A Lindores Abbey Rapid Challenge döntőjében Hikaru Nakamura 2,5 – 1,5-re legyőzte Daniil Dubovot a párharcuk első mérkőzésén. Az ötszörös amerikai bajnok kettős győzelemmel kezdte a meccset, a 2018-as rapid világbajnok orosz nagymester a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtott. Dubov a harmadik partiban szépített, a negyedik összecsapásuk döntetlennel fejeződött be. A döntő győztese 45 ezer dolláros díjat nyer, és játszhat a Magnus Carlsen Chess Tour négy versenyből álló sorozatát lezáró Grand Final viadalon, amelynek 300 ezer dollár a díjalapja.
Daniil Dubov és Hikaru Nakamura a tavalyi moszkvai Grand Prix viadalon a legjobb nyolc között csatázott. A két klasszikus játszmában remiztek, a rapid rájátszást az amerikai nagymester 1,5 – 0,5-re megnyerte. Rapidpartiban összesítve tízszer vívtak meg, Nakamura 5 döntetlen mellett 4-1-re vezetett orosz ellenfelével szemben.
A Lindores Abbey Rapid Challenge körversenyén megosztoztak a ponton. Daniil Dubov eddigi pályafutása legnagyobb sikerét 2018-ban érte el, Szentpéterváron a King Salman rapid világbajnokságon elért első helyével, Nakamura a bronzérmet vehette át. A torna után derült ki, hogy Dubov többek között a világbajnok Magnus Carlsen edzőpartnere volt, azóta is jó barátságban vannak. A mérkőzést oroszul kommentáló Szergej Sipov a párharc beharangozójában Nakamura esélyeit ítélte kedvezőbbnek. A döntő győztese 45 ezer dollárt kasszírozhat, míg a vesztes 27 ezerrel vigasztalódhat. A mérkőzés nagy tétje, hogy a győztes bejut a Magnus Carlsen Chess Tour 300 ezer dolláros díjazású döntőjébe.
Daniil Dubov a döntő első két játszmájában a vártnál jóval gyengébb teljesítményt nyújtott, Hikaru Nakamura két könnyű győzelmet aratott. Az első partiban az orosz sakkozó rosszul számolt, gyaloghátrányos állását nem tudta megmenteni.
A tornán Dubovnak kritikus helyzetekben a Philidor védelem ellenfeleinek köszönhetően segítséget nyújtott, túlértékelték világos esélyeit. Nakamura vezetésének birtokában nyugodt játékkal gond nélkül nyert.
A mérkőzésen szinte reménytelen helyzetbe került Dubov a harmadik partiban szépített, az angol megnyitás jó választásnak bizonyult, Nakamurát a biztos vezetés már elbizakodottá is tette.
Az ötszörös amerikai bajnok a befejező ütközetben esélyt sem adott ellenfelének. Dubov a szicíliai védelmet választotta, de a 3.Fb5+-os változatban Nakamura tartotta az egyensúlyt.
A döntő első mérkőzésének eredménye:
Daniil Dubov (orosz, 2770) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2829) 1.5 – 2,5 ( 0 – 1)
Daniil Dubov – Hikaru Nakamura 0 – 1 (Vezércsel, 46)
Hikaru Nakamura – Daniil Dubov 1 – 0 (Philidor védelem, 57)
Daniil Dubov – Hikaru Nakamura 1 – 0 (Angol megnyitás, 44)
Hikaru Nakamura – Daniil Dubov döntetlen (Szicíliai védelem, 45)
Verőci Zsuzsa