Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

So új holtverseny társa Akobian, sötéttel nyert Zherebukh ellen 

Címkék: St. Louis USA ch 2017

Az amerikai bajnokság nyolcadik fordulójában a csúcsrangadó, Wesley So és Hikaru Nakamura játszmája döntetlennel ért véget. A játéknapon négy parti végződött döntéssel. Elvesztette veretlenségét Yaroslav Zherebukh, világossal kapott ki Varuzhan Akobiantól, aki győzelmével So holtversenyes társa lett. A címvédő Fabiano Caruana gyors nyeréssel jelezte, hogy még harcban áll a bajnoki címért. Jó technikával érvényesítette anyagi előnyét Alexander Onischuk, harmadszor szenvedett vereséget Ray Robson. Először nyert a 16 éves Jeffery Xiong, a „veteránok”, Alexander Shabalov és Gata Kamsky megosztoztak a ponton.

St. Louis USA ch 2017

Az amerikai sakkozás fellegvárában, St. Louisban  zajló bajnokság nyolcadik fordulója után még hatan pályáznak a bajnoki címre és a dobogós helyezésekre. A játéknapon a a rajtlistát vezető Wesley So és a négyszeres bajnok Hikaru Nakamura küzdelme döntetlennel ért véget. Tizenkettedszer mérkőztek meg, So nyolc remi mellett 2-1-re vezetett. A Grand Chess Tour 2016 sorozat befejező londoni tornáján Nakamura világossal az első fordulóban szinte játék nélkül kapott ki, So a győzelemtől is szárnyakat kapva nyerte meg a viadalt és a teljes sorozatot. Ezúttal az aranyérmes olimpikonok óvatosabb tempót diktáltak. So egyik legfőbb riválisa előtt megőrizte félpontos előnyét, új holtversenyes társsal az élen.

St. Louis USA ch 2017

A bajnokság hajrája bővelkedik váratlan fordulatokban. A szabadkártyával játszó Yaroslav Zherebukh a címvédő Fabiano Caruana elleni remek győzelme után mélyen tudása alatt játszotta a francia védelmű partit Varuzhan Akobiannal szemben. Tisztjeit nem éppen ideálisan fejlesztette, a remélt ellenjáték helyett még nagyobb hátrányba került, amit a vezércsere sem enyhített. Akobian még pontosabban is játszhatott volna, de végül 28 lépést követően már holtversenyes elsőként érezhette magát.

St. Louis USA ch 2017

Még nem mondott le bajnoki címének megvédési lehetőségéről Fabiano Caruana. A francia védelmű játszmában gond nélkül kényszerítette megadásra Daniel Naroditskyt, aki igen gyengén védekezett.

A Grünfeld védelem ún. centrumképzős változatában csatázott Alexander Onischuk és Ray Robson. Ellenfelénél 20 évvel fiatalabb Robson könnyelmű gyalograblásai vezérének elvesztéséhez vezettek, a bástya és a három gyalog kevés kompenzációnak bizonyult, a vezérszárnyi szabadgyalogok szép csendben elhullottak. Onischuk jó technikával szorította ki Robson bástyáját a védelemből, a nyeréssel a holtversenyes harmadikok négyes csoportjába tartozik.

Első győzelmét aratta a 16 éves Jeffery Xiong, az olimpiai aranyérmes Samuel Shankland sokat hibázott.

A „veteránok”, Alexander Shabalov és Gata Kamsky partija igazolta az elméletet, a spanyol megnyitás Marshall támadásában játszott változatban világos nem számíthat előnyre.

A 8. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (2817) – Daniel Naroditsky (2646) 1 – 0 (Francia védelem, 29)

Alexander Shabalov (2556) – Gata Kamsky (2659) döntetlen (Spanyol megnyitás, 32)

Samuel Shankland (2666)– Jeffery Xiong (2674)  0 – 1 (Kettős fianchetto, 52)

Wesley So (2822) – Hikaru Nakamura (2793)  döntetlen (Katalán megnyitás,

Alexander Onischuk (2667) – Ray Robson (2668)  1 – 0 (Grünfeld védelem, 68)

Yaroslav Zherebukh (2605) – Varuzhan Akobian (2645) 0 – 1 (Francia védelem, 28)

A bajnokság állása:

1-2. Wesley So és Varuzhan Akobian 5

3-6. Fabiano Caruana,  Yaroslav Zherebukh, Hikaru Nakamura és Alexander Onischuk 4,5

7-11. Daniel Naroditsky, Samuel Shankland, Jeffery Xiong, Gata Kamsky és Ray Robson 3,5

12. Alexander Shabalov 2,5

ch-USA 2017 Saint Louis, 2017. március 29-április 9.

kat. XVIII (2685)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Wesley So

g

USA

2822

*

½

½

½

½

1

.

½

.

.

½

1

5

2.

Varuzhan Akobian

g

USA

2645

½

*

.

1

.

½

0

1

½

1

.

½

5

3.

Fabiano Caruana

g

USA

2817

½

.

*

0

½

½

1

½

½

1

.

.

4.

Yaroslav Zherebukh

g

USA

2605

½

0

1

*

.

½

½

½

.

½

.

1

5.

Hikaru Nakamura

g

USA

2793

½

.

½

.

*

.

½

½

½

½

1

½

6.

Alexander Onischuk

g

USA

2667

0

½

½

½

.

*

½

½

.

.

1

1

7.

Daniel Naroditsky

g

USA

2646

.

1

0

½

½

½

*

.

½

0

½

.

8.

Samuel L Shankland

g

USA

2666

½

0

½

½

½

½

.

*

0

.

1

.

9.

Jeffery Xiong

g

USA

2674

.

½

½

.

½

.

½

1

*

0

½

0

10.

Gata Kamsky

g

USA

2659

.

0

0

½

½

.

1

.

1

*

0

½

11.

Ray Robson

g

USA

2668

½

.

.

.

0

0

½

0

½

1

*

1

12.

Alexander Shabalov

g

USA

2556

0

½

.

0

½

0

.

.

1

½

0

*

A 9. forduló párosítása:

Varuzhan Akobian – Fabiano Caruana

Ray Robson – Yaroslav Zherebukh

Hikaru Nakamura – Alexander Onischuk

Jeffery Xiong – Wesley So

Gata Kamsky – Samuel Shankland

Daniel Naroditsky – Alexander Shabalov

So,W (2822) - Nakamura,H (2793)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 He4 9.Ff4 c6 10.Hc3 g5 11.Fc1 f5 12.b3 b6 13.Fb2 Fb7 14.Bad1 Ve8 15.Hd2 Hd6 16.Fa3 Bc8 17.Bfe1 Hf7 18.Vb2 Hf6 19.Fxe7 Vxe7 20.b4 Bfd8 21.e3

St. Louis USA ch 2017

21...g4 22.cxd5 cxd5 23.b5 Bc7 24.Bc1 Bdc8 25.He2 Hd6 26.Bxc7 Bxc7 27.Bc1 Bxc1+ 28.Hxc1 Hfe4 29.Fxe4 dxe4 30.He2 Fd5 és döntetlen

Zherebukh,Y (2605) - Akobian,V (2645)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.exd5 Vxd5 5.dxc5 Hf6 6.Hgf3 Vxc5 7.Fd3 Hbd7 8.0-0 Vc7 9.Ve2 Hc5 10.Fc4 Fd6 11.b3 a6 12.a4 b6 13.Fb2 Fb7 14.Bfd1 0-0

Varuzhan Akobian a nyitást tökéletesen megoldotta.

St. Louis USA ch 2017

15.Fxf6?!

A holtversenyben éllovas, Varuzhan Akobian előtt fél ponttal vezető Yaroslav Zherebukh s királyszárny meggyengítésének esélyében látta az ellenjátékot, de csalódnia kellett.

15...gxf6 16.Ve3 Ff4 17.Vc3? f5!?

Jóval erősebb volt a 17...Hd7 lépés, amely rámutatott volna a világos tisztek meglehetősen szerencsétlen helyzetére. 18.Vd4 Bfd8 19.a5 b5 20.Fe2 f5 21.g3 Fh6 után elkeserítő világos pozíciója.

18.Ff1 Bac8 19.b4 He4 20.Vxc7 Bxc7 21.Hc4 Bb8 22.Hxb6

St. Louis USA ch 2017

22...Bxc2 23.Hd7 Bbc8 24.Fd3 Bb2 25.Fxe4

Nagyok a gondok a 25.Bdb1 Bxb1+ 26.Bxb1 Hc3 27.Ba1 Fxf3 28.gxf3 Bd8 29.Hc5 a5 30.Ff1 axb4 31.Hd3 Fd6 változat után is.

25...fxe4 26.Bd4?

St. Louis USA ch 2017

26...f5?!

Azonnal nyert a 26...Bcc2 27.Hfe5 Bxf2 28.Hf6+ Kf8 29.Bd8+ Ke7 30.Bd7+ Kxf6 31.Hg4+ Kg7 32.Hxf2 Fc6 33.Hd1 Bc2 folytatás.

27.Bad1? exf3 28.Bxf4

St. Louis USA ch 2017

28...Bd2! és világos feladta

Caruana,F (2817) - Naroditsky,D (2646)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 Va5 7.Fd2 Va4 8.Vg4 Kf8 9.Hf3 b6 10.c4 He7 11.Fd3 dxc4?!

Daniel Naroditsky elnézte a kötést, 11...Hbc6 volt a jó döntés.

St. Louis USA ch 2017

12.dxc5 bxc5? 13.Hg5 h6 14.Hh7+ Bxh7 15.Fxh7 Fb7 16.0-0 Hbc6 17.Bab1 Fa6? 18.Fe3

Fabiano Caruana könnyedén húzta meg a jó, állását erősítő lépéseket.

18...Va5 19.Bfd1 Hxe5 20.Vg3 f6 21.Bd6 Fc8 22.Bbd1 Hd5

St. Louis USA ch 2017

23.Ff4 Bb8 24.Fxe5 fxe5 25.Vxe5

St. Louis USA ch 2017

25...Vd2 26.Bd8+ Kf7 27.Fg8+

Fonalas matt volt 27.Vh5+ Kf6 28.Vg6+ Ke7 29.Ve8+ Kf6 30.Vf8+ Kg5 31.Vxg7+ Kh5 32.Vg6+ Kh4 33.g3+ Kh3 34.Vh5-tel.

27...Kg6 28.Ve4+ Kf6 29.Vf3+ és sötét feladta

Onischuk,A (2667) - Robson,R (2668)

St. Louis USA ch 2017

46...e5 47.Kf1 Bf6 48.Kg2 Bf5 49.f3 Bf6 50.Ve7 Bf5 51.g4 hxg4 52.fxg4 Bf4 53.Kg3 Bf1

St. Louis USA ch 2017

54.Vxe5 Bg1+ 55.Kf3 Bb1 56.Vd4 Bc1 57.Kf4 Be1 58.Vb4 Bf1+ 59.Ke5 Kg7 60.Kd6 Bf6+ 61.Kd7 Be6

St. Louis USA ch 2017

62.Vc4 g5 63.h5 Be5 64.Vd4 f6 65.Kd6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog