Teheránban az ukrán Anna Muzicsuk és a kínai Tan Zhongyi négyjátszmás világbajnoki döntőjének első partija a 42. lépésben örökös sakkal, döntetlennel ért véget. Tan Zhongyi a francia védelmet választotta, a klasszikus elméleti párbajt elkerülte, kis hátrányt vállalt. Villámgyorsan játszott, Anna Muzicsuk jóval többet gondolkodott, a parti korábbi szakaszában az örökös sakkot elkerülte, de fogást sötét állásán nem talált. A keddi második partiban Tan Zhongyi játszik világossal.
Az iráni fővárosban megkezdődött a világbajnokság négyjátszmás döntője. Az ukrán Anna Muzicsuk a viadal öt fordulója során 10 partijából 9 pontot gyűjtött, egyszer sem kellett „pótvizsgáznia”. A kínai Tan Zhongyi az elődöntőben drámai rájátszásban harcolta ki a továbbjutást az indiai Dronavalli Harikával szemben. Egy pihenőnapja volt, hogy feledje a megpróbáltatásokat, de a finálé első partijában mutatott játéka alapján nem viselte meg a rendkívüli feszültséggel járó csatározás.
Anna a várakozásnak megfelelően 1.e4-gyel nyitott, Tan a francia védelmet választotta, a 3…dxe4-es változatot. Sötét kis hátrányt vállal, világos uralja a centrumot, könnyebben fejlesztheti haderejét. Tan Zhongyi hihetetlen gyorsasággal játszott, lélektani hadviselésnek is tekinthettük, jelzés az ellenfélnek, hogy az állásról mindent tud, alaposan felkészült.
Az ukrán nagymesternő a sorozatos cseréket követően elkerülte a gyorsabb remit örökös sakkal, de fogást nem talált, a küzdelem a 42. lépésben ért véget, az örökös sakk már elkerülhetetlen volt.
A világbajnoki döntő első játszmája:
Anna Muzicsuk (ukrán, 2558) – Tan Zhongyi (kínai, 2502) döntetlen (Francia védelem, 42)
Muzicsuk,A (2558) – Tan Zhongyi (2502)
Francia védelem [C10]
1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Fd7 5.Hf3 Fc6 6.Fd3 Hd7 7.0-0 Hgf6 8.Hed2
Világossal előszeretettel játsszák a 8.Hg3 Fe7 9.Be1 0-0 10.c3 változatot, de 8.Ve2 Fe7 (8...Hxe4 9.Fxe4 Fxe4 10.Vxe4 c6 11.c4) 9.c4 0-0 10.b3 Hxe4 11.Fxe4 Fxe4 12.Vxe4 c6 13.Fb2 is világos minimális előnyét ígéri.
8...Fe7 9.b3 0-0 10.Fb2 b6 11.c4 Fb7 12.Ve2 c5
Tan Zhongyi hihetetlen gyorsasággal játszott, láthatóan a varit alaposan előkészítették.
13.Bfe1 Be8
14.Bad1 Vc7 15.He4 Hxe4 16.Fxe4 Fxe4 17.Vxe4 Hf6 18.Ve5 Fd6 19.Ve2 Bad8 20.dxc5 Fxc5 21.Fxf6 gxf6 22.g3 Bxd1 23.Bxd1 Bd8 24.Kg2 Bxd1 25.Vxd1 Vc6 26.Vd3 f5
27.Vd8+ Kg7 28.Vg5+ Kf8 29.h4 Ve4 30.Vd8+ Kg7
31.Vd2
Anna Muzicsuk nem akart örökös sakkal remizni...
31...a5 32.h5 h6 33.Vc3+ Kg8 34.Vd2 Kh7 35.Vb2 Vg4
36.He5 Vxh5 37.Hd7 Vg5 38.Hf6+ Kh8 39.He8+ Kg8 40.Hf6+ Kh8 41.He8+ Kg8 42.Hf6+ és döntetlen
Verőci Zsuzsa