Jövőre „Golden League” elnevezéssel három szuperverseny rendezését tervezik. A norvégiai Stavanger, az amerikai St. Louis és a brit főváros a tervek szerint 1 millió angol font összesített díjalappal tíz-tíz résztvevős tornája szerepelne az „Arany Ligában”. Kilencen Élő-pontjuk alapján kapnának meghívást, versenyenként a rendezők egy-egy sakkozót jelölhetnének.
Szuperversenyek rendezésével már sakktörténelmet írt három város hathatós szponzorok segítségével szervezi meg a három tornából álló sorozatot. A kiemelkedő díjalap – 1 millió angol font -- mellett a mezőny tervezett összetétele is fokozott érdeklődést váltott ki. Kilencen Élő-pontszámuk alapján kapnának meghívást, a rendezők egy-egy résztvevőt jelölhetnék. További részleteket a február 16-ra tervezett sajtótájékoztatón tudhatunk meg.
Az új sorozat „szülőatyjának” sokan a sakkozás 13. világbajnokát, Garri Kaszparovot gondolják, aki tavaly a FIDE elnöki poszt megszerzéséért indított kampányában is többek között az élsakkozók számára jelentős díjalapú tornák szervezésére tett ígéretet, a legjobbak részvétele fantasztikus sakkcsemegét jelent majd.
Fokozott jelentőséggel bírnak tehát az Élő-pontok, a részletekről még keveset tudunk, hogy hány lista alapján történik majd a meghívás. Idén számos kiemelkedő fontosságú versenyre kerül sor, szupertornák Zürichben, Samkirban, Stavangerben, St. Louisban, Moszkvában, Londonban, Világ-kupa Bakuban, két FIDE Grand Prix-verseny. Lehet gyűjtögetni a pontokat, és lehet veszíteni is azokat. A nyerésre kitűnő példa a Gibraltáron villogó Hikaru Nakamura + 18,8 pontja, míg Levon Aronjan Wijk aan Zee-ben 20 pontot bukott el.
A mai virtuális világranglista első kilenc helyezettje:
Magnus Carlsen (norvég) 2867,1
Alekszandr Griscsuk (orosz) 2810
Fabiano Caruana (olasz) 2809,4
Anish Giri (holland) 2798,6
Veszelin Topalov (bolgár) 2797
Viswanathan Anand (indiai) 2796
Hikaru Nakamura (amerikai) 2794,8
Wesley So (maerikai) 2788
Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2783
Verőci Zsuzsa