Help Sales ÁSZF

Tizenhatan játszanak a Champions Chess Tour negyedik versenyén, a Magnus Carlsen Invitational viadalon

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Szombaton kezdődik a másfél millió dollár díjalapú Meltwater Champions Chess Tour negyedik versenye, a Magnus Carlsen Invitational online rapid viadal. A 16 résztvevő körmérkőzésen dönti el a 8 továbbjutó hely sorsát, a negyeddöntőtől már kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. A rajtlistát a világbajnok Magnus Carlsen vezeti, a világranglista első tíz helyezettjéből heten is játszanak a tornán. Játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő, lépésenként 10-10 másodperc bónusszal. A negyeddöntőtől két négyjátszmás párharc dönt. A 220 ezer dolláros díjalapból a győztes 60 ezret nyer és bejut a sorozatot lezáró négyes döntőbe.

 

A Magnus Carlsen Chess Tour nagy sikere után a sakkvilág ászai a Meltwater Champions Chess Tour tíz versenyből álló sorozatán mérik össze erejüket. A szériában hat rapid versenyre, három Masters tornára kerül sor, majd a finálét rendezik meg. A sorozat díjalapja másfél millió dollár.

A 16 résztvevős rapid tornákon három napon keresztül körversenyen csatáznak, az első nyolc helyezett már kieséses rendszerben folytatja a küzdelmeket, két négyjátszmás párharcokat vívnak. 1 – 1 esetén két villámparti, újabb döntetlennél az Armageddon játszma dönt.

A három Masters versenyt tizenkét résztvevővel tervezték, az első nyolc helyezett kvalifikálja magát a negyeddöntőbe. Magasabb a díjalap és az összetett pontversenyben is a helyezések több pontot érnek. A második tornát, a Magnus Carlsen Invitational viadalt a fokozott érdeklődésre tekintettel 16 résztvevővel rendezik meg.

 

A sorozat nyitányán, Skilling Open viadalon Wesley So egy vereséggel, kiegyensúlyozott teljesítménnyel harmadikként vette az első akadályt, a kvalifikációs körversenyt. A folytatásban így harmadikként rangsorolták, a világbajnok Magnus Carlsent győztesként az első helyre.

A negyeddöntőben Magnus Carlsen a holland Anish Girit győzte le, Wesley So hátrányból fordítva az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov ellen az Armageddon partiban sötéttel elért döntetlennel jutott az elődöntőbe. Carlsen az orosz Jan Nepomnjacsijjal szemben kevésbé meggyőző játékkal nyert, az amerikai rangadón So magabiztosan győzte le Hikaru Nakamurát.

 

A döntő első játéknapján a világossal játszók voltak eredményesek, négy játszmában is döntés született, Magnus Carlsen az első és a harmadik játszma megnyerésével kétszer is vezetést szerzett, Wesley So kétszer is kiegyenlített. Különösen emlékezetes marad a második összecsapásuk, az amerikai nagymester a fordulatokban gazdag partiban 93 lépésben nyert.

A sakkvilág november 30-án Magnus Carlsent 30. születésnapján köszöntötte, Wesley So első nyilatkozatában bocsánatot kért a világbajnoktól, hogy elrontotta a születésnapi ünneplést.

A második párharcuk első partijában megtört a jég, Magnus Carlsen sötéttel nyert és szerzett vezetést. Sokan gondolhatták, hogy So-t megtöri a vereség, de nem így történt. A második ütközetben Carlsen a 13. lépésben tért el a döntő első játszmájában látott folytatástól. Elképzelése nem vált be, So megőrizte gyalogelőnyét és huszárpárja erősebbnek bizonyult Carlsen futópárjánál. A sötét király is akcióba lépett, sikerrel támogatta a szabadgyalog előretörését, So harmadszor is kiegyenlített.

A harmadik partiban kölcsönös hibák után megszületett a finálé első döntetlene, majd villámgyorsan remiztek a negyedik játszmában, következett a rájátszás, a két villámparti. Játszmánként 5-5 perc volt a gondolkodási idő és lépésenként 3-3 másodperc bónusz.

Wesley So a döntő kilencedik játszmájának megnyerésével először jutott vezetéshez, Magnus Carlsen a tizedik partiban nem tudott egyenlíteni. So első helyét a 30 ezer dolláros első díj mellett az összetett pontversenyben 46 ponttal is jutalmazták, Carlsen 15 ezer dollárt és 30 pontot kapott.

