Az amerikai sakkozás fellegvárában, St. Louis-ban augusztus 17. és 28 között rendezik meg a Grand Chess Tour 2019 hét versenyből és a londoni döntőből álló sorozat ötödik tornáját. Zágrábban klasszikus viadalt rendeztek, Abidjanban, Párizsban és St. Louisban rapid-és villámversenyre került sor. A 7. Sinquefield Kupán a sakkvilág legjobbjai klasszikus gondolkodásidejű játszmákban mérik össze erejüket. A tavalyi tornán hármas holtversenyben végzett az élen a világbajnok Magn Carlsen, a kihívó Fabiano Caruana és az örmény Levon Aronjan. Az összetett pontversenyben Magnus Carlsen vezet, az első négy helyezettje decemberben Londonban vívja meg a döntőt. Magyar idő szerint 20 órakor kezdődnek az összecsapások. A 325 ezer dolláros díjalapból a győztes 90 ezret nyer. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás döntené el.
A 2013-ban először megrendezett Sinquefield Cup torna a Grand Chess Tour 2019-es sorozatának a ötödik versenye. Hat éve Magnus Carlsen világbajnoki kihívóként diadalmaskodott, egy esztendővel később már világbajnokként csak második lett az akkor még olasz színekben játszó 22 éves Fabiano Caruana mögött. Nem ezüstérme okozta a nagy meglepetést, hanem a versenyen elért pontszáma. A 6 résztvevős, kétfordulós viadalon 5,5 pontot gyűjtött, míg a hetes(!) nyerősorozatot elérő Caruana 8,5 ponttal ért elsőként a célba.
2015-ben az örmény Levon Aronjant ünnepelték tornagyőztesként, a kétszeres világbajnok Magnus Carlsen négyes holtversenyben lett második, a GCT pontversenyt végül megnyerte. Három esztendeje az amerikai színekbe „átigazolt”, egykori Fülöp-szigeteki 22 éves Wesley So kápráztatta el a sakkvilágot, St. Louis-i elsősége után a sorozat befejező versenyén, Londonban is győzött, megnyerte az összetett pontversenyt, az értékes trófea mellé 295 ezer dollárt kasszírozott.
Két éve a francia Maxime Vachier-Lagrave nagyszerű sikerével fejeződött be az 5. Sinquefield Cup. A 26 éves nagymester félpontos előnnyel, veretlenül nyerte meg a GCT 2017 sorozat harmadik versenyét. Sikerében döntő szerepet játszott a viadal negyedik fordulójában Magnus Carlsen elleni, sötéttel elért győzelme. Carlsen és az exvilágbajnok Viswanathan Anand végzett holtversenyben a második helyen, Levon Aronjan a befejező játéknapon a világbajnoktól szenvedett vereséget, lecsúszott a dobogóról. Hazai pályán nagy meglepetés volt a bakui sakkolimpián aranyérmes amerikai válogatott triójának, Fabiano Caruanának, Hikaru Nakamurának és Wesley So-nak a kudarca, nyolc játszmát és 36,5 Élő-pontot vesztettek.
Tavaly a 6. Sinquefield Cup viadalon három győztest hirdettek ki. A világbajnoki kihívó Fabiano Caruana, Levon Aronjan és Magnus Carlsen holtversenyben végzett az élen, váratlan döntéssel elmaradt a rájátszás. A Grand Chess Tour 2018 összetett pontversenyét Hikaru Nakamura nyerte meg, fél ponttal előzte meg Aronjant, harmadikként Vachier-Lagrave végzett. A londoni döntő negyedik helyét eldüntő rájátszáson Caruana legyőzte So-t.
Az 1,75 millió dollár összdíjazású GCT 2019 sorozat Abidjanban indult útjára. A rapid-és villámversenyen Magnus Carlsen győzött. A rapidversenyen hárompontos előnyt szerzett, a villámversenyen fél ponttal ért el kevesebbet, mint Maxime Vachier-Lagrave, az összetett pontversenyt három és félpontos előnnyel nyerte meg Hikaru Nakamura előtt, a 26,5 pont a GCT világrekordja lett.
A Croatia Grand Chess Tour 2019 végeredménye
Croatia GCT 2019 Zágráb, 2019. június 26-július 7. |
kat. XXII (2782) |
|||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
1 |
2 |
|||||||
1. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2875 |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
8 |
2948 |
2. |
Wesley So |
g |
USA |
2754 |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
7 |
2886 |
3. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2752 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
6 |
2820 |
4. |
Fabiano Caruana |
g |
USA |
2819 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
6 |
2814 |
5. |
Anish Giri |
g |
NED |
2779 |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
0 |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
5½ |
2782 |
6. |
Ding Liren |
g |
CHN |
2805 |
0 |
0 |
½ |
½ |
1 |
* |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
5½ |
2779 |
7. |
Jan Nepomnjacsij |
g |
RUS |
2775 |
0 |
½ |
½ |
1 |
0 |
0 |
* |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
5½ |
2782 |
8. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2748 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
5 |
2748 |
9. |
Viswanathan Anand |
g |
IND |
2767 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
* |
0 |
½ |
½ |
4½ |
2718 |
10. |
Sahriyar Mamedgyarov |
g |
AZE |
2774 |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
½ |
1 |
* |
½ |
½ |
4½ |
2717 |
11. |
Maxime Vachier-Lagrave |
g |
FRA |
2779 |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
4½ |
2717 |
12. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2754 |
0 |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
4 |
2682 |
A sorozat második versenyén, Zágrábban is a négyszeres világbajnok ért el szenzációs sikert. A klasszikus tornán Magnus Carlsen eredménye lenyűgözte a sakkvilágot, egypontos előnnyel győzütt, folytatta idei páratlan sikersorozatát. Hetedik versenyét nyerte meg, immár 79 játszma óta őrzi veretlenségét. A 325 ezer dolláros díjalapból Carlsen 90 ezret kasszírozott. Wesley So lett a második, Levom Aronjan és Fabiano Caruana osztotta a harmadik helyet.
Párizsban Maxime Vachier-Lagrave elsőségével fejeződött be a sorozat harmadik tornája, a rapid-és villámverseny. A befejező játéknap előtt kétpontos előnnyel vezető MVL nagy izgalmak után végzett az élen, fél ponttal előzte meg az okos taktikával játszó exvilágbajnok Viswanathan Anandot. Az orosz duó, Jan Nepomjacsij és Alekszandr Griscsuk holtversenyben végzett a harmadik helyen, nem tudták kihasználni a hajrában Vachier-Lagrave váratlan vereségei nyújtotta esélyeket.
St. Louisban két napja értek véget a rapid-és villámverseny küzdelmei. Levon Aronjan és Maxime Vachier-Lagrave kiélezett versenyfutását az örmény sakkozó nyerte meg. A befejező játéknap előtt félpontos hátrányban levő Aronjan nagy izgalmak után végzett az élen, fél ponttal előzte meg a holtversenyben második triót, a kínai Ding Lirent és Yu Yangyit, valamint a francia Maxime Vachier-Lagrave-t. A torna szenzációja, hogy megszakadt a világbajnok Magnus Carlsen páratlan sikersorozata, hét idei tornagyőzelme után csak a hatodik helyen végzett. Az összetett pontversenyben a norvég világelső megőrizte vezető helyét. A szabadkártyával játszó Rapport Richárd hetedikként zárta szereplését.
A 7. Sinquefield Cup viadalt fokozott érdeklődéssel várjuk, mennyire tudja feledni a norvég világelső Magnus Carlsen a kisiklását, továbbra is tudja őrizni immár 79 lépésig tartó veretlenségi sorozatát. Carlsennek idén ez már a hatodik szuperversenye, Wijk aan Zee-ben a Tata Steel tornán. Baden-Badenben a GRENKE Chess Classic viadalon, Samkirban a Gasimov emlékversenyen, hazai pályán Stavangerben és Zágrábban is diadalmaskodott. A 325 ezer dolláros díjalapból a győztes 90 ezret kap. Augusztus 17-én játsszák az első fordulót, augusztus 23-án pihenőnap lesz, 28-án vívják meg az utolsó ütközeteket. Az időkontroll különleges, 130-130 perc az egész játszmára, az első lépéstől még 30-30 másodperc bónusszal. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszással döntenék el.
A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Magnus Carlsen (norvég, 2882)
Fabiano Caruana (amerikai, 2818)
Ding Liren (kínai, 2805)
Anish Giri (holland, 2779)
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2778)
Wesley So (amerikai, 2776)
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2774)
Levon Aronjan (örmény, 2765)
Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2764)
Viswanathan Anand (indiai, 2756)
Szergej Karjakin (orosz, 2750)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2743)
Az első forduló párosítása:
Ding Liren (kínai, 2805) - Wesley So (amerikai, 2776)
Levon Aronjan (örmény, 2765) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2778)
Magnus Carlsen (norvég, 2882) - Anish Giri (holland, 2779)
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2774) - Viswanathan Anand (indiai, 2756)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2743) - Fabiano Caruana (amerikai, 2818)
Szergej Karjakin (orosz, 2750) - Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2764)
St. Louis-ban 2013-ban indult útjára a Sinquefield Cup sorozat. A 22 éves norvég Magnus Carlsen a novemberi világbajnoki döntője előtt sikeres főpróbát tartott, egypontos előnnyel végzett az élen.
1.Sinquefield Cup, St. Louis 2013. szept. 9-15. |
kat. XXII (2797) |
||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
||||||||||||
1. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2862 |
* |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
1 |
4½ |
2966 |
|
2. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2772 |
½ |
½ |
* |
* |
1 |
0 |
1 |
½ |
3½ |
2863 |
|
3. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2813 |
½ |
0 |
0 |
1 |
* |
* |
½ |
½ |
2½ |
2734 |
|
4. |
Gata Kamsky |
g |
USA |
2741 |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
* |
1½ |
2625 |
2014-ben a 22 esztendős Fabiano Caruana szenzációs sikerével ért véget a 2. Singuefield Cup szuperverseny. Emlékezetes marad a hetes nyerősorozata, könnyed, élvezetes játéka. A tíz játszmából szerzett 8,5 pontjával elkápráztatta a sakkrajongókat. A címvédőként játszó norvég világbajnok második helye, de leginkább a hárompontos lemaradása nagy meglepetést jelentett.
2. Sinquefield Cup, St. Louis, 2014.aug. 27-szept.7. 2014 |
kat. XXIII (2802) |
|||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
|||||||||||||
1. |
Fabiano Caruana |
g |
ITA |
2801 |
* |
* |
1 |
½ |
1 |
1 |
1 |
½ |
1 |
1 |
1 |
½ |
8½ |
3097 |
2. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2877 |
0 |
½ |
* |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
5½ |
2822 |
3. |
Veszelin Topalov |
g |
BUL |
2772 |
0 |
0 |
½ |
½ |
* |
* |
0 |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
5 |
2807 |
4. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2805 |
0 |
½ |
0 |
½ |
1 |
½ |
* |
* |
0 |
½ |
½ |
½ |
4 |
2729 |
5. |
Maxime Vachier-Lagrave |
g |
FRA |
2768 |
0 |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
1 |
½ |
* |
* |
½ |
½ |
4 |
2736 |
6. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2787 |
0 |
½ |
½ |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
* |
3 |
2655 |
Négy éve a 3. Sinquefield Cup utolsó fordulójában gyorsan eldőlt az első hely sorsa. A háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan tökéletes felkészülés eredményeként gond nélkül remizett a stavangeri győztessel, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval. Az örmény nagymester remek formában játszotta végig a versenyt, hosszú hullámvölgynek vetett véget sikere, a Tata Steel Chess 2014 szuperverseny óta először nyert tornát. Topalov kettős győzelemmel rajtolt, de előnyét elherdálta, gyengébb szereplése ellenére vezette az összetett pontversenyt, Aronjan feljött a harmadik helyre.
Magnus Carlsen ismét csalódást okozott, elsősorban kissé erőtlen játéka, két veresége újabb figyelmeztető jel volt a világelső számára. A második helyen előállt négyes holtverseny Carlsennek kedvezett (első kritérium a győzelmek száma volt, majd az egymás elleni eredmény, végül a Berger pontszám).
Az exvilágbajnok Viswanathan Anand két sötéttel elszenvedett vereséggel rajtolt, a torna doyenjének erejéből ezután csak hét döntetlenre futotta. Stavangeri nagyszerű játéka után nagy csalódást okozott.
Tavalyi bámulatos győzelme után immár amerikai színekben játszó Fabiano Caruana sokat hibázott, időzavarai döntően befolyásolták eredményességét.
3. Sinquefield Cup, St. Louis 2015. augusztus 23-szeptember 2. |
kat. XXII (2795) |
|||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
|||||||
1. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2765 |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
½ |
1 |
6 |
2918 |
2. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2853 |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
0 |
0 |
1 |
½ |
1 |
5 |
2827 |
3. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2814 |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
0 |
½ |
1 |
1 |
5 |
2831 |
4. |
Maxime Vachier-Lagrave |
g |
FRA |
2731 |
½ |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
5 |
2840 |
5. |
Anish Giri |
g |
NED |
2793 |
½ |
½ |
1 |
½ |
* |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
5 |
2833 |
6. |
Alekszandr Griscsuk |
g |
RUS |
2771 |
½ |
1 |
0 |
½ |
0 |
* |
½ |
1 |
1 |
0 |
4½ |
2797 |
7. |
Veszelin Topalov |
g |
BUL |
2816 |
½ |
1 |
1 |
0 |
½ |
½ |
* |
0 |
½ |
½ |
4½ |
2793 |
8. |
Fabiano Caruana |
g |
USA |
2808 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
0 |
1 |
* |
½ |
½ |
3½ |
2715 |
9. |
Viswanathan Anand |
g |
IND |
2816 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
3½ |
2714 |
10. |
Wesley So |
g |
USA |
2779 |
0 |
0 |
0 |
0 |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
* |
3 |
2676 |
A 22 esztendős amerikai Wesley So addigi pályafutása legnagyobb sikereként megnyerte a 4. Sinquefield Kupát. A Grand Chess Tour 2016 versenysorozat harmadik tornáján félpontos előnnyel végzett az élen. Az összetett pontversenyben is átvette a vezetést. Az exvilágbajnok Veszelin Topalov többször is fonalas nyerést hagyott ki az örmény Levon Aronjannal vívott játszmájában, a nyeréssel holtversenyben első lehetett volna.
Wesley So rajt-cél győzelmet aratott. Honfitársa, Hikaru Nakamura elleni győzelemmel kezdte a viadalt, döntő jelentőségű volt Topalovval szemben elért nyerése.
Veretlenül végzett holtversenyben a második helyen a viadal doyenje, a 46 esztendős indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand. Negyedszázada már a sakkvilág egyik legjobbja, a létező összes címet begyűjtötte. A sakkozás tizenharmadik világbajnoka, Garri Kaszparov is nagy elismeréssel szólt Vishyről, a régi iskola képviselőjeként dicsérte, aki óriási rutinnal rendelkezik, legendás a megnyitáselméleti felkészültsége.
A 4. Sinquefield Cup végeredménye:
H. |
Név |
Élő |
FED |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
Pont |
Perf. |
1 |
Wesley So |
2771 |
USA |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
5½ |
2857 |
2 |
Viswanathan Anand |
2770 |
IND |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
5 |
2818 |
3 |
Levon Aronjan |
2792 |
ARM |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
0 |
1 |
½ |
1 |
½ |
5 |
2815 |
4 |
Fabiano Caruana |
2807 |
USA |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
5 |
2814 |
5 |
Veszelin Topalov |
2761 |
BUL |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
1 |
½ |
5 |
2819 |
6 |
Maxime Vachier-Lagrave |
2819 |
FRA |
½ |
0 |
1 |
½ |
* |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
4½ |
2775 |
7 |
Hikaru Nakamura |
2791 |
USA |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
1 |
½ |
1 |
4½ |
2778 |
8 |
Ding Liren |
2755 |
CHN |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
* |
1 |
½ |
4 |
2743 |
9 |
Peter Szvidler |
2751 |
RUS |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
* |
1 |
3½ |
2704 |
10 |
Anish Giri |
2769 |
NED |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
* |
3 |
2660 |
Maxime Vachier-Lagrave nagyszerű sikerével fejeződött be az 5. Sinquefield Cup. A 26 éves nagymester az utolsó fordulóban az orosz Jan Nepomnjacsij legyőzésével félpontos előnnyel, veretlenül nyerte meg a Grand Chess Tour 2017 sorozat harmadik versenyét. Sikerében döntő szerepet játszott a viadal negyedik fordulójában Magnus Carlsen elleni győzelme. A világbajnok Magnus Carlsen és az exvilágbajnok Viswanathan Anand végzett holtversenyben a második helyen. A sakkvilág lelkesen ünnepelte az ötszörös világbajnok Viswanathan Anandot. A verseny doyenje veretlenül harcolta végig a tornát, hatalmas rutinját kihasználva érezte meg a partik sorsdöntő pillanatait. Örökké emlékezetes marad az amerikai Fabiano Caruana elleni kombinációjában a zseniális vezérlépése.
