Kijevben az orosz Szergej Karjakin győzelmével fejeződött be a Sberbank meghívásos rapidversenye. A 10 fős mezőnyben Lékó Péter a harmadik helyet szerezte meg. A körmérkőzéses versenyen a nagymestereknek játszmánként 25-25 perc gondolkodási idejük volt és lépésenként még 10-10 másodperc.
A 2004-es calviai sakkolimpián ukrán színekben olimpiai bajnok, majd 2010-ben és tavaly is az orosz válogatottal ezüstérmes Szergej Karjakin győzelmével ért véget a június 5. és 7. között Kijevben megrendezett meghívásos rapidtorna. A körmérkőzéses viadalon naponta három fordulóra került sor, a klasszikus rapid időkontroll szerint játszottak, partinként 25-25 perc és lépésenként 10-10 másodperccel.
Lékó Péter három remivel kezdte a viaskodást, a második játéknapon kettős győzelemmel már hármas holtversenyben a második helyen várta a befejező partikat. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov félpontos előnnyel vezetett, Karjakin, Lékó és Zsigalko előtt, annak ellenére, hogy a negyedik fordulóban fatális elnézéssel 22 lépésben kikapott Karjakintól.
Hetedik partijában sötéttel gond nélkül remizett Topalovval, de a nyolcadikban fölényes állásban hibázott, a sereghajtó német Arkadij Naiditsch a maga javára fordította az összecsapást.
Lékó Péter eredményei:
Lékó Péter – Szergej Zsigalko döntetlen (Angol megnyitás, 73)
Szergej Karjakin – Lékó Péter döntetlen (Spanyol megnyitás, 57)
Lékó Péter – Anatolij Karpov döntetlen (Skandináv védelem, 31)
Anton Korobov – Lékó Péter döntetlen (Trompowski támadás, 50)
Lékó Péter – Jevgenyij Tomasewski 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 67)
Lékó Péter – Pavel Eljanov 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 42)
Veszelin Topalov – Lékó Péter döntetlen (Vezérindiai védelem, 24)
Lékó Péter – Arkadij Naiditsch 0 – 1 (Szicíliai védelem, 48)
Alekszandr Arescsenko – Lékó Péter döntetlen (Spanyol megnyitás, 92)
Sberbank rapidverseny, Kijev |
|||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
||||||||
1. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2782 |
* |
1 |
½ |
1 |
0 |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
6½ |
2871 |
|
2. |
Veszelin Topalov |
g |
BUL |
2784 |
0 |
* |
½ |
1 |
0 |
1 |
1 |
1 |
½ |
1 |
6 |
2830 |
|
3. |
Lékó Péter |
g |
HUN |
2737 |
½ |
½ |
* |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
½ |
0 |
5 |
2753 |
|
4. |
Szergej Zsigalko |
g |
BLR |
2661 |
0 |
0 |
½ |
* |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
5 |
2762 |
|
5. |
Pavel Eljanov |
g |
UKR |
2707 |
1 |
1 |
0 |
0 |
* |
½ |
½ |
½ |
0 |
1 |
4½ |
2713 |
|
6. |
Jevgenyij Tomasevszki |
g |
RUS |
2709 |
½ |
0 |
0 |
½ |
½ |
* |
1 |
½ |
½ |
1 |
4½ |
2713 |
|
7. |
Anton Korobov |
g |
UKR |
2715 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
0 |
* |
1 |
1 |
1 |
4½ |
2713 |
|
8. |
Alekszander Arescsenko |
g |
UKR |
2708 |
½ |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
* |
1 |
1 |
4 |
2670 |
|
9. |
Anatolij Karpov |
g |
RUS |
2619 |
0 |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
0 |
0 |
* |
0 |
3 |
2598 |
|
10. |
Arkadij Naiditsch |
g |
GER |
2710 |
0 |
0 |
1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 |
* |
2 |
2493 |
Karjakin,S (2782) - Topalov,V (2784)
Francia védelem [C11]
1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 a6 8.Vd2 b5 9.dxc5 Fxc5 10.Fd3 d4
Szergej Karjakin ellen Magnus Carlsen is a 10...Vb6 11.Ff2 b4 12.Ha4 Fxf2+ 13.Vxf2 Vxf2+ 14.Kxf2 változatban küzdött meg.
11.Hxd4 Hxd4 12.He4 Vh4+ 13.Ff2
13...Vg4??
Fatális hibát követett el a bolgár exvilágbajnok.
14.Fxd4 Fxd4 15.Hd6+ Ke7 16.Fe4 Fxb2 17.Bb1 Fa3 18.Fxa8 Fc5 19.Ff3 Vg6 20.He4 Bd8 21.Bd1 Fb6 22.Vb4+ és sötét feladta
A FIDE elnöke, KIrszan Iljumzsinov bejelentette, hogy július 3. és 17. között Pekingben rendezik meg a Grand Prix-sorozat ötödik versenyét, ahol Lékó Péter is játszik. Eredetileg Berlin lett volna a torna házigazdája, ez már a harmadik változás az eredeti programhoz képest. Első számú nagymesterünk július 26. és augusztus 4. között a hagyományos dortmundi Sparkassen Chess Meeting szuperversenyen szerepel.
Verőci Zsuzsa
(Fotó: www.sport.obozrevatel.com)