Stavangerben a sorsolási számokat meghatározó villámversennyel ma megkezdődött az Altibox Norway Chess 2018 szuperverseny. Az esztendő legerősebb tornáján a világranglista első tizenhárom helyezettjéből tízen játszanak, a rajtlistát a háromszoros norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti kihívója, az amerikai Fabiano Caruana előtt. A viadal szuperrangadóval kezdődik, Carlsen és Caruana összecsapásával, novemberi londoni világbajnoki döntőjük előtt utoljára csatáznak egymással. A villámversenyen az amerikai Wesley So győzött, fél ponttal előzte meg honfitársát, Hikaru Nakamurát és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot, Carlsen csak negyedikként végzett, Caruanát legyőzte. Hétfőn az első fordulóban Anand-Aronjan, Nakamura-Ding Liren, So-Karjakin és Mamedgyarov-Vachier-Lagrave játszmákra kerül még sor, a viadal honlapja a http://norwaychess.no.
A norvég városban sorozatban hatodszor rendezik meg a tornát. Az Altibox Norway Chess 2018 viadal a sakkozás elitjének csúcstalálkozója, igazi presztízscsatákat várunk. A 2791 Élő-pontátlagú verseny rajtlistáját a regnáló háromszoros világbajnok Magnus Carlsen vezeti. A 2013-ban útjára indult sorozat első versenyének szervezésében az akkor még csak világbajnokjelölt Carlsen is nagy szerepet játszott. A stavangeri szuperversenyre a meghívás rangot, elismerést jelent. A szervezők hathatós szponzorok támogatásával fantasztikus munkát végeztek, hiszen a világranglista első tizenhárom helyezettjéből tízen játszanak, a meghívás pillanatában a címvédő örmény Levon Aronjan és az ötszörös világbajnok indiai Viswanathan Anand is a top tíz tagja volt. Carlsen bámulatos sikerekben gazdag pályafutása, világbajnoki címe tette az északi sportok hazájában a sakkot oly népszerűvé, a média óriási teret szentel versenyeinek követésére.
A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Magnus Carlsen (norvég) 2843
Fabiano Caruana (amerikai) 2822
Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni) 2808
Ding Liren (kínai) 2791
Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2789
Szergej Karjakin (orosz) 2782
Wesley So (amerikai) 2778
Hikaru Nakamura (amerikai) 2769
Levon Aronjan (örmény) 2764
Viswanathan Anand (India) 2760
A parádés mezőnyű viadalon Magnus Carlsen és Fabiano Caruana összecsapása igazi show-t ígér, a GRENKE Chess viadalt Baden-Badenben az amerikai nagymester a világelső előtt nyerte meg. Carlsen a Gasimov emlékversenyen győzött, Caruana az amerikai bajnokságon csak második lett. A Bundesliga bajnoki címét eldöntő rájátszáson a tizenkettedik bajnoki elsőségét ünnepelt OSG Baden-Baden együttesében az éltáblán kikapott a holland Anish Giritől. A címvédőként játszó Levon Aronjan valamennyi tornán játszott, Viswanathan Anand, Caruana, a francia Maxime Vachier-Lagrave és Nakamura negyedszer fogadta el a meghívást. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és a kínai Ding Liren először a „stavangeri ringben”. Az amerikai nagy hármas, Caruana, Wesley So és Nakamura ismét együtt szerepel. Az Altibox szuperverseny díjalapja 249 ezer euró, a győztes 70 ezret kap, a második helyezett csak negyven ezret. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszással eldöntenék.
Az első fordulót hétfőn 16 óra 30 perctől játsszák, az utolsót június 7-én, május 31-én és június 4-én pihenőnap lesz. Az első 40 lépésre 100-100, a következő 20 lépésre 50-50 perc a gondolkodási idő. A játszma befejezésig még 15-15 perc áll majd rendelkezésükre és lépésenként 30-30 másodperc. Érvényes az ún. szófiai szabály, a döntetlen ajánlás tiltása Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás döntené el.
Magnus Carlsen világbajnoki címe megszerzése óta a huszonharmadik szuperversenyen mérkőzik meg riválisaival, tízszer nem sikerült megszereznie az első helyet. Stavangerben négyszer(!) előzték meg, Szergej Karjakin kétszer, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov három esztendeje keserítette el a norvég sakkozót, tavaly Levon Aronjan ért elsőként a célba. St. Louisban 2014-ben Fabiano Caruana győzött, tavaly Wijk aan Zee-ben Wesley So, Baden-Badenben Aronjan, St. Louisban Maxime Vachier-Lagrave, Londonban Caruana diadalmaskodott, aki immár kihívóként idén Baden-Badenben is megelőzte a norvég világelsőt.
Az Altibox Norway Chess 2018 szuperverseny ma a villámversennyel kezdődött meg, a végeredmény függvényében alakultak ki a sorsolási számok. A Clarion Hotel Energy látta vendégül a sakkozás elitjét, élükön a regnáló világbajnokkal, Magnus Carlsennel. A világelső két döntetlennel rajtolt, a harmadik körben a későbbi győztes Wesley So ellen nyert. Három remivel folytatta, majd kihívóját, Fabiano Caruanát kényszerítette megadásra. A nyolcadik fordulóban hihetetlen bakival vesztett a nagyon gyengén snellező Levon Aronjannal szemben, s ezzel minden esélyét elvesztette az első helyre, Hikaru Nakamurával sem bírt, meglepetésre csak negyedikként zárt. Meglepetés Wesley So sikere, Hikaru Nakamura megőrizte veretlenségét, a torna doyenje, Vishy Anand jól bírta a fiatalokkal a csatározást.
Játszmánkénti 3-3 perces és lépésenkénti 2-2 másodperc gondolkodási idővel dúltak a csaták. a kapkodás közepette a sakkvilág legjobbjai sem tévedhetetlenek, kimaradt nyerések, hibák és elnézések is tarkították a küzdelmeket. Az első öt helyezett kedvezményezett, a szuperversenyen ötször világossal játszhatnak.
A villámverseny végeredménye:
H. |
Név |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
P |
1 |
Wesley So (2824) |
x |
6 |
|||||||||
2 |
Hikaru Nakamura (2869) |
x |
5½ |
|||||||||
3 |
Viswanathan Anand (2784) |
x |
5½ |
|||||||||
4 |
Magnus Carlsen (2965) |
x |
5 |
|||||||||
5 |
Sahriyar Mamedgyarov (2730) |
x |
4½ |
|||||||||
6 |
Maxime Vachier-Lagrave (2839) |
x |
4½ |
|||||||||
7 |
Fabiano Caruana (2814) |
x |
4½ |
|||||||||
8 |
Szergej Karjakin (2838) |
x |
3½ |
|||||||||
9 |
Levon Aronjan (2843) |
x |
3 |
|||||||||
10 |
Ding Liren (2793) |
x |
3 |
Az első forduló párosítása:
Hikaru Nakamura – Ding Liren
Viswanathan Anand – Levon Aronjan
Wesley So – Szergej Karjakin
Magnus Carlsen – Fabiano Caruana
Sahriyar Mamedgyarov – Maxime Vachier-Lagrave
Stavangeri sakktörténelem
Szergej Karjakin addigi pályafutásának legnagyobb sikere volt a 2013-ban az első stavangeri tornán elért elsősége. A villámverseny megnyerése után remek elgondolással az 5-ös rajtszámot választva (nincs színismétlés), négyes nyerősorozattal rajtolva, a megingást is túlélve ért győztesként a célba. A 2012-es dortmundi szuperversenyen aratott holtversenyes elsősége után tíz hónapot kellett várnia az újabb sikerre. Élő-pontokat és a világranglistán helyezéseket is vesztett, három utolsó versenyén nem jeleskedett, de Stavangerben elkapta a fonalat. A kínai Wang Hao a hajrában főszereplővé vált. Carlsen elleni meglepő győzelme után az utolsó fordulóban a regnáló világbajnok Viswanathan Anandot is megadásra kényszerítette.