Levon Aronjan a befejező játéknapon Carlsentől szenvedett vereséget, lecsúszott a dobogóról, negyedik lett az orosz Szergej Karjakin társaságában. Hazai pályán nagy meglepetés a bakui sakkolimpián aranyérmes amerikai válogatott triójának, Fabiano Caruanának, Hikaru Nakamurának és Wesley So-nak a kudarca, nyolc játszmát és 36,5 Élő-pontot vesztettek. Vachier-Lagrave a virtuális világranglistán a második helyre lépett előre, a GCT pontversenyben 3 pontra megközelítette Carlsent.
Az 5. Sinquefield Cup végeredménye:
H. |
|
Név |
Élő |
FED |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
Pont |
Perf. |
Élő + - |
1 |
Maxime Vachier-Lagrave |
2789 |
FRA |
* |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
6,0 |
2913 |
14,9 |
|
2 |
Magnus Carlsen |
2822 |
NOR |
0 |
* |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
5,5 |
2825 |
5,2 |
|
3 |
Wiswanathan Anand |
2783 |
IND |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
5,5 |
2881 |
10,7 |
||
4 |
Levon Aronjan |
2799 |
ARM |
½ |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
0 |
1 |
1 |
1 |
5,0 |
2829 |
3,4 |
|
5 |
Szergej Karjakin |
2773 |
RUS |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
5,0 |
2832 |
7,1 |
|
6 |
Peter Szvidler |
2751 |
RUS |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
* |
1 |
½ |
½ |
½ |
4,5 |
2792 |
5,1 |
|
7 |
Fabiano Caruana |
2807 |
USA |
½ |
½ |
0 |
1 |
½ |
0 |
* |
½ |
½ |
½ |
4,0 |
2743 |
-7,8 |
|
8 |
Hikaru Nakamura |
2792 |
USA |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
0 |
3,5 |
2702 |
-10,6 |
|
9 |
Wesley So |
2810 |
USA |
0 |
0 |
½ |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
1 |
3,0 |
2645 |
-18,1 |
|
10 |
Jan Nepomnjacsij |
2751 |
RUS |
0 |
½ |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
1 |
0 |
* |
3,0 |
2705 |
-9,9 |
Tavaly a 6. Sinquefield Cup viadalon három győztest hirdettek ki. St. Louis-ban a világbajnoki kihívó Fabiano Caruana, Levon Aronjan és a világbajnok Magnus Carlsen holtversenyben végzett az élen, váratlan döntéssel elmaradt a rájátszás. Aronjan az orosz Alekszandr Griscsuk időzavarát használta ki egy bástyaáldozattal, második győzelmét aratta. A viadalon szabadkártyával játszó Carlsen döntetlent ígérő végjátékot nyert meg Hikaru Nakamura ellen. Caruana remizett honfitársával, Wesley So-val. Maxime Vachier-Lagrave nyerőesélyes állását remire rontotta Szergej Karjakin ellen. A Grand Chess Tour 2018 összetett pontversenyét Hikaru Nakamura nyerte meg, fél ponttal előzte meg Aronjant, harmadikként Vachier-Lagrave végzett. A londoni döntő negyedik helyét rájátszás döntötte el Caruana javára So-val szemben.
6. Sinquefield Cup Saint Louis, 2018. augusztus 17-28. |
kat. XXII (2788) |
|||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
|||||||
1. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2767 |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
5½ |
2869 |
2. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2842 |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
5½ |
2861 |
3. |
Fabiano Caruana |
g |
USA |
2822 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
5½ |
2863 |
4. |
Sahriyar Mamedgyarov |
g |
AZE |
2801 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
5 |
2829 |
5. |
Alekszandr Griscsuk |
g |
RUS |
2766 |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
4½ |
2788 |
6. |
Viswanathan Anand |
g |
IND |
2768 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
4½ |
2789 |
7. |
Maxime Vachier-Lagrave |
g |
FRA |
2779 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
4½ |
2789 |
8. |
Wesley So |
g |
USA |
2780 |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
4 |
2745 |
9. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2777 |
½ |
0 |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
3 |
2663 |
10. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2773 |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
3 |
2664 |
Verőci Zsuzsa