A Rigában zajló Európa-bajnokság hetedik fordulójában Lázárné Vajda Szidónia győzött, Hoang Thanh Trang és Papp Petra remizett, Gara Anita és Gara Tícia vereséget szenvedett. Az éltáblán az orosz Alekszandra Gorjacskina és a grúz Nana Dzagnidze megosztozott a ponton. Az örmény Elina Danieljan és az orosz Pusztovojtova nyeréssel négyes holtversenyben az élen. Tizenöten gyűjtöttek fél ponttal kevesebbet, Trang is ennek a csoportnak a tagja. Szidónia 4,5, Gara Anita és Papp Petra 4, Gara Tícia 3,5 pontos. A keddi pihenőnap után szerdán folytatódik a pontvadászat.
A párosítás szeszélye folytán a kontinensviadal hetedik játéknapján négy táblán is orosz-magyar párharcokra került sor. Az élcsoportba tartozó Hoang Thanh Trang játszmája Olga Zimina ellen 25 lépésig tartott, lépésismétléssel ért véget.
Gara Tícia a nemzetközi porondon kevéssé ismert Marina Necsajevával küzdött meg. A nyitással minden rendben volt, de a középjátékban Anita huszárja kötésbe került, s ez tisztvesztéshez, a játszma elvesztéséhez vezetett.
A legnehezebb ellenfele Gara Tíciának volt, a kétszeres olimpiai bajnoknő, két éve világbajnoki döntős Natalija Pogonyinával mérkőzött meg. Tícia kissé passzív felállást vállalt, majd tartható pozícióban tisztet nézett el.
Papp Petra kedvenc spanyol megnyitásában ezúttal nem tudott előnyt kicsiholni, meglepően korán remizett.
A legkevésbé Lázárné Vajda Szidóniáért kellett izgulni, egész pályás letámadással megbénította a román Mihaela Sandu haderejét. Már lépni is alig tudott sötét, amikor megérett a döntő tisztáldozat lehetősége. Szidónia a győzelemmel nagyot lépett előre, a 4,5 pontosok táborába.
Lassan elkezdődik a taktikázás, kevesebbet kockáztatnak a sakkozónők, az első három táblán csak döntetlenek születtek. A Muzicsuk nővérek korántsem játszanak kirobbanó formában, remikkel araszolnak. Az orosz Alekszandra Gorjacskina és a grúz Nana Dzagnidze egymás elleni remijükkel megőrizték első helyüket, de két társat is kaptak, az örmény Elina Danieljan és az orosz Darja Pusztovojtova személyében.
A körülményeket is ismerve az orosz színekbe átigazolt Katyerina Lahno és az ukrán Natalija Zsukova összecsapása különösen érdekes volt, Natasa örülhetett a reminek.
Nagy meglepetés a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova veresége, a svéd Pia Cramling döntetlene.
Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:
Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2452, 5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2528, 5) döntetlen
Anna Muzicsuk (ukrán, 2587, 4,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2454, 4,5) döntetlen
Bela Hotenasvili (grúz, 2445, 4,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2546, 4,5) döntetlen
Katyerina Lahno (orosz, 2543, 4,5) – Natalija Zsukova (ukrán, 2438, 4,5) döntetlen
Elina Danieljan (örmény, 2437, 4,5) – Olga Girja (orosz, 2470, 4,5) 1 - 0
Monika Socko (lengyel, 2462, 4,5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2426, 4,5) döntetlen
Olga Zimina (orosz, 2395, 4,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2459, 4,5) döntetlen
Lela Zsavahisvili (grúz, 2456, 4,5) – Darja Pusztovoitova (orosz, 2411, 4,5) 0 - 1
Bajra Kovanova (orosz, 2376, 4) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2496, 4) 0 - 1
Pia Cramling (svéd, 2452, 4) – Ulvijja Fatalijeva (azerbajdzsáni, 2287, 4) döntetlen
Jolanta Zawadzka (lengyel, 2449, 4) – Olga Ivanenko (ukrán, 2252, 4) 1 - 0
Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2374, 4) – Alisza Galljamova (orosz, 2444, 4) döntetlen
Ekaterina Atalik (török, 2429, 4) – Anasztaszia Szazonova (orosz, 2143, 4) 1 - 0
Meri Arabidze (grúz, 2373, 4) – Inna Gaponenko (ukrán, 2416, 4) döntetlen
Olga Babij (ukrán, 2359, 4) – Sabrina Vega Gutierrez (spanyol, 2413, 4) 0 - 1
Marina Necsajeva (orosz, 2395, 4) – Gara Anita (magyar, 2354, 4) 1 - 0
Antoaneta Sztefanova (ECU, 2527, 3,5) – Julija Oszmak (ukrán, 2348, 3,5) 0 - 1
Natalija Pogonyina (orosz, 2478, 3,5) – Gara Tícia (magyar, 2325, 3,5) 1 - 0
…
Papp Petra (magyar, 2378, 3,5) – Alekszandra Zserebcova (orosz, 2222, 3,5) döntetlen
Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2355, 3,5) – Mihaela Sandu (román, 2261, 3,5) 1 - 0
Az élcsoport állása:
H. |
R. |
|
Név |
FED |
Élő |
Pont |
TB2 |
TB3 |
Perf. |
|
1 |
4 |
GM |
Nana Dzagnidze |
2528 |
5,5 |
28,5 |
32,0 |
2640 |
||
2 |
14 |
WGM |
Alekszandra Gorjacskina |
2452 |
5,5 |
27,0 |
30,5 |
2610 |
||
3 |
21 |
GM |
Elina Danieljan |
2437 |
5,5 |
25,0 |
28,0 |
2575 |
||
4 |
29 |
FM |
Darja Pusztovojtova |
2411 |
5,5 |
22,5 |
25,0 |
2536 |
||
5 |
34 |
IM |
Olga Zimina |
2395 |
5,0 |
28,0 |
31,5 |
2526 |
||
6 |
2 |
GM |
Marija Muzicsuk |
2546 |
5,0 |
27,5 |
31,0 |
2549 |
||
7 |
3 |
GM |
Katyerina Lahno |
2543 |
5,0 |
27,5 |
31,0 |
2536 |
||
8 |
1 |
GM |
Anna Nuzicsuk |
2587 |
5,0 |
27,0 |
30,0 |
2555 |
||
9 |
22 |
IM |
Ekaterina Atalik |
2429 |
5,0 |
27,0 |
30,0 |
2500 |
||
10 |
20 |
GM |
Natalija Zsukova |
2438 |
5,0 |
26,0 |
29,5 |
2519 |
||
11 |
17 |
GM |
Bela Hotenasvili |
2445 |
5,0 |
26,0 |
29,5 |
2515 |
||
12 |
12 |
IM |
Elisabeth Paehtz |
2454 |
5,0 |
25,5 |
28,5 |
2542 |
||
13 |
33 |
IM |
Marina Necsajeva |
2395 |
5,0 |
25,5 |
28,0 |
2447 |
||
14 |
9 |
GM |
Monika Socko |
2462 |
5,0 |
25,5 |
27,5 |
2503 |
||
15 |
10 |
GM |
Hoang Thanh Trang |
HUN |
2459 |
5,0 |
24,5 |
27,5 |
2480 |
|
16 |
6 |
IM |
Nino Bacsiasvili |
2496 |
5,0 |
24,5 |
27,5 |
2473 |
||
17 |
15 |
WGM |
Jolanta Zawadzka |
2449 |
5,0 |
24,0 |
27,5 |
2465 |
||
18 |
28 |
IM |
Sabrina Vega Gutierrez |
2413 |
5,0 |
22,0 |
24,5 |
2409 |
||
19 |
23 |
IM |
Alina Kaslinszkaja |
2426 |
5,0 |
22,0 |
24,0 |
2430 |
||
20 |
70 |
WIM |
Ulvijja Fatalijeva |
2287 |
4,5 |
27,5 |
28,0 |
2414 |
||
21 |
11 |
IM |
Lela Zsavahisvili |
2456 |
4,5 |
27,0 |
30,5 |
2441 |
||
22 |
8 |
WGM |
Olga Girja |
2470 |
4,5 |
27,0 |
29,5 |
2427 |
||
23 |
45 |
IM |
Meri Arabidze |
2373 |
4,5 |
26,0 |
28,0 |
2385 |
||
24 |
56 |
WGM |
Julija Oszmak |
2348 |
4,5 |
25,5 |
28,0 |
2412 |
||
25 |
44 |
GM |
Ketavan Arahamija-Grant |
2374 |
4,5 |
25,0 |
27,5 |
2431 |
||
26 |
7 |
WGM |
Natalija Pogonyina |
2478 |
4,5 |
24,0 |
27,0 |
2411 |
||
… |
… |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
34 |
51 |
IM |
Lázárné Vajda Szidónia |
HUN |
2355 |
4,5 |
21,0 |
23,0 |
2307 |
|
42 |
52 |
IM |
Gara Anita |
HUN |
2354 |
4,0 |
25,0 |
27,5 |
2356 |
|
48 |
42 |
WGM |
Papp Petra |
HUN |
2378 |
4,0 |
24,0 |
27,0 |
2326 |
|
71 |
60 |
WGM |
Gara Tícia |
HUN |
2325 |
3,5 |
24,5 |
26,5 |
2307 |
Az élcsoportban a szerdai 8. forduló párosítása:
Nana Dzagnidze (grúz, 2528, 5,5) – Elina Danieljan (örmény, 2437, 5,5)
Darja Pusztovojtova (orosz, 2411, 5,5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2452, 5,5)
Natalija Zsukova (ukrán, 2438, 5) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2587, 5)
Marija Muzicsuk (ukrán, 2546, 5) – Jolanta Zawadzka (lengyel, 2449, 5)
Alina Kaslinszkaja (orosz, 2426, 5) – Katyerina Lahno (orosz, 2543, 5)
Nino Bacsiasvili (grúz, 2496, 5) – Bela Hotenasvili (grúz, 2445, 5)
Sabrina Vega Gutierrez (spanyol, 2413, 5) – Monika Socko (lengyel, 2462, 5)
Hoang Thanh Trang (magyar, 2459, 5) – Ekaterina Atalik (török, 2429, 5)
Elisabeth Paehtz (német, 2454, 5) – Marina Necsajeva (orosz, 2395, 5)
Olga Girja (orosz, 2470, 4,5) – Olga Zimina (orosz, 2395, 5)
Gulnar Mammadova (azerbajdzsáni, 2357, 4,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2478, 4,5)
Ulvijja Fatalijeva (azerbajdzsáni, 2287, 4,5) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2456, 4,5)
Natalija Buksza (ukrán, 2314, 4,5) – Pia Cramling (svéd, 2452, 4,5)
Alisza Galljamova (orosz, 2444, 4,5) – Meri Arabidze (grúz, 2373, 4,5)
Inna Gaponenko (ukrán, 2416, 4,5) – Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2355, 4,5)
…
Monica Calzetta Ruiz (spanyol, 2257, 4) – Papp Petra (magyar, 2378, 4)
Gara Anita (magyar, 2354, 4) – Szvetlana Petrenko (moldáviai, 2136, 4)
Gara Tícia (magyar, 2325, 3,5) – Maria Gevorgyan (örmény, 2227, 3,5)
Verőci Zsuzsa