Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nakamura győzött a Tradewise Masters tornán, Rapport a 16. helyen végzett

Címkék: Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport

Gibraltáron az amerikai Hikaru Nakamura győzelmével ért véget a Tredewise Masters nyílt verseny. A 257 résztvevős, 10 fordulós svájci rendszerű viadal utolsó fordulójában remizett az indiai Pentala Harikrishnával, félpontos előnnyel végzett az élen, 20 ezer font és 16,1 Élő-pont a jutalma. Az angol David Howell nehéz pillanatokat is átélt a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen, a döntetlennel megőrizte második helyét, 16 ezer font a díja.  Hou Ji-fan a 7,5 pontosok kilencfős csoportjában a legjobb performance-pontszámának köszönhetően a harmadik helyezett lett, legjobb női versenyzőként 15 ezer fontot nyert, az összesítésben még 5.222 fontot is kasszírozott. A világranglistán megelőzte Polgár Juditot. Rapport Richárd könnyű győzelemmel zárta szereplését, 16. helye csalódás, a kínai nagymesternőkkel nem bírt.

Gibraltáron másodszor ünnepelhetik tornagyőztesként Hikaru Nakamurát. 2008-ban holtverseny után a rájátszásban nyert, ezúttal az amerikai nagymester hatos nyerősorozattal kezdett, rajt-cél győzelmet aratott, csak három döntetlent engedélyezett riválisainak. A befejező játéknapon az indiai Pentala Harikrishna ellen is irányította a játszmát, gyalogelőnyös bástyavégjátékát azonban nem tudta győzelemig fokozni. Remek teljesítményének hű tükre a 2919-es performance-pontszáma, a + 16,1 Élő-pont. Nakamura nyolc nap múlva már Zürichben versenyez Fabiano Caruana, Viswanathan Anand, Lavon Aronjan, Vlagyimir Kramnyik és Szergej Karjakin társaságában.

 

A rajtlistán csak 15. angol David Howell második helye nagy meglepetés, veretlenül érte el kitűnő eredményét. A befejező játéknapon a nyitásból előnyösebben jött ki a világbajnoknővel, Hou Ji-fannal szemben, de időzavarban könnyen elveszthette volna a partit, s ezzel a második helyét. A 16 ezer font mellé még 18,7 Élő-pontot is nyert.

 

Hou Ji-fan a Tata Steel Chess szuperverseny után azonnal Gibraltárra utazott, de bírta a fokozott terhelést. Veretlenségét megőrizve lett harmadik, hódította el a női világranglista első helyét a 25 évig uralkodó Polgár Judittól. A világbajnoknő verseny közben azt nyilatkozta, hogy aligha játszik a kieséses rendszerű vb-n Szocsiban, mert már elígérkezett más tornára. Értetlenségét fejezte ki, hogy miért különbözik egymástól a női és a férfi világbajnoki rendszer. Hou Ji-fan a Grand Prix-sorozat megnyerésével mindenképpen jogosult vb-döntőt játszani idén ősszel.

 

A rajtlistát vezető bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov már elszokott a svájci rendszerű tornáktól, kedvező volt párosítása az utolsó fordulóban, de -1,9 pontja miatt búcsút kellett mondania a + 2800 Élő-pontosok klubjának.

Szenzációs a német Dennis Wagner teljesítménye, ahogy a 15 éves Wei Yi ismét bizonyított. Bejött a kockáztatása, 86 lépésben megnyerte utolsó partiját.

Rapport Richárd könnyű győzelemmel zárta a viadalt. Nehéz értékelni hullámzó teljesítményét. Mindkét vereségét kínai nagymesternőktől szenvedte el, csak az orosz Dmitrij Jakovenkóval játszott a szupernagymesterek közül, a dobogós helyekért nem volt versenyben. Többször is rejtélyes nyitásokat játszott, érthetetlen lépéseket húzott, nagy bakival kapott ki a világbajnoknőtől,  2,9 pontot vesztett.

 

F.

R.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

1

128

FM

Alan Tate

2297

SCO

5.0

s 1

2

72

IM

Aryan Tari

2487

NOR

6.0

v 1

3

47

GM

Ju Wenjun

2547

CHN

6.5

s 0

4

86

GM

Venkatesh

2460

IND

5.5

v 1

5

50

GM

Kevin Spraggett

2538

CAN

6.0

s ½

6

60

GM

Avital Boruchovsky

2517

ISR

5.5

v 1

7

34

GM

Renier Vazquez

2592

ESP

5.0

s 1

8

5

GM

Dmitrij Jakovenko

2733

RUS

7.0

v ½

9

13

GM

Hou Ji-fan

2673

CHN

7.5

s 0

10

92

IM

Eylon Nakar

2419

ISR

6.5

v 1

 

A nők külön versenyében a 7,5 pontos Hou Ji-fan mögött négyen értek el 6,5 pontot, az indiai Rout Padmini, az ukrán Anna Muzicsuk, a kínai Ju Wenjun és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova.

