Pekingben a SportAccord Szellemi Világjátékok rapidversenyein ukrán és francia győzelem született. A női tornán négyes holtverseny után Katyerina Lahno győzött, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan lett az ezüstérmes, az indiai Humpy Koneru végzett a harmadik helyen, a szlovén Anna Muzicsuk lemaradt a dobogóról. A férfiak versengésében Laurent Fressinet diadalmaskodott, a pontszámítás az ő javára döntött az amerikai Hikaru Nakamurával szemben. A bronzérmet az orosz Alekszandr Griscsuk vehette át. Lékó Péter holtversenyben nyolcadikként zárta szereplését. Vasárnap és hétfőn a villámjátszmákra kerül sor, a 15 fordulós viadalon 3-3 perc és 2-2 másodperc gondolkodási idővel zajlanak majd a csatározások.
Három fordulóval fejeződött be a svájci rendszerű rapidverseny, 20-20 perc gondolkodási idővel és lépésenkénti 10-10 másodperccel zajlottak a csatározások. Bőven akadtak drámai pillanatok, váratlan fordulatok, az idő szorításában óriási hibák. Lékó Péter az üldözőboly tagjaként kezdte a második játéknapot. A Nimzoindiai védelmű partiban 4.f3-as változatában csatázott a kínai Ding Lirennel. A nyitásban egy kis pontatlanságot követett el, pici hátrányban volt, amikor tisztjei között az összjáték megbomlott, huszárja végzetes kötésbe került, majd tisztet nézett el, a 27. lépést követően feladásra kényszerült.
Az éltáblán az amerikai Hikaru Nakamura és a francia Laurent Fressinet partija 95 lépésig tartott. Fressinet már a középjátékban megnyerhette volna a pontot, végül csak tisztelőnyös végjátékra bonyolított le. Hullámzott Alekszandr Griscsuk és az amerikai Gata Kamsky játszmája, az orosz nagymester rontott, a kapkodásban azért csak megnyerte az ütközetet. Fontos rangadót vívott meg sikerrel az orosz Szergej Karjakin, az örmény Levon Aronjan a vereséggel minden reményét elvesztette jó helyezésre. Megtört az átok, az azeri Sahriyar Mamedgyarov első nyerését könyvelhette el.
A hatodik körben a holtversenyben vezető Laurent Fressinet és Ding Liren megosztozott a ponton. Alekszandr Griscsuk már a nyitásban döntő előnybe került Hikaru Nakamurával szemben, de egyenesen vesztésre rontotta oly kecsegtető állását. Gata Kamsky megállította Szergej Karjakint. Lékó Péter második partiját is elvesztette, Tejmur Radzsabovtól kapott ki. Alekszandr Morozevics lendületes támadással Baadur Zsobava királyát g8-ról f3-ig kergette.
Laurent Fressinet (balról) sorsdöntő partit nyert Szergej Karjakin ellen
Érdekes párosítással játszották az utolsó fordulót. A hármas holtversenyben vezetők közül Hikaru Nakamura különösebb gond nélkül győzte le Alekszandr Morozevicset. A tartaléksorból főszereplővé előrelépett Laurent Fressinet nyerőesélyes állásban szédületes párbajt vívott a gondolkodási idővel, a lépésenként kapott 10-10 másodpercek tartották életben reményeit. A párharcot végül a sakkórával és Szergej Karjakinnal szemben is megnyerte, a holtversenyt eldöntő pontszámítás neki kedvezett, „beugróként” megnyerte a viadalt!
Ding Liren kevésbé bírta a feszültséget, remek pozícióban játszhatott az idővel bajlódó Alekszandr Griscsukkal, de ellenfele időzavarában hibázott, majd mattot nézett el. Lékó Péter győzelemmel zárta a tornát, Vaszilij Ivancsuk addig erőszakoskodott az egyenlő állásban, míg nagymesterünk királya betört, és világos uralkodója végzetes helyzetbe került. Nagymesterünk ötvenszázalékos eredménnyel holtversenyben nyolcadik lett. A rajtlistán első Levon Aronjan utolsó három partijából csak fél pontot szerzett, hét partijából egyet sem tudott megnyerni!
Az 5. forduló eredményei:
Hikaru Nakamura (amerikai, 2760, 3,5) – Laurent Fressinet (francia, 2700, 3) 0 - 1
Ding Liren (kínai, 2702, 3) – Lékó Péter (magyar, 2732, 2,5) 1 - 0
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764, 2,5) – Gata Kamsky (amerikai, 2762, 2,5) 1 - 0
Szergej Karjakin (orosz, 2775, 2) – Levon Aronjan (örmény, 2815, 2) 1 - 0
Tejmur Radzsabov (azeri, 2793, 2) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2748, 2) 0 - 1
Baadur Zsobava (grúz, 2711, 1,5) – Anish Giri (holland, 2720,1,5) 1 - 0
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766, 1) – Wang Hao (kínai, 2737, 1,5) döntetlen
Viorel Bologan (moldáviai, 2681, 1,5) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764, 0) 0 – 1
A 6. forduló eredményei:
Laurent Fressinet (4) – Ding Liren (4) döntetlen
Alekszandr Griscsuk (3,5) – Hikaru Nakamura (3,5) 0 - 1
Gata Kamsky (2,5) – Szergej Karjakin (3) 1 - 0
Alekszandr Morozevics (3) – Baadur Zsobava (2,5) 1 - 0
Lékó Péter (2,5) – Tejmur Radzsabov (2) 0 - 1
Levon Aronjan (2) – Vaszilij Ivancsuk (1,5) döntetlen
Wang Hao (2) – Viorel Bologan (1,5) 1 - 0
Sahriyar Mamedgyarov (1) – Anish Giri (1,5) 0 – 1
Az utolsó forduló eredményei:
Hikaru Nakamura (4,5) – Alekszandr Morozevics (4) 1 - 0
Ding Liren (4,5) – Alekszandr Griscsuk (3,5) 0 - 1
Szergej Karjakin (3) – Laurent Fressinet (4,5) 0 - 1
Tejmur Radzsabov (3) – Gata Kamsky (3,5) 1 - 0
Anish Giri (2,5) – Wang Hao (3) döntetlen
Vaszilij Ivancsuk (2) – Lékó Péter (2,5) 0 - 1
Baadur Zsobava (2,5) – Viorel Bologan (1,5) 1 - 0
Sahriyar Mamedgyarov (1) – Levon Aronjan (2,5) 1 – 0
A SportAccord Szellemi Világjátékok férfi rapidversenyének végeredménye:
Hely. |
Név |
Élő |
FED |
Pont |
+- |
= |
- |
MBI |
Élő-átlag |
1 |
Laurent Fressinet |
2700 |
FRA |
5½ |
4 |
3 |
0 |
4 |
2767 |
2 |
Hikaru Nakamura |
2760 |
USA |
5½ |
5 |
1 |
1 |
3 |
2744 |
3 |
Alekszandr Griscsuk |
2764 |
RUS |
4½ |
3 |
3 |
1 |
3 |
2724 |
4 |
Ding Liren |
2702 |
CHN |
4½ |
4 |
1 |
2 |
3 |
2746 |
5 |
Alekszandr Morozevics |
2748 |
RUS |
4 |
3 |
2 |
2 |
4 |
2773 |
6 |
Tejmur Radzsabov |
2793 |
AZE |
4 |
3 |
2 |
2 |
3 |
2741 |
7 |
Gata Kamsky |
2762 |
USA |
3½ |
3 |
1 |
3 |
4 |
2760 |
8 |
Lékó Péter |
2732 |
HUN |
3½ |
3 |
1 |
3 |
4 |
2746 |
8 |
Baadur Zsobava |
2711 |
GEO |
3½ |
3 |
1 |
3 |
3 |
2739 |
10 |
Wang Hao |
2737 |
CHN |
3½ |
1 |
5 |
1 |
4 |
2759 |
11 |
Anish Giri |
2720 |
NED |
3 |
2 |
2 |
3 |
4 |
2737 |
12 |
Szergej Karjakin |
2775 |
RUS |
3 |
2 |
2 |
3 |
3 |
2746 |
13 |
Levon Aronjan |
2815 |
ARM |
2½ |
0 |
5 |
2 |
4 |
2762 |
14 |
Vaszilij Ivancsuk |
2766 |
UKR |
2 |
1 |
2 |
4 |
3 |
2754 |
15 |
Sahriyar Mamedgyarov |
2764 |
AZE |
2 |
2 |
0 |
5 |
3 |
2736 |
16 |
Viorel Bologan |
2681 |
MDA |
1½ |
1 |
1 |
5 |
4 |
2754 |
Katyerina Lahno (balról) az exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova elleni nyeréssel lett győztes
A női viadalon is érdekesen alakultak az eredmények. A vezető exvilágbajnoknő Hou Ji-fan remivel kezdte a játéknapot, az indiai Humpy Koneru riválist győzött le, ketten holtversenyben várhatták a hatodik kört. Az utolsó előtti fordulóban azonban mindketten vereséget szenvedtek, Hou Ji-fant legyőző német Elisabeth Paehtz félpontos előnnyel az élre állt, öten követték őt. Az utolsó csaták a korábbiaktól is izgalmasabban alakultak. Paehtz óriási elnézéssel anyagi hátrányba került és vesztett Koneruval szemben. Az exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova fölényes pozícióból addig ügyetlenkedett, míg mattba lépett az ukrán Katyerina Lahnó ellen. A sötét vezér a1-ről h8-ra lépve adta be a „halálos” sakkot, ami Lahnó számára az aranyérmet jelentette. Koneru végzett a Komoly nehézségek árán érvényesítette Hou Ji-fan minőségelőnyét a svéd Pia Cramlinggal szemben, be kellett érnie az ezüstéremmel. A szlovén Anna Muzicsuk kettős győzelemmel a holtversenyes elsők négyes táborába lépett, de végül nem került dobogóra.
Az 5. forduló eredményei:
Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491, 2,5) – Hou Ji-fan (kínai, 2606, 3,5) döntetlen
Humpy Koneru (indiai, 2610, 3) – Katyerina Lahno (ukrán. 2553, 3) 1 - 0
Anna Muzicsuk (szlovén, 2586, 2,5) – Pia Cramling (svéd, 2516, 2,5) döntetlen
Elina Danieljan (örmény, 2476, 2) – Elisabeth Paehtz (német, 2482, 2,5) 0 - 1
Dronavalli Harika (indiai, 2512, 1,5) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2501, 2) 0 - 1
Viktorija Cmilyte (litván, 2524, 1,5) – Zsu Csen (katari, 2491, 1,5) 1 - 0
Zhao Xue (kínai, 2565, 1) – Monika Socko (lengyel, 2445, 1,5) 0 - 1
Anna Zatonskih (amerikai, 2489, 1) – Bela Hotenasvili (grúz, 2504, 0,5) 1 – 0
A 6. forduló eredményei:
Hou Ji-fan (4) – Elisabeth Paehtz (3,5) 0 - 1
Humpy Koneru (4) – Antoaneta Sztefanova (3) 0 - 1
Katyerina Lahno (3) – Pia Cramling (3) 1 - 0
Alekszandra Kosztenjuk (3) – Anna Muzicsuk (3) 0 - 1
Monika Socko (2,5) – Viktorija Cmilyte (2,5) 1 - 0
Elena Danieljan (2) – Anna Zatonskih (2) döntetlen
Dronavalli Harika (1,5) – Zhao Xue (1) 0 - 1
Bela Hotenasvili (0,5) – Zsu Csen (1,5) döntetlen
Az utolsó forduló eredményei:
Elisabeth Paehtz (4,5) - Humpy Koneru (4) 0 - 1
Antoaneta Sztefanova (4) – Katyerina Lahno (4) 0 - 1
Anna Muzicsuk (4) – Monika Socko (3,5) 1 - 0
Pia Cramling (3) – Hou Ji-fan (4) 0 - 1
Anna Zatonskih (2,5) – Alekszandra Kosztenjuk (3) 0 - 1
Viktorija Cmilyte (2,5) – Zhao Xue (2) 0 - 1
Bela Hotenasvili (1) – Elina Danieljan (2,5) 0 - 1
Zsu Csen (2) – Dronavalli Harika (1,5) 0 – 1
A SportAccord Szellemi Világjátékok női rapidversenyének végeredménye:
Hely. |
Név |
Élő |
FED |
Pont |
+- |
= |
- |
Élő-átlag |
1 |
Katyerina Lahno |
2553 |
UKR |
5 |
5 |
0 |
2 |
2573 |
2 |
Hou Ji-fan |
2606 |
CHN |
5 |
4 |
2 |
1 |
2568 |
3 |
Humpy Koneru |
2610 |
IND |
5 |
4 |
2 |
1 |
2568 |
4 |
Anna Muzicsuk |
2586 |
SLO |
5 |
4 |
2 |
1 |
2526 |
5 |
Elisabeth Paehtz |
2482 |
GER |
4½ |
3 |
3 |
1 |
2575 |
6 |
Alekszandra Kosztenjuk |
2501 |
RUS |
4 |
3 |
2 |
2 |
2548 |
7 |
Antoaneta Sztefanova |
2491 |
BLG |
4 |
2 |
4 |
1 |
2560 |
8 |
Elina Danieljan |
2476 |
ARM |
3½ |
3 |
1 |
3 |
2499 |
9 |
Monika Socko |
2445 |
POL |
3½ |
3 |
1 |
3 |
2508 |
10 |
Zhao Xue |
2565 |
CHN |
3 |
3 |
0 |
4 |
2494 |
11 |
Pia Cramling |
2516 |
SWE |
3 |
2 |
2 |
3 |
2582 |
12 |
Viktorija Cmilyte |
2524 |
LTU |
2½ |
2 |
1 |
4 |
2517 |
13 |
Zsu Csen |
2491 |
QAT |
2½ |
1 |
3 |
3 |
2519 |
14 |
Anna Zatonskih |
2489 |
USA |
2½ |
1 |
3 |
3 |
2503 |
15 |
Dronavalli Harika |
2512 |
IND |
2 |
1 |
2 |
4 |
2548 |
16 |
Bela Hotenasvili |
2504 |
GEO |
2 |
0 |
2 |
5 |
2491 |
(fotók Anasztazia Karlovics, http://sportaccord2012.fide.com)
Verőci Zsuzsa