A Plovdivban zajló XIII. Európa-bajnokság harmadik fordulójában az élcsoportban már sok döntetlen született, tizenegy nagymester nyerte meg harmadik játszmáját is. A párosítás szeszélye folytán újabb magyar testvérharcra került sor, Berkes Ferenc könnyen győzte le a kockázatos modern benoni védelmet választó Rapport Richárdot. Junior bajnokunk, Pap Gyula a szlovén Alekszander Beljavszkijjel remizett, Berkessel együtt 2,5 ponttal a legjobban helyezett magyar résztvevő. A viadalról huszonhárman jutnak tovább a jövő évi Világkupára.
A harmadik játéknapon sakkozóink eredményei közül kiemelném a magasabb Élő-pontos ellenfelekkel szemben kiharcolt remiket, kötelező győzelmeket is arattak, Balogh Csaba világossal nem tudott nyerni. Kitüntető érdeklődés kísérte Pap Gyula viaskodását a veterán, szovjet színekben sok sikert elért, majd Szlovéniába „igazolt” Alekszander Beljavszkij elleni küzdelmét. A decsi nagymester gyalogot nyert, de a rutinos Beljavszkij kiharcolta a remit.
A párosítás szeszélye folytán legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd ismét olimpiai válogatottunk tagjával csatározott. Berkes Ferenc ezúttal vállalta a modern megnyitású összecsapást, Rapport fiatalos hévvel a benoni védelemre szavazott. Fecó gyalogáldozattal jutott vezérszárnyi ellenjátékhoz, míg Ricsi királyszárnyi akciója nehezebben bontakozott ki. Pontatlan lépésekkel döntő hátrányba került, Berkes már válogathatott a nyerések között.
Papp Gábor elszenvedte első vereségét. Fodor Tamás az olimpiai bajnok ukrán Zahar Efimenkótól rabolt fél pontot, Erdős Viktor nem bírt lengyel ellenfelével. Bánusz Tamás, Ruck Róbert és Schneider Veronika győzött.
A rajtlistán első olasz Fabiano Caruana sötéttel gond nélkül remizett, az orosz Dmitrij Jakovenko megszenvedett a fél pontért. Tizenegy sakkozó nyerte meg harmadik játszmáját is.
A 3. forduló érdekesebb eredményei:
Ivan Popov (orosz, 2605, 2) – Fabiano Caruana (olasz, 2767, 2) döntetlen
Alekszandr Rahmanov (orosz, 2602, 2) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2729, 2) döntetlen
Nyikita Vitjugov (orosz, 2709, 2) – Nikola Szedlak (szerb, 2593, 2) 1 - 0
Robert Hovhanniszjan (örmény, 2600, 2) – Etienne Bacrot (francia, 2706, 2) döntetlen
Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2590, 2) – Arkadij Naiditsch (német, 2702, 2) 0 - 1
Laurent Fressinet (francia, 2693, 2) – Ante Brkic (horvát, 2587, 2) döntetlen
Sabino Brunello (olasz, 2587, 2) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2682, 2) 0 - 1
Anton Korobov (ukrán, 2679, 2) – Ilija Nyizsnyik (ukrán, 2585, 2) döntetlen
Jurij Krivorucsko (ukrán, 2666, 2) – Borisz Szavcsenko (orosz, 2580, 2) 0 - 1
…
Alekszander Beljavszkij (szlovén, 2630, 2) – Pap Gyula (2538, 2) döntetlen (Szláv védelem, 42)
Berkes Ferenc (2682, 1,5) – Rapport Richárd (2559, 1,5) 1 – 0 (Benoni védelem, 31)
Kiril Georgijev (bolgár, 2671, 1,5) – Prohászka Péter (2553, 1,5) döntetlen (Szláv védelem, 44)
Balogh Csaba (2664, 1,5) – Szabó Gergely-András (román, 2553, 1,5) döntetlen (Orosz huszárjáték, 54)
Markus Ragger (osztrák, 2654, 1,5) – Papp Gábor (2551, 1,5) 1 – 0 (Szláv védelem, 53)
Erdős Viktor (2631, 1,5) – Bartlomiej Heberla (lengyel, 2525, 1,5) döntetlen
Fodor Tamás (2482, 1,5) – Zahar Efimenko (ukrán, 2695, 1,5) döntetlen
Bánusz Tamás (2583, 1) – Christian Braun (német, 2372, 1) 1 - 0
Ruck Róbert (2579, 1) – Tamas-Kristof Balla (román, 2369, 1) 1 - 0
Antal Tibor Kende (2352, 1) – Dan Zoler (izraeli, 2541, 1) 0 - 1
Artyom Szmirnov (orosz, 2436, 0,5) – Barta József (2148, 0,5) döntetlen
Schneider Veronika (2312, 0) – Maria Manelidou (görög, 2067, 0) 1 - 0
Alekszandr Jakimenko (orosz, 2223, 0) – Pein Milan (0) 1 - 0
Az élcsoport állása:
1-11. Nyikita Vitjugov (orosz), Borisz Szavcsenko (orosz), Arkadij Naiditsch (német), Maxime Vachier-Lagrave (francia), Luka Lenic (szlovén), Gawain Jones (angol), Hrant Melkumjan (örmény), Julian Radulski (bolgár), Jurij Kozubov (ukrán), Szanan Szjugirov (orosz) és Kaido Kulaots (észt) 3 pont
12-51. Shota Azaladze (grúz), Ilija Nyizsnyik (ukrán), Fabiano Caruana (olasz), Dmitrij Jakovenko (olasz), Etienne Bacrot (francia), Szergej Movszeszjan (örmény), Alekszej Drejev (orosz), Laurent Fressinet (francia), Dmitrij Andrejkin (orosz),… Berkes Ferenc, Pap Gyula,… 2,5
Berkes,F (2682) - Rappport,R (2559)
Benoni védelem [A77]
1.d4 Hf6 2.c4 c5 3.d5 e6 4.Hc3 exd5 5.cxd5 d6 6.Hf3 g6 7.Hd2 Fg7 8.e4 0-0 9.Fe2 Hbd7 10.0-0 Be8 11.Be1 a6 12.a4 He5 13.h3 g5 14.Hf1 h6 15.Hg3 g4 16.h4 Hh7 17.a5
A gyalogáldozattal Fecó a vezérszárnyon jutott játékhoz. míg Ricsi túlbecsülte a királyszárnyi akciójának lehetőségeit.
17...Vxh4 18.Ha4
18...h5
Szemre tetszetős, de kevés volt a boldoguláshoz a 18...Hf3+ 19.Fxf3 (19.gxf3? Fd4) 19...gxf3 20.Vxf3 Fe5 21.Hb6 Fg4 22.Vb3 Bad8 23.Hc4 Fc8 24.Hxe5 Bxe5 változat.
19.Hb6 Bb8 20.Ba3 Bf8 21.Vd2 Kh8
Az utóbbi két lépés meglehetősen rejtélyes.
22.Vf4 Hg6?
Újabb hiba, a világos vezér nyugodtan gyűjtheti be a sötét gyalogokat.
23.Vxd6 Fe5 24.Vxc5 f5?!
25.Hc4 Fg7 26.Vd6 f4 27.e5
Berkes válogathatott a nyerések között. 27.Vxb8 Fd4 28.Bf1 Hg5 29.Fe3 fxe3 30.fxe3 is sima volt.
27...fxg3 28.fxg3 Ve7 29.Vxb8 Hxe5
30.Be3 Fe6 31.Hxe5 és sötét feladta
Beljavszkij,A (2630) - Pap,Gy (2538)
Szláv védelem [D15]
1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Vb6 5.g3 dxc4 6.Fg2 g6 7.0-0 Fg7 8.He5 0-0 9.Hxc4 Va6 10.b3 Fe6 11.Vd3 Bd8 12.Fb2 Fxc4 13.Vxc4 Vxc4 14.bxc4
14...Bxd4
A gyalogvesztés után a veterán szlovén nagymester a remiért küzdött.
15.Hd5 Hxd5 16.Fxd4 Fxd4 17.cxd5 Fxa1 18.Bxa1 cxd5 19.Fxd5 Hc6 20.Bb1 Bd8 21.Fxc6 bxc6 22.Bb7 Bd2 23.Bxa7 Bxe2 24.Bc7 Bxa2 25.Bxc6
25...g5 26.Bc4 Kg7 27.h4 h6 28.hxg5 hxg5 29.g4 Kf6 30.Kg2 Bd2 31.Bc5 e6 32.Bc7 Bd6 33.Kg3 e5 34.f3 Ke6 35.Ba7 f6 36.Ba5 f5 37.gxf5+ Kxf5 38.Ba8 Bd3 39.Kf2 Bb3 40.Bf8+ Ke6 41.Bg8 Kf5 42.Bf8+ és döntetlen
Verőci Zsuzsa