 

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2776, 8) – Pentala Harikrishna (indiai, 2723, 7)  döntetlen

Hou Ji-fan (kínai, 2675, 7) – David Howell (angol, 2670, 7,5)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (orosz, 2735, 7) – Axel Bachmann (paraguayi, 2629, 7)  döntetlen

Mateusz Bartel (lengyel, 2631, 6,5) – Veszelin Topalov (bolgár, 2800, 6,5)  0 - 1

Peter Szvidler (orosz, 2739, 6,5) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2637, 6,5)  döntetlen

Daniel Naroditsky (amerikai, 2622, 6,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2733, 6,5)  döntetlen

Benjamin Bok (holland, 2572, 6,5) – Yu Yangyi (kínai, 2724, 6,5)  döntetlen

Stefan Kuipers (holland, 2390, 6,5) – Makszim Matlakov (orosz, 2695, 6,5)  0 - 1

Ivan Cseparinov (bolgár, 2681, 6,5) – Adhiban B. (indiai, 2630, 6,5)  0 - 1

Wei Yi (kínai, 2675, 6,5) – Ruben Felgaer (argentin, 2575, 6,5)  1 - 0

Dennis Wagner (német, 2501, 6,5) – Eduardo Iturrizaga Bonelli (spanyol, 2649, 6,5)  1 - 0

Rapport Richárd (magyar, 2716, 6) – Eylon Nakar (izraeli, 2419, 6,5) 1 - 0

Xu Jun (kínai, 2523, 6) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2680, 6)  döntetlen

Stig Rasmussen Allan (dán, 2526, 6) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2628, 6)  döntetlen

Rout Padmini (indiai, 2388, 6) – David Anton Guijarro (spanyol, 2617, 6) döntetlen

Surya Ganguly (indiai, 2595, 6) – Deep Sengupta (indiai, 2569, 6)  0 - 1

Gil Popilski (izraeli, 2522, 6) – Sandro Mareco (argentin, 2583, 6)  döntetlen

Maria Muzicsuk (ukrán, 2520, 6) – Tamir Nabaty (izraeli, 2579, 6)  0 - 1

Eric Hansen (kanadai, 2574, 6) – Kayden Troff (amerikai, 2541, 6)  döntetlen

Al-Sayed Mohammed (katari, 2516, 6) – Chanda Sandipan (indiai, 2574, 6)  0 - 1

Alekszandr Motiljev (orosz, 2665, 5,5) – Bela Hotanasvili (grúz, 2526, 6)  1 - 0

 

A Tradewise Masters végeredménye:

 

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

1

2

GM

Hikaru Nakamura

USA

2776

8.5

2919

2

15

GM

David Howell

ENG

2670

8.0

2818

3

13

GM

Hou Ji-fan

CHN

2673

7.5

2772

4

4

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2735

7.5

2770

5

1

GM

Veszelin Topalov

BUL

2800

7.5

2767

6

65

IM

Dennis Wagner

GER

2501

7.5

2759

7

12

GM

Wei Yi

CHN

2675

7.5

2754

8

21

GM

Adhiban B.

IND

2630

7.5

2750

9

7

GM

Pentala Harikrishna

IND

2723

7.5

2748

10

22

GM

Axel  Bachmann

PAR

2629

7.5

2722

11

9

GM

Makszim Matlakov

RUS

2695

7.5

2667

12

3

GM

Peter Szvidler

RUS

2739

7.0

2719

13

6

GM

Yu Yangyi

CHN

2724

7.0

2707

14

5

GM

Dmitrij Jakovenko

RUS

2733

7.0

2700

15

26

GM

Daniel Naroditsky

USA

2622

7.0

2698

16

8

GM

Rapport Richárd

HUN

2716

7.0

2677

17

36

GM

Tamir Nabaty

ISR

2579

7.0

2615

18

19

GM

Emil Szutovszkij

ISR

2637

7.0

2605

19

41

GM

Benjamin Bok

NED

2572

7.0

2582

20

43

GM

Deep   Sengupta

IND

2569

7.0

2574

21

39

GM

Chanda Sabdipan

IND

2574

7.0

2526

 

(257 résztvevő)

 

Rapport,R (2716) - Nakar,E (2419)
Francia védelem [C01]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.exd5 exd5 5.Fd3 c6 6.h3 Vf6 7.Hf3 Ff5 8.0-0 h6

Elég vigasztalan volt sötét állása a Robson-Shulman partiban a 8...Fxd3 9.cxd3 Ha6 10.Be1+ (10.Vb3) 10...Kf8 11.He5 Vd8 12.Fg5 Fe7 13.Vb3 (13.Vg4) folytatásban is.

