Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nagyszerű siker Tromsøben, férficsapatunk 12 év után olimpiai ezüstérmes

Címkék: Sakkolimpia Tromsø

A norvégiai Tromsøben megrendezett 41. sakkolimpián nagyszerű magyar siker született. Férficsapatunkat 12 évvel a bledi ezüstérem után ismét másodikként ünnepelhették. A kínai együttes veretlenül nyerte meg az olimpiát, az indiaiak legjobbjuk, Viswanathan Anand nélkül végeztek nagy hajrával a harmadik helyen. Sorozatban harmadszor nyert az orosz női csapat, az isztambuli sorrendnek megfelelően a kínaiaké az ezüstérem, az ukránok harmadikként zárták a szereplésüket. Kijár az ünneplés a tábladíjasoknak, a kitűnő egyéni eredményeket elérő sakkozóknak. Balogh Csaba ezüstérmes a második táblán, szenzációs teljesítményével csapatunk húzóembere volt. Azerbajdzsán fővárosa, Baku rendezi meg a 42. sakkolimpiát. Tökéletes szervezést, kitűnő körülményeket ígérnek a résztvevőknek. A FIDE 85. kongresszusán a küldöttek ismét a regnáló elnöknek, Kirszan Iljumzsinovnak szavaztak bizalmat, döntöttek a 2018-as viadal helyszínéről, a grúziai üdülőhely, Batumi várja a sakkozókat. A svájci rendszerű lebonyolítás ismét bizonyította, hogy jó játék mellett egy kis szerencse is kell a sikerhez. A nagy versengésben, a számos meglepetéssel tarkított viadalon elért ezüstéremmel válogatottunk kvalifikálta magát a jereváni csapat-világbajnokságra.

 

Joggal nevezzük a sakkolimpiát a sakkozás legnagyobb ünnepének. Tromsøben az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand kivételével valamennyi szupernagymester játszott válogatottjuk színeiben. Ki több, ki kevesebb sikerrel alkalmazkodott a kicsit fesztiváli hangulathoz, játszottak olyan sakkozókkal, akiknek máskor esélyük sincs, hogy velük megmérkőzhessenek.

A svájci rendszer különlegessége, hogy valamennyi együttes  a maga versenyét játssza, megmérkőznek ugyanazon ellenfelekkel, de jelentős különbségek is előfordulnak. Egyes csapatok könnyebb utat járnak be, mások végig az élcsoportban csatáznak, fordulóról fordulóra a legerősebb ellenfelekkel küzdenek meg, a hajrában egyetlen botlásért is súlyos árat fizetnek. Mindenki tudja, hogy a 11 fordulós lebonyolítás mellett óriási a párosítás jelentősége, kis szerencsével nagyot lehet előrelépni, vagy éppen szerényebb helyezést elérni. A csapatonként lejátszott 44 partiból bőven találunk kritikus összecsapásokat, elrontott lehetőségeket, a sírból visszahozott fél és egész pontokat.

A férfiak rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyében nagy versengést vártunk. Az orosz, az ukrán, a francia, az örmény, a  kínai, az amerikai együttesek mellett a honi, a sakkot szeretők és értők, a rajtlistán ötödik helyre rangsorolt, legerősebb összeállításában szereplő férficsapatunktól  azt várták, hogy a dobogóra való kerülésért küzdenek majd. Óvatos derűlátás jellemezte a felkészülést, nagymestereink jóval több tornán játszották, mint két éve, „élesre töltve” érkeztek meg a norvégiai kisvárosba. Fontos volt, hogy egy nappal a hivatalos érkezési dátum előtt sakkozóink már Tromsøben akklimatizálódhattak, jó hangulatban várhatták a 11 fordulós svájci rendszerű viadal rajtját.

