Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sakkdráma Kazanyban

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Kazanyban drámai küzdelmekben dőltek a sakkvilágbajnok-jelölti párosmérkőzések első körének rájátszásai. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vesztett helyzetből fordította meg párharcát az azeri Tejmur Radzsabovval szemben. A rapidpartikban négy remi született, majd Radzsabov megnyerte az első villámpartit. Kramnyik nagy kalandok után egyenlített, majd technikája érvényesült a harmadik játszmában, és végül örökös sakk biztosította továbbjutását. Alekszandr Griscsuk győzelme tette még emlékezetesebbé az orosz sakkozás számára a napot, nagy csata után 2,5-1,5-re nyert az esélyesebb örmény Levon Aronjan ellen. Három játszma is döntéssel végződött. Az elődöntőben az amerikai Gata Kamsky az izraeli Borisz Gelfanddal mérkőzik meg, míg a másik ágon orosz háziderbi, Vlagyimir Kramnyik és Alekszandr Griscsuk csap össze. Csütörtökön játsszák az első partikat.

A szenzációs internetes videós közvetítés segítségével "élőben" nézhettük a gigászi csatákat, az oroszul tudók pedig többek között Szergej Rublevszkij olimpiai bajnok kommentálását is hallgathatták. Dráma minden mennyiségben, amit csak fokozott a Kramnyik-Radzsabov második villámjátszmában bekövetkezett technikai malőr.

De mi is történt a vb-jelölti meccsek rájátszásán, ahol négy világklasszis pótvizsgázott? Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és 12 évvel fiatalabb ellenfele, az azeri Tejmur Radzsabov négy rapidpartija (25-25 perc és 10-10 másodperc lépésenként) nem okozott sok izgalmat, négyszer megosztoztak a ponton. Kramnyik az első partiban világossal jobban állt, de Radzsabov pontosan védekezett. A kalandok a villámpartiknál kezdődtek. Radzsabov kezdte világossal a kétjátszmás meccset, és a kapkodásban kihasználta Kramnyik taktikai elnézését. Ellenkező színnel következett a visszavágó, Radzsabov kiegyenlítette hátrányát, és nagyon közel állt a továbbjutását jelentő döntetlenhez.

Egy határozottabb órakezelés hatására azonban megadta magát a digitális óra, eltűntek a másodpercek, 0.00-át mutatott a kijelző. Mit lehet ilyenkor tenni? Kramnyik kérte, hogy a szabálykönyvet vegyék elő, de villámpartira vonatkozóan nem találtak semmi utalást. Végül a technika segítségét vették igénybe, a videóról ellenőrizték le, hogy kinek mennyi másodperce volt, az új órát beállították, folytatódott a csata. A közjáték Radzsabovot zavarta meg jobban, elügyetlenkedte az állást, Kramnyik a pokol tornácát is megjárva kiegyenlített. Új színsorsolás után két újabb villámparti következett. (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként.)Az orosz exvilágbajnok a tőle megszokott remek technikával használta ki az azeri titán passzív játékát a remit ígérő állásban és vezetést szerzett. A negyedik villámpartiban örökös sakkot tartott, 4,5-3,5, összesítésben 6,5-5,5-ös győzelemmel bejutott az elődöntőbe.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Vlagyimir Kramnyik dicsérte Tejmur Radzsabov remek felkészülését. Az orosz exvilágbajnok elismerte, hogy a szerencsésebb versenyző volt, pályafutása egyik legnehezebb küzdelmén van túl. Radzsabov is higgadtan nyilatkozott, örült Kramnyik elismerésének, bár kicsit bosszankodott, hogy kihagyta a nagy esélyt.

Gigászi csatát hozott az első számú esélyesnek tartott örmény Levon Aronjan és az orosz Alekszandr Gricsuk összecsapása is. Nyíltsisakos küzdelem folyt, két sötéttel elért nyeréssel kezdődött a négyjátszmás meccs. A kétszeres olimpiai bajnok, a Grand Prix-versenysorozat győztese, a Grand Slam-nyertes Aronjan nagyon idegesen játszotta az első partit, szinte ellenállás nélkül vesztett. A jelentős lélektani előny azonban béklyóként hatott a kétszeres olimpiai bajnok Griscsuk játékára, világossal ő sem remekelt, Aronjan egyenlített.

A világranglista harmadik helyezettje alighanem meccslabdát  hibázott a harmadik játszmában, Aronjan nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul, sőt a remiért kellett megküzdenie. A negyedik ütközet eldöntötte, hogy május 9-én, a Győzelem Napján kettős sikernek örülhettek az orosz nagymesterekért szorítók. Aronjan tőle szokatlan módon jelentős időhátrányba került, Griscsuk a vezérszárnyon kezdeményezéshez jutott. Aronjan mindent megkísérelt, hogy mentse állását, Griscsuk némi bizonytalankodás után kiskombinációval anyagi előnyt szerzett. Időelőnyét is kihasználva gúzsba kötötte sötét haderejét, majd a király elleni akció továbbjutását jelentette.

A negyeddöntő rájátszásának eredményei:
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 4,5 - 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 1 - 0, 1 - 0, döntetlen)
(Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) döntetlen (Vezércsel, 77)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) döntetlen (Vezércsel, 39)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) döntetlen (Vezércsel, 25)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) döntetlen (Vezércsel, 23)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 45)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 1 - 0 (Réti megnyitás, 80)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 1 - 0 (Királyindiai védelem, 63)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) döntetlen (Spanyol megnyitás, 65)

Levon Aronjan (örmény, 2808) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747) 1,5 - 2,5 (0 - 1, 0 - 1, döntetlen, 0 - 1)
(Levon Aronjan (örmény, 2808) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747) 0 - 1 (Angol megnyitás, 47)
Alekszandr Gricsuk (orosz, 2747) - Levon Aronjan (örmény, 2808) 0 - 1(Vezércsel, 72)
Levon Aronjan (örmény, 2808) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747) döntetlen (Angol megnyitás, 61)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747) - Levon Aronjan (örmény, 2808) 1 - 0 (Vezércsel, 49)

Az elődöntő párosítása:
Gata Kamsky (amerikai, 2732) - Borisz Gelfand (izraeli, 2733)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) -Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747)

Kramnyik,V (2788) - Radzsabov,T (2744)
Vezércsel [D55]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Fe7 4.Hc3 Hf6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Fxf6 7.Bc1 0-0 8.e3 c6 9.Fd3 Hd7 10.0-0 dxc4 11.Fxc4 e5 12.d5 Hb6 13.b3 Ff5 14.dxc6 bxc6 15.e4 Fg4 16.Fe2 Fxf3 17.Fxf3 Fe7 18.Vc2 Fb4 19.Fg4 Fa3 20.Bcd1 Ve7 21.Hb1 Fc5 22.Hd2 Fb4 23.Hf3 Vf6 24.Bd3 Bfd8 25.Bfd1 Bxd3 26.Vxd3 g6 27.h4 h5 28.Fh3 Be8 29.g3 Ve7 30.Kg2 Vc5 31.Hg5 Kg7 32.Ve2 Ve7 33.Vc2 Vc7 34.Vc1 Fe7 35.a4 Bd8 36.Bxd8 Fxd8 37.Hf3 f6 38.g4 hxg4 39.Fxg4 Hd7 40.h5 Hf8 41.Vc4 gxh5 42.Fxh5 Vd7 43.Kg3 Fb6 44.Hh4 Kh8 45.Vf7 Vxf7 46.Fxf7 Kg7 47.Fc4 Fc5 48.f3 Hg6 49.Hf5+ Kf8 50.Kg4 He7 51.Hg3 Kg7 52.Fe6 Fb4 53.Hh5+ Kg6 54.f4 exf4 55.Hxf4+ Kg7 56.Fc4 Fd6 57.He6+ Kg6 58.a5 Fb4 59.a6 Fd6 60.Hd4 Fe5 61.Hf3 Fd6 62.Fe6 Kh6 63.Fd7 Kg7 64.Hd4 Fe5 65.He6+ Kh6 66.Hd8 Fc7 67.He6 Fd6 68.Hd4 Fe5 69.Hf3 Fd6 70.Hd2 Kg7 71.Hc4 Fc5 72.Kf4 Fb4 73.Ke3 Fc5+ 74.Kd3 Hg6 75.Fxc6 He5+ 76.Hxe5 fxe5 77.Kc4 és döntetlen

Radzsabov,T (2744) - Kramnyik,V (2785)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 Hh5 8.Fd3 Hxf4 9.exf4 b6 10.b4 a5 11.a3 c6 12.0-0 Vc7 13.g3 Fa6 14.Fxa6 Bxa6 15.Ve2 Bfa8 16.Bab1 axb4 17.axb4 Ff6 18.Bfc1 Ba3 19.Ve1 bxc5 20.bxc5 Va5 21.He5 Hxe5 22.fxe5 Fg5 23.Bc2 Fd8 24.Kg2 h6 25.h4 Va6 26.Vd1 Ba1 27.Bcb2 Bxb1 28.Vxb1 Vc4 29.He2 Fe7 30.Kf1 Ff8 31.Bb4 Ba1 32.Vxa1 Vxb4 33.Va6 Vb1+ 34.Kg2 Ve4+ 35.Kf1 Vh1+ 36.Hg1 Ve4 37.He2 Vh1+ 38.Hg1 Ve4 39.He2 és döntetlen

Kramnyik,V (2785) - Radzsabov,T (2744)
Vezércsel [D53]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Hf3 Hf6 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.Bc1 He4 8.Fxe7 Vxe7 9.g3 Hxc3 10.Bxc3 c6 11.Fg2 Hd7 12.0-0 dxc4 13.Bxc4 e5 14.Bc3 exd4 15.Hxd4 Hb6 16.Vc2 Bd8 17.e3 Fe6 18.a3 Fd5 19.b4 Fxg2 20.Kxg2 Hd5 21.Bc5 a6 22.Bc1 g6 23.Hf3 Be8 24.Bc4 Bad8 25.Bd4 Hc7 és döntetlen

Radzsabov,T (2744) - Kramnyik,V (2785)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 Hh5 8.Fd3 Hxf4 9.exf4 b6 10.b4 a5 11.a3 c6 12.0-0 Vc7 13.g3 Fa6 14.Kg2 Ff6 15.Fxa6 Bxa6 16.Vc2 Bfa8 17.Bab1 axb4 18.axb4 Ba3 19.Bb3 Bxb3 20.Vxb3 Vb7 21.Bb1 h6 22.h4 h5 23.He5 és döntetlen

Radzsabov,T (2744) - Kramnyik,V (2785)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 a6 8.Fa4 Fa7 9.h3 He7 10.Be1 Hg6 11.Hf1 c6 12.Hg3 d5 13.exd5 Hxd5 14.Fb3 Be8 15.Fg5 f6 16.Fe3 Fxe3 17.fxe3 Fe6 18.Vd2 Vc7 19.Bad1 Bad8 20.Vf2 Vf7 21.Bf1 Vf8 22.Hd2 Kh8 23.Hde4 Hge7 24.Ve2 Fg8 25.Bf2 f5 26.Bdf1 f4 27.exf4 Hxf4 28.Vg4 Fxb3 29.axb3 Heg6 30.d4 Vg8 31.Bf3 He6 32.Hf5 exd4 33.Vg3 Bf8 34.Hed6 dxc3 35.bxc3 Bd7 36.h4 Bf6 37.h5 He7??

Az orosz exvilágbajnok vesztőt húzott!

Forrás: [origo]

38.Hh6! gxh6 39.Ve5 Hd5 40.Bxf6 Hxf6 41.Vxf6+ Bg7 42.Hf5 Vf8 43.Hxg7 Vc5+ 44.Kh1 Hxg7 45.Vf8+ és sötét feladta

Kramnyik,V (2785) - Radzsabov,T (2744)
Réti megnyitás [A14]

1.Hf3 d5 2.c4 e6 3.b3 Hf6 4.Fb2 Fe7 5.g3 0-0 6.Fg2 b6 7.0-0 Fb7 8.e3 c5 9.Hc3 Hc6 10.cxd5 Hxd5 11.Hxd5 Vxd5 12.d4 Vd8 13.He5 Hxe5 14.Fxb7 Bb8 15.Fg2 cxd4 16.exd4 Hd7 17.d5 exd5 18.Vxd5 Ff6 19.Bad1 Fxb2 20.Vxd7 a5 21.Bfe1 Vxd7 22.Bxd7 Fa3 23.Fd5 Fc5 24.Be4 Bfd8 25.Fxf7+ Kf8 26.Fe6 Bxd7 27.Fxd7 Bd8 28.Fb5 Bd2 29.Bf4+ Ke7 30.a4 Bd4 31.Bf3 Bd6 32.Bf4 Bf6 33.Be4+ Be6 34.Bg4 g6 35.Kg2 h5 36.Bc4 Kf6 37.Bf4+ Kg7 38.Bc4 Kf6 39.h4 Be5 40.Bc3 Bd5 41.Bc2 Be5 42.Bd2 Kg7 43.Fc4 Kf6 44.Bd8 Kg7 45.Fd3 Be6 46.Fc4 Bd6 47.Bg8+ Kh7 48.Be8 Bd2 49.Fe2 Kg7 50.Be6 Bb2 51.f4 Bxb3 52.Fb5 Be3 53.Bc6 Kh7 54.Bc7+ Be7 55.Bc8 Kg7 56.Fd3 Bd7 57.Fe4 Bd2+ 58.Kh3 Bd7 59.Bc6 Bd6 60.Bc7+ Kf6

Szinte hihetetlen módon ebben az állásban elromlott a digitális óra, a kicsit erősebb órakezelés hatására 0:00-ra változott a kijelző. Hosszas egyeztetés után folytatódott a parti, miután megegyeztek, hogy melyik félnek mennyi másodperce(!) maradt.

61.Fc2 Bd4 62.Fb3 Fe7 63.Fc4 Bd6 64.Kg2 Bd2+ 65.Kf3 Bd6 66.Ke4 Bd8? 67.Fd5 Bd6? 68.Bb7

Sötét lépéskényszerben, gyalogot veszít.

68...Bd8 69.Bxb6+ Bd6 70.Bb5 Fd8 71.Bb7 Fe7 72.Ba7 Bb6 73.Bxa5 Bb4+ 74.Kf3 Bd4 75.Ba6+ Kg7 76.Fe4 Bd6 77.Bxd6 Fxd6 78.a5 Fc5 79.a6 Kf6 80.Ke2 és sötét feladta

Kramnyik,V (2788) - Radzsabov,T (2744)
Királyindiai védelem [E94]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.d4 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 exd4 8.Hxd4 Be8 9.f3 Hc6 10.Fe3 Hh5 11.Vd2 Hxd4 12.Fxd4 Hf4 13.Fe3 Hxe2+ 14.Hxe2 f5 15.Fg5 Vd7 16.Hg3 Vf7 17.Bac1 Fd7 18.b3 a5 19.a4 Fe5 20.Ff4 Fg7 21.Kh1 b6 22.Fe3 Be6 23.He2 Bee8 24.Hc3 Fc6 25.exf5 Vxf5 26.Fd4 Fxd4 27.Vxd4 Be5 28.Hd5 Fxd5 29.cxd5 Vf7 30.Vc4 Be7 31.h3 Bae8 32.Bc2 h5 33.Kh2 Kh7 34.Bfc1 Bd7 35.f4 Bde7 36.Vd4 Kg8 37.Vf2 Bf8 38.Bc4 Vg7 39.Be1 Bfe8 40.Bxe7 Bxe7 41.Vg3 Vf6 42.h4 Kg7 43.Vg5 Kf7 44.Bc2 Vf5 45.Bc3 Vf6 46.Vxf6+ Kxf6 47.Kg3 Kf5 48.Kf3 Be4 49.Bc4 Be7 50.g3 Kf6 51.Be4 Bf7 52.Be6+ Kf5 53.Be8 Kf6 54.Ke4 Kg7 55.Be6 Kh7 56.Kf3 Kg7

Forrás: [origo]

57.g4 hxg4+ 58.Kxg4 Kh7 59.h5 gxh5+ 60.Kg5 Kg8 61.f5 Bh7 62.f6 h4 63.Kg6 és sötét feladta

Radzsabov,T (2744) - Kramnyik,V (2785)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 Fb6 8.Fa4 He7 9.Fc2 c6 10.h3 Hg6 11.d4 Be8 12.Be1 h6 13.Hf1 d5 14.Hxe5 Hxe5 15.dxe5 Bxe5 16.Ff4 Be8 17.e5 Hh7 18.Vd3 Hf8 19.Bad1 Vh4 20.Fg3 Vg5 21.Kh2 Vg6 22.Vd2 Ff5 23.Fxf5 Vxf5 24.He3 Fxe3 25.Bxe3 Bad8 26.Vd4 b6 27.Bf3 Ve6 28.Bfd3 Bd7 29.f4 Vf5 30.Va4 Bc8 31.c4 He6 32.b4 Bcd8 33.Vxc6 Hxf4 34.Bd4 He2 35.Bxd5 Bxd5 36.cxd5 Hxg3 37.Kxg3 Bc8 38.Vb5 Vxe5+ 39.Kf2 Bc2+ 40.Kg1 Ve3+ 41.Kh2 Ve5+ 42.Kh1 Vd6 43.Ve8+ Vf8 44.Ve4 Bc7 45.d6 Bd7 46.Vc6 Ve8 47.b5 g6 48.a4 Ve6 49.Vc8+ Kg7 50.Vc3+ Vf6 51.Vc6 Ve6 52.Kg1 h5 53.Vc3+ Vf6 54.Vc6 Ve6 55.Vc3+ Vf6 56.Vg3 h4 57.Va3 Ve5 58.Vb4 g5 59.Vg4 Ve3+ 60.Kh1 Bxd6 61.Bxd6 Ve1+ 62.Kh2 Ve5+ 63.g3 Vxd6 64.Vxg5+ Kf8 65.Vxh4 Vd2+ és döntetlen

Aronjan,L (2808) - Griscsuk,A (2747)
Angol megnyitás [A37]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 e5 4.g3 g6 5.Fg2 Fg7 6.0-0 Hge7 7.He1 d6 8.Hc2 Fe6 9.He3 0-0 10.d3 Vd7 11.Hed5 Fh3 12.Bb1 Fxg2 13.Kxg2 Bac8 14.e4 Hxd5 15.Hxd5 He7 16.Hc3 Hc6 17.Fe3 f5 18.f3 f4 19.Fg1 h5 20.Hd5 Bf7 21.g4?! hxg4 22.fxg4 Bcf8 23.Vf3 Ff6 24.Ff2 Bh7 25.Hxf6+ Bxf6 26.Bh1 g5

"Egykapus" lett a játék.AlekszandrGriscsuk mindkét szárnyon játszhatott.

27.h3 b6 28.Bh2 Hd8 29.b3 He6 30.Kf1

Forrás: [origo]

30...b5 31.Kg2 a5 32.Bhh1 Bf8 33.Bhc1 Bb8 34.Bh1 b4 35.Bh2 a4 36.Kh1 Ba8 37.Fg1 axb3 38.Bxb3 Ba4 39.Bbb2 Ba3 40.Bbg2 Va4 41.h4 Bc3 42.Vf1 Va3 43.hxg5 Bc1! 44.Vf2 Bxh2+ 45.Kxh2 Hxg5 46.Kh1 Vxd3 47.Vh4 Vh3+ és világos feladta

Griscsuk,A (2747) - Aronjan,L (2808)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.Vc2 Hf6 7.e3 Hh5 8.Fe5 Hd7 9.Fe2 Hxe5 10.dxe5 g6 11.Fxh5 gxh5 12.0-0-0 f6 13.Hf3 fxe5 14.Hxe5 0-0 15.f4 Fd6 16.Hf3 Ff5 17.Vd2 Vf6

A nyitás nem Alekszandr Griscsuk elképzelésének megfelelően alakult, sötét futópárja és időelőnye miatt kedvezőbben áll.

18.e4? dxe4 19.Vxd6 exf3 20.Vxf6 Bxf6 21.gxf3 Fg6 22.He2 Be8 23.Bd2 Be3 24.Bf1 Fd3 25.Bf2 Kf7 26.b3 h4 27.Kb2 Fxe2

A gyalognyerés után a bástyavégjáték reménytelen volt világos számára.

28.Bdxe2 Bxe2+ 29.Bxe2 Bxf4 30.Bf2 Bd4 31.Kc3 Bd1 32.f4 Kf6 33.Bg2 h5 34.a4 Bf1 35.Bg5 Bf3+ 36.Kc2 Bxf4 37.Bxh5 Bf2+ 38.Kc3 Bxh2 39.Bh7 Kg6 40.Bxb7 h3 41.Bb8 Bf2 42.Bh8 h2 43.Kd3 Kg5 44.Ke3 Bb2 45.Kf3 Bxb3+ 46.Kg2 Bb2+ 47.Kh1 Kf5 48.Bc8 Bc2 49.Ba8 Ke4 50.Bxa7 Ba2 51.a5 Kd4 52.a6 Kc5 53.Ba8 Kc4 54.Ba7 c5 55.Ba8 Kb5 56.Bb8+ Kc6 57.Bc8+ Kb6 58.Bb8+ Kc7 59.Bb7+ Kc6 60.Ba7 c4 61.Ba8 Kc7 62.a7 c3 63.Be8 Bxa7 64.Kxh2 Kb6 65.Kg3 Kc5 66.Kf2 Kc4 67.Ke2 Kb3 68.Bc8 Kb2 69.Bb8+ Kc1 70.Kd3 c2 71.Bh8 Ba3+ 72.Kc4 Kb1 és világos feladta

Aronjan,L (2808) - Griscsuk,A (2747)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 e5 4.e3 Hf6 5.a3 Fe7 6.d4 exd4 7.exd4 cxd4 8.Hxd4 0-0 9.Hc2 d6 10.Fe2 Fe6 11.He3 Bc8 12.0-0 a6 13.b3 Ha5 14.a4 Vb6 15.Bb1 Hc6 16.Be1 Bfd8 17.Ff3 He5 18.Fd5 Ff8 19.Fb2 Be8 20.Fa1 Bb8 21.He4 Hxd5 22.Hxd5 Vd8 23.Bb2 Fxd5 24.Vxd5 b5 25.Bbe2 bxc4 26.bxc4 Hg6 27.g3 He7 28.Vd3 Vd7 29.Hxd6

Még esélyesebb volt a 29.c5 Hg6 30.cxd6 Vxa4 31.f4 folytatás.

29...Bed8 30.c5 Hc8

Forrás: [origo]

31.Fe5

Nehéz lett volna sötét állása a 31.Vc3! Hxd6 32.c6 Vg4 33.c7 Vxa4 34.Be5 Hb5 35.cxb8V Bxb8 36.Vc6 Va5 37.Be8 változatban.
 31...Hxd6 32.cxd6 Vxa4 33.Ff4 h6 34.h4 Vb5 35.Vd1 Bb7 36.Bc2 Bbd7 37.Bc7?

A hiba után Levon Aronjannak kellett a remiért küzdenie.

37...Fxd6 38.Bxd7 Vxd7 39.Vxd6 Vxd6 40.Fxd6 Bxd6 41.Be8+ Kh7 42.Be7 Kg6 43.Ba7 h5 44.Kg2 Kf6 45.f3 Bd2+ 46.Kh3 Ba2 47.g4 hxg4+ 48.Kxg4 g6 49.f4 Ba5 50.Ba8 Ke6 51.Ba7 Kf6 52.Ba8 Ba1 53.Ba7 a5 54.Ba6+ Kg7 55.h5 f5+ 56.Kh4 Bh1+ 57.Kg3 Bg1+ 58.Kh2 Bg4 59.hxg6 Bxf4 60.Bxa5 Kxg6 61.Kg2 Kf7 és döntetlen

Griscsuk,A (2747) - Aronjan,L (2808)
Vezércsel [D37]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 c6 8.h3 b6 9.b4 a5 10.a3 Fa6 11.Fxa6 Bxa6 12.0-0 Va8 13.Bb1 axb4 14.axb4 Vb7 15.Vc2 Bfa8 16.He1 Fd8 17.Hd3 Ba3 18.b5 bxc5 19.dxc5 Fe7 20.Bfc1 g5 21.Fg3

Alekszandr Griscsuk hosszasan gondolkodott, tovatűnt 4 perces időelőnye. 21.Hb4 gxf4 22.bxc6 Vc8 23.cxd7 Hxd7 24.c6 jobb folytatás volt.

21...B8a5 22.Vd1 Ff8 23.bxc6 Vxc6 24.Hb4 Vxc5?

Forrás: [origo]

25.Hcxd5!

 A taktikai csapással világos anyagi előnyt szerzett. Nagy kapkodás kezdődött.

25...Hxd5 26.Bxc5 Bxc5 27.Hxd5 Bxd5 28.Vc2 Bc5 29.Vb2 Bd3 30.Ba1 Fg7 31.Ba8+ Hf8 32.Vb8 Bcd5 33.Ve8 h6 34.Kh2 Bd2 35.Ve7 Bd7 36.Ve8 Kh7 37.Vb8 Bb2 38.Vc8 Kg6 39.Vc1 Bdb7 40.Bd8 Hh7 41.Vd1 B2b3?

Forrás: [origo]

42.Vc2+! f5 43.Vc6 Hf8 44.Fd6 B3b6 45.Ve8+ Bf7 46.Fxf8 Fe5+ 47.g3 f4 48.Bd7 fxg3+ 49.Kg2 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog