Szocsiban hétfőn kezdődik a kieséses rendszerű női világbajnokság, Koneru vezeti a rajtlistát

Címkék: Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Női világbajnokság Szocsi

Szocsiban március 16-án este az ünnepélyes megnyitóval és a technikai értekezlettel megkezdődik a 64 résztvevős kieséses rendszerű női világbajnokság. A nagy hiányzó a világbajnoknő, a kínai Hou Ji-fan, aki a Grand Prix-sorozaton elért első helyével döntőt játszhat a  vb győztesével. Hou Ji-fan távolmaradásával az indiai Humpy Koneru vezeti a rajtlistát. Az első öt fordulóban a részvételi jogot kiharcolt sakkozónők két-két játszmás mini páros mérkőzéseket játszanak, 1-1 esetén tie-break dönt a továbbjutásról, a döntőben már négy partira kerül sor. A magyar színeket képviselő Hoang Thanh Trang 22. a rangsorban, az első körben a skót színeket képviselő, egykori grúz olimpiai bajnoknő Ketevan Arahamija-Granttal mérkőzik meg. Kedden indulnak a sakkórák, április 7-én koronázzák meg az új (régi) világbajnoknőt. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov immár negyedszer a világbajnokság főbírójának nevezett ki, így a helyszínről tudósíthatok a nagy érdeklődéssel várt viadalról. A világbajnokság honlapja: http://sochi2015.fide.com/

Szocsi a tavalyi világbajnoki döntő, Magnus Carlsen és Viswanathan Anand párharca után a női kieséses rendszerű világbajnokságot is megrendezi. A tavalyi téli olimpiára készült el a Galaxy centrum, amely a viadal helyszíne lesz, a résztvevőknek a Grand Hotel  Polyana nyújt majd lehetőséget a tökéletes pihenésre, a játszmákra való felkészülésre.

Olimpiai és világbajnokok, a kontinensek legjobbjai játszanak a kieséses rendszerű női világbajnokságok történetének egyik legerősebb viadalán. A hatvannégy jogosult résztvevő közül a címvédő kínai Hou Ji-fan nem játszik. A tavaly őszre tervezett vb-n sem tervezte indulását, hiszen a viadal megnyerése esetén is párosmérkőzésen kellett volna megvédenie titulását. A Grand Prix-sorozat megnyerésével pedig biztosította részvételét a 10 játszmás világbajnoki döntőn. Családi okok miatt a grúz olimpiai bajnoknő, Nana Dzagnidze és az orosz színekbe átigazolt Katyerina Lahno mondta még le részvételét a hatfordulós viadalon.

A rajtlistát az indiai Humpy Koneru vezeti, aki már régen szeretne honfitársa, Viswanathan Anand nyomdokaiba lépni, és elhódítani a világbajnoki címet. Hét éve Nalcsikban és öt esztendeje Antakyában is az elődöntőben Hou Ji-fannal szemben maradt alul. 2011-ben Hou Ji-fannal szemben világbajnoki döntőt is játszott, Tiranában 5,5-2,5-re kapott ki.

Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang negyedszer játszik a világbajnokságon. Két éve Belgrádban a kontinensviadalon szenzációs játékkal lett Európa-bajnok. Az idei vb-n kicsit jobbnak érzem a sorsolását, a skót színekben játszó, a grúz női csapattal olimpiai bajnoki címet elért Ketevan Arahamija Granttal mérkőzik meg az első fordulóban. Remélt továbbjutása esetén a svédek klasszisával, Pia Cramlinggal csatázhat.

A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov éppen születésnapomon írta alá a főbírói kinevezésemet, rendkívül megtisztelő a feladat, jelentős szakmai kihívás, hogy immár negyedszer betölthetem a posztot.  A március 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján kellett már elkészítenem a sorsolást. Hétfőn az ünnepélyes megnyitón tartjuk meg a sorsolást, Humpy Koneru világossal, vagy sötéttel kezd, az első forduló beosztása a vb teljes idejére meghatározza a színsorsolást. A legjobbak számára az első kör könnyed bemelegítésnek tűnik, a középmezőnyben azonban már érdekes párharcokra is sor kerül.

Az első forduló párosítása:

1 Humpy Koneru (indiai, 2581) – Ayah Moaatez (egyiptomi, 2022)

2 Ju Wenjun (kínai, 2557) – Shrook Wafa (egyiptomi, 2058)

3 Anna Muzicsuk (ukrán, 2552) - Amina Mezioud (algériai, 2066)

4 Viktorija Cmilyte (litván, 2530) – Akter Liza Shamina (bangladesi, 2130)

5 Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2529) – Irina Berezina (ausztrál, 2182)

6 Valenyina Gunyina (orosz, 2528) – Camilla Baginskaite (amerikai, 2192)

7 Zhao Xue (kínai, 2527) – Marisa Zuriel (argentin, 2219)

8 Marija Muzicsuk (ukrán, 2526) – Yuan Yuanling (kínai, 2257)

9 Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2522) – NguyenThi Than An (vietnami, 2261)

10 Bela Hotenasvili (grúz, 2513) – Kubra Ozturk (török, 2284)

11 Pia Cramling (svéd, 2495) – Mitra Hejazipour (iráni, 2302)

12 Dronavalli Harika (indiai, 2492) – Tatev Abrahamyan (amerikai, 2322)

13 Elina Danieljan (örmény, 2488) – Yaniet Marrero Lopez (kubai, 2322)

14 Tan Zhongyi (kínai, 2487) – Gulisan Nahbajeva (kazah, 2329)

15 Anna Usenyina (ukrán, 2486) – Zhang Xiaowen (kínai, 2349)

16 Alisza Galljamova (orosz, 2484) – Carolina Lujan (argentin, 2349)

17 Tatjana Koszinceva (orosz, 2483) – Mary Ann Gomes (indiai, 2354)

18 Marie Sebag (francia, 2482) – Wang Jue (kínai, 2365)

19 Lela Zsavahasvili (grúz, 2481) – Sopiko Guramisvili (grúz, 2367)

20 Elisabeth Paehtz (német, 2479) – Meri Arabidze (grúz, 2374)

21 Irina Krush (amerikai, 2477) – Sophie Milliet (francia, 2377)

22 Hoang Thanh Trang (magyar, 2475) – Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2379)

23 Huang Qian (kínai, 2473) – Baira Kovanova (orosz, 2381)

24 Natalija Zsukova (ukrán, 2471) – Inna Gaponenko (ukrán, 2384)

25 Monika Socko (lengyel, 2463) – Deimante Daulyte (litván, 2395)

26 Salome Melia (grúz, 2459) – Irine Kharisma Sukandar (indonéz, 2415)

27 Olga Girja (orosz, 2459) – Ekarina Atalik (török, 2419)

28 Shen Yang (kínai, 2459) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2436)

29 Nino Hurcidze (grúz, 2457) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2438)

30 Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2456) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2443)

31 Natalija Pogonyina (orosz, 2456) - Guo Qi (kínai, 2443)

32 Lei Tingije (kínai, 2444) - Deysi Cori T.(perui, 2444)

A küzdelmek március 17-én kezdődnek, először két-kétjátszmás páros mérkőzésekre kerül sor, 1-1 esetén rájátszás dönt. A sakkozónők ebben az esetben két 25-25 perces rapid partit vívnak 10-10 másodperc bónusszal, ha ez sem dönt akkor két villámparti következik, 5-5 perc és 10-10 másodperc lépésenként. 3-3-nál a „hirtelen halál” játszmára kerül sor, sötétnek remifórja van, igaz 5 perce világos 6 percével szemben. Április 1-én szabadnap lesz,  április 2. és 5. között rendezik meg a négyjátszmás döntőt, szükség szerint április 6-án a rapid rájátszást, a tervek szerint április 7-én ünnepelhetik az új(régi) világbajnoknőt. A világbajnokság teljes díjalapja 450 ezer dollár, de 20 százalékot a FIDE kasszájába kell befizetni, így a világbajnoknő 48 ezer dollárt kap.

A női világbajnokságok története

A női sakkozás történelmében kiemelkedő szerepet játszott az első világbajnoknő, Vera Menchik (1906-1944). Moszkvában született, nemzetiségét tekintve cseh származású, 1921-től élt Nagy-Britanniában, két évvel később lett a hastingsi sakk-klub tagja, rendszeresen látogatta Maróczy Géza előadásait, s tanítványának vallotta magát. 1927-ben hatalmas fölénnyel nyerte meg a női sakkvilágbajnoki címért kiírt versenyt, a 11 partiból 10,5 pontot gyűjtött, és sorozatban védte meg címét. Hamburg 1930 (6,5/8), Prága 1931 (8/8), Volkstone 1933 (14/14), Varsó 1935 (9/9), Stockholm 1937 (14/14), Buenos Aires 1939 (18/19). A világbajnokságokon Vera Menchik összesen 78 partit nyert meg, négyszer remizett, és mindössze egyetlen játszmát vesztette el. Graffal Semmeringben (1937) világbajnoki párosmérkőzést játszott, 11,5 – 4,5-re győzött (+ 9, - 2, = 5). Kifinomult pozíciós játékstílusa remek végjáték technikával és kombinációs éleslátással párosult. Sikeresen játszott  férfi tornákon is, rendszeresen szerepelt a hastingsi versenyeken. Londonban 1944. június 27-én bombatámadás áldozata lett. 1957-től a női sakkolimpiát a Vera Menchik vándordíjért játsszák.

Ljudmilla Rugyenko (1904-1986) az első szovjet világelső 1926 óta vett részt versenyeken. Romanovszkij és Lövenfisch voltak a mesterei. A világbajnoki címet az 1949/50-ben megrendezett viadalon szerezte meg. A címét 1953-ban Elizaveta Bikovával szemben vesztette el. 1952-ben szovjet bajnokságot nyert, a kombinációs stílus képviselője volt, 1950-ben világbajnoki címéért férfi nemzetközi mesteri címmel jutalmazták..

A női sakkozás harmadik világbajnoka, Elizaveta Bikova (1913-1989) háromszor nyert szovjet bajnokságot (1947, 1948, 1950). A világbajnok-jelöltek tornáján 1952-ben győzött, egy évvel később Ljudmilla Rugyenkot 8-6-ra győzte le a világbajnoki döntőben. Három évvel később hármas versenyt rendeztek a címért, második lett, Olga Rubcova elhódította tőle a világelsőséget. Világbajnoki döntőben, 1958-ban 8,5-5,5-ös győzelemmel visszaszerezte a címet. Két év múlva Kira Zvorikinával szemben megvédte, 8,5-4,5-re nyert. Bikova a pozíciós stílus nagyszerű képviselőjeként  nehéz állásokban is hihetetlen hidegvérrel védekezett.

Olga Rubcova (1909-1994) Igazi sakkcsaládból származik, édesapja is neves játékos volt. 1927 és 1967 között húsz alkalommal játszott a szovjet bajnokságon, 1931-ben, 1937-ben és 1949-ben bajnoki címet szerzett. Az 1965-ös bajnokságon együtt játszott lányával, aki szintén nagymester lett. Az 1949/50-es világbajnok-jelölti versenyen második volt, 1952-ben, 1955-ben és 1959-ben a harmadik  helyen végzett. 1956-ban Elizaveta Bikovával és Ljudmilla Rudenkoval világbajnoki hármas versenyt játszott, és világbajnok lett. Két év múlva Bikovával szemben 5,5-8,5-re vesztett. Az első női sakkolimpián, 1957-ben, Emmenben az olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet csapat éltáblása volt.

Grúz sikerek

A női sakkozás ötödik világbajnoka, Nona Gaprindasvili 1941-ben Zugdibiben (Grúzia) született. Tizenkét éves kora óta vesz részt versenyeken, 15 évesen Grúzia bajnoknője lett. 1961-ben megnyerte Vrnjacka Banján a világbajnok-jelöltek tornáját és a világbajnoknő, Elizaveta Bikova kihívója lett. Moszkvában 1962 őszén játszották le a döntőt, Gaprindasvili már a 11. játszma után győztesként állhatott fel a sakkasztaltól, 9-2-re nyert. Világbajnoki címét háromszor védte meg Alla Kusnyirral szemben, 1965-ben és 1969-ben 8,5-4,5-ös, 1972-ben 8,5-7,5-ös győzelemmel. 1975-ben Nana Alekszandrija volt a kihívója, Nona 8,5-3,5-tel verte vissza földije  „támadását”. Világbajnoki címét Maja Csiburdanidze ellen 1978-ban ellen vesztette el, 8,5-6,5-re kapott ki. Később is játszott világbajnok-jelölti párosmeccseket, de a kihívó jogát már nem tudta megszerezni.  Ötszörös szovjet bajnoknő (1964, 1973/74, 1981, 1983, 1985), kétszer nyert Európa Kupát (1969, 1972). Tízszer volt tagja  sakkolimpián győztes  szovjet válogatottnak 1963 és 1986 között, 1992-ben a grúz csapattal lett olimpiai bajnok. Elsőként kapta meg 1976-ban a női nagymesteri címet, két évvel később férfi nagymesteri címet szerzett.

Maja Csiburdanidze a grúziai Kutaiszi leghíresebb szülöttje (1961). 1976-ban Tbilisziben zónaközi döntőt játszhatott, a holtversenyes második hely világbajnok-jelölti címet jelentett számára. 1977-ben szovjet bajnoki címet szerzett, világbajnok-jelölti párosmérkőzésen Nana Alekszandriját 5,5-4,5-re győzte le, a szovjet Jelena Ahmilovszkaja  ellen 6,5-5,5-re nyert. A világbajnok-jelölti döntőben Alla Kusnyirral küzdött meg, 7,5-6,5-ös győzelme kihívói jogot jelentett. Az 1978-as döntőben Nona Gaprindasvili 16 éves uralkodásának vetett véget, 8,5-6,5-ös győzelemmel minden idők legfiatalabb világbajnoknőjeként  ünnepelték. Három évvel később világelsőségét Nana Alekszandrijával szemben 8-8-as eredménnyel védte meg, Irina Levityina ellen 1984-ben 8,5-5,5-tel, majd Ahmilovszkaja  kísérletét Maja 8,5-5,5-tel verte vissza. 1988-ban Nana Joszeliani lett a kihívója, Maja nehéz meccsen nyert 8,5-7,5-re.

A kínai Hszie Csün 1991-ben fosztotta meg Csiburdanidzét világbajnoki címétől, 8,5-6,5-ös győzelemmel hódította el a koronát. Csiburdanidze az elvesztett világelsőséget többé nem tudta visszaszerezni, sokáig a sakknak is hátat fordított, de visszatérése után ismét régi fényében tündökölt. Csiburdanidze 1978-1986 között ötször volt éltáblása olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet női csapatnak, 1992-1996 között háromszor a grúz válogatottat vezette győzelemre, 2008-ban a drezdai  sakkolimpián éltáblásként remekelt, a grúzok visszahódították az olimpiai bajnoki címet. Gyorsan és pontosan számolta a változatokat, hidegvérrel védte a nehéz állásokat, kitűnő technikával érvényesítette előnyét – ez jellemezte Csiburdanidze játékát, aki 1977-ben kapta meg a női nagymesteri címet és 1984-ben a férfiak között is nagymester lett.

Hszie Csün a kínai sakkozás első világbajnoknője

A kínai sakkozás első világbajnoka Hszie Csün 1970-ben született, 1988-ban, Szalonikiben mutatkozott be a kínai női válogatottban. Manilában mérkőzött meg Maja Csiburdanidzével, 8,5-6,5-ös győzelemmel nyerte el a címet, 29 éves grúz uralmat szakított meg, a hetedik női világbajnok lett. 1993-ban a grúz Nana Joszelianival Monte Carlóban csatázott, hatalmas fölénnyel, 8,5-2,5-ös nyeréssel védte meg világbajnoki trónusát.

A spanyolországi Jaénban 1996-ban Polgár Zsuzsával játszotta a következő döntőt, s bár győzelemmel kezdte a párharcot gyorsan kiderült, hogy Zsuzsa jobban készült a mérkőzésre, nagymesternőnk esélyeshez méltóan könnyen nyert 8,5-4,5-re. Hszie Csün az 1997-es világbajnok-jelöltek versenyén az orosz Alisza Galljamova mögött másodikként végzett, a világbajnok-jelölti döntőre végül nem került sor, a FIDE a kínai sakkozónőt jelölte ki Polgár Zsuzsa ellenfeleként. Gyermekének születése miatt Zsuzsa a tervezett világbajnoki döntő elhalasztását kérte a Nemzetközi Sakkszövetségtől, a tárgyalások azonban nem vezettek sikerre, s végül Polgár Zsuzsát megfosztották címétől, Hszie Csün és Galljamova küzdött meg a világelsőségért. Hszie Csün 8,5-6,5-re győzött, és ismét világbajnok lett.

Újdelhiben, 2000-ben már a női vb-t is kieséses  rendszerben játszották le. Hszie Csün az orosz Matvejeva és Zajac, az ukrán Zsukova, majd az orosz Kovalevszkaja elleni nyeréssel jutott be a döntőbe, ahol honfitársa, Qin Kanyinggal szemben 2,5-1,5-ös győzelemmel védte meg címét. Hszie Csün nem játszott Moszkvában a következő vb-n, s három év múlva Elisztában sem szállt harcba a címért. Orvosi egyetemet végzett, alig játszik versenyen. Hszie Csün háromszor volt tagja olimpiai bajnoki címet szerzett kínai válogatottnak (1998, 2000 és 2004).

Polgár Zsuzsa a magyar sakkozás első világbajnoka

A női sakkozás nyolcadik, a magyar sakkozás első világbajnoka Polgár Zsuzsa. A legidősebb Polgár lány 1969. április 19-én született Budapesten. Várnában 1980-ban női nagymesterversenyen holtversenyben első, 15 évesen férfi nemzetközi mesteri címet kapott. 1986-ban a magyar férfi bajnokságon veretlenül holtversenyben  második. Először 1988-ban szerepelt a női válogatottban, és Szalonikiben két húgával és Mádl Ildikóval csapatot alkotva, éltáblásként olimpiai aranyéremhez vezette együttesünket. Ezzel megszakadt a hosszó szovjet sikerszéria. 1990-ben a válogatott ugyanebben az összeállításban megismételte a sikert, Zsuzsa az éltáblán 14 játszmából gyűjtött 11,5 pontjával oroszlánrészt vállalt az újabb aranyérem megszerzéséből, amit ezúttal a Bucholz-számítás biztosított. Ismét veretlen maradt, a megbízhatóság mintaképe volt, igazi vezéregyéniség.

                          

1991-ben Zsuzsának odaítélték a férfi nagymesteri címet. Az 1992-es esztendő végre meghozta az oly hosszú ideje várt döntést, Polgár Zsuzsa elindult a női világbajnoki címért vívott csatában. A grúz nagymesternők javasolták, hogy előcsatározások nélkül játszhasson a világbajnok-jelöltek tornáján, és ezt nagy fölénnyel megnyerte. A világbajnok-jelölti döntőben a grúz Nana Joszelianival szemben a rulett-asztalnál alulmaradt, a szerencse a grúz sakkozónőnek kedvezett. Kétszer is megnyertnek hitt meccset vesztett el.

Egy év múlva Polgár Zsuzsa Tilburgban javított, és a döntőben ezúttal Maja Csiburdanidze ellen Szentpéterváron döntő fölénnyel nyert, 5,5-1,5-ös kiütéses győzelmet aratott, s ezzel a kínai  Hszie Csün kihívója lett. A világbajnok döntőt a spanyolországi Jaénban játszották 1996 februárjában. Polgár Zsuzsa az első partit még elvesztette, de aztán egyre inkább csak az történt a sakktáblán, amit ő akart. Jól érvényesítette sikeresebb felkészülését, jóval szélesebb megnyitási repertoárját. Ha kellett taktikai útra terelte a játszmákat, ha kellett csendesítette a küzdelmet, 8,5-4,5 arányú sikere önmagáért beszél. Zsuzsa 1994 novemberében férjhez ment, s ettől kezdve New Yorkban él. Gyermekének születése miatt elhalasztották világbajnoki döntőjét, amelyet Hszie Csünnel kellett volna megvívnia. A FIDE vezérkarával konfliktusba került, s végül megfosztották címétől. Polgár Zsuzsa New Yorkban saját sakkiskolát nyitott, s egyre nagyobb figyelmet fordított a női sakkozás fejlesztésére. Ennek eredményeként több mint nyolcéves szünet után ismét tétversenyen sakkasztalhoz ült, a calviai sakkolimpián az amerikai válogatottat éltáblásként az ezüstéremhez segítette, 14 játszmából 10,5 pontot szerzett. Az amerikai sakkéletben fontos szerepet játszik.

Zsu Csen, Antoaneta Sztefanova és Xu Yuhua szerzett világbajnoki címet

A kínai sakkozás második világbajnoka, Zsu Csen 1976-ban született, 18 évesen ifjúsági világbajnok, s Moszkvában bemutatkozhatott az olimpiai válogatottban is. 1996-ban a 13 partiból 12 pontot gyűjtve szerzett újabb ifjúsági világbajnoki címet. Újdelhiben, 2000-ben óriási meglepetésre már az első körben kikapott az amerikai Irina Krushtól. Egy évvel később Moszkvában csak hatodiknak volt rangsorolva, de a női sakkvilágbajnoki cím védőjének, Hszie Csün távollétében a 25 éves Zsu Csen győzött. Az argentin Maggiolo és moldáviai Petrenko ellen 1,5-0,5-tel „melegített be”. a szerb-montenegrói Marics, a grúz Hurcidze és Csiburdanidze ellen is csak a hosszabbításban győzött, a döntőben Alekszandra Kosztenjukkal szemben is „pótvizsgára” kényszerült, de a nehéz pillanatokban megőrizte hidegvérét.

