Az Egyesült Emírségekbeli Sardzsában február 17-től rendezik meg a 2017-es Grand Prix négy versenyből álló sorozatának első versenyét. A meghívott, kijelölt 24 sakkozónak három-három tornán kell játszania, amelyeket 18-18 résztvevővel, 9 fordulós svájci rendszerben bonyolítanak le. Rapport Richárd is a GP résztvevője, Sardzsában meg is kezdi szereplését. Az összetett pontverseny első két helyezettje játszhat 2018-ban a világbajnok-jelölti versenyen. Valamennyi viadalnak 130 ezer euró a díjalapja.
érvényben levő világbajnoki rendszer szabályzata szerint ketten az Élő-listáról juthatnak be a 2018-as, 8 résztvevős világbajnok-jelölti versenyre. A Tbilisziben megrendezésre kerülő Világkupáról a döntőbe jutott két sakkozó lesz világbajnokjelölt. A Grand Prix-sorozatról az összetett verseny első két helyezettje nyer részvételi jogot. A tavalyi világbajnoki döntő vesztese, az orosz Szergej Karjakin játék nélkül vb-jelölt, egy sakkozót a torna rendezője jelölhet.
A FIDE honlapján már korábban megjelent a négy versenyből álló Grand Prix-sorozat helyszíneivel és az időpontokkal kapcsolatos információ, de a részvételre jogosultak, illetve a részvételt vállalók névsora csak meglehetősen későn alakult ki. A 2015-ös Világkupa első négy helyezettje, nyolcan a 2015. június 1. és 2016. május 1. közötti 12 Élő-listáról – súlyozott pontokkal, - kilencen élvezték a sorozat rendezési jogát elnyert AGON támogatását, egy résztvevőt az ACP jelölhetett. Reményünk bevált, a junior világranglistát tavaly vezető Rapport Richárd indulásához az AGON vezérkara is „zöld fényt” biztosított. Nagy megmérettetés vár nagymesterünkre, óriási esélyt kapott, hogy a remek mezőnyben megmutathassa igazi tudását.
Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik már a Grand Chess Tour sorozattól is visszalépett, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand sem vállalta a GP-n való játékot. Ők ketten csak a Világkupáról juthatnak ki a vb-jelölti versenyre. Nem nevezett a világranglista második és harmadik helyezettje, az amerikai Fabiano Caruana és Wesley So sem, Élő-pontjuk alapján lehetnek világbajnok-jelöltek.
Sardzsában a rajtlistát a francia Maxime Vachier-Lagrave vezeti, a korábban közölt mezőnyhöz képest változás, hogy a kínai (ex)világbajnoknő, Hou Ji-fan is meghívást kapott. Február 18-án játsszák az első fordulót, február 23-án pihenőnapot kapnak a nagymesterek. Az első 40 lépésre 100-100 perc, a következő 20 lépésre 50-50 perc, majd a játszma befejezéséig még 15-15 perc 30-30 másodperc bónusszal.
A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796)
Levon Aronjan (örmény, 2785)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2785)
Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2766)
Ding Liren (kínai, 2760)
Pavel Eljanov (ukrán, 2759)
Michael Adams (angol, 2751)
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2749)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2742)
Li Chao (kínai, 2720)
Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2711)
Dmitrij Jakovenko (orosz, 2709)
Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2709)
Rapport Richárd (magyar, 2692)
Alekszandr Rjazancev (orosz, 2671)
Salem A. R. Saleh (Egyesült Emírségekbeli, 2656)
Hou Ji-fan (kínai, 2651)
Jon Ludvig Hammer (norvég, 2628)
Moszkva május 11. és 22. között lesz a házigazda. Genf július 5. és 16. között látja vendégül a résztvevőket, a sorozat Palma de Mallorcán fejeződik be a november 15. és 26. közötti tornával. Valamennyi viadalnak 130 ezer euró a díjalapja. A tornákat a www.worldchess.com közvetíti majd.
Holtversenynél a pénzdíjak és a GP-pontok is megosztásra kerülnek.
A versenyek díjazása:
1.20.000 euró, 120 + 50 pont
2. 15.000 euró, 110 + 30
3. 12.000 euró, 100 + 10
4. 11.000 euró, 90
5. 10.000 euró, 80
6. 9.000 euró, 70
7. 8.000 euró, 60
8. 7.000 euró, 50
9. 6.000 euró, 40
10. 5.000 euró, 30
11. 4.250 euró, 20
12. 4.000 euró, 10
13. 3.750 euró 8
14. 3.500 euró 6
15. 3.250 euró 4
16. 3.000 euró 3
17. 2.750 euró 2
18. 2.500 euró 1
Verőci Zsuzsa