Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nakamura megőrizte félpontos előnyét, sötéttel remizett Carlsennel

Címkék: St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky

A St. Louisban zajló Sinquefield Cup szuperverseny félidejében a hazai pályán játszó amerikai Hikaru Nakamura félpontos előnnyel vezet. A viadal harmadik fordulójában Nakamura sötéttel remizett a norvég világranglista-vezető, világbajnoki kihívó Magnus Carlsennel szemben. Érdekes összecsapásuk során Magnus minőséget áldozott, nagy időzavarban a fél pontért kellett megküzdenie. Pontosztozkodás született a másik partikban is, az amerikai Hikaru Nakamura és az örmény Levon Aronjan sem bírt egymással. A pihenőnap után péntektől a torna a második körrel folytatódik, ellenkező színelosztással mérkőznek meg a nagymesterek.

 

Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura fiatal koruk ellenére már klasszikus időkontroll mellett is huszonegyedszer mérkőztek meg egymással. Az eddigi húsz partiban Magnus dominált, 7-0-ra vezetett 13 döntetlen mellett. Világossal egészen fantasztikus a norvég világranglista-vezető mérlege, hatszor nyert, négyszer megosztozott a ponton az amerikai bajnokkal. Sötéttel Magnus egy partit nyert, kilencszer remiztek. Legutolsó játszmájukat a Tal-emlékversenyen vívták, Carlsen világossal győzött.

 

St. Louisban nem úgy alakult csatájuk, ahogy ezt Carlsen eltervezte. Nakamura lélektani hadviselésként sötét szemüvegben játszott, a sakktörténelemben ezzel már próbálkoztak például a „rigai varázsló” Mihail Tallal szemben. Magnus a királyindiai védelem ellen a g3-as rendszert választotta, a 8.Ff4-es változat már meglepetést jelentett. Nincs könnyű helyzetben a világbajnoki kihívó, hiszen a regnáló világbajnok Viswanathan Anand és stábja érdeklődéssel figyeli játékának minden rezdülését, a norvég zseni a döntőre tartogatott varikat már gondosan őrzi. Annak kicsi a valószínűsége, hogy Vishy királyindiai védelmet játsszon, de a középjátékban választott terv is adhat érdekes információt.

 

A partit félpontos hátrányban játszó Magnus vállalta a fonalas lebonyolítást, majd a döntetlent ígérő folytatás helyett minőséget áldozott, időzavarba került. A játszma nehéz időszakában is megcsillogtatta egyik legnagyobb erényét, higgadtan védekezett, az ellenesélyt megragadta. Nakamura a döntetlennel félpontos előnnyel zárta a viadal félidejét. A virtuális világranglistán öt helyet javítva a negyedik 2786,2 ponttal.

 

Az amerikai Gata Kamsky és az örmény Levon Aronjan partija kissé hullámzott, hol sötét, hol világos kezdeményezett. A vezérgyalog megnyitású játszmában korán letértek az elméleti ösvényről, Aronjan kényelmesen egyenlített ki, majd nem talált igazán jó tervet, Kamsky került kis előnybe. Az örmény sakkozó ismét időzavarral küszködött, a sorozatos cserék végül pontosztozkodáshoz vezettek. Aronjan rossz formájának, erőtlen játékának "büntetése" a - 16,7 Élő-pont, ebből - 10,8 pontos veszteséget a Világkupán könyvelhetett el.

 

A 3. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2862) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) döntetlen (Királyindiai védelem, 42)

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Levon Aronjan (örmény, 2813) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 43)

 

A verseny állása:

1.Hikaru Nakamura 2,5 pont

2. Magnus Carlsen 2

3.Lavon Aronjan 1

4. Gata Kamsky 0,5

 

A pénteki 4. forduló párosítása:

Gata Kamsky – Magnus Casrlsen

Levon Aronjan – Hikaru Nakamura

 

Carlsen,M (2862) - Nakamura,H (2772)
Királyindiai védelem [E62]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d6 6.Hc3 Hc6 7.0-0 Bb8 8.Ff4

A világranglista-vezető ismét m(!)  játszó amerikai nagymestert.

8...a6 9.Bc1 h6 10.b3

Új elképzelés a 10.d5 Ha5 11.b3 c5 helyett.

 

10...g5!

Kikényszerítette a fonalas lebonyolítást.

11.d5 gxf4 12.dxc6 fxg3 13.hxg3 b5 14.cxb5 axb5 15.b4

Érdekes pozíció jött létre, kinek a gyalogja lesz gyengébb a vezérszárnyon?

15...d5 16.Vd3 Vd6 17.Hd4 Vxb4 18.a4 He4

 

19.Hdxb5!?

A játszmát követők a 19.Hxd5 Hxf2 (19...Vxd4 20.Vxd4 Fxd4 21.Fxe4 e6 22.He7+ Kg7 23.Hxc8 bxa4 24.Bc4 Bd8 25.Bxa4 Bbxc8) 20.Bxf2 Vxd4 21.Vxd4 Fxd4 22.e3 Fe5 23.Hxe7+ Kg7 24.Hxc8 Bfxc8 változatot várták remi végkifejlettel.

19...Hxc3 20.Hxc3 Fxc3 21.Bxc3

21...Ff5! 22.Vxd5 Vxc3 23.Vxf5

Meglehetősen furcsa állás jött létre. Sötét királyállása gyenge, nehéz elképzelni, hogy miként tud előrejutni, anyagi előnyével nyerésre játszani. Carlsen láthatóan nem volt felhőtlenül boldog, jelentős időhátrányba került.

23...Bfd8 24.Ff3 Ba8 25.Ve4 Vf6 26.Vb4

26...Ba7

Figyelmet érdemelt a 26...e6 27.Kg2 Bd4 28.Vb2 e5 folytatás.

27.Kg2 Bda8 28.Vg4+ Kf8 29.Vd7 e6 30.Bd1 Ve5 31.Bh1 Kg7

 

 

32.Bb1

Magnus nagy időzavarba került, de a tőle megszokott hidegvérrel játszott, ellenesélyt talált.

32...Bxa4 33.Bb7 B4a7 34.Ve7 Bxb7 35.cxb7 Bb8

36.Vd7 c5 37.Vc6 Kf6 38.Kh2 Ke7 39.Kg2 f5 40.Vc8 Vd6 41.e3 Kf6 42.Kh2 h5 és döntetlen

 

Kamsky,G (2741) - Aronjan,L (2813)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.c3 c6 4.Ff4 Hh5 5.Fe3 g6 6.g3 Fg7 7.Fg2 0-0 8.Vc1 Hd7 9.Fh6 Be8 10.Fxg7 Kxg7 11.0-0 e5 12.dxe5 Hxe5 13.Hxe5 Bxe5

Levon Aronjan kényelmes állással jött ki a nyitásból.

14.e3 Hf6 15.Hd2 a5

Az örmény nagymester nem talált jó tervet.

16.c4 Be8 17.cxd5 Hxd5 18.a3 Kg8 19.Be1 Hf6 20.Vc3 Fe6

 

 

21.e4 Hd7 22.Bac1 f6 23.Hf3

A huszár d4-re igyekezett, a c4 mező jobb lett volna számára.

23...a4 24.Hd4 Ff7 25.Bed1 Ve7 26.h4 He5 27.h5 Hc4 28.Ff1 Hd6 29.hxg6 hxg6 30.f3 Ve5 31.Kf2 Bad8 32.Vb4

 

32...f5!

Sötét megragadta a kezdeményezést.

33.exf5 gxf5

Számításba jött a 33...Ve3+ 34.Kg2 Hxf5 35.Hxf5 gxf5 36.Bxd8 Bxd8 37.Bc2 Fd5 38.Fe2 b5 folytatás.

34.Vd2

34...Vg7

Figyelmet érdemelt 34...Vf6 és világosnak a He4 fenyegetéssel kell megbirkóznia. 35.Kg2 (35.Vf4 He4+ 36.fxe4 Bxd4 37.Vxf5 Vg7 38.Fg2 Bdxe4) 35...He4 36.fxe4 Bxe4 37.Bc4 Fh5 38.Fd3 Bexd4 39.Bxd4 Bxd4 40.Bf1 Ff7 esélyt adott volna.

35.Vc3 Vh6 36.Vd2 Vg7 37.Vc3 Fd5 38.He2 Fb3 39.Vxg7+ Kxg7 40.Bd4 Kf6 41.Bc5 Hb5 42.Bxd8 Bxd8 43.Ke3 Bd1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: Alejandro Ramirez és Sabrina Chevannas)

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog