Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Női válogatottunk újabb győzelemmel a hatodik helyre lépett előre, férficsapatunk másodszor kapott ki 

Címkék: 42. sakkolimpia Baku

A Bakuban zajló 42. sakkolimpia ötödik fordulójában férficsapatunk elszenvedte második vereségét, Lettország négyese 2,5-1,5-re győzött. Hidegzuhanyként hatott, hogy Rapport Richárd 22, Berkes Ferenc 24 lépésben kapott ki. Balogh Csaba könnyen nyert, Almási Zoltán remizett. Együttesünk a váratlan kudarccal a 40. helyre csúszott vissza. Női válogatottunk a svédek elleni 2,5-1,5-ös nyeréssel a hatodik helyre lépett előre, hatodik meccsét Kazahsztánnal vívja, míg férfi sakkozóinknak Uruguay lesz az ellenfele. A játéknap rangadóján az ukránok legyőzték a címvédő kínai gárdát, botlott az azerbajdzsáni együttes is, Hollandia, Ukrajna és India nyerte meg mind az öt meccsét, a női mezőnyben Oroszország és Ukrajna az élen.

42. sakkolimpia  Baku

Hidegzuhanyként hatott a lett-magyar találkozó lefolyása, a végeredmény. Alekszej Shirovval az éltáblán a 21. helyre rangsorolt együttes 2,5-1,5-re legyőzte válogatottunkat. Sokkolóan indult a meccs. Shirov és Rapport Richárd is eredeti ötletekkel rukkolt elő a spanyol megnyitású partiban, nehezen érthető, hogy Ricsi miért nem kezdte meg a világos gyaloglánc elleni akciót, ehelyett vesztőt húzott. Tisztáldozata inkorrekt volt, elnézte a prózai védőlépést,  mindössze 22 lépésig tartott a játszma.

A bajokat tetézte, hogy Berkes Ferenc világossal a félszláv védelmű partiban rosszul játszotta meg a nyitást, Igor Kovalenkonak csak a természetes lépéseket kellett meghúznia, majd kiskombinációval 24 lépésben nyert.

A két gyors vesztés láthatóan sokkolta Almási Zoltánt, aki gyalogot nézett el, szerencsére  Artur Neiksans nem állt feladata magaslatán, nagymesterünk is küzdött, hogy korrigálja elnézését, döntetlennel ért véget a játszma, de ez is csapatunk számára a vereséget jelentette. Balogh Csaba könnyen nyerte meg partiját, Vlagyimir Szvesnyikov igazi ellenállást nem tanúsított. A váratlan vereséggel a svájci rendszerre jellemzően nagyot zuhant együttesünk a táblázaton, a 40. helyre csúszott vissza. A szerdai pihenőnapon rendezni kell a sorokat, és először Uruguay ellen kell javítani.

42. sakkolimpia  Baku

Az ukrán csapat az oroszok elleni győzelem után újabb bravúrt ért el, a címvédő kínai együttesre mért vereséget. Három döntetlen mellett ezúttal Jurij Krivoruscsko volt a nyerő emberük. A hatodik játéknapon az USA négyesével mérkőznek meg, akikkel szemben egy meccspont az előnyük.

Nagy volt a szomorúság az azerieknél, annál nagyobb az elégedettség az indiai csapatnál. A házigazdák első számú együttese négy fordulóban magabiztosan vette az akadályokat, a mai játéknapon sokat hibáztak. Az éltáblán botlott Sahriyar Mamedgyarov, elnézte Pentala Harikrishna parádriposztját, Arkadij Naiditsch is világossal vesztett.

42. sakkolimpia  Baku

A három hibátlan csapat sorrendjében Hollandia vezet, kedvező párosításukat is kihasználva még játszmát sem veszítve állnak az élen.

AZ USA négyese érvényesítette a papírformát, a csehek és a grúzok is negyedszer győztek.

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

T.

R.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Team

R.

1

5

Ukrajna

12½

8

:

8

13½

Kína

3

2

11

Hollandia

14

8

:

8

13

Fehéroroszország

23

3

24

Szerbia

10½

7

1

:

3

7

12½

Egyesült Államok

2

4

4

Azerbajdzsán 1

14

8

1

:

3

8

13½

India

9

5

29

Szlovénia

12½

7

1

:

3

7

11½

Csehország

17

6

14

Spanyolország

11½

7

½

:

7

11½

Grúzia

20

7

57

Mongólia

10½

7

1

:

3

6

13½

Törökország

19

8

1

Oroszország

12½

6

3

:

1

6

11

Egyiptom

43

9

35

Moldávia

11

6

2

:

2

6

12½

Lengyelország

7

10

15

Kuba

11

6

1

:

3

6

13½

Kanada

25

11

21

Lettország

10½

6

:

6

12

Magyarország

10

12

38

Svédország

13

6

:

6

11

Románia

30

13

39

Paraguay

10

6

:

6

11½

Franciaország

8

14

32

Vietnam

11½

6

1

:

3

6

Anglia

6

Lettország  - Magyarország  2,5 – 1,5

Alekszej Shirov (2673) – Rapport Richárd (2752)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 22)

Berkes Ferenc (2640) – Igor Kovalenko (2651)  0 – 1 (Félszláv védelem, 24)

Arturs Neiksans (2628) – Almási Zoltán (2684)  döntetlen (Angol megnyitás, 49)

Balogh Csaba (2614) – Vlagyimir Szvesnyikov  (2404) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 31)

Ukrajna – Kína  2,5 – 1,5

Pavel Eljanov (2739) – Wang Yue (2737)  döntetlen

Ruszlan Ponomarjov (2709) – Ding Liren (2753)  döntetlen

Jurij Krivorucsko (2693) – Yu Yangyi (2725)  1 - 0

Andrej Volokityin (2647) – Wei Yi  (2717)  döntetlen

Azerbajdzsán 1 – India  1 – 3

Sahriyar Mamedgyarov (2761) – Pentala Harikrishna (2752)  0 - 1

Tejmur Radzsabov (2722) – Adhiban B. (2671)  döntetlen

Arkadij Naiditsch (2696) – Santosh Gujrathi Vidit (2669) 0 – 1

Eltaj Safarli (2688) – Sethuraman S. P. (2640) döntetlen

Az élcsoport állása:

H

R.

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

11

Hollandia

5

5

0

0

10

87,0

16,5

28,00

2

5

Ukrajna

5

5

0

0

10

84,0

15,0

30,00

3

9

India

5

5

0

0

10

79,0

16,5

26,00

4

17

Csehország

5

4

1

0

9

81,0

14,5

30,00

5

2

Egyesült Államok

5

4

1

0

9

79,0

15,5

28,00

6

20

Grúzia

5

4

1

0

9

74,5

15,0

26,00

7

23

Fehéroroszország

5

4

0

1

8

83,0

14,5

32,00

8

1

Oroszország

5

4

0

1

8

78,0

15,5

29,00

9

4

Azerbajdzsán 1

5

4

0

1

8

76,0

15,0

30,00

10

3

Kína

5

4

0

1

8

75,0

15,0

29,00

11

28

Azerbajdzsán 2

5

4

0

1

8

72,5

15,5

27,00

12

13

Németország

5

4

0

1

8

69,0

14,0

28,00

13

19

Törökország

5

4

0

1

8

67,5

16,5

23,00

14

21

Lettország

5

4

0

1

8

66,0

13,0

28,00

15

30

Románia

5

4

0

1

8

64,0

13,5

28,00

16

6

Anglia

5

4

0

1

8

63,0

12,5

29,00

40

10

Magyarország

5

3

0

2

6

65,0

13,5

28,00

Az élcsoportban a csütörtöki 6. forduló párosítása:

T.

R.

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont

Team

R.

1

9

India

16½

10

:

10

16½

Hollandia

11

2

2

Egyesült Államok

15½

9

:

10

15

Ukrajna

5

3

17

Csehország

14½

9

:

9

15

Grúzia

20

4

27

Görögország

12½

8

:

8

15

Azerbajdzsán 1

4

5

25

Kanada

16½

8

:

8

14½

Fehéroroszország

23

6

13

Németország

14

8

:

8

15½

Oroszország

1

7

3

Kína

15

8

:

8

12½

Argentína

26

8

30

Románia

13½

8

:

8

15½

Azerbajdzsán 2

28

9

44

Izland

15

8

:

8

16½

Törökország

19

10

37

Kazahsztán

15½

8

:

8

13

Lettország

21

11

47

Chile

15½

8

:

8

12½

Anglia

6

12

12

Norvégia

12½

8

:

8

15½

Fülöp-szigetek

53

13

7

Lengyelország

14½

7

:

8

12½

Paraguay

39

21

73

Uruguay

12

6

:

6

13½

Magyarország

10

Női sakkolimpia

42. sakkolimpia  Baku

A címvédő orosz válogatott elleni, balszerencsésnek is mondható vereség szerencsére női válogatottunkat nem ingatta meg, a párosítás adta esélyt kihasználva megszerezte negyedik győzelmét. A svédek elleni mérkőzés döntetlennel indult, az éltáblán a korábbi kontinensbajnokok, Hoang Thanh Trang és Pia Cramling megosztoztak a ponton.