A döntőben egyetlen döntetlen sem született, tie-break, négy rapid játszma döntötte el a cím sorsát. Zsu Csen világossal nyert, Kosztenjuk világossal egyenlített. A kínai nagymesternő ismét a világos bábukat vezetve szerzett vezetést, majd sötéttel megszerezte a női világbajnoki címet jelentő újabb győzelmet. Zsu Csen háromszoros olimpiai bajnok, a kínai női válogatott az 1998-as elisztai sakkolimpián szakította meg a grúz női csapat sikersorozatát, a legjobb egyéni eredményt Zsu Csen érte el.  A kínai nagymesternő 2000-ben Isztambulban is remekelt, majd Bledben is tagja volt az aranyérmes válogatottnak. „Átigazolt” katari színekbe, férjhez ment Mohamad Al-Modiahkihoz.

2004-ben Elisztában, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában rendezték meg a világbajnokságot, és új világelsőt köszönthettek. A hetedik helyre rangsorolt 25 éves bolgár Antoaneta Sztefanova könnyedén vette az első akadályt, majd három igen nehéz meccsen jutott túl, korántsem meggyőző játékkal, de jól bírta a sorsdöntő játszmák feszültségét. Az elődöntőben a női sakkozás 13 évig uralkodó királynőjét, Maja Csiburdanidzét 1,5-0,5-re győzte le. A döntőben csak három partira volt szüksége, hogy megszerezze a végső győzelmet, az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja ellen 2,5-0,5-re nyert. 2003-ban Európa-bajnoki címet is szerzett.

2006-ban Jekatyerinburg volt a világbajnokság házigazdája, harmadszor ünnepelhettek kínai világelsőt. A női sakkozás új világbajnoknője, Xu Yuhua 1976-ban született. Háromszor volt tagja sakkolimpiát nyert kínai válogatottnak (2000, 2002, 2004). Kétszeres Világkupa-győztes, 2000-ben és 2002-ben nyert. Negyedszer indult harcba  a világbajnoki címért, 2502-es Élő-pontjával a hatodik kiemelt volt, ötödik a rangsorban. A vietnami Hoang Xuan,  az ukrán Anna Usenyina, az orosz Tatjana Koszinceva ellen  is 1,5-0,5-re nyert. A negyeddöntőben a két évvel ezelőtti világbajnoki döntős Jekatyerina Kovalevszkajával két döntetlennel kezdett, majd a rapid rájátszásban diadalmaskodott, 2,5-1,5-ös nyerés jelentette számára az elődöntőt.

Itt ismét orosz ellenfél várt rá, Szvetlana Matvejevával szemben 1,5-0,5-ös nyeréssel jutott a döntőbe. A világbajnoki címet a vártnál jóval könnyebben szerezte meg, lélektani hadviselésben múlta felül az orosz Alisza Galljamovát, aki hazai pályán jóval nagyobb feszültség alatt játszott, 2,5-0,5-re győzött.

A grúz-orosz háborús konfliktus árnyékában Alekszandra Kosztenjuk győzött

Hét éve az oroszországi Kabardino-Balkarija Köztársaság fővárosa, Nalcsik nyerte el a világbajnokság rendezésének jogát. A grúz-orosz háborús konfliktus miatt nem játszott hat grúz jogosult résztvevő, visszalépett a francia Marie Sebag, lemondta részvételét az amerikai Irina Krush, családi okokra hivatkozva az orosz  Jekatyerina Korbut is.

A világbajnokság egyetlen magyar résztvevője, Hoang Thanh Trang a kubai Arribas, majd a lengyel Socko legyőzése után a nyolcaddöntőben 1,5-0,5-re kikapott a világranglistán második indiai Humpy Konerutól. A negyedik fordulóban eldőlt, hogy új világbajnoknője lesz a sakkozásnak, a 2004-es elisztai győztes, a bolgár Antoaneta Sztefanova előtt a svéd Pia Cramling állította pirosra a szemafort. Az elődöntőben Alekszandra Kosztenjuk remekelt, Cramling ellen győzött, míg a másik ágon fordulatokban gazdag nagy csatában a kínai Hou Ji-fan 4-2-re nyert Koneruval szemben. Megnyerte az első partit, jobb állásból fatális elnézéssel elvesztette a második partit. A vereség azonban nem törte le, megnyerte az első rapidpartit, de újra hibázott, Koneru másodszor is egyenlített. A két villámjátszmában azonban a 14 éves Hou diadalmaskodott, bejutott a döntőbe.

A négyjátszmás döntő első partiját Kosztenjuk sötéttel megnyerte, majd nagy esélyt szalasztott el a második játszmában. Hou Ji-fan védekezésben jeleskedett. A harmadik összecsapás végén is inkább a kínai tinédzser örülhetett, ismét remekelt a bástyavégjátékban, feladványszerű mentséget talált. Alekszandrának még fél pontra volt szüksége a világbajnoki cím elhódításához. Világossal sem törekedett óvatosságra, remek, hibáktól sem mentes játszmájuk végül örökös sakkal ért véget, „megkegyelmezett” nemes ellenfelének.

Hou Ji-fan sakktörténelmet írt

2010-ben a törökországi Antakyában rendezték meg a 64 résztvevős kieséses rendszerű világbajnokságot, és a vb egyik nagy esélyese a 16 esztendős Hou Ji-fan győzött. A döntőig nagyon biztosan menetelt. A mezőny legmagasabb Élő-pontszámú résztvevőjére, az indiai Humpy Konerura az elődöntőben mért vereséget. Honfitársnője, Ruan Lufei elleni finálé toronymagas esélyese volt, de magának tette izgalmassá a meccset. Elpuskázta remek lehetőségeit az első partiban, hiába szerzett vezetést a második játszma megnyerésével, megremegett a keze. Üggyel-bajjal remizett a harmadik játszmában, majd a negyedikben sokat hibázva vesztett.

A rájátszásban azonban nem adott esélyt honfitársnőjének. Nagyobb arányú is lehetett volna győzelme, a végeredmény, az 5-3 azt jelentette, hogy 16 évesen minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.

Négy éve Hou Ji-fan az albán fővárosban, Tiranában megrendezett világbajnoki döntőben magabiztos játékkal védte meg címét kihívójával, a 24 éves indiai Humpy Koneruval szemben. A tízjátszmásra tervezett döntő nyolcadik játszmájában elért döntetlennel már eldőlt a párharc. A világbajnoknő a harmadik és a hatodik partiban is sötéttel nyert, a hetedik játszmában világossal aratott győzelme eldöntötte a párharc sorsát. A kritikus pillanatokban a kínai nagymesternő a tőle megszokott hidegvérrel játszott, esélyeit tökéletesen kihasználta. Győzelméért a 200 ezer eurós díjalapból 120 ezret kapott.

Hanti-Manszijszkban a meglepetések világbajnokságán Anna Usenyina győzött

2012-ben Hanti-Manszijszkban a 27 esztendős ukrán Anna Usenyina nagyszerű győzelmével ért véget a 64 résztvevős, kieséses rendszerű világbajnokság. Az óriási meglepetések, váratlan fordulatok, szép kombinációk, tanulságos végjátékok versenyének döntőjében Anna Usenyina és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova párharcát rapid rájátszás döntötte el. Az első játszma döntetlennel ért véget, a másodikban Usenyina világossal nyert, összesítésben 3,5-2,5-re győzött. A válogatottal 2006-ban olimpiai bajnoki címet szerzett Anna sikere teljesen megérdemelt volt, nehéz ágon jutott a döntőbe. A 32 között a szlovén Anna Muzicsuk ellen nyert a rájátszásban, majd két orosz olimpiai bajnoknő, Natalija Pogonyina és Nagyezsda Koszinceva sem állhatta útját. Az elődöntőben a kínai Ju Wenjunnal szemben is jobban bírta a rájátszás izgalmait, A világbajnokságon játszott húsz partijából mindössze egyet vesztett, a döntő negyedik játszmájában kapott ki Sztefanovától, de a vereségen túltette magát, és a rájátszásban nyerni tudott az idei rapid világbajnokság győztese ellen. A címvédő Hou Ji-fan óriási meglepetésre már a második fordulóban búcsúzni kényszerült címétől, rájátszásban a lengyel Monika Socko győzte le.

