Karlsruhéban nyolcas holtverseny után a német Daniel Fridman elsőségével fejeződött be a GRENKE Open, Európa legnagyobb nyílt versenye. A rajtlistán nyolcadik olimpikon 70 nagymestert megelőzve végzett az élen. Sikere részvételi jogot is biztosít számára a jövő évi GRENKE Chess Classic tornára. Bánusz Tamás a győzteshez hasonlóan 7,5 pontot szerzett, Papp Gábor és Antal Gergely a 7 pontosok népes csoportjában végzett.
Különleges varázsa a GRENKE Open viadalnak, hogy a nyílt verseny befejező három napján a sakkozók, ismert nagymesterek, tehetséges fiatalok és lelkes amatőrök is egy teremben játszanak a szuperverseny résztvevőivel. A nagy kivetítőkön még játszma közben is figyelemmel kísérhetik a sakkvilág ászainak küzdelmeit. A 904(!) résztvevős tornán ötvenöt ország sakkozói, köztük 71 nemzetközi nagymester, összesen 336 nemzetközi címviselő játszott. A rajtlistát a bajnokcsapat, az OSG Baden-Baden játékosa, a francia Etienne Bacrot vezette. Megterhelő a lebonyolítás, négy napon duplafordulót játszottak, a párosításnak, az elhullajtott fél-fél pontnak is óriási a jelentősége volt.
A 9 fordulós viadalon Daniel Fridman a hetedik játéknap után vezetett először egyedül, két döntetlennel is célba ért kedvező Bucholz-pontszámának köszönhetően. Bánusz Tamás utolsó három partiját megnyerve ért el a győztessel azonos pontszámát. Papp Gábor jó kezdés után négy remivel folytatta, a befejező játszmájában győzött. Antal Gergely egy partiját elveszítve lett 7 pontos.
A viadal nagy vesztese a 15 esztendős iráni Alireza Firouzja, aki kettős győzelemmel rajtolt, a harmadik fordulóban összepárosították az izraeli Or Bronsteinnel. A versenybíró kérésére sem változtatta meg a beosztást, játék nélkül vesztett.
A GRENKE Chess Open végeredménye:
H. |
R. |
|
Név |
FED |
Élő |
Pont |
TB1 |
Rp |
|
1 |
8 |
GM |
Daniel Fridman |
2629 |
7,5 |
56,5 |
2749 |
||
2 |
3 |
GM |
Anton Korobov |
2675 |
7,5 |
55,5 |
2760 |
||
3 |
12 |
GM |
Andreas Heimann |
2616 |
7,5 |
55,0 |
2734 |
||
4 |
20 |
GM |
Samvel Ter-Sahakjan |
2601 |
7,5 |
54,5 |
2686 |
||
42 |
GM |
Gukesh D |
2536 |
7,5 |
54,5 |
2706 |
|||
6 |
17 |
GM |
Mattfias Bluebaum |
2610 |
7,5 |
53,5 |
2682 |
||
7 |
28 |
GM |
Alexander Donchenko |
2584 |
7,5 |
53,0 |
2666 |
||
8 |
13 |
GM |
Bánusz Tamás |
2614 |
7,5 |
50,0 |
2649 |
||
9 |
7 |
GM |
Alekszej Szarana |
2630 |
7,0 |
54,5 |
2673 |
||
10 |
35 |
GM |
Timur Gareyev |
2560 |
7,0 |
54,0 |
2602 |
||
11 |
6 |
GM |
Makszim Csigajev |
2634 |
7,0 |
53,0 |
2672 |
||
9 |
GM |
Sethuraman S. P. |
2624 |
7,0 |
53,0 |
2643 |
|||
13 |
22 |
GM |
Papp Gábor |
2598 |
7,0 |
52,5 |
2611 |
||
14 |
15 |
GM |
M.amin Tabatabaei |
2612 |
7,0 |
52,0 |
2623 |
||
47 |
GM |
Pier Liogi Basso |
2516 |
7,0 |
52,0 |
2630 |
|||
16 |
23 |
GM |
Jorden Van Foreest |
2598 |
7,0 |
51,5 |
2621 |
||
17 |
5 |
GM |
Kurij Kuzubov |
2653 |
7,0 |
51,0 |
2661 |
||
18 |
GM |
Rasmus Svane |
2605 |
7,0 |
51,0 |
2626 |
|||
27 |
GM |
Vitalij Bernardszkij |
2587 |
7,0 |
51,0 |
2563 |
|||
20 |
11 |
GM |
Andrej Esipenko |
2616 |
7,0 |
50,0 |
2647 |
||
38 |
GM |
Aram Hakobjan |
2554 |
7,0 |
50,0 |
2570 |
|||
77 |
IM |
Pere Garrika Cazorla |
2445 |
7,0 |
50,0 |
2609 |
|||
23 |
33 |
GM |
Dennis Wagner |
2577 |
7,0 |
49,5 |
2542 |
||
39 |
GM |
Antal Gergely |
2552 |
7,0 |
49,5 |
2565 |
|||
25 |
58 |
IM |
Luis Engel |
2490 |
7,0 |
49,0 |
2604 |
||
26 |
1 |
GM |
Etienne Bacrot |
2683 |
7,0 |
48,5 |
2608 |
||
4 |
GM |
Alireza Firouzja |
2669 |
7,0 |
48,5 |
2654 |
(904 résztvevő)
Verőci Zsuzsa