A „Magnus Invitational” online rapid szuperverseny második fordulójának második játéknapján az orosz Jan Nepomnjacsij és az amerikai Fabiano Caruana is hátrányból fordítva nyerte meg mérkőzését. A „hirtelen halál” partiban sötéttel nyertek. Nepomnjacsij a francia Maxime Vachier-Lagrave elleni találkozóját vereséggel kezdte, majd szerencsével döntetlenre mentette a második összecsapást. Fonalas nyerést is kihagyott a harmadik partiban, örökös sakkot engedélyezett. A negyedik játszmában sötéttel győzött, a sorsdöntő ütközet csak 20 lépésig tartott. A világranglista második amerikai Fabiano Caruana és a harmadik kínai Ding Liren két döntetlennel indított. A kétszeres olimpiai bajnok taktikai csapással a második játszmában győzhetett volna, majd világossal előnyt szerzett. A negyedik játszmában a sorsdöntő pillanatokban hibázott, Caruana egyenlített, majd kiskombinációval a maga javára döntötte el a meccset. A világbajnok Magnus Carlsen és Fabiano Caruana holtversenyben áll az élen, egymás ellen mérkőznek meg a szerdai játéknapon, Alireza Firouzja és Hikaru Nakamura találkozójára kerül még sor.
A sakktörténelem eddigi legerősebb online rapid versenyének második fordulójának második játéknapján két nagy rangadót is láttunk. A fordulatokban gazdag összecsapások csak a rájátszásban dőltek el. A világbajnok-jelölti döntő első félidejének utolsó fordulójának derbijét az éllovas Jan Nepomnjacsij és az őt egypontos hátránnyal követő Maxime Vachier-Lagrave vívta. A 29 éves nagymesterek tizennegyedik klasszikus partijukat játszották, MVL mérlege igen kedvező volt, hét döntetlen mellett 5-1-re vezetett orosz riválisával szemben.
A Grand Prix 2019 negyedik viadalán, Jeruzsálemben az elődöntőben csatáztak, a tét a világbajnok-jelöltség volt és a 11 addig lejátszott partijukban nyeretlen Jan Nepomnjacsij világossal megnyerte az első összecsapást, a második remi lett. Úgy tűnt, hogy MVL a vereséggel búcsút mondhatott álmainak, de az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov visszalépésének köszönhetően játszhat(ott) Jekatyerinburgban. Az oly fontos rangadón MVL tökéletes játékkal hatodszor győzütt és holtversenyes elsőként várhatják a bizonytalan idejű folytatást. Rapid-és villámjátszmákat tizenhatot vívtak, 5-5-re álltak ha döntetlen mellett.
Jan Nepomnjacsijt láthatóan bosszantotta jekatyerinburgi veresége, és világossal azonnali akcióra szánta el magát. Házielemzést játszott meg, tisztet is áldozott, de elképzelésének végrehajtásába hiba csúszott, fokozatosan vesztette el krzdeményezését. MVL hárította a fenyegetéseket, kisebb időzavarban is uralta a bonyodalmakat, sötéttel elért fontos győzelemmel kezdte a párharcukat.
A második játszmában folytatták a vb-jelölti döntőben a francia védelemben megkezdett elméleti párbajukat. MVL tért el az említett partitól, az érdekes pozícióban az orosz sakkozó „összedrótozta” állását, majd egy könnyelmű huszárlépéssel tisztáldozatot engedélyezett. Vachier-Lagrave oly közel került második győzelméhez, de a rendkívül gyorsan játszó ellenfelével szemben időzavarban eltékozolta előnyét.
A harmadik összecsapás kisebb krimi volt. MVL a kihagyott nagy esély után megingott, és a bonyodalmak közepette először csak kiengedte előnyét, időzavarban nem vett észre egy fonalasan döntetlenhez vezető áldozatot. Királya körül viharfelhők gyülekeztek, a kapkodó Nepomnjacsij könnyű nyerést hagyott ki, mentőövet dobott ellenfelének, örökös sakkot engedélyezett. Nepomnjacsij testbeszéde mindent elárult, sokan gondolták, hogy a rontásával eldőlt a mérkőzés sorsa.
MVL a szerencsés fél ponttal megőrizte vezetését, de a negyedik játszmát világossal rossz felfogásban játszotta. Nepomnjacsij a sokktól magához tért, a parti irányítását kézben tartotta, futópárjának köszönhetően gyalogelőnyét győzelemre vezette.
A mérkőzést a „hirtelen halál” játszma döntötte el. Maxime Vachier-Lagrave a világos színt választotta, 5 perce volt Nepomnjacsij 4 percével szemben, de nyerési kényszerrel játszotta a partit. Hihetetlen befejezése volt a fordulatokban gazda párharcuknak, MVL 20 lépésben szenvedett vereséget.
A világranglista második Fabiano Caruana és a harmadik kínai Ding Liren mérkőzése is nagy csatában dőlt el. A vb-jelölti döntőn a harmadik fordulóban vívtak meg, meglepő módon csak tizedszer csatáztak a klasszikus időkontroll mellett. Fabiano Caruana 2015-ben, majd egy év múlva is a Tata Steel Chess tornán is vereséget mért a legjobbakkal még csak „ismerkedő” kínai sakkozóra. A két évvel ezelőtti világbajnok-jelölti döntőn kétszer megosztoztak a ponton, Ding Liren tavaly Stavangerben, majd a 7. Sinquefield Cup viadalom elért győzelmével kiegyenlített.
Jekatyerinburgban Ding Liren kettős vereséggel rajtolt, különösen fájdalmas lehetett, honfitársa, Wang Hao elleni kudarca. Sikerrel rendezte sorait, a legnagyobb rivális, Caruana elleni győzelmével jelezte, hogy nem vesztette el minden reményét a világbajnoki kihívói címért folyó oly hosszú versengésben. Mindkettőjük mérsékelt teljesítményét a torna meglepetéseként értékelhettük, a vb-jelölti döntő félidejében Caruana csak ötven százalékot ért el, míg Ding Liren – 1-gyel áll. Eddig csak hat rapid-és villámpartit játszottak, a kínai sakkozó három remi mellett 2-1-re vezetett.
A küzdelmük egy óvatos döntetlennel kezdődött, pontosztozkodással folytatódott. Ding Liren taktikai csapással döntő előnybe kerülhetett volna, de a kiskombinációt a kétszeres olimpiai bajnok nem vette észre.
A harmadik játszma hullámzott, hol egyik, hol másik nagymester esélye tűnt kedvezőbbnek. Kölcsönös pontatlankodás után Caruana vezére veszélyes vizekre tévedt, jelentős hibát követően Caruana egyre nagyobb bajba került, vereségével nehéz helyzetbe került.
Ding Liren vezetésének birtokában nyugodtan játszhatta volna a negyedik partit, a végjátékban azonban nagy bakit követett el. Caruana szabadgyalogja eldöntötte a játszma sorsát.
A sorsoláskor Fabiano Caruana a sötét színt választotta, bízott abban, hogy kevesebb gondolkodási idejével remifórjának köszönhetően állja majd a sarat. Ding Lirent megingatta a negyedik csata elvesztése, időelőnye nem játszott szerepet. Ding Liren érthetően elkerülte a lépésismétlést, passzívan elrendezett hadereje sebezhető volt, kiskombinációval Fabiano Caruana megnyerte a sorsdöntő csatát. Az amerikai nagymester holtversenyben az élen áll, mindkét meccsén Fortuna is támogatta.
A 2. forduló második játéknapjának eredményei:
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2778) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2860) 2 – 1 (3 – 2)
Jan Nepomnjacsij – Maxime Vachier-Lagrave 0 – 1 (Angol megnyitás, 56)
Maxime Vachier-Lagrave – Jan Nepomnjacsij döntetlen (Francia védelem, 62)
Jan Nepomnjacsij – Maxime Vachier-Lagrave döntetlen (Szicíliai védelem, 58)
Maxime Vachier-Lagrave – Jan Nepomnjacsij 0 – 1 (Szicíliai védelem, 75)
Maxime Vachier-Lagrave – Jan Neponjacsij 0 - 1
Ding Liren (kínai, 2836) - Fabiano Caruan (amerikai, 2773) 1 – 2 (2 – 3)
Ding Liren – Fabiano Caruana döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 35)
Fabiano Caruana – Ding Liren döntetlen (Szicíliai védelem, 73)
Ding Liren – Fabiano Caruana 1 – 0 (Grünfeld védelem, 44)
Fabiano Caruana – Ding Liren 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 64)
Ding Liren – Fabiano Caruana 0 – 1 (Angol megnyitás, 36)
H. |
Név |
Élő |
FED |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
Pont |
TB1 |
|
1 |
GM |
Fabiano Caruana |
2773 |
USA |
*** |
2 |
3 |
5 |
4,5 |
|||||
GM |
Magnus Carlsen |
2881 |
NOR |
*** |
2 |
3 |
5 |
4,5 |
||||||
3 |
GM |
Maxime Vachier-Lagrave |
2860 |
FRA |
*** |
1 |
3 |
4 |
5 |
|||||
4 |
GM |
Ding Liren |
2836 |
CHN |
1 |
*** |
3 |
4 |
4,5 |
|||||
GM |
Hikaru Nakamura |
2829 |
USA |
1 |
*** |
3 |
4 |
4,5 |
||||||
6 |
GM |
Jan Nepomnjacsij |
2778 |
RUS |
0 |
2 |
*** |
2 |
4,5 |
|||||
7 |
GM |
Alireza Firouzja |
2703 |
FID |
0 |
0 |
*** |
0 |
3 |
|||||
8 |
GM |
Anish Giri |
2731 |
NED |
0 |
0 |
*** |
0 |
2,5 |
A 3. forduló párosítása:
Szerda: Fabiano Caruana – Magnus Carlsen
Alireza Firouzja – Hikaru Nakamura
Csütörtök: Maxime Vachier-Lagrave – Ding Liren
Anish Giri – Jan Nepomnjacsij
Verőci Zsuzsa