Két éve hazai pályán, Taizhou-ban a 19 éves kínai Hou Ji-fan a 10 játszmásra tervezett világbajnoki döntő hetedik partijában világossal 40 lépésben nyert a címvédő ukrán Anna Usenyina ellen, 5,5 – 2,5-ös győzelmével kilenc és fél hónap után ismét a női sakkozás világbajnoknője lett. Megérdemelt Hou Ji-fan fölényes sikere, megbirkózott az esélyesség terhével, jobban készült ellenfelénél, jól gazdálkodott gondolkodási idejével, szekundánsi csapata is eredményesebb volt.

A világbajnoki kihívó, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan fölényes győzelemmel hódította vissza a világbajnoki címet. Anna Usenyina elleni döntő hetedik partijában három sötéttel elért győzelem után világossal is nyerni tudott. Hárompontos vezetésének birtokában csak azt találgattuk, hogy a 19 esztendős klasszisnak egy vagy két partira lesz-e még szüksége végső sikeréhez. Hou Ji-fan válogathatott a jó tervek, folytatások között, a fokozott feszültségben a biztos megoldásokat kereste. Anna Usenyina ebben a játszmában is időzavarba került, és a kapkodásban könnyen megadta magát, Végzetes vezérlépése után világos támadása nagy erővel, bontakozott ki, a címvédő nem találhatott védelme

A világbajnoki döntő végeredménye:

Anna Usenyina (ukrán, 2500) – Hou Ji-fan (kínai, 2609) 1,5 – 5,5 (0 – 1, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0)

A női sakkozás világbajnokai:

Vera Menchik (1927 – 1944)

Ljudmilla Rugyenko (1950-1953)

Elizaveta Bikova (1953- 1956, 1958-1962)

Olga Rubcova (1956 – 1958)

Nona Gaprindasvili (1962 – 1978)

Maja Csiburdanidze (1978 – 1991)

Hszie Csün (1991 – 1996)

Polgár Zsuzsa (1996 – 1999)

Hszie Csün (1999 – 2001)

Zsu Csen (2001 – 2004)

Antoaneta Sztefanova (2004 – 2006)

Xu Yuhua (2006 - 2008)

Alekszandra Kosztenjuk (2008 – 2010)

Hou Ji-fan (2010 – 2012)

Anna Usenyina (2012 –2013)

Hou Ji-fan (2013-2015)

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Marija Muzicsuk az utolsó fordulóban legyőzte a világbajnoki kihívó Alekszandra Gorjacskinát
2019. 06. 17.

A világbajnoki kihívó Gorjacskina remizett, Anna Muzicsuk győzelemmel megőrizte másodikhelyét
2019. 06. 16.

A "hirtelen halál" játszmában Caruana legyőzte Carlsent, a világbajnok 3 pontos előnnyel lett első
2019. 06. 15.

A 20 éves orosz Alekszandra Gorjacskina a világbajnok-jelölti döntő győztese, Ju Wenjun kihívója
2019. 06. 14.

Magnus Carlsen hazai pályán is diadalmaskodott, sorozatban hatodik versenyét nyerte meg
2019. 06. 14.

Gorjacskina három fordulóval a befejezés előtt változatlanul két és félpontos előnnyel vezet
2019. 06. 13.

Carlsen két döntetlennel is két pontra növelte előnyét
2019. 06. 12.

Lahno nem tudott visszavágni, Gorjacskina a döntetlennel megőrizte két és félpontos előnyét
2019. 06. 12.

Ding Liren bástyát, So egylépéses mattot nézett el, Carlsen megőrizte másfél pontos előnyét
2019. 06. 11.

Alekszandra Gorjacskina hatodik győzelmével két és fél pontra növelte előnyét
2019. 06. 10.

Carlsen sötéttel remizett a "hirtelen halál" partiban Vachier-Lagrave ellen, megőrizte másfél pontos előnyét
2019. 06. 10.

Gorjacskina az exvilágbajnoknő Kosztenjuk legyőzésével két pontra növelte előnyét
2019. 06. 09.

Mamedgyarov királyával aknamezőre lépett, Carlsen megőrizte egyponto előnyét
2019. 06. 09.

A világbajnok-jelölti döntő félidejében az orosz Alekszandra Gorjacskina másfél pontos előnnyel vezet
2019. 06. 08.

Carlsen átvette a vezetést, egy pont az előnye Ding Liren, Aronjan és So előtt
2019. 06. 07.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog