Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

St. Louisban kitűnően sikerült Magnus Carlsen főpróbája, egypontos előnnyel győzött

Címkék: St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky

St. Louisban a 22 éves norvég Magnus Carlsen a novemberi világbajnoki döntője előtt sikeres főpróbát tartott, egypontos előnnyel nyerte meg a Sinquefield Cup szuperversenyt. Az utolsó fordulóban az örmény Levon Aronjan ellen győzött. Sokáig védekeznie kellett, remiajánlatát Aronjan visszautasította, majd az örmény sakkozó már későn kínálta a békekötést. Magnus átvette a kezdeményezést, ellenfele nagy hibáját kihasználva begyűjtötte az egész pontot. Az amerikai derbin döntetlen született, Hikaru Nakamura szép sikerként könyvelheti el a második helyet, négy helyezést javított a világranglistán.

 

A 22 éves Magnus Carlsent tizennyolcadik szuperversenyén ünnepelhetik  egyedül, vagy holtversenyben elsőként, fantasztikus sikerek övezik pályafutását. A világranglistát vezető, világbajnoki kihívó Carlsen számára jó előjel, hogy a döntő előtti utolsó tornáját megnyerte, utolsó partijában is győzni tudott, bár nehéz perceket is átélt. A győzelem felett érzett érthető örömében sem tagadta, hogy Levon Aronjan túljátszotta őt, de a nehéz állásban jól védekezett. Remiajánlatát Aronjan visszautasította.

Alighanem elhamarkodott volt a háromszoros olimpiai bajnok gyalognyerése, tisztjei jóval passzív helyzetbe szorultak. Magnus időzavarban is jól megszervezte hadállása védelmét, majd kiszabadulva a szorításból átvette a kezdeményezést. Az élő közvetítésben remekül láthattuk, amikor Aronjan már maga kínálta a békekötést, de Carlsen némi hezitálás után nem fogadta el a békejobbot. Aronjan kevesebb idővel egy elsietett királylépést tett, ami megpecsételte sorsát. Carlsen szereplését óriási érdeklődés kísérte, 8 Élő-pontot is kasszírozott, a 170 ezer dolláros díjalapból 70 ezret kapott.

Levon Aronjan a Világkupán mutatott gyenge játéka után St. Louisban is csalódást okozott, újabb Élő-pontokat is vesztett, közel három év után kikerült a 2800 Élő-pontos klubból, ahol Magnus Carlsen most egyeduralkodó szinte kozmikus pontszámával.

 

A rajtnál aratott kettős győzelmével Hikaru Nakamura kissé ráijesztett Carlsenre, és első partijukban megizzasztotta a világranglista-vezetőt. Aronjantól elszenvedett veresége után már csak abban reménykedhetett, hogy másodszor is legyőzi Gata Kamskyt, és Magnus nem tud nyerni. Reményei duplán nem váltak be. Kamsky nehéz perceket okozott riválisának, Nakamura örülhetett a döntetlennek, és az 50 ezer dolláros második díjnak.

Remekül szervezett tornát követhettünk nyomon. Rendkívül élvezetesek voltak a kommentálások, az amerikai sakkozás "veteránja", Yasser Seirawan mellett Maurice Ashley és Jennifer Shahade segített az eligazodásban. A nagy sikerre tekintettel jövőre ismét lesz Sinquefield Cup.

 

 

 

 

Az utolsó forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2862) – Levon Aronjan (örmény, 2813) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 70)

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) döntetlen (Szicíliai védelem, 34)

 

Sinquefield Cup  Saint Louis 2013. szept. 9-15.

kat. XXII (2797)

     1

     2

      3

     4

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2862

*

*

½

½

½

1

1

1

2966

2.

Hikaru Nakamura

g

USA

2772

½

½

*

*

1

0

1

½

2863

3.

Levon Aronjan

g

ARM

2813

½

0

0

1

*

*

½

½

2734

4.

Gata Kamsky

g

USA

2741

0

0

0

½

½

½

*

*

2625

 

Az Élő-pontszámok változása:

Magnus Carlsen + 8, Hikaru Nakamura + 7,8, Levon Aronjan – 6,8, Gata Kamsky – 9

 

A virtuális világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2870 (+ 8)

2. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2796,4 (+ 2,4)

3. Levon Aronjan (örmény) 2795,4 ( - 17,5)

4. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2785,8 (+ 0,8)

5. Hikaru Nakamura (amerikai) 2782,6 (+ 10,6)

6. Fabiano Caruana (olasz) 2778,8 (- 0,2)

7. Viswanathan Anand (indiai) 2775

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2769

9. Borisz Gelfand (izraeli) 2765,4 (+ 1,4)

10. Szergej Karjakin (orosz) 2762 ( - 10)

11. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2758,8 (- 16,2)

12. Michael Adams (angol) 2753,4 ( - 7,6)

13. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2752,7 (- 4,3)

14. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2751 ( - 5)

15. Anish Giri (holland) 2748,6 (+ 11,6)

16. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2742 (+ 20)

17. Peter Szvidler (orosz) 2740,4 ( - 5,6)

18. Alekszandr Morozevics (orosz) 2734 (- 5)

19. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2733 (+ 2)

20. Wang Hao (kínai) 2732,6 ( - 3,4)

21. Lékó Péter (magyar) 2732,2 ( - 7,8)

 

Carlsen,M (2862) - Aronjan,L (2813)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.d4 d6 10.dxe5 dxe5 11.Vxd8 Bxd8 12.Hbd2 h6

Az Aljechin emlékverseny első fordulójában Michael Adams legyőzte Viswanathan Anandot. Az angol nagymester  12...Fc5 13.Fc4 Hg4 14.Be2 Ha5 15.Fd5 Bb8 16.Hb3 Hxb3 17.cxb3 h6 18.h3 Hf6 19.Hxe5 Hxd5 folytatást választotta, a világbajnok elmulasztotta a 20.Hc6 Hc3 21.bxc3 Bd1+ 22.Kh2 Bb6 23.cxb4 Fd6+ 24.e5 Bxc6 25.exd6 Fe6 26.d7 Bxd7 27.a5 lehetőséget, kis előnyt adott volna.

13.a5

A 2009-es Amber-tornán Magnus Carlsen és Levon Aronjan a 13.Fc4 Fd6 14.Hb3 Fb7 15.Fd3 változatban csapott össze, Magnus elkerülte a lépésismétlést, végül kikapott.

13...Fc5 14.Fc4 Hg4 15.Be2 Fe6 16.Fxe6 fxe6 17.h3 Hf6 18.Be1 Bab8 19.Hc4 Bb5 20.b3 Fd4 21.Fb2

21...Bc5 22.Ba2

A világranglista-vezető időhátrányba került, pozíciója nem tölthette el elégedettséggel.

22...Fxb2 23.Bxb2 He8 24.Ba2 Hd6 25.Hfd2 Hb7 26.Hf3 Kf7 27.Kf1 Kf6 28.Ba4

 


28...Hbxa5

Az örmény nagymester gyalogot nyert, de Magnus a tőle megszokott hidegvérrel védte pozícióját.  

29.He3 h5 30.Bea1 Bd4 31.He1 Ke7 32.f3 Bd2 33.Bd1 Bd6 34.Bda1 Kd7 35.Hd1 Bd2 36.Hf2 Kc8 37.Hfd3 Bb5 38.h4 Kb7 39.B1a2 Ka7 40.Kg1 Kb6 41.Kf1 g6 42.Kg1 Kb7 43.Kf1 Kc8 44.Hf2 Bd8 45.Hed3 Kb7 46.Ke2 Kb6 47.Ke3 Kb7

Levon Aronjan döntetlent ajánlott... Magnusnak a remi a tornagyőzelmet jelentette, de a norvég zseni mintegy 4 perces gondolkodás után nem fogadta el a békekötést! Sötét lépések óta már csak passzolgatott, mintegy 5 perce maradt és a lépésenként 30 másodperc lépésenként.

 

 

48.Hd1 Kc8 49.H1b2 Bd6 50.Ba1 Kd8??

Az élő közvetítésen jól lehetett látni, hogy Aronjan elvesztette koncentrációját.

 

51.Hc4! Hxc4+ 52.bxc4 Bb8 53.c5 Bd7 54.Bxa6 b3 55.Bxc6 bxc2 56.He1

Még egyszerűbb volt az 56.Bxe6 Kc8 57.Kd2 c1V+ 58.Bxc1 nyerés.

56...Ke7 57.Hxc2 Bb3+ 58.Ke2 Bb2 59.Bc1 Ba2

 

 

60.Ke3 Kf7 61.f4 Kf6 62.fxe5+ Kxe5 63.He1 Ba3+ 64.Kf2 Bd2+ 65.Kf1 Bd7 66.Hf3+ Kf4 67.Bxe6 g5 68.hxg5 Kg3 69.Bf6 Ba2 70.He5 és sötét feladta

 

Kamsky,G (2741) - Nakamura,H (2772)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fg5 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 Fg7 10.h3 Hf6 11.Fc4 Vb6 12.Fb3 Hc6 13.Hxc6 Vxc6 14.0-0 g4

Hikaru Hakamura kockáztatott a változattal a remélt holtversenyes elsőség érdekében.

15.hxg4 Fxg4 16.Vd2 Hd7

17.Hd5 Fxb2 18.Bab1 Fe5 19.f4 Fg7 20.e5 Hc5 21.Fh4 dxe5 22.fxe5 Fe6 23.Hxe7 Hxb3 24.cxb3

Gata Kamsky előnybe kerülhetett volna a 24.Bxb3 Vc5+ 25.Kh1 Bd8 26.Ve1 Fxb3 27.cxb3 Vxe5 28.Vf2 f6 29.Hg6 folytatásban.

 

24...Vb6+?

Hikaru Nakamura a rossz sakkot adta be. 24...Vc5+ 25.Kh1 Bd8 26.Vxd8+ (26.Ve1 Bd4 27.Ff6 Fxf6 28.exf6 Vh5+ 29.Kg1 Bh4 30.Vg3 Bh1+ 31.Kf2 Vc5+ 32.Ve3 Vc2+ 33.Ve2 Vc5+) 26...Kxd8 27.Hf5+ Kd7 28.Bbd1+ Kc6 29.Hd4+ Kd5 (29...Kb6 30.Hxe6 Vxe5 31.Ff2+ Kb5 32.Hxg7 Vxg7 33.Fd4 Vh7 34.Fxh8 Vxh8 35.Bxf7) 30.Hb5+ Kc6 örökös sakkal.

25.Kh1 Bd8 26.Ve1 Bd4 27.Ff6 Fxf6 28.exf6 Kd7

29.Bd1

Kamsky az egyre kevesebb gondolkodási idővel rendelkező riválisának a 29.Bc1 Vd6 30.Vf2 változatban kellemetlen perceket okozhatott volna.

29...Bd8 30.Vg3 Ke8 31.Vg8+ Kd7 32.Vg3 Ke8 33.Vg8+ Kd7 34.Vg3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog