Az amerikai sakkozás fellegvárában, St. Louisban augusztus 2. és 12. között rendezik meg a „Grand Chess Tour 2017” elnevezésű, öt versenyből álló sorozat harmadik tornáját. A párizsi és a leuveni rapid-és villámversenyek után az 5. Sinquefield Kupán a sakkvilág legjobbjai klasszikus gondolkodásidejű partikban mérik össze erejüket. Az összetett pontversenyben élen álló háromszoros norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti a rajtlistát a két amerikai sakkozó, Wesley So és Fabiano Caruana előtt. Címvédőként So játszik. Az első fordulóban Caruana-Carlsen, Vachier-Lagrave – So, Aronjan-Nepomnjacsij, Anand-Nakamura és Karjakin-Szvidler párharcokra kerül sor. Magyar idő szerint 20 órakor kezdődnek az összecsapások.
A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov ötletére 2015-ben rendezték meg először a Grand Chess Tour sorozatot. Három nagy versenyszervező csatlakozott a kezdeményezéshez, Stavanger, St. Louis és London rendezett GCT tornát, az összetett pontversenyt a norvég világbajnok Magnus Carlsen nyerte meg. Tavaly a világelső csak a párizsi és a leuveni kombinált rapid-és villámversenyt vállalta, a norvégok kiléptek a sorozatból, St. Louis és London emlékezetes klasszikus viadalokat szervezett meg. Wesley So a két klasszikus tornán elért szenzációs első helyezésével a sorozat győztese lett.
A 2013-ban először megrendezett Sinquefield Cup torna a Grand Chess Tour 2017-es sorozatának harmadik versenye. Négy éve Magnus Carlsen világbajnoki kihívóként diadalmaskodott, egy esztendővel később már világbajnokként csak második lett az akkor még olasz színekben játszó 22 éves Fabiano Caruana mögött. Nem ezüstérme okozta a nagy meglepetést, hanem a versenyen elért pontszáma. A 6 résztvevős, kétfordulós viadalon 5,5 pontot gyűjtött, míg a hetes(!) nyerősorozatot elérő Caruana 8,5 ponttal ért elsőként a célba.
2015-ben az örmény Levon Aronjant ünnepelték tornagyőztesként, a kétszeres világbajnok Magnus Carlsen négyes holtversenyben lett második, a GCT pontversenyt végül megnyerte. Tavaly az amerikai színekbe „átigazolt”, egykori Fülöp-szigeteki 22 éves Wesley So kápráztatta el a sakkvilágot, St. Louis-i elsősége után a sorozat befejező versenyén, Londonban is győzött, megnyerte az összetett pontversenyt, az értékes trófea mellé 295 ezer dollárt kasszírozott.
Az 1 millió 200 ezer dollár összdíjazású GCT 2017 sorozat Párizsban indult útjára. A rapid-és villámversenyen Magnus Carlsen és a francia Maxime Vachier-Lagrave holtversenyes elsőségét rájátszás döntötte el a világelső javára. A belgiumi Leuvenben Carlsen a villámversenyen káprázatosan játszott, fölényes elsőségével megerősítette vezető pozícióját.
Az 5. Sinquefield Kupát fokozott érdeklődéssel várjuk, Magnus Carlsen idén még nem nyert klasszikus tornát. Wijk aan Zee-ben Wesley So, Baden-Badenben és Stavangerben Levon Aronjan előzte meg a norvég világbajnokot. A 300 ezer dolláros díjalapból a győztes 75 ezret kap. A tornát követően a GCT 2017 negyedik viadalát, a rapid-és villámversenyt rendezik meg, amelynek szenzációja, hogy a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov szabadkártyával összeméri erejét korunk legjobbjaival. Carlsen ezen a tornán nem indul, a show-t átengedi az exvilágbajnoknak.
A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Magnus Carlsen (norvég, 2822)
Wesley So (amerikai, 2810)
Fabiano Caruana (amerikai, 2807)
Levon Aronjan (örmény, 2799)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2792)
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2789)
Viswanathan Anand (indiai, 2783)
Szergej Karjakin (orosz, 2773)
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751)
Peter Szvidler (orosz, 2751)
Az első forduló párosítása:
Fabiano Caruana – Magnus Carlsen
Maxime Vachier-Lagrave – Wesley So
Levon Aronjan – Jan Nepomnjacsij
Viswanathan Anand – Hikaru Nakamura
Szergej Karjakin – Peter Szvidler
Az 5. Sinquefield Kupa díjazása:
Helyezés |
Díj |
Helyezés |
Díj |
1. |
$75,000 |
6. |
$20,000 |
2. |
$50,000 |
7. |
$15,000 |
3. |
$40,000 |
8. |
$15,000 |
4. |
$30,000 |
9. |
$15,000 |
5. |
$25,000 |
10. |
$15,000 |
Augusztus 2-án játsszák az első fordulót, augusztus 7-én pihenőnap lesz, 11-én játsszák az utolsó partikat. (Augusztus 14. és 18. között kerül megrendezésre a rapid-és a villámverseny.) Az időkontroll a megszokott: 100-100 perc az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a parti befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc bónusszal. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt augusztus 12-én rájátszással döntenék el. Az orosz Peter Szvidler szabadkártyával játszik. A mezőnyben ketten az „idősebb” generációt képviselik, a 47 éves exvilágbajnok Viswanathan Anand és a 41 esztendős Szvidler, az örmény Levon Aronjan a fiatalabbak rangidőse 34 évével
St. Louisban 2013-ban indult útjára a Sinquefield Cup sorozat. A 22 éves norvég Magnus Carlsen a novemberi világbajnoki döntője előtt sikeres főpróbát tartott, egypontos előnnyel végzett az élen.
Sinquefield Cup, St. Louis 2013. szept. 9-15. |
kat. XXII (2797) |
||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
||||||||||||
1. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2862 |
* |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
1 |
4½ |
2966 |
|
2. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2772 |
½ |
½ |
* |
* |
1 |
0 |
1 |
½ |
3½ |
2863 |
|
3. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2813 |
½ |
0 |
0 |
1 |
* |
* |
½ |
½ |
2½ |
2734 |
|
4. |
Gata Kamsky |
g |
USA |
2741 |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
* |
1½ |
2625 |
2014-ben a 22 esztendős Fabiano Caruana szenzációs sikerével ért véget a 2. Singuefield Cup szuperverseny. A Miamiban 1992. július 30-án született Fabiano Luigi Caruana az amerikai és az olasz sakkozás legfiatalabb nagymestere addigi pályafutása legnagyobb sikerét érte el. Emlékezetes marad a hetes nyerősorozata, könnyed, élvezetes játéka. A tíz játszmából szerzett 8,5 pontjával elkápráztatta a sakkrajongókat. A címvédőként játszó norvég világbajnok második helye, de leginkább a három pontos lemaradása nagy meglepetést jelentett.
2. Sinquefield Cup, St. Louis, 2014.aug. 27-szept.7. 2014 |
kat. XXIII (2802) |
|||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
|||||||||||||
1. |
Fabiano Caruana |
g |
ITA |
2801 |
* |
* |
1 |
½ |
1 |
1 |
1 |
½ |
1 |
1 |
1 |
½ |
8½ |
3097 |
2. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2877 |
0 |
½ |
* |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
5½ |
2822 |
3. |
Veszelin Topalov |
g |
BUL |
2772 |
0 |
0 |
½ |
½ |
* |
* |
0 |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
5 |
2807 |
4. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2805 |
0 |
½ |
0 |
½ |
1 |
½ |
* |
* |
0 |
½ |
½ |
½ |
4 |
2729 |
5. |
Maxime Vachier-Lagrave |
g |
FRA |
2768 |
0 |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
1 |
½ |
* |
* |
½ |
½ |
4 |
2736 |
6. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2787 |
0 |
½ |
½ |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
* |
3 |
2655 |
Két éve a 3. Sinquefield Cup utolsó fordulójában gyorsan eldőlt az első hely sorsa. A háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan tökéletes felkészülés eredményeként gond nélkül remizett a stavangeri győztessel, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval. Az örmény nagymester remek formában játszotta végig a versenyt, hosszú hullámvölgynek vetett véget sikere, a Tata Steel Chess 2014 szuperverseny óta először nyert tornát. Topalov kettős győzelemmel rajtolt, de előnyét elherdálta, gyengébb szereplése ellenére vezette az összetett pontversenyt, Aronjan feljött a harmadik helyre.
A norvég világbajnok Magnus Carlsen ismét csalódást okozott, elsősorban kissé erőtlen játéka, két veresége újabb figyelmeztető jel volt a világelső számára. A második helyen előállt négyes holtverseny Carlsennek kedvezett (első kritérium a győzelmek száma volt, majd az egymás elleni eredmény, végül a Berger pontszám).
Az exvilágbajnok Viswanathan Anand két sötéttel elszenvedett vereséggel rajtolt, a torna doyenjének erejéből ezután csak hét döntetlenre futotta. Stavangeri nagyszerű játéka után nagy csalódást okozott.
