Help Sales ÁSZF

Párizsban Wesley So 3 pontos előnnyel diadalmaskodott, Rapport Richárd holtversenyben ötödik lett 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Párizsban az amerikai Wesley So szenzációs elsőségével fejeződött be a Grand Chess Tour 2021 öt versenyből álló sorozatának második viadala, a 10 résztvevős rapid-és villámverseny. So hárompontos előnnyel végzett az élen. Megnyerte a rapid tornát, a villámverseny első játéknapja után félpontos előnnyel vezetett a nagy rivális orosz Jan Nepomnjacsij előtt. A második "félidőben" szárnyalt, az utolsó fordulóban Nepomnjacsijt is legyőzte. A világbajnoki kihívó a hajrában nem tudta megnehezíteni So sikerét. Nagy harc dúlt a harmadik helyért, végül a francia Maxime Vachier-Lagrave és a FIDE színeiben játszó 18 éves Alireza Firouzja a nagy adok-kapok után holtversenyben végzett. Remekül hajrázott Rapport Richárd. Hetedikként kezdte a mai játéknapot, a finisben a dobogós helyért is küzdhetett. Wesley So a 150 ezer dolláros díjalapból 37.500 dollárt nyert, vezeti az összetett pontversenyt. A GCT következő tornáját, a rapid-és villámversenyt Zágrábban július 5. és 12. között rendezik meg.

 

A villámverseny második játéknapja előtt az összetett pontversenyben félpontos előnnyel vezetett Wesley So, külön versenyt vívott az elsőségért a világbajnoki kihívó Jan Nepomnjacsijjal.

A Grand Chess Tour Párizs rapid-és villámverseny állása:

1.Wesley So (amerikai, 2770) 17,5 (12, 5,5)

2. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2792) 17 (11, 6)

3. Peter Szvidler (orosz, 2714) 14 (9, 5)

4. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2760) 13,5 (9, 4,5)

5. Alireza Firouzja (FIDE, 2759) 13,5 (7, 6,5)

6. Levon Aronjan (örmény, 2781) 12,5 (8, 4,5)

7. Rapport Richárd (magyar, 2763) 12 (8, 4)

8. Fabiano Caruana (amerikai, 2820) 11,5 (8, 3,5)

9. Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2765) 11 (8, 3)

10. Etienne Bacrot (francia, 2678) 10

11. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2753) 2,5

Rapport Richárd harmadszor is remizett Jan Nepomnjacsijjal. Nagy esélyt szalasztott el Wesley So, hogy növelje előnyét riválisával szemben, de Fabiano Caruana ellen nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét. Hibás kombinációval Vlagyimir Kramnyik könnyen megadata magát MVL elleni szicíliai védelmű párbajában. Alireta Firouzja 99 lépésben másodszor is megadásra kényszerítette Tejmur Radzsabovot, hármas holtverseny alakult ki a harmadik helyen.

A 10. forduló eredményei:

Rapport Richárd (magyar, 2763) - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2792) döntetlen

Wesley So (amerikai, 2770) - Fabiano Caruana (amerikai, 2820)  döntetlen

Alireza Firouzja (FIDE, 2759) - Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2765) 1 - 0

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2753) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2760) 0 - 1

Levon Aronjan (örmény, 2781) - Peter Szvidler (orosz, 2714) döntetlen

 

Korán passzív állásba került Rapport Richárd, ezt Levon Aronjan a vezérszárnyi akcióval használta ki. Visszavágott Peter Szvidler exvilágbajnok honfitársának, Vlagyimir Kramnyiknak, a címvédő MVL holtversenyes társának, Alireza Firouzjának. Gyorsan remizett Wesley So, esélyt hagyott ki Fabiano Caruana.

A 11. forduló eredményei:

Levon Aronjan - Rapport Richárd 1 - 0

Peter Szvidler - Vlagyimir Kramnyik  1 - 0

Maxime Vachier-Lagrave - Alireza Firouzja 1 - 0

Tejmur Radzsabov - Wesley So döntetlen

Fabiano Caruana  - Jan Nepomnjacsij döntetlen

 

A 12. fordulóban is sorra dőltek el a játszmák. Rapport Richárd veresége után javított Fabiano Caruana legyőzésével, a gyorsaság főszerepet játszott. Wesley So egy pontra növelte előnyét MVL elleni nyerésével, Nepomnjacsij nem bírt Radzsabovval. Alireza Firouzja ismét hármas holtversenyben a harmadik volt. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik harmadszor is vesztett, Levon Aronjan megközelítette a bronzérmes triót.

A 12. forduló eredményei:

Rapport Richárd - Fabiano Caruana 1 - 0

Jan Nepomnjacsij - Tejmur Radzsabov döntetlen

Wesley So - Maxime Vachier-Lagrave 1 - 0

Alireza Firouzja - Peter Szvidler 1 - 0

Vlagyimir Kramnyik - Levon Aronjan 0 – 1

Az élcsoport állása:

1.Wesley So  19,5

2. Jan Nepomnjacsij 18,5

3-5. Maxime Vachier-Lagrave, Alireza Firouzja és Peter Szvidler 15,5

6. Levon Aronjan 15

7. Rapport Richárd 13,5

 

Megszakadt Vlagyimir Kramnyik vesztőszériája, Rapport Richárd remizett az exvilágbajnokkal. Az éllovas Wesley So remizett, az üldöző Jan Nepomnjacsij rangadót nyert, fél pontra csökkentette hátrányát. A másodpercekkel való őrült viaskodás közepette Alireza Firouzja döntetlenre mentette Levon Aronjan elleni összecsapását, 138 lépés után fogtak kezet. Fabiano Caruana a villámversenyen másodszor győzött.

A 13. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik - Rapport Richárd döntetlen

Levon Aronjan - Alireza Firouzja döntetlen

Peter Szvidler - Wesley So döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave - Jan Nepomnjacsij 0 - 1

Tejmur Radzsabov - Fabiano Caruana 0 - 1

 

Fordulatokban bővelkedtek a 14. forduló játszmái. Az idő szorításában Tejmur Radzsabov nyerőesélyes állásban „önmattba” lépett, Rapport Richárd fél pontra megközelítette Levon Aronjant. Az éllovas So villámgyőzelmet aratott a háromszoros olimpiai bajnok ellen, Nepomnjacsij tartotta a félpontos távolságot, ezt Szvidler bánta. Firozja egy pontra növelte előnyét MVL és Szvidler előtt.

A 14. forduló eredményei:

Rapport Richárd - Tejmur Radzsabov 1 - 0

Fabiano Caruana - Maxime Vachier-Lagrave döntetlen

Jan Nepomnjacsij - Peter Szvidler 1 - 0

Wesley So - Levon Aronjan 1 - 0

Alireza Firouzja - Vlagyimir Kramnyik 1 - 0

 

Rapport Richárd visszavágott Alireza Firouzjának az első körben elszenvedett vereségéért. A szicíliai védelem bonyodalmaiban Firouzja leáldozta vezérét, elegendő kompenzációt kapott, de nagy hibával anyagi hátrányba került. Ricsi kevesebb izgalommal is megnyerhette volna a játszmát, nagy snellezés után 90 lépésben győzött.

Wesley So ismét egy pontra növelte előnyét, Fabiano caruana kezdett formába lendülni, Peter Szvidler búcsút mondhatott a dobogós helyezés reményének.

A 15. forduló eredményei:

Alireza Firouzja - Rapport Richárd  0 - 1

Vlagyimir Kramnyik - Wesley So 0 - 1

Levon Aronjan - Jan Nepomnjacsij döntetlen

Peter Szvidler - Fabiano Caruana 0 - 1

Maxime Vachier-Lagrave - Tejmur Radzsabov 1 - 0

Az élcsoport állása:

1.Wesley So 22 pont

2. Jan Nepomnjacsij 21

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Alireza Firouzja 17

5-7. Levon Aronjan, Rapport Richárd és Peter Szvidler 16

 

Rapport Richárd a címvédő Maxime Vachier-Lagrave ellen nagy eséllyel küzdött a mesterhármasért, anyagi előnyt szerzett, sajnos a különböző színű futók miatt a francia sakkozó döntetlenre mentette a játszmát.

Wesley So másfél pontra növelte előnyét, egyenlő állásban Alireza Firouzja tisztet nézett el, a kötésből az éllovas vezére sakkal léphetett ki.

 

Jan Nepomnjacsij 18 lépés után belátta, hogy ezúttal nem talál fogást Vlagyimir Kramnyik berlini változatán.

Fabiano Caruana nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul, Levon Aronjan többször is feladásra állt. A hajrában Peter Szvidler sokat hibázott.

 

A 16. forduló eredményei:

Rapport Richárd - Maxime Vachier-Lagrave döntetlen

Tejmur Radzsabov - Peter Szvidler 1 - 0

Fabiano Caruana - Levon Aronjan döntetlen

Jan Nepomnjacsij - Vlagyimir Kramnyik döntetlen

Wesley So - Alireza Firouzja  1 - 0

 

Az utolsó előtti forduló eldöntötte az első hely sorsát. Wesley So és Rapport Richárd gyorsan békét kötött,  Jan Nepomnjacsij francia védelme „léket kapott”, Alireza Firouzja tökéletes játékkal győzte le a világbajnoki kihívót. Levon Aronjan 30 lépésben kapott ki a hajrára „feltámadt” Tejmur Radzsabovtól.  Az exvilágbajnok megvillant, Vlagyimir Kramnyik tetszetős játékkal győzte le Fabiano Caruanát.

A 17. forduló eredményei:

Wesley So - Rapport Richárd döntetlen

Alireza Firouzja - Jan Nepomnjacsij 1 - 0

Vlagyimir Kramnyik - Fabiano Caruana 1 - 0

Tejmur Radzsabov - Levon Aronjan 1 - 0

Maxime Vachier-Lagrave - Peter Szvidler döntetlen

 

Az emlékezetes viadal utolsó köre is remek csatákat hozott. Rapport Richárd küzdelmes partiban osztozott meg a ponton Peter Szvidlerrel. Nagymesterünk a villámverseny második napján kiemelkedő eredményt ért el, formája a zágrábi rapid-és villámverseny előtt biztató.

 

A tornagyőztes Wesley So fantasztikus teljesítményét megkoronázta Jan Nepomnjacsij elleni győzelmével, hárompontos előnnyel nyerte meg a viadalt. Utolsó öt játszmájából 4 pontot ért el. A párizsi rapid-és villámversenyen lejátszott 27 partiból csak egy vereséget szenvedett el!

A dobogós helyért vvívott csatában Maxime Vachier-Lagrave és Alireza Firouzja is vereséget szenvedett, MVL-nek jobban fájhatott, hiszen nyerésre állt.

Vlagyimir Kramnyik megnyerte két utolsó játszmáját, a tudása nem kopott, csak a gyors tempó fogott ki rajra oly sok ütközetben.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Rapport Richárd - Peter Szvidler döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave - Levon Aronjan 0 - 1

Tejmur Radzsabov - Vlagyimir Kramnyik 0 - 1

Fabiano Caruana - Alireza Firouzja  1 - 0

Jan Nepomnjacsij - Wesley So 0 - 1

 

A rapidverseny végeredménye:

H.

Név

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

P

1

 Wesley So (2770)

 

1

1

2

1

2

1

1

2

1

12

2

 Jan Nepomnjacsij (2792)

1

 

2

0

1

1

2

2

1

1

11

3

 Etienne Bacrot (R) (2678)

1

0

 

2

1

2

0

1

2

1

10

4

 Maxime Vachier-Lagrave (2760)

0

2

0

 

0

1

1

2

1

2

9

5

 Peter Szvidler (2714)

1

1

1

2

 

0

2

1

0

1

9

6

Fabiano Caruana (2820)

0

1

0

1

2

 

1

1

1

1

8

7

 Levon Aronjan (2781)

1

0

2

1

0

1

 

1

1

1

8

8

 Tejmur Radzsabov (2765)

1

0

1

0

1

1

1

 

1

2

8

9

 Rapport Richárd (2763)

0

1

0

1

2

1

1

1

 

1

8

10

 Alireza Firouzja (2759)

1

1

1

0

1

1

1

0

1

 

7

A villámverseny végeredménye:

GCT Blitz Párizs 2021  
 

H.

Név

Ti

FED

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

TB1

TB2

1

Wesley So

GM

USA

2816

**

11

½1

01

½½

11

½½

½½

½1

12.5

0

8

2

Alireza Firouzja

GM

FID

2770

00

**

11

10

10

00

½1

11

11

11

0

10

3

Jan Nepomnjacsij

GM

RUS

2785

½0

00

**

½½

½1

½1

10.5

0

6

4

Levon Aronjan

GM

ARM

2739

10

**

½1

01

½½

10

½1

9.5

1.5

6

5

Rapport Richárd

GM

HUN

2759

½½

01

½½

½0

**

½½

½1

½1

9.5

0.5

4

6

Maxime Vachier-Lagrave

GM

FRA

2822

00

01

½0

10

½½

**

½1

11

9

0

6

7

Fabiano Caruana

GM

USA

2711

½½

11

½½

½0

**

½1

01

½0

8.5

0

4

8

Peter Szvidler

GM

RUS

2754

½½

½0

½0

½0

**

10

01

8

0

4

9

Tejmur Radzsabov

GM

AZE

2757

00

01

½0

½0

10

01

**

10

6

0

4

10

Vlagyimir Kramnyik

GM

RUS

2797

½0

00

½0

00

½1

10

01

**

5.5

0

3

 

 

A rapid-és villámverseny díjazása:

Helyezés

Díj

Helyezés

Díj

1.

$37,500

6.

$10,000

2.

$25,000

7.

$9,000

3.

$20,000

8.

$8,000

4.

$15,000

9.

$7,000

5.

$12,500

10.

$6,000

Verőci Zsuzsa

Fotó: Lennart Ootes  Chess2

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Magnus Carlsen 4 pontos előnnyel kezdi a Meltwater Champions Chess Tour döntőjét
2021. 09. 24.

A Klubcsapatok Európa-kupa utolsó fordulója előtt a Mednyij Vszadnik csapata egypontos előnnyel vezet
2021. 09. 23.

A Klubcsapatok Európa-kupáján az ötödik fordulóban döntetlen lett az éllovasok rangadója
2021. 09. 22.

A német Vincent Keymer kvalifikálta magát elsőként a Challengers Chess Tour döntőjébe  
2021. 09. 22.

Négy forduló után a szentpétervári Mednyij Vszadnik és az AVE Novy Bor vezet az Európa-kupán
2021. 09. 22.

Carlsen negyedszer az Altibox Norway Chess torna győztese, Rapport nyolc fordulóig vezetve harmadik lett
2021. 09. 18.

Címvédőként az orosz válogatott győzött az Online Sakkolimpián
2021. 09. 17.

Carlsen visszavágott Karjakinnak, átvette a vezetést, Rapport az Armageddon partiban kikapott Nepomnjacsijtól
2021. 09. 17.

Carlsen 77 lépésben nyert Rapport ellen, fél pontra csökkentette hátrányát
2021. 09. 16.

Az Online Sakkolimpián a címvédő orosz válogatott és az amerikai csapat játssza a döntőt
2021. 09. 15.

Rapport szenzációs játékkal győzte le Karjakint, a virtuális világranglistán már a hatodik
2021. 09. 15.

Válogatottunk nagy csatában szenvedett kétszer minimális vereséget az orosz csapattól
2021. 09. 14.

Rapport győzelemmel kezdte a stavangeri torna második félidejét, 3 pontra növelte előnyét
2021. 09. 14.

Rapport az Altibox Norway Chess viadal félidejében egypontos előnnyel vezet, Karjakin legyőzte Carlsent
2021. 09. 13.

Nepomnjacsij legyőzte Karjakint, másfél pontra megközelítette Rapportot, akivel vasárnap mérkőzik meg
2021. 09. 11.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog