Reykjavíkban a világranglistán hetedik, 19 éves olasz Fabiano Caruana győzelmével fejeződött be a 198 résztvevős, kilencfordulós nyílt verseny. Az elsőség kérdése az utolsó fordulóban dőlt el, a 18 éves kínai világbajnoknő Hou Ji-fan nyerőesélyes pozíciót rontott remire Caruanával szemben. Hou holtversenyes másodikként zárta szereplését, 7 Élő-pontot nyert.
Nehéz küzdelemben érvényesítette a papírformát a rajtlistán első olasz Fabiano Caruana. A világranglistán hetedik 19 esztendős nagymester az utolsó fordulóban a torna nagy sztárjával, a 18 éves kínai világbajnoknővel, Hou Ji-fannal mérkőzött meg és nem kis szerencsével végül kiharcolta a tornagyőzelmet jelentő döntetlent.
Hou Ji-fan gibraltári holtversenyes első helye után újabb szép sikert ért el, veretlenül zárta a viadalt, 2667-es performance-pontszámot ért el, 7 Élő-pontot is kasszírozott, így már 2646-nál tart.
A női világranglistát 52. alkalommal vezető Polgár Judit is elismerően nyilatkozott Hou Ji-fan eredményeiről. Kiemelte, hogy a nagyon fiatal, ambiciózus nagymesternő jelentős kormányzati támogatással bír és egyetlen igazi esélyesként nevezte meg, hogy elérheti a 2700 Élő-pontot.
Az élcsoport végeredménye:
1.Fabiano Caruana (olasz, 2767) 7,5 pont
2-8. Ivan Szokolov (holland, 2635), David Navara (cseh, 2700), Gawain Jones (angol, 2635), Borisz Avrukh (izraeli, 2591), Hou Ji-fan (kínai, 2639), Sebastien Maze (francia, 2577) és Henrik Danielsen (izland, 2504) 7
9-18. Ivan Cseparinov (bolgár, 2664), Robert Hess (amerikai, 2653), Erwin L’Ami (holland, 2611), Jurij Krivorucsko (ukrán, 2666), Hannes Stefansson (izlandi, 2513), Vaszilij Papin (orosz, 2575), Vlagyimir Baklan (ukrán, 2612), Alojzasz Kvejnisz (litván, 2512), Hedinn Steingrimsson (izlandi, 2556) és Stelios Halkias (görög, 2588) 6,5
Hou,Ji-fan (2639) - Caruana,F (2767)
Spanyol megnyitás [C78]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.c3 d6 8.d4 Fb6 9.h3 0-0 10.Fe3 h6 11.Hbd2 Be8 12.Be1 Fd7
A tavalyi tornán Fabiano Caruana (2711) Peter Szvidlerrel a 12...Fb7 13.Fc2 Hb8 14.dxe5 dxe5 15.Fxb6 cxb6 16.c4 b4 17.Hf1 Hbd7 18.Vd2 Hc5 19.Vxb4 Hfxe4 változatban küzdött meg, nem volt igazi gondja, remi is lett a parti.
13.Vb1 Ha5 14.Fc2 c5 15.d5 c4 16.b4 cxb3 17.axb3 Fxe3 18.Bxe3 Hb7 19.b4 Hh5 20.Fd3 Hf4
21.Ff1
A spanyol megnyitás rejtelmeit jól ismerők elégedettek lehetnek, világos kicsit jobb állás mellett kezdeményezhet. A világranglistán hetedik Fabiano Caruana saját partijaiban megtapasztalhatta, hogy milyen lehetőségei vannak, számára a döntetlen a tornagyőzelmet jelentette...
21...Bf8 22.c4 bxc4 23.Fxc4
A következő sötét válaszlépés miatt jobb volt a 23.Hxc4 f5 24.Bea3 fxe4 25.Vxe4 Ff5 26.Ve1 Bc8 (26...Hxd5 27.Bd1) 27.He3 folytatás.
23...a5 24.bxa5 Hxa5 25.Vb4 Hxc4 26.Bxa8 Vxa8 27.Hxc4 Va1+ 28.Be1 Va2 29.Hfd2 Bc8! 30.Be3 Vc2 31.Kh2
31...Hd3?
Az olasz nagymester alaposan melléhúzott. 31...Vd1 32.Vb3 Va1 után nem lett volna gondja a döntetlen elérésével.
32.Vb7! Hc5 33.Vb6 Hd3 34.Hxd6
Még erősebb volt a 34.Bg3 Hf4 35.Vxd6 He2 (35...Bxc4 36.Hxc4 He2 37.Be3) 36.Vxd7 Bxc4 37.Ba3 Bc8 38.Ba2 Vc1 39.Hf3 folytatás.
34...Bf8 35.H6c4
Sötétnek nagy gondjai lettek volna a 35.H2c4 Hf4 36.Vb2 Vd1 37.Ba3 f6 38.He3 változatban.
35...Hxf2 36.Vb1 Vxb1 37.Hxb1 Fb5 38.Hba3 Fa6 39.Hxe5 Be8 40.d6 Fb7
41.Hxf7?
A világbajnoknő 41.Hac4 Hxe4 (41...Bd8 42.Ha5 Fxe4 43.d7 f6 44.Bc3) 42.d7 Bd8 43.Ha5 Fd5 44.Bd3 Hf6 45.Bxd5 Hxd5 46.Hb7 után alaposan(!) megkeseríthette volna Fabiano életét.
41...Kxf7 42.Bf3+ Ke6 43.Hb5 Bb8! 44.Bxf2 Fxe4 45.Be2 Bxb5 46.Bxe4+ Kxd6 47.Kg3 és döntetlen
Verőci Zsuzsa