St. Louisban szép magyar siker született a ”Champions Showdown” viadalon, Rapport Richárd meggyőző fölénnyel, összesítésben 31,5-16,5-re nyert a tavalyi amerikai bajnok Samuel Shankland ellen. Három párharcban az amerikai sakkozók örülhettek, Fabiano Caruana az indiai Pentala Harikrishna, Hikaru Nakamura a lengyel Jan-Krzysztof Duda, Wesley So a cseh David Navara ellen győzött. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a rapid partikban megszerzett előnyének köszönhetően nyert Leinier Dominguez Perezzel szemben. Március 18. és április 1. között rendezik meg a legjobbak részvételével amerikai bajnokságot, Caruana, So, Nakamura, Shankland és Dominguez is rajthoz áll.
Az amerikai sakkozás fellegvárában Rapport Richárd sikerrel debütált, kitűnően „teregette lapjait”, meggyőző fölénnyel győzött a tavalyi amerikai bajnok Samuel Shankland ellen. A villámpartik második játéknapján kiegyenlítette minimális hátrányát, snellben végül 13,5-10,5-re nyert, összesítésben 31,5-16,5-ös győzelmet aratott. Nagymesterünk a 12 rapid játszmában dominált, a villámpartikban Shankland már jobban játszott, de a nagy arányú vereséget nem tudta elkerülni.
Három párharcban amerikai győzelem született, Fabiano Caruana az indiai Pentala Harikrishna ellen nagy fölénnyel nyert. Rapid tempóban szerzett nagymesterünkhöz hasonlóan döntő előnyt, snellben is remekelt.
A lengyel Jan-Krzysztof Duda volt a legcsalódottabb, a tavalyi villám-világbajnokság ezüstérmese nem tudta megszorongatni Hikaru Nakamurát, az utolsó két parti megnyerésével csak szépíteni tudott.
A cseh David Navara nagyot harcolt Wesley So-val szemben, a befejező két parti elvesztésével „elpuskázta” a részsikert, a 12-12-nek az amerikai sakkozó örülhetett, ez a találkozó is gyakorlatilag már eldőlt a rapid összecsapásokban.
A legnagyobb küzdelem Veszelin Topalov és Leinier Dominguez Perez meccsén bontakozott ki. A bolgár exvilágbajnok a villámpartik második játéknapján sok hibával játszott, a rapidban szerzett előnyének köszönhetően végül összesítésben nyerni tudott. A 3-3 perces és lépésenként 2-2 másodperc bónusszal vívott csatákban remekül megjátszott partik mellett váratlan fordulatok tették még izgalmasabbá a játszmákat. A kitűnő hangulatú torna párharcainak győztesei 36 ezer, a vesztesek 24 ezer dolláros díjat vehettek át.
A villámpartik eredményei:
Pentala Harikrishna (indiai, 2726, 2641) - Fabiano Caruana (amerikai, 2828, 2770) 6,5 – 17,5 (0 – 1, 0 – 1, 0 – 1, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1, 1 – 0, 0 - 1, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 0 - 1, 1 - 0, 0 – 1, 0 – 1, 0 – 1, 1 - 0)
Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2731, 2818) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2749, 2894) 8,5 – 15,5 (0 – 1, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 - 0)
David Navara (cseh, 2738, 2661) - Wesley So (amerikai, 2765, 2775) 12 - 12 (0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0, 0 – 1, 0 - 1)
Veszelin Topalov (bolgár, 2740, 2708) - Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2739, 2717) 10,5 – 13,5 (1 – 0, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen)
Rapport Richárd (magyar, 2735, 2695) - Samuel Shankland (amerikai, 2731, 2639) 13,5 – 10,5 (0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)
A párharcok végeredményei:
Fabiano Caruana – Pentala Harikrishna 35,5 – 12,5 (18 – 6, 17,5 – 6,5)
Hikaru Nakamura – Jan-Krzysztof Duda 29,5 – 18,5 (14 – 10, 15,5 – 8,5)
Wesley So – David Navara 28 – 20 (16 – 8, 12 – 12)
Veszelin Topalov – Leinier Dominguez Perez 25,5 – 22,5 (15 – 9, 10,5 – 13,5)
Rapport Richárd – Samuel Shankland 31,5 – 16,5 (18 – 6, 13,5 – 10,5)
Verőci Zsuzsa