Prágában megkezdődött az International Chess Festival, amelynek a tíz résztvevős Masters csoportjában játszik Rapport Richárd is. A rajtlistán a második a cseh David Navara mögött. Az első fordulóban nagymesterünk világossal játszva 94 lépésben vereséget szenvedett a lengyel Jan-Krzysztof Dudától. A többi játszma döntetlennel ért véget, a cseh David Navara nyerőesélyes állást remizett el az izraeli Borisz Gelfand ellen. Rapport második partiját sötéttel a lengyel Radoslaw Wojtaszek ellen játssza.
Nagyszabású sakkfesztivál kezdődött a cseh fővárosban. A tíz résztvevős Masters torna mellett tízen csatáznak a Challengers viadalon is és több nyílt verseny is megrendezésre kerül.
A Masters viadalon Rapport Richárd vereséggel rajtolt. A lengyel Jan-Krzysztod Duda ellen a Pirc megnyitású partiban a nyitásből előnnyel került ki, a jó tervet azonban nem játszotta meg, fokozhatta volna térelőnyét. Duda rendezte sorait, nagymesterünk kissé hátrányosabb pozícióban tisztet áldozott két gyalogért. A 20 esztendős lengyel sakkozó anyagi előnyének érvényesítésében komoly technikai nehézségekkel birkózott, a kölcsönös kapkodásban végül Rapport hibázott.
A rajtlistát vezető cseh David Navara királyszárnyi támadással előnybe került a torna doyenje, az 50 éves izraeli Borisz Gelfanddal szemben. A rutinos Gelfand hősiesen védekezett, sikerült a hatodik soron erődöt létrehoznia és 100 lépést követően egyeztek meg a döntetlenben.
Az indiai Pentala Harikrishna és az amerikai Samuel Shankland szicíliai védelmű összecsapásában világos kezdeményezése, kis előnye kevés volt, hogy kicsikarja a győzelmet.
Békés döntetlenek születtek a lengyel Radoslaw Wojtaszek és az indiai Santosh Gujrathi Vidit, valamint a cseh Viktor Laznicka és az orosz Nyikita Vityjugov játszmáiban.
Az első forduló eredményei:
Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2722) – Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2711) döntetlen (Ragozin védelem, 27)
Rapport Richárd (magyar, 2738) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2731) 0 – 1 (Pirc védelem, 94)
Viktor Laznicka (cseh, 2670) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2726) döntetlen (Angol megnyitás, 30)
Pentala Harikrishna (indiai, 2730) – Samuel Shankland (amerikai, 2731) döntetlen (Szicíliai védelem, 45)
David Navara (cseh, 2739) – Borisz Gelfand (izraeli, 2655) döntetlen (Orosz huszárjáték, 100)
A 2. forduló párosítása:
Santosh Gujrathi Vidit – Borisz Gelfand
Samuel Shankland – David Navara
Nyikita Vityjugov – Pentala Harikrishna
Jan-Krzysztof Duda – Viktor Laznicka
Radoslaw Wojtaszek – Rapport Richárd
A Challengers verseny résztvevői:
Alekszej Shirov (spanyol, 2667)
David Anton Guijarro (spanyol, 2643)
David Paravyan (orosz, 2627)
Mateusz Bartel (lengyel, 2600)
Jiri Stocek (cseh, 2592)
Ju Wenjun (kínai, 2580)
Jan Krejci (cseh, 2570)
Peter Michalik (cseh, 2565)
Nguyen Thai Dai Van (cseh, 2546)
Praggnanandhaa R (indiai, 2532)
Rapport,R (2738) - Duda,J (2731)
Pirc védelem [B08]
1.Hf3 g6 2.e4 Fg7 3.d4 d6 4.Fe2 Hf6 5.Hc3 0-0 6.0-0 c6 7.a4 Vc7 8.h3 e5 9.dxe5 dxe5 10.Fe3 Be8 11.Fc4 Fe6 12.Ve2 Hbd7 13.Fxe6 Bxe6 14.Bfd1 Ff8 15.Vc4 Hb6 16.Vb3 Hc8 17.Bd3 Hd6 18.Hg5 Bee8 19.Fc5 Bed8
20.Bad1! Hfe8 21.Hf3
Fokozta volna világos térelőnyét a 21.a5! Fe7 22.h4 terv.
21...b6! 22.Fe3 Hb7 23.Vc4 a6 24.Bxd8 Hxd8 25.Vd3 He6 26.Vd7
26...Fd6! 27.Vxc7 Fxc7 28.Ha2 a5 29.Bd3 f6 30.Bc3 Hd8 31.Hd2 Kf7 32.Hc1 Bb8 33.Hd3 Ke7 34.g4 Kd7 35.Hc4 He6 36.b4 Hd6
37.Hcxe5+?!
Ricsi türelmét vesztette, a tisztáldozatért kapott két gyalogot, Dudának technikai nehézségeket kellett megoldania.
37...fxe5 38.Hxe5+ Kc8! 39.Hxc6 Hxe4 40.Bb3 Ba8 41.He7+ Kb7 42.Hd5
42...Kc6 43.Hxc7 Kxc7 44.bxa5 bxa5 45.Bb5 Hc3 46.Fb6+ Kc6 47.Bxa5 Bxa5 48.Fxa5 Hxa4 49.Kg2 Kd5 50.Kg3 Hac5 51.f3 Hd4 52.h4 Hce6 53.Fd2 He2+ 54.Kf2 H2f4 55.Kg3
55...Ke5! 56.Fc3+ Kd6! 57.Fb4+ Kd7 58.Fd2 He2+ 59.Kf2
59...H2d4! 60.c3 Hb3 61.Fh6 Kd6 62.Ke3 Hbc5 63.f4! Kd5 64.f5 gxf5 65.gxf5 Hd8 66.Fg7 Hf7 67.Fd4 Hb7 68.Kf4 Hbd6 69.Fg7 Kc4 70.Fe5 Hb7 71.Fg7 Kd3 72.Fe5 Hc5 73.Fd4 Ha4
74.f6! Kc4 75.Ke4 Hb2 76.Fe3 Hd3 77.Kf5 Kd5 78.c4+ Kd6 79.c5+? Kd5 80.c6 Hd6+ 81.Kg5 Hf7+ 82.Kf5
82...Hde5! 83.c7 Hd6+ 84.Kf4
84...Hef7! 85.Fa7 Kc6 86.Fb8? Kd7 87.h5 Hc8 88.Ke4 Ke6 89.Kd4 Kxf6 90.Kd5 He5 91.Kc5 Ke6 92.Kd4 Hg4 93.Ke4 Hf6+ 94.Kf4 h6 és világos feladta
Verőci Zsuzsa