 

A Skilling Open döntőjének végeredménye:

Magnus Carlsen (norvég, 2881) – Wesley So (amerikai, 2741) 2 – 2, 2,5 – 3,5

 

A 2019-es Világkupa győztese, a koronavírus-járvány miatt a világbajnok-jelölti döntőtől visszalépő Tejmur Radzsabov diadalmaskodott a Meltwater Champions Chess Tour második tornáján, az Airthings Masters viadalon.

 

December 26-án 12 résztvevővel kezdődött meg a torna. A kvalifikációs körverseny első nyolc helyezettje jutott be a viadal kieséses rendszerű szakaszába. Tejmur Radzsabov veretlenségét megőrizve, egy nyeréssel és tíz döntetlennel ötödikként folytathatta a versengést.

 

A negyeddöntő legnagyobb szenzációjaként a 24 éves orosz Daniil Dubov legyőzte a világbajnok Magnus Carlsent. Az első párharcuk 2-2-vel ért véget, a második meccsen Dubov 2,5-0,5-ös nyeréssel búcsúztatta a norvég világelsőt.  

Tejmur Radzsabov az orosz Jan Nepomnjacsijjal vívott kiélezett nagy csatát. Az első mérkőzésük négy döntetlennel lett 2-2, a folytatásban az azerbajdzsáni nagymester megnyerte az első partit, két pontosztozkodást követően az orosz bajnok kiegyenlített, sőt a rájátszás első partiját is megnyerte. Radzsabov egy remek futólépésnek köszönhetően egyenlített ki, majd sötéttel remizte el az Armageddon játszmát.

Az elődöntőben csak hat játszmára volt szüksége, hogy Daniil Dubovot is legyőzze, 3-1-gyel alapozta meg sikerét, majd két nyeréssel már a döntőben érezhette magát.

A döntő másik résztvevője, Levon Aronjan ötvenszázalékos teljesítménnyel jutott a negyeddöntőbe, egyetlen vereségét az utolsó fordulóban szenvedte el, a spanyol David Anton Guijarro fosztotta meg veretlenségétől.

A negyeddöntőben az amerikai Hikaru Nakamurát remek játékkal győzte le, 2,5-1,5-re nyerte meg az első párharcot, majd a „visszavágón” két győzelemmel jutott az elődöntőbe. Az örök rivális Maxime Vchier-Lagrave ellen az első  meccsen 3-1-re győzött, a második találkozó 2-1-es vezetésénél ért véget.

A döntő első párharcában Tejmur Radzsabov három döntetlent követően sötéttel nyerte meg a negyedik összecsapást, Levon Aronjan túlfeszítette a húrt.

 

A második találkozó első összecsapása hihetetlen izgalmak után lett döntetlen. Mindketten hibáztak mielőtt létrejött a kritikus állás, Levon Aronjan szenzációs bástyaáldozatot hozott. Radzsabov királya körül sűrű viharfelhők gyülekeztek.

Aronjan két nyerést adó folytatás között választhatott, de rossz döntést hozott, Radzsabov kivédte a fenyegetéseket, az átélt izgalmak hatására belement a lépésismétléses remibe.

A szerencsésnek mondható megmenekülése után Radzsabov lélektani előnyben játszhatta a második összecsapást, ki is használta a lehetőséget, hogy a különböző színű futók ellenére nagy türelemmel küzdve megnyerje a játszmát.

Tejmur Radzsabovnak még fél pontra volt szüksége végső sikeréhez, ezt a harmadik partiban megszerezte. Az élő közvetítésen jól látszott, hogy mekkora feszültségben játszott, érzelmi kitöréssel reagálta le sikerét. Tejmur Radzsabov az összetett pontverseben is az élre állt.

 

Az Airthings Masters döntőjének végeredménye:

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) – Levon Aronjan (örmény, 2778) 2,5 – 1,5, 2 - 1

 

Wesley So az Opera Euro Rapid online viadalon megismételte sikerét, a Champions Chess Tour tíz versenyből álló sorozatának első tornájához hasonlóan a fináléban a négyszeres világbajnok Magnus Carlsen ellen diadalmaskodott.

 

Február 14-én 16 résztvevővel kezdődött meg az Opera Euro kvalifikációs versenye, az első nyolc helyezett jutott a torna kieséses rendszerű szakaszába. Magnus Carlsen a holland Anish Girivel holtversenyben végzett az élen, Wesley So félpontos hátránnyal harmadikként vette az első akadályt. A folytatásban így harmadikként rangsorolták, a világbajnok Magnus Carlsent győztesként az első helyre.

A folytatásban Magnus Carlsen kétszer is csak a sorsdöntő Armageddon parti megnyerésével jutott tovább. Az orosz Daniil Dubov, majd a francia Maxime Vachier-Lagrave is kiegyenlített az első párharcok elvesztése után. Wesley So kalandok nélkül nyerte meg két meccsét, a lengyel Jan-Krzysztof Duda, majd Tejmur Radzssabov sem tudta megnehezíteni a döntőbe jutását.

 

A döntő első játéknapján a második és a negyedik játszmában született döntés. A második ütközet fényesen bizonyította, hogy az amerikai sakkozó felkészültsége imponáló. So három gyalogért tisztet áldozott, jobban is állt, nyerési esélyei is voltak. Carlsen a tiszt visszaáldozásával fokozatosan átvette a kezdeményezést, tökéletes játékkal győzött, megszerezte a vezetést.

Carlsen vezetésének birtokában a legkevesebb kockázatot sem vállalta, So a vereség után a gond nélküli döntetlennel rendezhette sorait.

A negyedik összecsapást követően Wesley So öröme érthető volt, az alapsor gyengeségét kihasználva a világbajnok királyát védhetetlen matt elé állította. Nagy bravúr, hogy So a nyeréssel párharcaik során már ötödször egyenlített ki!

A finálé második játéknapján Wesley So játszhatta világossal az első partit. A tornán oly sok kritikus helyzetben is jó döntéseket hozó, szinte „rendelésre” nyerni képes Magnus Carlsen mit remélt a váratlan tisztáldozatával? Wesley So a látszatfenyegetéseket magabiztosan hárította, 28 lépésben nyert.

Carlsen világossal a következő ütközetben kezdeményezett, de jelentős előnyt nem tudott kicsiholni a gondolkodási idejével is jól gazdálkodó riválisával szemben.

Az amerikai sakkozó keze is megremegett előnyének birtokában. Az olasz megnyitású játszmában a 18. lépésben vesztőt húzott. A világbajnok kicsit is jobb formában azonnal rácsapott volna a felkínált taktikai lehetőségre, a tisztáldozat szétrombolta volna ellenfele királyállását. Az elszalasztott esély többé nem tért vissza, So remifórral játszhatta az utolsó partit.

Ismét az olasz megnyitás került megjátszásra, Magnus Carlsen oly sok elpuskázott lehetőség ellenére esélyt kapott, hogy döntetlenre mentse a párharcot, kiharcolja a rájátszást. So királya ellen a nyílt g vonalon sikert ígérő akciót vezethetett volna. Az amerikai nagymester megmenekült a vereségtől, nyert állásban azonban a lépésismétléses remi mellett döntött.

A bronzéremért játszott meccsen Tejmur Radzsabov kettős győzelmet aratott. Maxime Vachier-Lagrave a mai első partiban még próbált ellenállni, a négybástyás végjátékban Radzsabov végül érvényesítette előnyét.

A második partiban MVL hibájára lehetetlen magyarázatot adni, hasonló bakit még kezdőknél sem látunk…

 

Az Opera Euro Rapid döntőjének végeredménye:

Magnus Carlsen (norvég, 2881) – Wesley So (amerikai, 2741) 2 – 2, 1,5 – 2,5

Az összetett pontverseny élcsoportja:

 

Szombaton kezdődik a Meltwater Champions Chess Tour negyedik versenye. A Magnus Carlsen Invitational mezőnye parádés, a világranglista első tíz helyezettjéből heten is a rajtnál. Az összetett pontverseny első nyolc helyezettje mellett négyen szabadkártyával játszanak. Ketten a chess24.com prémium előfizetőinek szavazatainak köszönhetően. Ketten az előversenyről harcolták ki a részvételi jogot.

 

A rajtlistát Magnus Carlsen vezeti, a világbajnok az összetett pontversenyben csak a harmadik. Wijk aan Zee-ben a Tata Steel Masters tornán nagy csalódást okozott hatodik helyezésével, a mutatott játékával. Még nagyobb kudarcot élt át Maxime Vachier-Lagrave, a világranglistán tíz helyezést rontott.

Az összetett pontversenyben holtversenyben vezető Wesley So két rapid torna döntőjében is remekelt Magnus Carlsen ellen. Könnyű helyzetben van Tejmur Radzsabov, az Airthings Masters győzteseként már kvalifikálta magát a sorozatot lezáró fináléba.

A Magnus Carlsen Invitational díjalapja 220 ezer dollár, a győztes 60 ezer dollárt nyer és kvalifikálja magát a fináléba.

A Magnus Carlsen Invitational résztvevői:

#

Magnus Carlsen Invitational

FED

Életkor

Élő

H

Rapid Élő

H

Kvalifikáció

1

Magnus Carlsen

NOR

30

2847

1

2881

1

Pontverseny 3.

2

Jan Nepomnjacsij

RUS

28

2791

4

2778

9

Pontverseny 7.

3

Levon Aronjan

ARM

38

2781

5

2778

8

Pontverseny 4.

4

Anish Giri

NED

26

2776

7

2731

25

Chess24 szavazás

5

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

35

2770

8

2761

13

Szabadkártya

6

Wesley So

USA

27

2770

9

2741

21

Pontverseny 1.

7

Tejmur Radzsabov

AZE

33

2765

10

2758

14

Pontverseny 2.

8

Alireza Firouzja

FID

17

2759

13

2703

34

Szabadkártya

9

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

30

2758

14

2860

2

Pontverseny 5.

10

Szergej Karjakin

RUS

31

2757

16

2709

32

Szabadkártya

11

Hikaru Nakamura

USA

33

2736

18

2829

4

Pontverseny 6.

12

Daniil Dubov

RUS

24

2710

28

2770

12

Pontverseny 8.

13

Jorden van Foreest

NED

21

2701

37

2543

314

Szabadkártya

14

David Anton Guijarro

ESP

25

2673

62

2674

64

Chess23 szavazás

15

Nils Grandelius

SWE

27

2670

66

2632

123

Előverseny

16

Alan Pichot

ARG

22

2630

144

2548

410

Előverseny

A menetrend:

 

Szombaton 17 órakor öt fordulóval kezdődik meg a csatározás.

Az első forduló párosítása:

Tejmur Radzsabov - Anish Giri

Alan Pichot – Szergej Karjakin

Wesley So – Jan Nepomnjacsij

Levon Aronjan – Sahriyar Mamedgyarov

Daniil Dubov – Nils Grandelius

Hikaru Nakamura – David Anton Guijarro

Jorden Van Foreest - Magnus Carlsen

Maxime Vachier-Lagrave – Alireza Firouzja

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess24.com

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Az indiai Praggnanandhaa másfél pontos előnnyel a Polgár Challenge viadal győztese
2021. 04. 12.

Nagy meglepetés a német SF Deizisau elsősége az online Rapid Klubcsapatok Európa-kupán
2021. 04. 03.

Giri a rájátszásban győzte le Nepomjacsijt, megnyerte a Magnus Carlsen Invitational online rapid viadalt
2021. 03. 22.

Giri és Nepomnjacsij négy döntetlennel kezdte a döntőt, a bronzmeccsen Carlsen 3-1-re nyert
2021. 03. 21.

Nepomnjacsij és Giri játssza a Magnus Carlsen Invitational döntőjét
2021. 03. 20.

Nepomnjacsij győzelemmel kezdte Carlsen elleni párharcát, Giri is 2,5 - 1,5-re nyert So ellen
2021. 03. 19.

A Magnus Carlsen Invitational elődöntőjében Carlsen-Nepomnjacsij és So-Giri párharcok lesznek
2021. 03. 18.

Carlsen és So 2,5-0,5-ös győzelemmel kezdte a Magnus Carlsen  Invitational negyeddöntőjét
2021. 03. 17.

Magnus Carlsen a kvalifikációs verseny győztese, fél ponttal előzte meg Anish Girit
2021. 03. 16.

Folytatódott Giri és Carlsen versenyfutása, a holland sakkozó megőrizte félpontos előnyét
2021. 03. 15.

Giri félpontos előnnyel az élen, a negyedik fordulóban legyőzte Carlsent
2021. 03. 14.

Tizenhatan játszanak a Champions Chess Tour negyedik versenyén, a Magnus Carlsen Invitational viadalon
2021. 03. 12.

Az új világranglistán Carlsen 27 pontos előnnyel vezet Caruana előtt, Rapport a 11. a rangsorban
2021. 02. 28.

A háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronjan amerikai színekben folytatja pályafutását
2021. 02. 26.

Wesley So az Opera Euro Rapid győztese, a második párharcot 2,5-1,5-re megnyerte Magnus Carlsen ellen
2021. 02. 15.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog