St. Louisban ma kezdődik a tíz résztvevős „Champions Showdown” viadal. Öt párharcra kerül sor, a bakui sakkolimpián aranyérmes, tavaly Batumiban ezüstérmes amerikai csapat négy tagja, Fabiano Caruana, Hikaru Nakamura, Wesley So és Samuel Shankland, az amerikai színekbe „átigazolt” egykori kubai Leinier Dominguez Perez öt meghívott külföldi ellenféllel, köztük Rapport Richárddal csatázik. Caruana az indiai Pentala Harikrihnával, Nakamura a lengyel Jan-Krzysztof Dudával, So a cseh David Navarával. Dominguez a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval vív meg, Shankland nagymesterünkkel mérkőzik meg. Három nap alatt játsszák le a 12-12 rapidpartit, majd két napig villámpartikban mérik össze erejüket, összesen 24-24 játszmában csatároznak. Valamennyi párharcnak 60 ezer dollár a díjazása, a győztes 36, a vesztes 24 ezret kap.
Az amerikai sakkozás fellegvárában harmadszor rendezik meg a a „Bajnokok kiterítik lapjaikat” elnevezésű viadalt, először magyar résztvevővel is, Rapport Richárd kapott meghívást. Nagymesterünk a tavalyi amerikai bajnokkal, Samuel Shanklanndal mérkőzik meg, akivel januárban a Tata Steel Chess 2019 Masters viadalon óriási csatában, 94 lépéses küzdelemben remizett, hátrányos végjátékát döntetlenre mentette.
2016-ban az első tornát az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand nyerte meg. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval holtversenyben zárta a klasszikus gondolkodási idejű hat fordulót, a rapidverseny után Vishy már másfél pontos előnnyel vezetett Hikaru Nakamura előtt. A torna doyenje, a 46 esztendős Anand a villámversenyen is remekelt, a 24 fordulós viadal utolsó partiját már tornagyőztesként játszhatta, egypontos előnnyel diadalmaskodott. Nakamura lett a második, honfitársa, Fabiano Caruana a bronzérmes, Topalov a gyorsított tempóban már nem tudott lépést tartani riválisaival. Viswanathan Anand a 150 ezer dolláros díjalapból 60 ezret nyert.
Egy év múlva a szervezők a második versenyre változtattak a lebonyolításon, a nyolc résztvevő négy különböző időkontrollal páros mérkőzést játszott. Az első játéknapon négy 30-30 perces partival kezdtek, a második körben hatszor 20-20 perces ütközetekre került sor, majd nyolc 10-10 perces csatákat vívtak. A negyedik napon tizenkétszer snelleztek, 5-5 perc állt a nagymesterek rendelkezésére.
Az interneten kitűnően közvetített viadalt elsősorban a norvég világbajnok Magnus Carlsen részvétele fémjelzett. Különleges volt a pontozás, 5, 4, 3, 2 pontokat értek a nyerések, ennek a felét a döntetlenek. A digitális sakkórák ellenére bónuszidő nélkül játszottak, az összecsapások az idő szorításában még izgalmasabbak voltak, érthetően sok volt a rontás. Carlsen a kínai férfi sakkozás első világbajnok-jelöltjét, Ding Lirent 67-25-re győzte le. A világelső a 30 játszmából kettőt vesztett el, ezt nagyon bosszúsan vette tudomásul. A másik három párharc amerikai sikert hozott. Nakamura 61,5-30,5-re nyert Topalov ellen, Caruana az orosz Alekszandr Griscsukra mért vereséget, remekül snellezve 49-43-ra győzött. Wesley So nagy hátrányból fordítva a kubai Leinier Dominguez Perez ellen diadalmaskodott 47,5-44,5-tel. Valamennyi párharcnak 100 ezer dollár volt a díjazása, a győztes 60 ezret kapott, a vesztes 40 ezerrel vigasztalódhatott.
A ma kezdődő viadalra ismét változott a lebonyolítás. A párharcokban a nagymesterek három napig rapid tempóban csatáznak, a 12 partiban 15-15 perc a gondolkodási idejük, lépésenként még 10-10 másodperc bónusszal. A győzelem 2 pontot ér, a döntetlen egyet. Huszonnégy villámpartival folytatják, 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc, itt már klasszikus a pontozás.
A párharcok:
Fabiano Caruana (amerikai, 2828, 2772) - Pentala Harikrishna (indiai, 2726, 2711)
Wesley So (amerikai, 2765, 2797) - David Navara (cseh, 2738, 2688)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2749, 2845) - Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2731, 2716)
Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2739, 2816) - Veszelin Topalov (bolgár, 2740, 2717)
Samuel Shankland (amerikai,2731, 2622) - Rapport Richárd (magyar, 2735, 2708)
Verőci Zsuzsa