Tavalyi bámulatos győzelme után immár amerikai színekben játszó Fabiano Caruana sokat hibázott, időzavarai döntően befolyásolták eredményességét.
3. Sinquefield Cup, St. Louis 2015. augusztus 23-szeptember 2. |
kat. XXII (2795) |
|||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
|||||||
1. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2765 |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
½ |
1 |
6 |
2918 |
2. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2853 |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
0 |
0 |
1 |
½ |
1 |
5 |
2827 |
3. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2814 |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
0 |
½ |
1 |
1 |
5 |
2831 |
4. |
Maxime Vachier-Lagrave |
g |
FRA |
2731 |
½ |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
5 |
2840 |
5. |
Anish Giri |
g |
NED |
2793 |
½ |
½ |
1 |
½ |
* |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
5 |
2833 |
6. |
Alekszandr Griscsuk |
g |
RUS |
2771 |
½ |
1 |
0 |
½ |
0 |
* |
½ |
1 |
1 |
0 |
4½ |
2797 |
7. |
Veszelin Topalov |
g |
BUL |
2816 |
½ |
1 |
1 |
0 |
½ |
½ |
* |
0 |
½ |
½ |
4½ |
2793 |
8. |
Fabiano Caruana |
g |
USA |
2808 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
0 |
1 |
* |
½ |
½ |
3½ |
2715 |
9. |
Viswanathan Anand |
g |
IND |
2816 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
3½ |
2714 |
10. |
Wesley So |
g |
USA |
2779 |
0 |
0 |
0 |
0 |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
* |
3 |
2676 |
A 22 esztendős amerikai Wesley So eddigi pályafutása legnagyobb sikereként megnyerte a 4. Sinquefield Kupát. A Grand Chess Tour 2016 versenysorozat harmadik tornáján félpontos előnnyel végzett az élen. Az összetett pontversenyben is átvette a vezetést. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov többször is fonalas nyerést hagyott ki az örmény Levon Aronjannal vívott játszmájában, a nyeréssel holtversenyben első lehetett volna.
Wesley So rajt-cél győzelmet aratott. Honfitársa, Hikaru Nakamura elleni győzelemmel kezdte a viadalt, döntő jelentőségű volt a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval szemben elért nyerése.
Veretlenül végzett holtversenyben a második helyen a viadal doyenje, a 46 esztendős indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand. Negyedszázada már a sakkvilág egyik legjobbja, a létező összes címet begyűjtötte. A sakkozás tizenharmadik világbajnoka, Garri Kaszparov is nagy elismeréssel szólt Vishyről, a régi iskola képviselőjeként dicsérte, aki óriási rutinnal rendelkezik, legendás a megnyitáselméleti felkészültsége, nem mindig a legerősebb lépést keresi, hanem a minőségi lehetőségeket.
A címvédő Levon Aronjan a tőle megszokott eleganciával nyilatkozta, hogy megérdemelte volna a vereséget Topalovval vívott partijában. Meglepő módon az exvilágbajnok a bástyavégjátékban többször is oly egyszerűnek tűnő nyerést nem talált meg. Topalov a tornán más esélyt is elszalasztott.
Nyolc döntetlen után megszerezte első győzelmét az amerikai Fabiano Caruana, a holland Anish Giri harmadszor kapott ki.
A verseny végeredménye:
H. |
Név |
Élő |
FED |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
Pont |
Perf. |
1 |
Wesley So |
2771 |
USA |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
5½ |
2857 |
2 |
Viswanathan Anand |
2770 |
IND |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
5 |
2818 |
3 |
Levon Aronjan |
2792 |
ARM |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
0 |
1 |
½ |
1 |
½ |
5 |
2815 |
4 |
Fabiano Caruana |
2807 |
USA |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
5 |
2814 |
5 |
Veszelin Topalov |
2761 |
BUL |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
1 |
½ |
5 |
2819 |
6 |
Maxime Vachier-Lagrave |
2819 |
FRA |
½ |
0 |
1 |
½ |
* |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
4½ |
2775 |
7 |
Hikaru Nakamura |
2791 |
USA |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
1 |
½ |
1 |
4½ |
2778 |
8 |
Ding Liren |
2755 |
CHN |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
* |
1 |
½ |
4 |
2743 |
9 |
Peter Szvidler |
2751 |
RUS |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
* |
1 |
3½ |
2704 |
10 |
Anish Giri |
2769 |
NED |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
* |
3 |
2660 |
Verőci Zsuzsa