Az első osztályú csapatbajnokság hatodik fordulójában az éllovas Haladás VSE 8,5-3,5-re győzte le az ASS-Makói SVSE csapatát. A szombathelyiek előnye a címvédő Aquaprofit-NTSK együttesével szemben három pontra csökkent. A nagykanizsai együttes 10,5-1,5-ös nyeréssel tette szorossá a bajnoki címért folyó vetélkedést. A játéknap meglepetése a tavalyi ezüstérmes Atomerőmű SE veresége, a Mátyásföldi LTC az újabb sikerrel megerősítette negyedik helyét. A Pénzügyőr és a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp minimális győzelmet aratott. A Hungaropharma Decs a sereghajtó Vasas ellen hozta a papírformát. Három hét múlva játsszák a hetedik fordulót.
Hatodik meccsét is megnyerte a Haladás VSE. A szombathelyiek az újabb győzelemmel megőrizték vezető pozíciójukat, de a címvédő Aquaprofit-NTSK előtt előnyük három pontra csökkent. A nagykanizsaiak a kétszámjegyű nyeréssel ismét komoly eséllyel pályáznak a bajnoki címre. A két együttes versengését a 10. fordulóban, május 6-án, Szombathelyen megrendezésre kerülő meccs dönti el.
A játéknap meglepetését a kiegyenlített erőkből álló Mátyásföldi LTC győzelme jelentette az Atomerőmű SE csapatával szemben. A tavalyi ezüstérmes paksiak jelentős ponthátránnyal a harmadikok.
A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp együttese alighanem többet remélt a minimális győzelemnél, az idegenlégiósokkal megerősített kecskemétiek számára az első osztályú tagság megőrzése immár reális cél.
Ötödször kapott ki a Honvéd ASE, javított a Pénzügyőr. A Hungaropharma Decs a szoros középmezőnyben harmadik nyerésükkel. A Vasas és a Komárom aligha tudja elkerülni a kiesésést.
A 6. forduló eredményei:
Komáromi VSK SE – Aquaprofit-NTSK 1,5 – 10,5
(Bokros Albert (2470) – Balogh Csaba (2643) 0 – 1
Horváth Péter (2450) – Márkus Róbert (2652) döntetlen
Csiba Dominik (2355) – Ribli Zoltán (2588) 0 – 1)
Mátyásföldi LTC – Atomerőmű SE 6,5 – 5,5
(Dragan Kosic (2483) – Berkes Ferenc (2696) 1 – 0
Izsák Gyula (2474) – Papp Gábor (2554) döntetlen
Zlatko Ilincic (2468) – Szabó Krisztián (2542) 0 – 1)
Pénzügyőr SE – Honvéd ASE 6,5 – 5,5
(Horváth Csaba (2517) – Czebe Attila (2526) döntetlen
Balog Imre (2539) – Hoang Thanh Trang (2459) döntetlen
Antal Gergely (2531) – Petrán Pál (2384) döntetlen)
Vasas SC – Hungaropharma Decs 3 – 9
(Szabó Zsolt József (2432) – Nikola Szedlak (2580) 0 – 1
Hujbert Flórián (2373) – Dusan Popovic (2569) 0 – 1
Török Sándor (2319) – Pap Gyula (2513) 0 – 1)
Haladás VSE – Makói SVSE 8,5 – 3,5
(Rapport Richárd (2545) – Erdős Viktor (2613) döntetlen
Prohászka Péter (2547) – Mihók Olivér (2457) döntetlen
Ruck Róbert (2569) – Reiss Tibor (2389) 1 – 0)
Tóth László SE – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 5,5 – 6,5
(Nikola Nestorovic (2464) – Gyimesi Zoltán (2646) 0 – 1
Ivan Marinkovic (2425) – Sax Gyula (2491) döntetlen
Tésik Csaba (2337) – Horváth József (2535) 0 – 1)
A bajnokság állása:
1. Haladás VSE 53,5 pont
2. Aquaprofit-NTSK 50,5
3. Atomerőmű SE Paks 44,5
4. Mátyásföldi LTC 42
5. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 38
6. Hungaropharma Decs 37,5
7. Pénzügyőr 34,5
8. Honvéd ASE 30
9. ASS-Makói SVSE 28,5
10. Tóth László SE 27
11. Komáromi VSK SE 25
12. Vasas SC 18
A 7. forduló párosítása:
Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – Komáromi VSK SE
ASS-Makói SVSE – Tóth László SE
Hungaropharma Decs – Haladás VSE
Honvéd ASE – Vasas SC
Atomerőmű SE Paks – Pénzügyőr SE
Aquaprofit NTSK – Mátyásföldi LTC
Verőci Zsuzsa