Papp Petra már a nyitásban jelentős előnyt szerzett, némi bizonytalankodás után hármas remiszériát követően tudott győzni. Nem kellett sokáig várni Gara Tícia nyerésére sem, s ez már a két meccspontot érő győzelmet jelentette. Vajda Szidónia a nyitásban szerette volna meglepni ellenfelét, Inna Agrest azonban jól ismerte a varit, előnybe került. Bár többször is kihagyott azonnali  nyerést, szépíteni tudott. Az újabb győzelemmel csapatunk a hatodik helyre lépett előre, Kazahsztán a következő ellenfél.

42. sakkolimpia  Baku

Ukrajna és Oroszország megnyerte ötödik meccsét is, a hatodik fordulóban egymás ellen csatáznak majd. Románia, Kína és Azerbajdzsán gyűjtött egy meccsponttal kevesebbet, 11 csapat szerzett 8 pontot, ezt a pontcsoportot a magyar válogatott vezeti.

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

T.

R.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

R.

1

27

Szerbia

13½

8

1

:

3

8

13½

Ukrajna

2

2

3

Oroszország

13½

8

:

½

8

11½

Kazahsztán

31

3

18

Izrael

11½

7

:

7

12½

Románia

11

4

16

Azerbajdzsán 1

11

7

3

:

1

7

12½

Németország

10

5

19

Vietnam

11½

7

2

:

2

7

12½

India

5

6

1

Kína

12½

7

3

:

1

7

12½

Olaszország

20

7

6

Egyesült Államok

10½

6

:

6

12

Litvánia

12

8

30

Görögország

10

6

2

:

2

6

12

Szlovénia

38

9

13

Irán

12

6

:

6

10

Hollandia

21

10

8

Magyarország

11½

6

:

6

10

Svédország

43

11

17

Törökország

12

6

:

½

6

10

Csehország

25

12

7

Lengyelország

13

6

4

:

0

6

11

Kuba

24

13

23

Franciaország

12

6

1

:

3

6

10

Lettország

29

14

41

Peru

11½

6

½

:

6

13

Grúzia

4

Magyarország – Svédország  2,5 – 1,5

Hoag Thanh Trang (2467) – Pia Cramling (2444)  döntetlen (Nimzoindiai védelem,  29)

Inna Agrest (2222) – Lázárné Vajda Szidónia (2372) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 48)

Papp Petra (2336) – Jessica Bengtsson (2005)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 29)

Anna Cramling Bellon (1913) - Gara Tícia (2379) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 35)

Az élcsoport állása:

H.

R.

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

3

Oroszország

5

5

0

0

10

93,0

17,0

29,00

2

2

Ukrajna

5

5

0

0

10

86,0

16,5

28,00

3

11

Románia

5

4

1

0

9

81,5

15,0

30,00

4

1

Kína

5

4

1

0

9

81,0

15,5

29,00

5

16

Azerbajdzsán 1

5

4

1

0

9

76,5

14,0

31,00

6

8

Magyarország

5

4

0

1

8

80,0

14,0

30,00

7

4

Grúzia

5

4

0

1

8

76,5

16,5

25,00

8

7

Lengyelország

5

4

0

1

8

74,5

17,0

25,00

9

5

India

5

3

2

0

8

74,5

14,5

27,00

10

17

Törökország

5

4

0

1

8

69,0

15,5

23,00

11

27

Szerbia

5

4

0

1

8

67,0

14,5

28,00

12

19

Vietnam

5

3

2

0

8

65,0

13,5

27,00

13

6

Egyesült Államok

5

4

0

1

8

62,5

13,0

29,00

14

29

Lettország

5

4

0

1

8

61,5

13,0

26,00

15

31

Kazahsztán

5

4

0

1

8

55,5

12,0

29,00

16

21

Hollandia

5

4

0

1

8

53,0

12,5

26,00

Az élcsoportban a csütörtöki 6. forduló párosítása:

T.

R.

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont

Csapat

R.

1

2

Ukrajna

16½

10

:

10

17

Oroszország

3

2

11

Románia

15

9

:

9

15½

Kína

1

3

31

Kazahsztán

12

8

:

8

14

Magyarország

8

4

4

Grúzia

16½

8

:

9

14

Azerbajdzsán 1

16

5

7

Lengyelország

17

8

:

8

13½

Vietnam

19

6

5

India

14½

8

:

8

13

Lettország

29

7

17

Törökország

15½

8

:

8

13

Egyesült Államok

6

8

21

Hollandia

12½

8

:

8

14½

Szerbia

27

Verőci Zsuzsa

Fotók: A 42. sakkolimpia honlapjáról

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog