Saint Louisban az örmény Levon Aronjan elsőségével fejeződött be a Grand Chess Tour negyedik tornája, a rapid-és villámverseny. A befejező játéknap előtt félpontos hátrányban levő Aronjan nagy izgalmak után végzett az élen, fél ponttal előzte meg a holtversenyben második triót, a kínai Ding Lirent és Yu Yangyit, valamint a francia Maxime Vachier-Lagrave-t. A torna szenzációja, hogy megszakadt a világbajnok Magnus Carlsen páratlan sikersorozata, hét idei tornagyőzelme után csak a hatodik helyen végzett. Az összetett pontversenyben a norvég világelső megőrizte vezető helyét. A szabadkártyával játszó Rapport Richárd hetedikként zárta szereplését. A sorozat következő versenyét St. Louisban augusztus 17. és 29. között rendezik meg. A 7. Sinquefield Cup 12 résztvevős mezőnyében Magnus Carlsen vezetésével a világranglista első kilenc helyezettje is játszik.
A villámverseny első játéknapján a rapidversenyt 3 pontos előnnyel megnyerő Levon Aronjan és Maxime Vachier-Lagrave a vártnál jóval szerényebb eredményt ért el. MVL ötven százalékot hozott össze, míg Aronjan – 1-gyel zárt. Gyengélkedésüket a riválisok kihasználták, a kínai duó, Ding Liren és Yu Yangyi, Szergej Karjakin, de Rapport Richárd is megközelítette az első két helyezettet. A második félidő, az újabb kilenc forduló sok izgalmat ígért, de a sok meglepő eredmény, váratlan fordulat, megingás, a játszmákban a gyorsan múló idővel való versenyfutás, az őrületes kapkodások minden várakozást felülmúltak.
Az összetett verseny állása a villámverseny második félideje előtt:
1.Maxime Vachier-Lagrave 17,5
2. Levon Aronjan 17
3. Ding Liren 16,5
4. Yu Yangyi 15,5
5. Szergej Karjakin 14,5
6. Rapport Richárd 14
7. Magnus Carlsen 12,5
8. Leinier Dominguez 10,5
9. Fabiano Caruana 9,5
10. Sahriyar Mamedgyarov 7,5
Rapport Richárd győzelemmel kezdte a második félidőt. Taktikai bonyodalmakkal indult a parti, Ricsi túlzottan agresszív volt, szerencsére Fabiano Caruana a felkínált esélyt nem használta ki, megfordult a játszma, nagymesterünk másodszor is vereséget mért az amerikai sakkozóra.
Az éllovas Maxime Vachier-Lagrave a nyitásból előnyel jött ki, Magnus Carlsen időhátrányba is került. A világbajnok a közvetlen veszélyeket hárította, sőt előnybe is került, MVL örülhetett a döntetlennek.
Szergej Karjakin mesterhármassal fejezte be az első félidőt, újabb nyeréssel folytatta, Levon Aronjan hátránya egy pontra nőtt.
Meglepetés született a kínai derbin, Yu Yangyi f4-en posztoló huszárja kompenzációt adott a minőséghátrányért, taktikai csapás döntött, Ding Liren elvesztette veretlenségét és társat kapott, osztották a harmadik helyet.
Sahriyar Mamedgyarov másodszor is legyőzte Leinier Dominguez Perezt. A nyerés nem hozott túl sok szerencsét az azerbajdzsáni sakkozónak, a harmadik fordulótól öt játszmát is vesztett sorozatban.
A 10. forduló eredményei:
Rapport Richárd (magyar, 2736) - Fabiano Caruana (amerikai, 2772) 1 - 0
Ding Liren (kínai, 2779) - Yu Yangyi (kínai, 2718) 0 - 1
Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2787) - Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2703) 1 - 0
Szergej Karjakin (orosz, 2798) - Levon Aronjan (örmény, 2840) 1 - 0
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2939) - Magnus Carlsen (norvég, 2920) döntetlen
MVL visszavágott Rapport Richárdnak az első félidőben elszenvedett vereségéért, ahogy Magnus Carlsen is Szergej Karjakinnak. Javított Levon Aronjan, másodszor is legyőzte Sahriyar Mamedgyarovot. Az első két helyezett nemcsak saját nyerésének örülhetett, hanem Yu Yangyi kissé váratlan botlásának, Fabiano Caruana öt egymást követő vereség után első győzelmét aratta. Ding Liren csak remizett.
