A Lindores Abbey Rapid Challenge viadal negyeddöntőjében az amerikai Hikaru Nakamura elsőként biztosította az elődöntőbe jutását. Első mérkőzésén hátrányból fordítva a „hirtelen halál” játszma megnyerésével szerzett vezetést az örmény Levon Aronjannal szemben. A második találkozójuk már izgalommentes volt. Nakamura nyeréssel kezdett, két döntetlen után a negyedik játszmában is nyert, kettős győzelemmel jutott tovább. Az elődöntőben a Magnus Carlsen és Wesley So párharc győztesével mérkőzik meg. A kínai derbin Ding Liren kiegyenlített, 2,5 – 1,5-re győzte le az első meccsen a „hirtelen halál” partiban szerencsés győzelmet elért Yu Yangyit. A továbbjutást a szerdán megrendezésre kerülő harmadik négyjátszmás mérkőzésük dönti el. Kedden Carlsen és So csatázik, az orosz házirangadón Daniil Dubov és Szergej Karjakin.
A LIndores Abbey Rapid Challenge körversenyének győztese, Hikaru Nakamura elsőként jutott a viadal elődöntőjébe. Az amerikai nagymester és Levon Aronjan a negyeddöntős összecsapásuk előtt rapid-és villámpartit már hatvanat vívtak, 26-szor megosztoztak a ponton, Nakamura 24-10-re vezetett.
A párharcot Levon Aronjan 118 lépéses maratoni győzelemmel kezdte meg, de a kezdeti sikere ellenére sem tudta megnehezíteni Hikaru Nakamura végső sikerét. Nakamura a negyedik játszmában kiegyenlített, majd az Armageddon játszma megnyerésével szerzett vezetést. A háromszoros örmény olimpiai bajnok teljesítményére érezhetően rányomta bélyegét felesége, az ausztrál Arianne Caoili tragikus halála, aki Jerevánban március 15-én szenvedett súlyos autóbalesetet, március 31-én belehalt a sérüléseibe.
Levon Aronjan ragaszkodott az orosz huszárjátékhoz. A körversenyen Magnus Carlsentől 22 lépésben kapott ki miután elfogadta a felkínált tisztáldozatot. Nakamura elleni első meccsén a második partiban remizett, a negyedikben vereséget szenvedett. A mai küzdelmük nyitányán kissé hátrányosabb állásban hibás vezérlépéssel került döntő hátrányba. A párbaj két döntetlennel folytatódott, majd a negyedik játszmában a kritikus pozícióban kedvező esélyt elszalasztva már a 28. lépésben feladásra kényszerült.
A kínai testvérharcot szerdán a harmadik mérkőzés dönti el. Az esélyesebb Ding Liren az első meccsen négy döntetlen után a „hirtelen halál” játszmában szenvedett balszerencsés vereséget Yu Yangyitól.
A kétszeres olimpiai bajnokok mai összecsapásának első partijában Ding Liren fokozatosan játszotta túl ellenfelét, válogathatott a nyerések között, végül kiskombináció döntött.
Yu Yangyi a második ütközetben kissé előnyösebb állást játszhatott, de reminél többet nem tudott elérni. A harmadik játszmában Ding Lirennek jó esélyt szalasztott el, következett a negyedik csata.
A kettős huszárjátékban Ding Liren vállalta a kihívást, minőséget áldozott. Yu Yangyi a 14. lépésben fatális hibát követett el, csak honfitársán múlott, hogy nem vesztette el a játszmát. Ding Liren végül az örökös sakk mellett döntött, 2,5 – 1,5-re győzött.
A negyeddöntő második mérkőzéseinek eredményei:
Hikaru Nakamura (amerikai, 2829) - Levon Aronjan (örmény, 2778) 3 – 1 (2 – 0)
Hikaru Nakamura - Levon Aronjan 1 – 0 (Orosz huszárjáték, 39)
Levon Aronjan - Hikaru Nakamura döntetlen (Vezércsel, 33)
Hikaru Nakamura - Levon Aronjan döntetlen (Orosz huszárjáték, 43)
Levon Aronjan - Hikaru Nakamura 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 28)
Ding Liren (kínai, 2836) - Yu Yangyi (kínai, 2738) 2,5 – 1,5 (1 – 1)
Ding Liren - Yu Yangyi 1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 37)
Yu Yangyi - Ding Liren döntetlen (Nimzoindiai védelem, 62)
Ding Liren - Yu Yangyi döntetlen (Elfogadott vezércsel, 41)
Yu Yangyi - Ding Liren döntetlen (Kettős huszárjáték, 28)
Verőci Zsuzsa