicíliai védelem, 45)
Magnus Carlsen – Maxime Vachier-Lagrave döntetlen (Angol megnyitás, 72)
Magnus Carlsen (norvég, 2886) – Maxime Vachier-Lagrtave (francia, 2873) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 83)
Maxime Vachier-Lagrave – Magnus Carlsen döntetlen
Levon Aronjan (örmény, 2775) – Ding Liren (kínai, 2801) 9 - 19
Levon Aronjan – Ding Liren döntetlen (Semi-Tarrasch védelem, 28)
Ding Liren - Levon Aronjan döntetlen (Caro-Kann védelem, 28)
Ding Liren (kínai, 2803) – Levon Aronjan (örmény, 2784) 1 – 0 (Vezércsel, 35)
Levon Aronjan – Ding Liren 0 – 1 (Angol megnyitás, 39)
Ding Liren (kínai, 2830) – Levon Aronjan (örmény, 2698) döntetlen (Cseh Benoni, 56)
Levon Aronjan – Ding Liren 0 – 1 (Angol megnyitás, 36)
Ding Liren – Levon Aronjan 1 – 0 (Olasz megnyitás, 36)
Levon Aronjan – Ding Liren 1 – 0 (Olasz megnyitás, 32)
A csütörtöki pihenőnap után péntektől hasonló lebonyolítással játsszák le a döntőt és a bronzmeccset is, három időkontroll mellett mérkőznek meg. Két klasszikus partival indítanak, a győzelemért 6, a döntetlenért 3 pont jár. Vasárnap két rapidpartival folytatják, 4, illetve 2 pont a jutalom. A csatákat négy villámjátszma zárja, 2, illetve 1 pont jár. Amennyiben a meccs döntetlennel érne véget, akkor rájátszás következik, két 10-10 perces játszma, végül a „hirtelen halál” parti döntene. A győztes a 350 ezer dolláros díjalapból 150 ezret kap, a vesztes 100 ezret, a harmadik 60, a negyedik 40 ezer dollárt kasszírozhat.
A klasszikus partikban a gondolkodási idő 130-130 perc és az első lépéstől kezdve még késleltetett 30-30 másodperc bónusz. A rapid összecsapásoknál 25-25 perc az idő és lépésenként 10-10 másodperc késleltetett extraidő. A villámpartiknál 5-5 perc és 3-3 másodperc.
A döntő két résztvevője, Ding Liren és Maxime Vachier-Lagrave korábban 14 klasszikus partiban mérte össze erejét, a francia nagymester 4-1-re vezet. Összesítésben nagy az előnye, kilencszer mért vereséget a kínai nagymesterre, tizennégyszer remiztek. Először 2012-ben a SPICE Cup-on csatáztak, két remivel indítottak. 2013 óta találkoznak rendszeresen a szuperversenyeken
Verőci Zsuzsa
Fotók: Lennart Ootes grandchesstou