Supreme Masters 2013, Stavanger, 2013. május 8-18. |
kat. XXI (2766) |
|||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
|||||||
1. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2767 |
* |
0 |
1 |
0 |
1 |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
6 |
2891 |
2. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2868 |
1 |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
1 |
1 |
5½ |
2835 |
3. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2775 |
0 |
½ |
* |
½ |
0 |
1 |
1 |
½ |
1 |
1 |
5½ |
2845 |
4. |
Peter Szvidler |
g |
RUS |
2769 |
1 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
1 |
5 |
2809 |
5. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2813 |
0 |
½ |
1 |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
5 |
2804 |
6. |
Viswanathan Anand |
g |
IND |
2783 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
0 |
1 |
1 |
1 |
5 |
2807 |
7. |
Wang Hao |
g |
CHN |
2743 |
0 |
1 |
0 |
1 |
½ |
1 |
* |
½ |
½ |
0 |
4½ |
2769 |
8. |
Veszelin Topalov |
g |
BUL |
2793 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
4 |
2720 |
9. |
Tejmur Radzsabov |
g |
AZE |
2745 |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
1 |
3 |
2643 |
10. |
Jon Ludvig Hammer |
g |
NOR |
2608 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 |
½ |
0 |
* |
1½ |
2511 |
A címvédő Szergej Karjakin elsőségével fejeződött be a No Logo Norway Chess 2014 szuperverseny. Karjakin az utolsó fordulóban sötéttel győzte le az olasz Fabiano Caruanát, mesterhármast elérve fél ponttal megelőzte a világbajnok Magnus Carlsent. A viadal nagy vesztese az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik volt, az ötödik forduló után még az első helyről álmodozhatott, utolsó négy partijából csak fél pontot szerzett. A tornát vereséggel kezdő Alekszandr Griscsuk bronzérmesként zárta szereplését.
No Logo Norway Chess 2014 Stavanger, 2014. június 3-13. |
kat. XXI (2774) |
|||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
|||||||
1. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2771 |
* |
½ |
1 |
1 |
½ |
0 |
½ |
1 |
1 |
½ |
6 |
2894 |
2. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2881 |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
5½ |
2841 |
3. |
Alekszandr Griscsuk |
g |
RUS |
2792 |
0 |
½ |
* |
0 |
1 |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
5 |
2810 |
4. |
Fabiano Caruana |
g |
ITA |
2791 |
0 |
½ |
1 |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
0 |
½ |
4½ |
2772 |
5. |
Veszelin Topalov |
g |
BUL |
2772 |
½ |
½ |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
0 |
1 |
1 |
4½ |
2774 |
6. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2815 |
1 |
0 |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
4 |
2731 |
7. |
Peter Szvidler |
g |
RUS |
2753 |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
4 |
2738 |
8. |
Anish Giri |
g |
NED |
2752 |
0 |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
* |
0 |
½ |
4 |
2738 |
9. |
Vlagyimir Kramnyik |
g |
RUS |
2783 |
0 |
½ |
0 |
1 |
0 |
½ |
½ |
1 |
* |
½ |
4 |
2735 |
10. |
Simen Agdestein |
g |
NOR |
2628 |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
3½ |
2711 |
A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov nyerte meg a Grand Chess Tour három versenyből álló sorozatának első tornáját, a stavangeri viadalt. Topalov elsősége mellett a + 18 Élő-pontnak is örülhetett, óriási lépést tett a világbajnok-jelöltség felé vezető úton. Remekül játszott az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, hatalmas rutinját érvényesítette, veretlenségét megőrizte. Magnus Carlsen és Maxime Vachier-Lagrave elleni partijai klasszikus példaként vonulnak be a sakktörténelembe. A támadásban résztvevő tisztek közötti harmonikus összhang a sakkot szeretők népes táborának, profiknak és amatőröknek is nagyszerű élményt nyújtottak. A négyszeres amerikai bajnok Hikaru Nakamura jó formában, fölösleges kockázatokat kerülve sakkozott. A legfiatalabb résztvevő, a 21 éves holland Anish Giri is megőrizte veretlenségét.
A viadal számos meglepetéssel is szolgált. A világbajnok Magnus Carlsen hazai pályán óriási kudarcot szenvedett el, „vesszőfutása” az első fordulóban kezdődött éppen Topalov elleni nyert állásának elvesztésével, amelyet a szokatlan időbeosztásnak, s ennek nem ismeretének köszönhetett. Ezúttal legnagyobb erényének számító középjátékban is sebezhetőnek bizonyult. Mindenki pályafutásában van abszolút mélypont, ezt Magnus Stavangerben élte meg. A kilenc szupernagymester és a rendezők által jelölt Jon Ludvig Hammer küzdelmében hatan is mínuszban végeztek.
Norway Chess 2015 Stavanger, 2015. június 16-26. |
kat. XXII (2782) |
|||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
|||||||
1. |
Veszelin Topalov |
g |
BUL |
2798 |
* |
½ |
½ |
0 |
½ |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
6½ |
2946 |
2. |
Viswanathan Anand |
g |
IND |
2804 |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
1 |
6 |
2899 |
3. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2802 |
½ |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
6 |
2900 |
4. |
Anish Giri |
g |
NED |
2773 |
1 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
5½ |
2861 |
5. |
Fabiano Caruana |
g |
ITA |
2805 |
½ |
½ |
0 |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
0 |
½ |
4 |
2741 |
6. |
Maxime Vachier-Lagrave |
g |
FRA |
2723 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
4 |
2749 |
7. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2876 |
0 |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
* |
1 |
1 |
0 |
3½ |
2693 |
8. |
Alekszandr Griscsuk |
g |
RUS |
2781 |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
½ |
* |
½ |
1 |
3½ |
2702 |
9. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2780 |
0 |
½ |
0 |
½ |
1 |
0 |
0 |
½ |
* |
½ |
3 |
2692 |
10. |
Jon Ludvig Hammer |
g |
NOR |
2677 |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
1 |
0 |
½ |
* |
3 |
2590 |
Két éve elmaradt a presztízscsata, a kétszeres győztes, a moszkvai világbajnok-jelölti versenyen elért elsőségével világbajnoki kihívói jogot szerzett Szergej Karjakin tizenkét nappal a kezdés előtt fáradtságra hivatkozással lemondta részvételét. A kínai Li Chao meghívására került sor, aki eddigi pályafutása legnagyobb kihívásaként értékelte a váratlanul kapott esélyt. Li Chao az áprilisra tervezett esküvőjét is elhalasztotta!
A 25 esztendős Magnus Carlsen hazai pályán, Stavangerben először diadalmaskodott. Szuperversenyen huszonhatodik egyedüli, vagy holtversenyes elsőségét ünnepelhette. A nyolcadik játéknapon az örmény Levon Aronjantól elszenvedett veresége után némi pánik volt soraiban, de nagy bajnokhoz méltóan a befejező játéknapon higgadtan játszott. Az ukrán Pavel Eljanov elmulasztotta, hogy aktív ellenjátékot keressen. Carlsen a viadalon emlékezetes győzelmet ért el az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ellen, a nyeréssel „üzent” orosz kihívójának, Szergej Karjakinnak is.
Aronjan megőrizte veretlenségét, pragmatikusan sakkozott, Carlsen legyőzése nagy fegyvertény volt.
A francia Maxime Vachier-Lagrave ismételten bizonyította klasszisát, a tornán nem talált legyőzőre, megszorongatta Carlsent is. Az egyedüli harmadik helyhez hiányzott a svéd Niks Grandelius elleni siker.
A moszkvai világbajnok-jelölti versenyen mutatott gyenge játéka után a címvédő Veszelin Topalov higgadtan értékelte esélyeit, nem kockáztatott. A 2006-os elisztai vb-döntő óta nagyon feszült a viszonya Vlagyimir Kramnyikkal, az utolsó fordulóra maradt az összecsapásuk. Oly sok vihar után öröm volt látni, hogy a verseny játszmáit kommentáló Peter Szvidlerrel együtt elemezték a partit.
Az utolsó pillanatban meghívást kapott Li Chao jól helytállt, ötven százaléka remek eredmény. A legnagyobb csalódást a holland Anish Giri okozta, Pevel Eljanov is a vártnál gyengébben játszott. A 19 éves svéd Nils Grandelius sokat tanulhatott a szupernagymesterekkel vívott csatáiból.
Altibox Norway Chess 2016, Stavanger 2016. április 18-30. |
kat. XXI (2770) |
|||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
|||||||
1. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2851 |
* |
0 |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
6 |
2886 |
2. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2784 |
1 |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
5½ |
2848 |
3. |
Maxime Vachier-Lagrave |
g |
FRA |
2788 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
5 |
2811 |
4. |
Veszelin Topalov |
g |
BUL |
2754 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
5 |
2814 |
5. |
Vlagyimir Kramnyik |
g |
RUS |
2801 |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
5 |
2809 |
6. |
Li Chao b |
g |
CHN |
2755 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
0 |
½ |
1 |
½ |
4½ |
2771 |
7. |
Pentala Harikrishna |
g |
IND |
2763 |
0 |
½ |
½ |
½ |
0 |
1 |
* |
1 |
½ |
½ |
4½ |
2770 |
8. |
Anish Giri |
g |
NED |
2790 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
0 |
* |
1 |
½ |
4 |
2724 |
9. |
Pavel Eljanov |
g |
UKR |
2765 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
* |
1 |
3 |
2645 |
10. |
Nils Grandelius |
g |
SWE |
2649 |
0 |
½ |
½ |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
0 |
* |
2½ |
2617 |
A háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronjan szenzációs elsőségével ért véget az Altibox Norway Chess 2017 szuperverseny. Veretlenül, egypontos előnnyel végzett az élen. A 70 ezer eurós első díj mellett a 15,5 Élő-pontnak is örülhetett.
A jubileumi stavangeri tornán a háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan nagyszerű sikert ért el. Veretlenül, egypontos előnnyel nyerte meg az esztendő legerősebb viadalát, ahol a világranglista első tizenkét helyezettjéből tízen álltak rajthoz. Meggyőző játékkal, esélyei tökéletes kihasználásával ért elsőként a célba. A norvég városban ötödször megrendezett viadalon három döntetlennel kezdett, a negyedik játéknapon Magnus Carlsennel szemben diadalmaskodott. A hatodikban Vlagyimir Kramnyikot győzte le, majd Szergej Karjakint is megadásra kényszerítette, a vezetést többé nem engedte ki a kezéből. A befejező játéknapon pontos játékkal tartotta az egyensúlyt Wesley So ellenében. Az amerikai nagymester a torna remikirálya lett a kilenc döntetlenével.
Aronjan elsőségét csak Hikaru Nakamura veszélyeztethette volna, de az amerikai szuperrangadón Fabiano Caruna a szicíliai védelem bonyodalmaira jobban felkészült, házielemzéssel rukkolt ki. Nakamura a feltálalt újítással nem tudott megbirkózni, nem látta a kiegyenlítéshez vezető lehetőségeket. Caruana első győzelmét érte el, Nakamura elvesztette veretlenségét.
Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a tornán harcos sakkot játszott, öt partija is döntéssel végződött, két vereségét három nyeréssel ellensúlyozta. A dobogós helyezésről álmodozó, a vártnál jobban játszó holland Anish Giri ellen villámgyőzelmet aratott, s beérte Nakamurát. Giri a két aranyérmes amerikai olimpikonnal együtt ötven százalékon zárt.
A világbajnok Magnus Carlsen hazai pályán, címvédőként szenvedett el súlyos presztízsvereséget. Wijk aan Zee-i második helye, Baden-Badenben a holtversenyes második helyezése már figyelmeztető jel lehetett számára, de hasonló kisiklásra senki nem gondolt. Levon Aronjan és Vlagyimir Kramnyik láthatóan nagy ambícióval vette fel a küzdelmet a világelsővel szemben. A korábbi kétszeres győztes Szergej Karjakin utolsó helye is komoly meglepetés. Időzavaraiban sokat hibázott, különösen fájó lehetett számára Carlsen elleni veresége. Vachier-Lagrave játékából hiányzott az átütő erő.
A kiegyenlített erők küzdelmében a viadal 45 játszmájából csak 14 végződött döntéssel.
Az Altibox Norway Chess 2017 szuperverseny végeredménye:
H. |
Név |
Élő |
FED |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
Pont |
Perf. |
1 |
Levon Aronjan |
2793 |
ARM |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
6 |
2918 |
2 |
Hikaru Nakamura |
2785 |
USA |
½ |
* |
½ |
0 |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
½ |
5 |
2837 |
3 |
Vlagyimir Kramnyik |
2808 |
RUS |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
0 |
1 |
1 |
½ |
5 |
2834 |
4 |
Fabiano Caruana |
2808 |
USA |
½ |
1 |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
4½ |
2796 |
5 |
Wesley So |
2812 |
USA |
½ |
½ |
½ |
* |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
4½ |
2796 |
6 |
Anish Giri |
2771 |
NED |
½ |
0 |
0 |
½ |
½ |
* |
1 |
1 |
½ |
½ |
4½ |
2800 |
7 |
Maxime Vachier-Lagrave |
2796 |
FRA |
½ |
0 |
1 |
½ |
½ |
0 |
* |
½ |
½ |
½ |
4 |
2759 |
8 |
Viswanathan Anand |
2786 |
IND |
½ |
½ |
0 |
1 |
½ |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
4 |
2760 |
9 |
Magnus Carlsen |
2832 |
NOR |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
1 |
4 |
2755 |
10 |
Szergej Karjakin |
2781 |
RUS |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
* |
3½ |
2721 |
Az Élő-pontszámok változásai:
Levon Aronjan + 15,5, Hikaru Nakamura + 6,7, Vlagyimir Kramnyik + 3,5, Fabiano Caruana – 1,5, Wesley So 2,2, Anish Giri + 3,5, Maxime Vachier-Lagrave – 4,7, Viswanathan Anand – 3,5, Magnus Carlsen – 9,7, Szergej Karjakin – 7,6 pont.
Verőci Zsuzsa