9.Ff4 Fxd3 10.Fe5 Vd8 11.cxd3 f6 12.Fg3 Fxc3?

 

13.Hh4! g5 14.Vh5+

Ricsi válogathatott a nyerések között.

14...Kf8 15.Hg6+ Kg7 16.Hxh8 Fa5 17.b4 Fxb4 18.Vf7+ Kxh8 19.Vxb7 Ha6 20.Vxa6 Vb6 21.Va4 Vxd4 22.Bab1 Fc5 23.Vxc6 Bd8 24.Bb7 Fb6 25.Fc7 Bc8 26.Fxb6 és sötét feladta

 

Nakamura,H (2776) - Harikrishna,P (2723)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Vc2 Fb7 6.Fg2 c5 7.d5 exd5 8.cxd5 Hxd5 9.0-0 Hc6 10.Bd1 Fe7 11.Va4 Hf6 12.Hh4

Ding Liren a tromsői sakkolimpián a 12.Hc3 0-0 13.g4 He8 14.He5 Hxe5 15.Fxb7 Bb8 16.Fg2 d6 17.g5 változatot játszotta meg Pentala Harikrishna ellen.

12...0-0 13.Hf5 d5 14.Hc3 Hd4 15.Hxd4 cxd4 16.Bxd4 Ve8

Korábban a 16...Fc5 17.Bd3 Ve8 folytatás fordult elő.

17.Vxe8 Bfxe8 18.Bd1 Fb4 19.Fd2

 

19...Fxc3 20.Fxc3 Bxe2 21.Ff3 Be6 22.Fxf6 Bxf6 23.Fxd5 Fxd5 24.Bxd5 g6 25.Bad1 Bc6 26.Bd7 Bc2

 

27.Bb7 Bxb2 28.Bdd7 Bf8 29.Bxa7 b5 30.Bdb7 b4 31.h4 h5 32.Kg2 Kg7 33.Ba4 Bc8 34.Bbxb4 Bcc2 35.Bxb2 Bxb2 36.Ba7 Kf6 37.a4 Ba2

 

38.Ba8 Kf5 39.a5 Ba3 40.Ba7 Kf6 41.Ba8 Kf5 42.Ba7 Kf6 43.a6 Ke6 44.f3 Kf6 45.Kf2 Ke5 46.Ke2 Kf6 47.Ba8 Kf5 48.Kf2 Kf6 49.g4 Ke5

 

50.a7 Kf6 51.gxh5 gxh5 52.Bh8 Bxa7 53.Bxh5 Ba1 54.Bb5 Bh1 55.Kg3 Kg6 56.Bb6+ f6 57.Bb5 Kh6 58.Kg4 Kg6 59.h5+ Kh6 60.f4 Bg1+ 61.Kf5 Kxh5 62.Kxf6+ Kh6 63.Bb2 Bg6+ 64.Kf7 Bg7+ 65.Kf8 Bg4 66.Bb4 Kg6 67.f5+ Kxf5 68.Bxg4 Kxg4 és döntetlen

 

Hou Ji-fan (2672) - Howell,D (2670)
Spanyol négyeshuszárjáték [C48]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.Hc3 Fc5 5.0-0 0-0 6.d3 Be8 7.Fg5 h6 8.Fxf6 Vxf6 9.Hd5 Vd8 10.c3 a6 11.Fa4 Fa7 12.h3 He7 13.d4 Hxd5 14.exd5 exd4 15.Hxd4 b5 16.Fc2 Vf6

Az angol nagymester előnnyel játszhatta a partit.

17.Vd3 g6 18.a4 c5 19.dxc6 dxc6 20.axb5 cxb5 21.Bae1 Bxe1 22.Bxe1 Fb7 23.Fb3 Bd8 24.Vg3

24...Fxd4 25.cxd4 Kg7 26.Bd1 Bd7 27.Vc3 h5 28.Fa2 Vc6 29.Vxc6 Fxc6 30.b4

Kiegyenlítődtek az esélyek.

30...Kf6 31.d5 Fb7 32.f4 Ke7

33.d6+ Kf6 34.g4 hxg4 35.hxg4 g5? 36.fxg5+ Kg6?

Az időzavaros kapkodásban a futóvégjáték esélyeit nehéz volt értékelni a 36...Kxg5 37.Fxf7 Ff3 38.Fe6 Bd8 39.Bd4 Kf6 40.Kf2 Fc6 41.Ff5 Ke5 42.Ke3 Bxd6 43.Bxd6 Kxd6 44.Kf4 Fd5 45.g5 Ff7 46.Fe4 folytatásban.

 

37.Fb1+!?

A világbajnoknő nagy esélyt szalasztott el a 37.Fd5 Fxd5 (37...Fc8 38.Fc6 Bd8 39.d7 Kxg5 40.Kf2 Fxd7 41.Bxd7 Bc8 42.Bd5+ Kf4 43.Bd4+ Ke5 44.Be4+) 38.Bxd5 f6 39.gxf6 Kxf6 40.Kg2 folytatásban.

37...Kxg5 38.Ff5 Bd8 39.d7 Ff3 40.Bd4 Kf6?! 41.Bd3 Fb7

 

 

42.Kf2

Hou Ji-fan a 42.Bc3! Ke7 43.Bc8 Fd5 44.g5 Fc4 45.Kf2 Bxd7 46.Fxd7 Kxd7 47.Bc5 Kd6 48.Bf5 Ke6 49.Bf3 változatban nyerhetett volna.

42...Ke7 43.Be3+ Kd6 44.Be8 Kc7 45.g5?! Fc6 46.Be7 Bg8 és sötét feladta

 

Wei Yi (2675) - Felgaer,R (2575)
Szicíliai védelem [B77]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 g6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Fg7 6.Fe3 Hf6 7.Fc4 d6 8.f3 0-0 9.Vd2 Hxd4 10.Fxd4 Fe6 11.Fb3 Va5 12.0-0-0 b5 13.Kb1 Bfc8 14.Bhe1 Fxb3 15.cxb3 Bab8 16.h4 b4 17.Hd5 Hxd5 18.exd5 Fxd4 19.Vxd4 Bb7 20.Vd2 Vd8

21.h5 a5 22.g4 Bbc7 23.Be2 Bc5 24.f4 Vd7 25.hxg6 fxg6 26.Be6 Vc7 27.Be2 Vd7 28.f5

28...Bc2 29.Vxc2

Wei Yi nem akart remizni.

29...Bxc2 30.Kxc2 gxf5 31.gxf5 Vxf5+ 32.Bd3 Kf8 33.a4 Ke8

Számításba jött a 33...bxa3 34.bxa3 h5 35.Bh2 Ke8 36.Bhh3 Kd7 37.Bhf3 Vg5 folytatás.

34.Bee3 h5 35.Kb1 Kd8 36.Ka2 Kd7 37.Bd4 Vg5 38.Bh3 Ve5 39.Bd2 Vg5 40.Bd1 Ve5 41.Bh4 Vf5 42.Bd2 Vg5

43.Bdh2 Vxd5 44.Bxh5 e5 45.Bh7+ Kc6 46.Bc2+ Kb6 47.Be7 Va8 48.Bd7 Vf8 49.Bdc7 Vf3 50.Bc8 Kb7 51.B2c7+ Kb6 52.Bd7 Vf6 53.Bb8+ Kc6

54.Ba7

A bástyák sikeres manőverei eredményre vezettek.

54...e4 55.Bxa5 e3 56.Be8 Vf2 57.Ba7 d5 58.Be6+ Kc5 59.Bc7+ Kd4 60.Bce7 Kd3

61.Bxe3+ Vxe3 62.Bxe3+ Kxe3 63.a5 d4 64.a6 d3 65.a7 d2 66.a8V d1V

67.Ve8+ Kd2 68.Ve4 Kc1 69.Vxb4 Vd7 70.Vc5+ Kd1 71.Ka3 Vd8 72.Vg1+ Kc2 73.Vf2+ Kd1 74.Vf1+ Kd2 75.Vc4 Kd1 76.b4 Va8+ 77.Kb3 Vf3+ 78.Ka2 Va8+ 79.Kb1 Kd2 80.b5 Vh1+ 81.Ka2 Va8+ 82.Kb3 Ve8

83.b6 Ve3+ 84.Vc3+ Kd1 85.Ka2 Ve4 86.b7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 Fotók: www.gibraltarchesscongress.com

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog