A Lindores Abbey Rapid Challenge, a Magnus Carlsen Chess Tour második versenyének döntőjét az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Daniil Dubov játssza. Dubov kettős győzelemmel jutott a fináléba, a kínai Ding Liren ellen nyert, Nakamura a négyszeres világbajnok Magnus Carlsent győzte le. A norvég világelső az első mérkőzést 3 – 0-ra győzött, a második meccsen az ötszörös amerikai Bajnok 2,5 – 1,5-ös nyeréssel kiegyenlített. Párharcuk a harmadik találkozón dőlt el. Döntetlen született az első partiban, Nakamura remek játékkal győzött a második játszmában, Carlsen egyenlített a harmadikban, majd megosztoztak a ponton a negyedik összecsapásban A „hirtelen halál” játszma döntött, Carlsen fölényes pozíciót rontott el, majd bástyát nézett el. A vasárnapi pihenőnap után hétfőtül játsszák a finálét, a győzelemhez két mérkőzést kell megnyerni.
A döntőbe jutás volt a tétje Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura harmadik mérkőzésének, amely egy békés döntetlennel kezdődött meg. Magnus Carlsen a skót négyeshuszárjátékra voksolt, a világbajnok tért el a tavalyi GCT Tour első versenyén, Abidjanban játszott partijuktól, az ötszörös amerikai bajnok láthatóan gondosan készült a varira, meglepően könnyen remizett.
31.Bd6! Bc8 32.Bd7 h6 33.e7 Kh7 34.Be1 és sötét feladta
A második ütközetben Carlsen a spanyol megnyitásban a nyílt változatot választotta. A jól ismert ösvényen haladtak, Nakamura nagy magabiztossággal játszott, s nem kis meglepetésre a világbajnoknál a 26. lépésnél a sakkóra kissé hátrányosabb állásban csak 2 perc 53 másodpercet mutatott, míg Nakamurának még 15 perce volt! Elégedetten nézte számítógépének képernyőjét, míg a norvég világelső arcán a kétségbeesés jeleit véltük felfedezni. Aggódása jogos volt, Nakamura tökéletes játékkal a 34. lépésben feladásra kényszerítette a világbajnokot.
Magnus Carlsen már oly sokszor bizonyította, hogy váratlan kisiklás után képes azonnal rendezni sorait. A vezércselű csatában Hikaru Nakamura hibás cserekombinációt kezdett, Carlsen válaszlépései pörölycsapások voltak. Bástyát adott két könnyűtisztért, futópárja, majd bástyájának a hetedik sorra történő betörése eldöntötte a parti sorsát, a világbajnok kiegyenlített!
A viadal döntőse, Daniil Dubov is bekapcsolódott a mérkőzés kommentálásába. A chess24.com, a torna hivatalos közvetítő weboldala gyors szavazást rendezett a párharcot élőben követők között, kerekítve 41 százalék jósolta Carlsen győzelmét, 20-at-et kapott Nakamura és 39 százalék a döntést a „hirtelen halál” játszmára bízta volna. A küzdő felek sem kockáztattak, a spanyol megnyitású játszma lépésismétléssel lett döntetlen, Nakamura állása kissé kedvezőbbnek tűnt, de reménykedett a gyorsaságában.
A sakktörténelem első online szuperversenyének, a Magnus Carlsen Invitational viadal első játéknapján mérkőzött meg Carlsen és Nakamura. A világossal játszók „taroltak”, mind a négy partiban győzelmet szereztek. Küzdelmüket a „hirtelen halál” játszma döntötte el a világbajnok javára, sötéttel nyert.
40.Bxb4?? Ve1+ 41.Kh2 Vxb4 42.Vxc6 Bf8 és világos feladta
Hikaru Nakamura az Armageddon partiban a sötét színt választotta, 4 perce volt a világbajnok 5 percével szemben, de remifórja. Ismét a vezércsel került terítékre, az amerikai nagymester tért el a harmadik játszmában látott változattól. Magnus Carlsen kecsegtető állást ért el, ideje is bőven volt, amikor egy nehezen érthető huszárlépése után Nakamurának felcsillant a szeme, a nagy bajokat megúszta. Carlsen elvesztette a fonalat, majd már egyenlőnek értékelhető pozícióban bástyát nézett el, hitetlenkedve nézte az állást, majd feladta a partit. Hikaru Nakamura jutott a Lindores Abbey Rapid Challenge döntőjébe. A vasárnapi pihenőnap után hétfőn kezdődik az orosz Daniil Dubov elleni döntője, az elsőséghez két mérkőzés megnyerése szükséges.
Az elődöntő harmadik mérkőzésének végeredménye:
Magnus Carlsen (norvég, 2881) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2829) 2 – 3 (1 – 2)
Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura döntetlen (Skót négyeshuszárjáték, 42)
Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 34)
Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura 1 – 0 (Vezércsel, 46)
Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 36)
Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura 0 – 1 (Vezércsel, 42)
Verőci Zsuzsa