A Játékszínben a „Magyar Sakkozásért Alapítvány” rendezésében zajló „Generációk csatája”, I. MVM Sakk Kupa elnevezésű négyjátszmás párosmérkőzés első napja után legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd kettős győzelemmel vezet olimpiai bajnokunk, a Nemzet Sportolójával, Portisch Lajossal szemben. Szombaton 11 órától újabb két partira kerül sor.
Töröcskei István, a mérkőzést rendező Magyar Sakkozásért Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitotta meg a párharcot, majd tette meg az első partiban a kezdőlépést. Portisch Lajos játszott világossal, a vezérindiai védelmű partiban a nyitást követően nem talált jó tervet, többször is jobb lépést hagyott ki. A rapid Európa-bajnok Rapport Richárd megilletődötten kezdte a partit, de a kezdeményezést megragadva egyre nagyobb fölényt ért el, a 31. lépést követőn győztesen állt fel a sakkasztaltól.
A második játszmában Kossuth-díjas zongoraművészünk, Bogányi Gergely húzhatott Rapport Ricsi helyett, bizonyár egyeztettek, mert ifjú titánunk által az utóbbi időben annyira kedvelt 1.b3-mal nyitott. Ricsi elég bizonytalanul játszott, Portisch nagymester klasszikus játékfelfogása érvényesülni látszott. Minden adott volt a pozícióban, hogy döntő előnyt érjen el. Kétszer is elmulasztotta a d4 lehetőséget, majd az elhibázott futócsere után már hátrányba került. A gyaloghátrányos végjátékban már nem talált védelmet.
Kitüntető volt a média érdeklődése, a nagymesterek a két összecsapás közti szünetben is számos interjút adtak. Remek volt az élő internetes közvetítés a www.jatekszin.hu honlapon, sakkozásunk történetében először a partit a világhálón követők láthatták is a küzdő feleket.
A játéknapot Rapport Richárd 30 táblás szimultánja, majd Portisch Lajos dalestje zárta.
Portisch,L (2464) - Rapport,R (2701)
Vezérindiai védelem [E18]
1.d4 b6 2.c4 Fb7 3.Hc3 e6 4.a3 f5 5.Hf3 Hf6 6.g3 Fe7 7.Fg2 He4 8.Fd2 0-0 9.0-0 Ff6 10.Bc1 Hc6 11.Fe1 He7 12.Hxe4 fxe4 13.He5 Hf5 14.e3 c5 15.Fc3 cxd4 16.exd4 Bc8
17.Ve2
Jobb volt a 17.Va4 d6 18.Hd7 Fc6 19.Hxf6+ Bxf6 20.Vd1 folytatás.
17...d5
Számításba jött a 17...d6 18.Hg4 Hxd4 19.Fxd4 Fxd4 20.Fxe4 Fxe4 21.Vxe4 e5 22.b3 lehetőség.
18.cxd5 exd5 19.Bfd1 g6 20.Bc2 Ve8 21.Hg4 Fg7 22.He3 Va4 23.Bcd2 Fh6 24.Fh3?! Fa6 25.Vg4?
25...Hxe3 26.Ve6+ Bf7 27.fxe3 Fxe3+ 28.Kh1 Fxd2 29.Bxd2 Be8 30.Vxd5 e3 31.Bg2 Fb7 és világos feladta
Rapport,R (2701) - Portisch,L (2464)
Larsen megnyitás [A01]
1.b3 d5 2.Fb2 Fg4 3.f3 Ff5 4.e3 Hf6 5.He2 Hbd7 6.g4 Fg6 7.h4 h6 8.Hf4 e5 9.Hxg6 fxg6 10.Ve2 Fd6 11.Hc3 c6 12.Fh3
12...g5 13.hxg5 hxg5 14.0-0-0 Ve7 15.Fg2 0-0-0 16.Kb1 Fa3 17.Fa1 Hb6 18.Vd3 Hfd7 19.Bh5 Bxh5 20.gxh5 Bh8 21.Fh3
21...Bxh5 22.Vf1 Kb8 23.Vg2 g6 24.Bg1 Hf6 25.He2
25...Hc4! 26.Fc3 Hd6 27.Hg3 Bh4 28.Hh1
28...Hf7?!
Bajban lehetett volna legfiatalabb nagymesterünk a 28...d4! 29.exd4 Hd5 30.Hf2 exd4 31.Fb2 Hf4 32.Vg3 Fxb2 33.Kxb2 d3 folytatásban.
29.Hf2 Fb4
Még mindig 29...d4 volt a jó.
30.Fxb4 Vxb4?
31.Fe6 Bh7 32.Hd3 Ve7 33.Fxf7 Bxf7 34.Vxg5 e4 35.He5 Bg7 36.f4 Hg8 37.f5 Vxg5 38.Bxg5 Kc7 39.d4 exd3?! 40.cxd3 Kd6 41.d4?! Ke7 42.fxg6 Kf6 43.Bg3 Ke6 44.Kc2 Hf6 45.Kd3 Hd7 46.Hxd7 Kxd7 47.e4 dxe4+ 48.Kxe4 Ke6 49.b4 a6 50.a4 Kf6 51.Kf4 Bg8
52.g7 Kf7 53.Kf5 és sötét feladta
Verőci Zsuzsa
Fotók: Penziás Nikolett