Sorozatban nyolcadszor nyerte meg az OSG Baden-Baden a Bundesligát. Az együttesben ezúttal nem játszott az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen sem. Az örmény Levon Aronjan is csak két partit vállalt, de nélkülük is a 16 csapat nyolc táblás, körmérkőzéses viadalán valamennyi mérkőzésüket megnyerték. Meglepetés a Mülheim Nord második helye, az Eppingen ismét elvesztette a harmadik helyért a Soligennel vívott versenyfutást. A Werder Bremen csapatában remekelt a 17 éves Rapport Richárd, 12 Élő-pontot szerzett, 2739 teljesítményének performance-pontszáma.
Hármas fordulóval ért véget a Bundesliga 2012/13-as idénye. A címvédő, a hétszeres bajnok OSG Baden-Baden már a pénteki 13. fordulóban a Trier elleni 5-3-as győzelemmel bebiztosította nyolcadik elsőségét. A bajnokcsapat az Eppingent 6,5-1,5-re verte, a Hockenheim elleni 5,5-2,5-tel tette fel a koronát a szereplésre, valamennyi ellenfelét legyőzve, százszázalékos eredménnyel végzett az élen. A Baden-Baden a viadal során kitűnően sakkozott szupernagymestereivel, ki többet, ki kevesebbet játszott a hétvégi, általában kettős fordulókon. A regnáló világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető Magnus Carlsen nélkül is bizonyították, hogy nincs igazi riválisuk a bajnokságban. Új igazolásuk, a világranglistán második örmény Levon Aronjan csak két partit vállalt.
A francia Etienne Bacrot volt a legjobb pontszerzőjük, kiemelkedő a spanyol Francisco Vallejo Pons, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov, a dán Peter Heine Nielsen, a román Liviu-Dieter Nisipeanu és a német Jan Gustafsson és Philipp Schlosser egyéni teljesítménye. Fantasztikus eredményességükre jellemző, hogy 8,5-tel több táblapontot gyűjtöttek, mint tavalyi elsőségük alkalmából. A Klubcsapatok Európa-kupáján azonban korántsem tudnak legerősebb összeállításukban szerepelni, hiszen legjobbjaik más országok együtteseiben is érdekeltek.
Meglepetés az SV Mülheim Nord csapatának ezüstérme. A nevek, az Élő-pontszámok tekintetében mesze elmaradnak a bajnokcsapat mögött. Tizenkétszer nyertek, a Werder Bremennel játszottak döntetlent, a Baden-Baden és az Eppingen minimális arányban tudta legyőzni a remekül küzdő gárdát.
Kiélezett küzdelemben dőlt el a bronzérem sorsa, végül a tavalyi sorrend alakult ki, a Solingen egy meccsponttal megelőzte az Eppingen csapatát, ahol öt nagymesterünk is játszott. Berkes Ferenc + 7,44-gyel, Balogh Csaba + 1,48-cal zárt, Medvegy Zoltán a várt pontszámot érte el, Ács Péter 11,57, Ruck Róbert 4 pontot vesztett.
A Werder Bremen ezúttal lemaradt a dobogóról. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd kilenc alkalommal játszott, veretlenül gyűjtött 7 pontot, 2739-es teljesítményének performance-pontszáma, 12,36 Élő-pontot szerzett. A 17. Neckar-versenyen elért első helye után (tizenhárman végeztek holtversenyben 7 ponttal, Ricsi Bucholz-pontszámmal előzte meg riválisait) határozott léptekkel halad előre a világranglistán.
A Bundesliga végeredménye:
1.OSG Baden-Baden (Levon Aronjan (örmény, 2821) 1,5/2, Peter Szvidler (orosz, 2747) 3/5, Michael Adams (angol, 2733) 6/10, Etienne Bacrot (francia, 2705) 11,5/15, Alekszej Shirov (lett, 2718) 4/6, Arkadij Naiditsch (német, 2704) 11/15, Szergej Movszeszjan (örmény, 2699) 1/2, Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2700) 7,5/10, Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2690) 8/11, Peter Heine Nielsen (dán, 2662) 7/9, Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2661) 8/10, Jan Gustafsson (német, 2631) 7/9, Philipp Schlosser (német, 2579) 10/12, Rusztem Dautov (német, 2595) 3/4, 30 meccspont, 89 pont
2. SV Mülheim Nord (Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2705) 3/5, David Navara (cseh, 2722) 5,5/9, Borisz Gracsev (orosz, 2672) 1,5/4, Alekszandr Motiljev (orosz, 2655) 2,5/4, Daniel Fridman (német, 2670) 9/15, Vlagyimir Potkin (orosz, 2663) 2,5/4, Konsztantyin Landa (orosz, 2641) 10,5/15, Pavel Tregubov (orosz, 2601) 5/9, Alexander Belerolowitsch (német, 2565) 6/10, Vitali Golod (izraeli, 2565) 1,5/2, Michael Feygin (német, 2538) 6,5/11, Felix Levin (német, 2508) 6/10, Daniel Hausrath (német, 2484) 9,5/13, Mihail Szaltajev (kazah, 2479) 5/8, Amir Rezasade (német, 2338) 1/1 25, 75
3. SG Solingen (Markus Ragger (osztrák, 2655) 8,5/15, Daniel Stellwagen (holland, 2622) 6,5/15, Gawain Jones (angol, 2641) 5,5/10, Chanda Sandipan (indiai, 2596) 3/7, Jan Smeets (holland, 2613) 9,5/13, Erwin L’Ami (holland, 2629) 7/11, Predrag Nikolic (boszniai, 2638) 11/14, Artur Juszupov (német, 2608) 2/4, Aleksandr Lenderman (amerikai, 2614) 3,5/4, Alexander Naumann (német, 2535) 6,5/10, Michael Hoffmann (német, 2474) 4,5/9, Mads Andersen (dán, 2461) 3,5/6) 21, 71
4. SC Eppingen 21, 67,5 (Berkes Ferenc 7/11, Balogh Csaba 7,5/11, Ács Péter 4.5/10, Ruck Róbert 7,5/13, Medvegy Zoltán 6,5/11)
5. Werder Bremen (Rapport Richárd 7/9) 19, 64
6. Emsdetten 18, 67,5
7. SG Trier 17, 67 (Erdős Viktor 5,5/9, Gonda László 1,5/6, Galyas Miklós 2/5)
8. Hamburg 16, 63,5
9. SV 1930 Hockenheim (Ribli Zoltán 7/10, Bánusz Tamás 4/6) 14, 56,5
10. Wiesbaden 16, 58,5
11. Katernberg 15, 62
12. Wattenscheid 11, 58
13. SF Berlin 7, 53
14. Griesheim (Faragó Iván 4/15, Izsák Gyula 4/14, Horváth Péter 6/13) 5, 41,5
15. Forchheim 2, 31,5
16. Norderstedt 2, 30
Verőci Zsuzsa