St. Louisban megkezdődött a 12 résztvevős amerikai sakkbajnokság. A nagy trió közül ketten, Wesley So és Hikaru Nakamura sikerrel vette az első akadályt, a címvédő Fabiano Caruana döntetlennel rajtolt. A viadalon 194 ezer dollár a díjalap, a győztes jutalma 50 ezer, az esetleges holtversenyt rájátszás döntené el. A bajnoki címet százszázalékos eredménnyel megnyerő nagymester még plusz 64 ezer dollárt kapna. A második játéknapon Caruana és Nakamura csúcsderbijére kerül sor.
Az amerikai sakkozás fellegvárában, St. Louisban minden idők legerősebb amerikai bajnoksága kezdődött meg, a világranglista első hat helyezettjéből hárman is játszanak. A bakui olimpiai aranyérmes válogatott tagjai a „rajtvonalra” álltak. Igazi presztízscsatát várhatunk a ranglista második, a tavalyi évben oly sikeres, az idei esztendőt Wijk aan Zee-i elsőségével kezdő Wesley So, a harmadik, a címvédő Fabiano Caruana és a négyszeres bajnok Hikaru Nakamura között. A korábbi években oly egyszerű volt Nakamura helyzete, de 2014-ben amerikai színekbe átigazolt Wesley So, és két éve „visszatért” Fabiano Caruana. Nagy kérdés, hogy a rohamléptekben fejlődő 16 esztendős Jeffry Xiong, vagy a 22 éves Ray Robson mennyire tud zavart okozni a nagy trió csatájában.
A bajnokság kvalifikáció a Világkupára, de válogató is a júniusi csapat-világbajnokságra. A 194 ezer dolláros díjalapból a bajnok ötven ezret kap, nehéz elhinni, hogy bárki is elnyerheti a „Fischer bónusz” díjat, százszázalékos eredményt még 64 ezerrel jutalmaznák. (Bobby Fischer 1963-ban 11 játszmájából 11 győzelmet aratott!)
Az első játéknapon két játszma végződött döntéssel. Wesley So könnyed játékkal gyorsan nyert. A variról többet tudott, mint Alexander Shabalov, aki többször is hibázott, ellenállás nélkül vesztett.
A spanyol megnyitás divatos változatában győzte le Hikaru Nakamura a 2015-ös bajnokság ezüstérmesét, Ray Robsont. Az olimpiai aranyérmes 22 éves Robson láthatóan békés megoldásra törekedett, de a négyszeres bajnok a végjátékban minőségáldozattal került döntő előnybe, futója és királya sikerrel támogatta a szabadgyalogok előrenyomulását.
Fabiano Caruana korántsem meggyőző játékkal remizett olimpiai bajnok csapattársával, Samuel Shanklanddal. Az egykori világbajnoki döntős Gata Kamsky bajba kerülhetett volna első amerikai bajnokságán játszó egykori ukrán Yaroslav Zherebukh ellen.
A mezőnyben veteránnak számító Alexander Onischuk tisztáldozattal kényszerítette ki az örökös sakkot Daniel Naroditzkyval vívott csatájában. Jeffry Xiong kedvezőbb végjátékát nem tudta győzelemig fokozni.
Az első forduló eredményei:
Samuel Shankland (2666) – Fabiano Caruana (2817) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 37)
Wesley So (2822) – Alexandr Shabalov (2556) 1 – 0 (Szláv védelem, 29)
Alexander Onischuk (2667) – Daniel Naroditsky (2646) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 34)
Yaroslav Zherebukh (2606) – Gata Kamsky (2659) döntetlen (Szicíliai védelem, 30)
Varuzhan Akobian (2645) – Jeffery Xiong (2674) döntetlen (Grünfeld védelem, 68)
Ray Robson (2668) – Hikaru Nakamura (2793) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 65)
A 2. forduló párosítása:
Fabiano Caruana – Hikaru Nakamura
Jeffery Xiong – Ray Robson
Gata Kamsky – Varuzhan Akobian
Daniel Naroditsky – Yurij Zherubukh
Alexander Shabalov – Alexander Onischuk
Samuel Shankland – Wesley So
So,W (2822) - Shabalov,A (2556)
Szláv védelem [D11]
1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.e3 Hf6 4.d4 Fg4 5.h3 Ff5 6.Hc3 e6 7.g4 Fg6 8.He5 Hbd7 9.Hxg6 hxg6 10.g5
Az idei Tata Steel Chess szuperversenyen Dmitrij Andrejkin a 10.a3 g5 11.Fd2 g6 12.Vf3 a6 13.Fd3 dxc4 14.Fxc4 b5 15.Ff1 c5 16.Fg2 Ba7 17.0-0 változatot játszotta meg Levon Aronjan ellen.
10...Hg8 11.h4 He7 12.Fd2 Hf5 13.Vg4 a6
Wesley So 2015-ben Georg Meier ellen sötéttel játszotta a változatot. 13...Fe7 14.Bh3 Bh5 15.0-0-0 Vc7 16.Kb1 dxc4 17.Fxc4 0-0-0 folytatásban világos kicsit jobban állt.
14.0-0-0 dxc4 15.Fxc4 c5 16.dxc5 Fxc5 17.Fe2 Fe7 18.Kb1 Vb6?! 19.Ha4 Vc7 20.Bc1 Vd6?
21.Fa5!
Wesley So kisebb tűnődés után húzta meg a jelentős előnyt biztosító lépést.
21...He5
Könnyű belátni, hogy 21...b6-ra 22.Bhd1 Vb8 23.Ff3 bxa5 (23...He5 24.Ve4 0-0 25.Vxa8 Hxf3 26.Vxb8 Bxb8 27.Hxb6) 24.Fxa8 Vxa8 25.Bxd7 gyorsan nyert volna.
22.Ve4 Hc6 23.Bhd1 Bxh4
24.f4 Vb8 25.Hb6 Hd6? 26.Va4 Ba7 27.Ff3 Hb5 28.Vc2 Vc7 29.Bd7 és sötét feladta
Robson,R (2668) - Nakamura,H (2793)
Spanyol megnyitás [C65]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Hbd2 Fe6 7.0-0 Fd6 8.d4
Világossal előszeretettel játsszák a 8.b3 0-0 9.Hc4 Hd7 10.He3 változatot is.
8...Hd7 9.dxe5 Hxe5 10.Hxe5 Fxe5 11.f4 Fd4+ 12.Kh1 f5
A Grand Chess Tour 2016 londoni viadalán Veszelin Topalov a 12...f6 13.c3 Fb6 14.f5 Ff7 15.e5 fxe5 16.Vg4 folytatásban gyengébb döntést hozott Michael Adamsszel vívott partijában. 16...Vd3?! (16...0-0 17.He4 h5 18.Vg3 Fc4 19.Fh6 Bf7 20.f6 Fxf1 21.Bxf1 h4 22.Vg6 Vd3 23.Be1 Ff2 24.Fxg7 Fxe1 25.Fh6+ Kh8 26.Fg7+ remihez vezetett volna.) 17.Vxg7 Bg8 18.Vxe5+ Kd7 19.Ve4 Va6? 20.f6! Bae8? Nem lenne igazság a sakkban, ha a középen táncoló sötét király nem kerülne bajba. 21.Vf5+ Kd8 22.c4 Va5 23.Vh3 Vb4 24.Vxh7Vf8?! 25.b3 Fd4 26.Vd3 Vd6 27.He4 Vd7? 28.Bd1 Kc8 29.Vxd4 Vg4 30.Fg5 Bxe4? 31.Vxa7 Fd5 32.Va8+ Kd7 33.Bxd5+ és sötét feladta.
13.Ve2 0-0 14.Bd1 Ve7 15.Hf3 Fc5 16.Be1 Bae8 17.exf5?!
17...Fd5 18.He5 Bxf5 19.c4 Fe6 20.Fd2 Fd6 21.Bf1 Bef8 22.b3 Fxe5 23.fxe5 Vc5 24.Fc3 b5 25.Bxf5 Bxf5 26.Bd1 Vf2 27.Vd3 bxc4 28.bxc4 h6 29.Fd4
Ray Bobson a végjátékban a különböző színű futókban döntetlen esélyt látott.
29...Vxa2 30.Ba1 Vxc4 31.Vxc4 Fxc4 32.Fxa7 Bxe5 33.Kg1
33...Fd5 34.Bc1 Be2 35.Ff2 Kf7 36.h3 Ba2 37.Bc3 g5 38.Bc1 h5 39.Bc3 Kg6 40.Bc1 Kf5 41.Bc3 g4 42.hxg4+ hxg4 43.Fg3 Bxg2+ 44.Kf1
44...Bxg3!
A minőségáldozat után a szabadgyalogokkal szemben Robson tehetetlen volt.
45.Bxg3 c5 46.Kf2 Kf4 47.Bd3 c6 48.Ba3 c4 49.Bc3 Fe6 50.Ba3 Ff5 51.Bg3 Fd3 52.Be3 Fe4 53.Ba3
53...Fd3 54.Ba5 g3+ 55.Kg1 Fe4 56.Ba3 Fd5 57.Kf1 g2+ 58.Kf2 Ke5 59.Bg3 Kd4 60.Ke2 c3 61.Kd1 Fe4 62.Ke2 c2 63.Kd2 Ke5 64.Bg4 Kf5 65.Bg8 Kf4 és világos feladta
Verőci Zsuzsa