11. forduló |
|||
No. |
Eredmények |
||
1 |
Maxime Vachier-Lagrave |
1 - 0 |
Rapport Richárd |
2 |
Magnus Carlsen |
1 - 0 |
Szergej Karjakin |
3 |
Levon Aronjan |
1 - 0 |
Sahriyar Mamedgyarov |
4 |
Leinier Dominguez Perez |
1/2 -1/2 |
Ding Liren |
5 |
Yu Yangyi |
0 - 1 |
Fabiano Caruana |
A 12. forduló után ismét holtverseny volt az élen. Maxime Vachier-Lagrave hosszasan próbálta védelmezni hátrányosabb állását, Szergej Karjakin kevesebb ideje mellett is megtalálta a nyerést. A kölcsönös kapkodásban Ding Liren túllépte a gondolkodási időt, Levon Aronjan beérte MVL-t. Nagymesterünk kikapott Yu Yangyitól, a végjáték már döntetlent ígért, amikor a döntő hibát elkövette, a szabadkártyás kínai sakkozó a harmadik helyre lépett előre. A második félidőben egyedüli veretlen Magnus Carlsen beérte Ricsit.
12. forduló |
|||
No. |
Eredmények |
||
1 |
Rapport Richárd |
0 - 1 |
Yu Yangyi |
2 |
Fabiano Caruana |
1 - 0 |
Leinier Dominguez Perez |
3 |
Ding Liren |
0 - 1 |
Levon Aronjan |
4 |
Sahriyar Mamedgyarov |
0 - 1 |
Magnus Carlsen |
5 |
Szergej Karjakin |
1 - 0 |
Maxime Vachier-Lagrave |
Az összetett verseny állása:
1-2. Maxime Vachier-Lagrave és Levon Aronjan 19 pont
3. Yu Yangyi 17,5
4. Ding Liren 17
5. Szergej Karjakin 16,5
6-7. Magnus Carlsen és Rapport Richárd 15
8. Fabiano Caruana 11,5
9. Leinier Dominguez Perez 11
10. Sahriyar Mamedgyarov 8
Rapport Richárd sorozatban harmadik játszmáját is elvesztette. Korán hátrányba került Szergej Karjakinnal szemben, a különböző színű futók ellenére sem tudta megmenteni a partit. Kevesen múlott, hogy Levon Aronjan nem vette át a vezetést, Fabiano Caruana csodával határos módon kiremizte reménytelennek tűnő állását. Lendületbe jött Leinier Dominguz Pereuz, ezt Yu Yangyi bánta. A világbajnok Magnus Carlsen feledteti tegnapi kisiklásait, mestermunka volt Ding Liren elleni győzelme, aki nagymesterünkhöz hasonlóan nem tudja megismételni tegnapi jó játékát. Aronjan és MVL előnye két pontra nőtt Yu Yangyi és Szergej Karjakin előtt.
13. forduló |
|||
No. |
Eredmények |
||
1 |
Szergel Karjakin |
1 - 0 |
Rapport Richárd |
2 |
Maxime Vachier-Lagrave |
1/2 -1/2 |
Sahriyar Mamedgyarov |
3 |
Magnus Carlsen |
1 - 0 |
Ding Liren |
4 |
Levon Aronjan |
1/2 -1/2 |
Fabiano Caruana |
5 |
Leinier Dominguez Perez |
1 - 0 |
Yu Yangyi |
Rapport Richárd győzelmétől eltekintve hihetetlen eredmények születtek a 14. fordulóban. Levon Aronjan nem kockáztatott, a remivel mégis élre került. Ding Liren a megingás után tetszetős játékkal nyert MVL ellen, ismét a kínai duó osztotta a harmadik helyet. A sereghajtó Sahriyar Mamedgyarov megállította Szergej Karjakint, a mai játéknapon elszenvedte első vereségét Magnus Carlsen. Tavalyi kihívója, Fabiano Caruana tegnapi tragikus eredményét feledve csak Rapporttól kapott ki, 3,5 pontnál tartott, bemattolta a világbajnokot. Nagymesterünk holtversenyben állt Carlsennel.
14. forduló |
|||
No. |
Eredmények |
||
1 |
Rapport Richárd |
1 - 0 |
Leinier Dominguez Perez |
2 |
Yu Yangyi |
1/2 -1/2 |
Levon Aronjan |
3 |
Fabiano Caruana |
1 - 0 |
Magnus Carlsen |
4 |
Ding Liren |
1 - 0 |
Maxime Vachier-Lagrave |
5 |
Sahriyar Mamedgyarov |
1 - 0 |
Szergej Karjakin |
Három fordulóval a befejezés előtt Levon Aronjan előnye egy pontra nőtt. Maxime Vachier-Lagrave túljátszotta Fabiano Caruanát, jelentős időfórja is volt, a nagy fordulat azonban nem maradt el, az amerikai nagymester élt az eséllyel. Kettős sikert könyvelhetett el a kínai duó. Yu Yangyi másodszor is nyert Magnus Carlsen ellen. A világbajnok tisztáldozata inkorrekt volt, a büntetés nem maradt el. Ding Liren a megingott Szergej Karjakinra mért vereséget. Sahriyar Mamedgyarov visszavágott Rapport Richárdnak, akire nem lehet ráismerni tegnapi jó és eredményes játéka után.
15. forduló |
|||
No. |
Eredmények |
||
1 |
Sahriyar Mamedgyarov |
1 - 0 |
Rapport Richárd |
2 |
Szergej Karjakin |
0 - 1 |
Ding Liren |
3 |
Maxime Vachier-Lagrave |
0 - 1 |
Fabiano Caruana |
4 |
Magnus Carlsen |
0 - 1 |
Yu Yangyi |
5 |
Levon Aronjan |
1/2 -1/2 |
Leinier Dominguez Perez |
Az összetett verseny állása:
1.Levon Aronjan 20,5 pont
2. Maxime Vachier-Lagrave 19,5
3-4. Ding Liren és Yu Yangyi 19
5. Szergej Karjakin 17,5
6-7. Magnus Carlsen és Rapport Richárd 16
8. Fabiano Caruana 14
9. Leinier Dominguez Perez 12,5
10. Sahriyar Mamedgyarov 11
Három egymást követő döntetlen után nyert ismét Levon Aronjan, ötödször kapott ki Rapport Richárd. Az örmény nagymester másfél pontos előnnyel vezetett Yu Yangyi előtt, aki Maxime Vachier-Lagrave ellen győzött. MVL újabb vereségével Ding Lirennel osztotta a harmadik helyet. Az augusztusi blitz-világranglistát vezető francia sakkozó „hosszúsánccal” búcsúzott aranyérmes reményeitől. Magnus Carlsen „fellángolását” követően harmadszor kapott ki.
16. forduló |
|||
No. |
Eredmények |
||
1 |
Rapport Richárd |
0 - 1 |
Levon Aronjan |
2 |
Leinier Dominguez Perez |
1 - 0 |
Magnus Carlsen |
3 |
Yu Yangyi |
1 - 0 |
Maxime Vachier-Lagrave |
4 |
Fabiano Caruana |
0 - 1 |
Szergej Karjakin |
5 |
Ding Liren |
1/2 -1/2 |
Sakhriyar Mamedyarov |
Váratlanul az utolsó fordulóra maradt a döntés. Levon Aronjan már tornagyőztesként játszhatott volna, de eltékozolta anyagi előnyét, két gyaloggal volt többje Magnus Carlsennel szemben, egy pontra csökkent az előnye Szergej Karjakin ellen győztes Yu Yangyi előtt. A 24 esztendős kétszeres olimpiai bajnok kínai nagymester szabadkártyával játszik! Rejtély, hogy mi történt Rapport Richárddal, hatodik vereségét szenvedte el, a 20. lépésben adta fel a játszmát.
17. forduló |
|||
No. |
Eredmények |
||
1 |
Ding Liren |
1 - 0 |
Rapport Richárd |
2 |
Sahriyar Mamedgyarov |
0 - 1 |
Fabiano Caruana |
3 |
Szergej Karjakin |
0 - 1 |
Yu Yangyi |
4 |
Maxime Vachier-Lagrave |
1 - 0 |
Leinier Dominguez Perez |
5 |
Magnus Carlsen |
1/2 -1/2 |
Levon Aronjan |
Az első játéknap utolsó fordulója előtt még volt kedve tréfálkozni a két nagy riválisnak, Levon Aronjannak és MVL-nek, a viadal utolsó körének sorsdöntő partija előtt mindketten gondolataikba temetkeztek. Két éve Tbilisziben a Világkupa elődöntőjében vívtak hatalmas csatát, amelyet végül a rájátszásban Aronjan a „hirtelen halál” partiban nyert meg, lett világbajnokjelölt, a döntőben Ding Lirent győzte le. St. Louisban a rapidversenyen Aronjan nyert, a villámverseny első körében MVL volt sikeres.
A harmadik összecsapásukban az éllovas Aronjan játszhatott világossal, de láthatóan Magnus Carlsen elleni nagy rontása megviselte, míg a francia nagymester csak győzelemmel őrizhette meg dobogós helyezését. Aronjan lassan és sok hibával játszott, MVL megérdemelt győzelmet aratott. Aronjannak szüksége volt néhány pillanatra, hogy megértse, veresége ellenére is megnyerte a viadalt, fél ponttal megelőzte a szenzációsan snellező kínai duót, Yu Yangyit és Ding Lirent és a 18 partiból csak 8,5 pontot gyűjtő MVL-t. A háromszoros örmény olimpiai bajnok másodszor diadalmaskodott, 2017-ben is győztesként köszöntötték, Maxime Vachier-Lagrave az 5. Sinquefield Cup-on végzett az élen. Kimagasló a szabadkártyával játszó Yu Yangyi sikere. Szergej Karjakin végül nem tudott versenyben maradni a dobogós helyezésekért folyó versenyfutásban.
A világbajnok Magnus Carlsen a második félidőben is három játszmát vesztett, a GCT rapid-és villámversenyek történetében ilyen rosszul, ennyi hibával még nem játszott. Egyszer minden sorozat megszakad, idén a norvég világelső sorozatban mind a hét tornát megnyerte, hatodik helyezése óriási meglepetés.
A szabadkártyával játszó Rapport Richárdra rá sem lehetett ismerni első félidei kitűnő és eredményes játéka után, 6 pontjával szemben csak két és félre futotta, hat partit is vesztett. Magnus Carlsen elleni remivel legalább szépen búcsúzott.
Izgalmas, fordulatokban gazdag versenyeket láttunk, az idő szorításában sok volt a hiba, de látványos megoldásokban is gyönyörködhettünk. Csak két nap pihenője van annak a hét nagymesternek, akik a GCT 2019 állandó résztvevői. Magnus Carlsen, Fabiano Caruana, Ding Liren, Maxime Vachier-Lagrave, Levon Aronjan, Sahriyar Mamedgyarov és Szergej Karjakin kissé megviselt idegekkel várhatja a 7. Sinquefield Cup rajtját. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, a holland Anish Giri, az orosz Jan Nepomnjacsij és a két amerikai nagymester, Wesley So és Hikaru Nakamura játszik még a viadalon. A tizenkét nagymester a két klasszikus torna mellett még konszenzusos alapon megválaszthatta, hogy melyik három rapid-és villámversenyen vesz részt. A sorozat összetett pontversenyének első négy helyezettje játssza Londomban a döntőt. Magnus Carlsen megőrizte első helyét, Maxime Vachier-Lagrave a második, Levon Aronjan javított pozícióján. A 7. Sinquefield Cup győztese 20 pontot kap.
18. forduló |
|||
No. |
Eredmények |
||
1 |
Rapport Richárd |
1/2 -1/2 |
Magnus Carlsen |
2 |
Levon Aronjan |
0 - 1 |
Maxime Vachier-Lagrave |
3 |
Leinier Dominguez Perez |
0 - 1 |
Szergej Karjakin |
4 |
Yu Yangyi |
1/2 -1/2 |
Sahriyar Mamedgyarov |
5 |
Fabiano Caruana |
0 - 1 |
Ding Liren |
A villámverseny végeredménye:
GCT Saint Louis Blitz, 2019, augusztus 9-14. |
|||||||||||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
||||||||||||||||
1. |
Yu Yangyi |
g |
CHN |
2718 |
* |
* |
½ |
1 |
0 |
1 |
½ |
½ |
1 |
1 |
0 |
1 |
½ |
1 |
1 |
½ |
1 |
0 |
1 |
0 |
11.5 |
2. |
Ding Liren |
g |
CHN |
2779 |
½ |
0 |
* |
* |
½ |
1 |
½ |
0 |
1 |
0 |
1 |
1 |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
1 |
1 |
½ |
11.5 |
3. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2798 |
1 |
0 |
½ |
0 |
* |
* |
½ |
1 |
1 |
0 |
½ |
1 |
0 |
1 |
1 |
0 |
1 |
1 |
1 |
1 |
11.5 |
4. |
Levon Aronjan |
g |
ARM |
2840 |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
0 |
* |
* |
½ |
½ |
0 |
0 |
½ |
1 |
1 |
1 |
½ |
½ |
0 |
½ |
9.0 |
5. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2920 |
0 |
0 |
0 |
1 |
0 |
1 |
½ |
½ |
* |
* |
1 |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
½ |
0 |
½ |
0 |
9.0 |
6. |
Maxime Vachier-Lagrave |
g |
FRA |
2939 |
1 |
0 |
0 |
0 |
½ |
0 |
1 |
1 |
0 |
½ |
* |
* |
0 |
1 |
1 |
½ |
1 |
0 |
0 |
1 |
8.5 |
7. |
Rapport Richárd |
g |
HUN |
2736 |
½ |
0 |
½ |
0 |
1 |
0 |
½ |
0 |
0 |
½ |
1 |
0 |
* |
* |
1 |
0 |
1 |
1 |
½ |
1 |
8.5 |
8. |
Sahriyar Mamedgyarov |
g |
AZE |
2787 |
0 |
½ |
½ |
½ |
0 |
1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
½ |
0 |
1 |
* |
* |
1 |
0 |
1 |
1 |
7.0 |
9. |
Fabiano Caruana |
g |
USA |
2772 |
0 |
1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
1 |
0 |
1 |
0 |
0 |
0 |
1 |
* |
* |
½ |
1 |
7.0 |
10. |
Leinier Dominguez Perez |
g |
USA |
2703 |
0 |
1 |
0 |
½ |
0 |
0 |
1 |
½ |
½ |
1 |
1 |
0 |
½ |
0 |
0 |
0 |
½ |
0 |
* |
* |
6.5 |
A rapid-és villámverseny díjazása:
Helyezés |
Díj |
Helyezés |
Díj |
1. |
$37,500 |
6. |
$10,000 |
2. |
$25,000 |
7. |
$7,500 |
3. |
$20,000 |
8. |
$7,500 |
4. |
$15,000 |
9. |
$7,500 |
5. |
$12,500 |
10. |
$7,500 |
Versenyenként a pontozás:
Helyezés |
Zágráb és St. Louis 7. Sinquefield Cup |
Rapid és Villám |
1. |
20/18* |
13/12* |
2. |
15 |
10 |
3. |
12 |
8 |
4. |
10 |
7 |
5. |
8 |
6 |
6. |
7 |
5 |
7. |
6 |
4 |
8. |
5 |
3 |
9. |
4 |
2 |
10. |
3 |
1 |
11 |
2 |
|
12 |
1 |
Verőci Zsuzsa
Fotók: grandchesstour.org