Megnyugtató volt, hogy a májusi-júniusi aggasztó hírekkel ellentétben Tromsø végül a megszavazott plusz állami támogatással készen állt a legek olimpiájának megrendezésére. Rekord született a résztvevő csapatok számában. Szép megnyitó ünnepség után a bírói értekezleten láthattam  a versenytermet, korántsem volt felhőtlen az örömöm, összehasonlítva korábbi számos olimpiai helyszínnel feltűnő volt a jóval szegényesebb berendezés, furcsán hatottak a funkcióját tekintve garázs előtti és mögötti mobil WC-k. Nagy ütemben szerelték a technikát, kötötték be a digitális táblákat. A kezdésre javult a helyzet, de ez nem jelenthetett elégedettséget. A legjobb csapatok bokszában kényelmes fotelek várták a nagymestereket, de rövidesen kiderült, hogy itt van a legmelegebb – légkondícióról szó sem volt – bőven pótolni kellett a folyadékveszteséget, de nem volt könnyű a mellékhelyiségek felkeresése.

A megszokottól eltérően csak az első forduló délelőttjén tartották meg a kapitányi értekezletet, a végleges csapatösszeállítást előző este 19 óráig kellett leadni. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezette az első helyre rangsorolt orosz válogatottat. Még négy extraklasszis volt a csapatban, de tizenkét év után ezúttal sem tudták elhódítani az aranyérmet. Bukdácsoltak, hihetetlen, hogy hét partit is vesztettek, az olimpiai Berger-pontszámban végül a mieink és India mögé szorultak, dobogóra sem állhattak. Játékosaik teljesítményét jól jellemzi, hogy Kramnyikon kívül mindenki Élő-pontot vesztett. (Alekszandr Griscsuk – 6,5, Peter Szvidler – 18,8, Szergej Karjakin – 8,8, Jan Nepomnjacsij – 4,5.)

2006-ban Torinóban nagy meglepetés volt a kínai csapat remek hajrával kivívott ezüstérme. Tromsøben hetedikként rangsorolták az együttest, de az egyik titkos esélyesnek számítottak. Veretlenül értek elsőként célba, a végelszámoláskor döntőnek bizonyult válogatottunk elleni szerencsés győzelmük. A  hajrá izgalmait jól bírták, utolsó négy mérkőzésükből hármat is megnyertek, a felkínált lehetőséggel élni tudtak. 

 

Nem járt be könnyű utat csapatunk, ennek hű bizonyítéka, ha összehasonlítjuk ellenfeleinket a riválisokéval. Válogatottunk öt olyan együttessel mérkőzött meg, amelyik a top tízben végzett, ez megegyezik Kínáéval.  India abszolút külső körös versenyt játszott, csak kettő, az élen végzett együttessel  mérte össze erejét. Sakkozóink a finisre kerültek csúcsformába, esélyeiket tökéletes biztonsággal használták ki.  Válogatottunk legjobb pontszerzője, a taktikai okokból második táblára nevezett Balogh Csaba volt. Csaba egy-két pluszt várt magától, Ding Lirentől elszenvedett veresége egyáltalán nem ingatta meg, hanem mesterhármassal is jeleskedett. Rapport Ricsinek kellett egy kis idő mire megérezte, hogy személyes ambícióit  a csapat érdekeinek kell alárendelnie, eredményessége ugrásszerűen nőtt, Csabával együtt a hajrában remekelt. Lékó Péter partijaiban több volt, Almási Zoltán a balszerencsés vesztésen túltette magát, ő is mesterhármassal tündökölt. Polgár Judit betegsége előtt biztos kézzel hozta a kötelező győzelmeket.

A 2006-ban és 2008-ban, valamint két éve Isztambulban diadalmaskodó örmény válogatottnak ezúttal nem volt esélye a cím megvédésére. Négyfős csapattal lehetetlen végigjátszani a 11 fordulós viadalt. A franciák nem bírták a hajrát, az azeriek a nagy lehetőség kapujában meginogtak, az amerikaiak alig kerültek látótávolságba!

 

Az olimpia ismét bizonyította, hogy rendkívüli módon kiegyenlítődtek az erőviszonyok, még a jóval gyengébb Élő-pontosok ellen sem volt könnyű az egész pont megszerzése. Azok a csapatok lettek eredményesek, ahol a sakkozók a legjobban érezték meg, hogy hol a kockázatvállalás határa. Nagy öröm, hogy ebben nagymestereink jeleskedtek. A rutinos olimpikonok – Lékó Péter, Almási Zoltán és Polgár Judit – mellé a kezdeti bizonytalankodás után felnőtt Rapport Richárd, a hajrában remek nyerései nagyon kellettek a világraszóló sikerhez!

 

A 41. férfi sakkolimpia végeredménye:

 

H.

Rajtl.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

7

Kína

11

8

3

0

19

422.5

31.5

155.00

2

5

Magyarország

11

7

3

1

17

372.0

29.0

152.00

3

19

India

11

7

3

1

17

371.5

30.5

140.00

4

1

Oroszország

11

7

3

1

17

352.0

28.5

146.00

5

8

Azerbajdzsán

11

7

3

1

17

345.0

28.0

149.00

6

2

Ukrajna

11

6

4

1

16

377.5

29.0

145.00

7

13

Kuba

11

7

2

2

16

361.0

29.5

145.00

8

4

Örményország

11

6

4

1

16

350.5

28.5

146.00

9

9

Izrael

11

7

2

2

16

348.0

28.0

143.00

10

17

Spanyolország

11

7

2

2

16

334.5

28.0

142.00

11

27

Fehéroroszország

11

7

2

2

16

304.5

27.0

136.00

12

11

Hollandia

11

6

3

2

15

367.5

29.5

148.00

13

3

Franciaország

11

7

1

3

15

357.5

28.5

151.00

14

6

Egyesült Államok

11

6

3

2

15

348.0

28.0

143.00

15

15

Lengyelország

11

7

1

3

15

335.5

28.5

140.00

16

29

Szerbia

11

6

3

2

15

324.0

27.5

147.00

(172 csapat)

 

A kínai csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Guatemala (93, 96, 11) - Kína 0 - 4

Kína – Albánia (63, 60, 13) 3,5 – 0,5

Magyarország (6, 2, 17) – Kína 1,5 – 2,5

Oroszország (1, 4, 17) – Kína 2 - 2

Kína – Hollandia (11, 12, 15) 2 – 2

Kína – Egyiptom (38, 23, 15) 3,5 – 0,5

Szerbia (29, 16, 15) – Kína  0,5 – 3,5

Kína – Azerbajdzsán (8, 5, 17) 3 – 1

Kína – Ukrajna (2, 6, 16) 2 – 2

Franciaország (3, 13, 15) – Kína  1,5 – 2,5

Lengyelország (15, 15, 15) – Kína 1 - 3

 

A magyar válogatott eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük és elért pontszámuk:

Algéria (91, 122, 9) - Magyarország 0 - 4

Magyarország – Venezuela (61, 47, 13) 2,5 – 1,5

Magyarország – Kína (7, 1, 19) 1,5 – 2,5

Portugália (75, 58, 13) – Magyarország 0,5 – 3,5

Magyarország Spanyolország (17, 10, 16) 2,5 – 1,5

Vietnam (31, 27, 14) – Magyarország 1 – 3

Örményország (4, 8, 16) – Magyarország  2 – 2

Izrael (9, 9, 16) – Magyarország 1 – 3

Magyarország – Románia (32, 20, 15) 3 - 1

Magyarország Ukrajna (2, 6, 16) 2 - 2

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

Wang Yue

2718

½

0

½

½

½

½

½

½

½

4.0

9

2673

-5.1

Ding Liren

2742

1

1

½

½

1

1

½

½

½

1

7.5

10

2831

11.9

Yu Yangyi

2668

1

1

1

½

½

1

1

1

½

1

1

9.5

11

2912

31.8

Ni Hua

2666

1

1

½

½

1

½

1

½

½

6.5

9

2723

9.0

Wei Yi

2638

1

1

½

1

½

4.0

5

2730

6.8

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

Lékó Péter

2740

½

1

½

½

½

0

½

½

½

½

5.0

10

2688

-6.3

Balogh Csaba

2637

1

0

1

1

½

1

1

1

½

7.0

9

2839

23.2

Almási Zoltán

2690

1

1

0

1

1

1

½

½

½

½

7.0

10

2703

3.6

Rapport Richárd

2704

1

0

½

0

½

1

1

1

½

5.5

9

2660

-3.4

Polgár Judit

2676

1

1

1

1

½

0

4.5

6

2636

-0.6

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

Negi Parimarjan

2645

½

1

0

1

1

½

½

½

½

1

6.5

10

2730

12.6

Sethuraman S.P.

2590

1

½

1

½

1

1

½

½

½

1

7.5

10

2757

22.5

Sasikiran Krishnan

2669

1

½

½

1

½

1

½

½

1

1

7.5

10

2753

10.8

Adhiban B.

2619

1

1

½

½

½

1

½

½

½

½

½

7.0

11

2611

0.1

Lalith Babu M.R.

2565

1

0

1

2.0

3

2484

-2.0

 

A performance-pontszámok tükrében a legjobb egyéni teljesítmények:

1.Ju Yangyi (kínai, 2668) 9,5/11, 2912

2. Veszelin Topalov (bolgár, 2772) 6,5/9, 2872

3. Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2634) 8,5/10, 2843

4. Balogh Csaba (magyar, 2637) 7/9, 2839

5. Michael Adams (angol, 2740) 6,5/9, 2839

6. Anish Giri (holland, 2745) 8/11, 2836

7. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2743) 7/10, 2833

8. Samule Shankland (amerikai, 2624) 9/10, 2831

9. Ding Liren (kínai, 2742) 7,5/10, 2831

10. Dmitrij Szvetuskin (moldáviai, 2547) 8/9, 2809

48. Almási Zoltán (magyar, 2690) 7/10, 2703

56. Lékó Péter (magyar, 2740) 5/10, 2688

72. Rapport Richárd (magyar, 2704) 5,5/9, 2660

86. Polgár Judit (magyar, 2676) 4,5/6, 2636

 

A tábladíjasok:

1.tábla:

1.Veszelin Topalov (bolgár, 2772) 2872 (6,5/9, 2702)

2. Michael Adams (angol, 2740) 2839 (6,5/9, 2673)

3. Anish Giri (holland, 2745) 2836 (8/11, 2661)

 

2. tábla:

1.Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2634) 2843 (8,5/10, 2542)

2. Balogh Csaba (magyar, 2637) 2839 (7/9, 2619)

3. Ding Liren (kínai, 2742) 2831 (7,5/10, 2638)

 

3. tábla:

1.Yu Yangyi (kínai, 2668) 2912 (9,5/11, 2602)

2. Krishnan Sasikiran (indiai, 2669) 2753 (7,5/10, 2560)

3. Pavel Eljanov (ukrán, 2723) 2745 (7/9, 2525)

 

4. tábla:

1. Nikola Szedlak (szerbiai, 2554) 2773 (6,5/8, 2515)

2. Isan Ortiz Suarez (kubai, 2603) 2766 (6/8, 2573)

3. Ni Hua (kínai, 2666) 2723 (6,5/9, 2546)

 

5. tábla:

1.Samuel Shankland (amerikai, 2624) 2831 (9/10, 2457)

2. Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2707) 2714 (7/9, 2487)

3. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2714) 2650 (6,5/9, 2469)

 

Női sakkolimpia

 

Az orosz női csapat megvédte bajnoki címét, sorozatban harmadszor nyert. Az olimpia előtt a végleges nevezés határidejének elmulasztása miatt még a kizárás is fenyegette a címvédőt. Hanti-Manszijszkban valamennyi ellenfelüket legyőzve nyertek, Isztambulban a Berger pontszámítással előzték a kínai együttest. Tromsøben a hetedik fordulóban feledtették korábbi bizonytalanságukat, és a csúcsrangadón a rajtlistát vezető kínaiakra mértek vereséget. A hajrában meginogtak, az ukránoktól kikaptak, de a kínai együttes is pontot vesztett.  Megismétlődött az isztambuli sorend, de ezúttal az érmesek nem tudták megőrizni veretlenségüket. Nem kis vihart kavart a korábban ukrán színekben aranyérmes Katyerina Lahno utolsó pillanatban engedélyezett „átigazolása” az orosz válogatottba. A grúzok már késve hajráztak.

 

Válogatottunk 45. helyezése óriási csalódás. A párosítás kedvezményezettjei voltak, sorban gyűjtötték meccspontjaikat, a két szupercsapattól, az oroszoktól és a kínaiaktól elszenvedett vereség mentálisan jól felkészült csapatot nem ingathatott volna meg.  Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kapitális kapitányi hiba is történt, a németek elleni meccsre rosszul leadott csapatösszeállítás miatt borult az „elképzelés”. A hajrában négy meccset vesztettek, ez svájci rendszerben nagy bukást jelent. Az ütőképes  megnyitási repertoár kialakításán túl az igazi harcra való felkészülés, az időzavarok elkerülése, a játszmák feszültségének elviselése, azzal sikeres megbirkózás lehet az előrelépés záloga.  Nem véletlen, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Mádl Ildikó volt a csapat legjobbja.

 

A női sakkolimpia végeredménye:

 

H.

Rajtl.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

2

Oroszország

11

10

0

1

20

420.5

32.0

154.00

2

1

Kína

11

8

2

1

18

406.0

32.5

149.00

3

3

Ukrajna

11

8

2

1

18

383.0

28.5

156.00

4

4

Grúzia

11

8

1

2

17

390.0

32.0

145.00

5

10

Örményország

11

8

1

2

17

350.5

29.0

142.00

6

17

Kazahsztán

11

8

1

2

17

320.0

27.0

143.00

7

8

Lengyelország

11

7

2

2

16

362.0

26.5

152.00

8

7

Egyesült Államok

11

7

2

2

16

339.5

29.5

139.00

9

12

Németország

11

8

0

3

16

304.0

26.5

143.00

10

5

India

11

6

3

2

15

380.0

30.5

143.00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

45

13

Magyarország

11

6

0

5

12

289.0

25.0

149.00

(134 csapat)

 

Oroszország: Katyerina Lahno (2540) 6/10, Valentyina Gunyina (2524) 8/10, Alekszndra Kosztenjuk (2531) 7,5/9, Olga Girja (2484) 5/8, Natalija Pogonyina (2479) 5,5/7

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

Hoang Thanh Trang

2485

1

1

½

1

0

½

½

0

0

1

5.5

10

2427

-6.9

Mádl Ildikó

2347

1

1

½

½

½

½

0

1

1

0

6.0

10

2408

8.9

Gara Anita

2327

1

1

1

½

0

0

½

0

4.0

8

2273

-5.0

Gara Tícia

2321

1

1

½

1

½

1

0

0

½

5.5

9

2345

10.4

Papp Petra

2274

1

1

½

½

½

½

0

4.0

7

2157

-16.6

 

A magyar csapat eredményei, ellenfeleik rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Bolívia (71, 83, 10) - Magyarország 0 – 4

Magyarország – Libanon (60, 78, 10) 4 – 0

Norvégia (38, 25, 14) - Magyarország 1 – 3

Magyarország – Kuba (19, 30, 13) 3 – 1

Magyarország – Irán (21, 20, 14) 2,5 – 1,5

Kína (1, 2, 18) – Magyarország  3 – 1

Magyarország – Románia (6, 11, 15) 2,5 – 1,5

Oroszország (2, 1, 20) – Magyarország 3 – 1

Németország (12, 9, 16) - Magyarország 2,5 – 1,5

Magyarország – Mongólia (28, 16, 15) 1,5 – 2,5

Izrael (26, 22, 14) - Magyarország 2,5 – 1,5

Tábladíjasok:

1.tábla:

1.Nana Dzagnidze (grúz, 2550) 2719 (89, 2353)

2. Hou Ji-fan (kínai, 2661) 2671 (7/9, 2447)

3. Pia Cramling (svéd, 2500) (10/11, 2233

 

2.tábla:

1.Valentyina Gunyina (orosz, 2524) 2651 (8/10, 2411)

2. Bela Hotenasvili (grúz, 2494) 8/10, 2325)

3. Ju Wenjun (kínai, 2559) 2564 (8/11, 2389)

 

3. tábla:

1.Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2531) 2639 (7,5/9, 2352)

2. Ana Matnadze (spanyol, 2385) 2445 (7,5/10, 2252)

3. Ellinor Frisk (svéd, 2257) 2432 (9,5/11, 2110)

 

4. tábla:

1.Natalija Zsukova (ukrán, 2468) 2512 (7,5/10, 2294)

2. Marta Bartel (lengyel, 2359) 2439 (6,5/9, 2273)

3. Irina Bulmaga (román, 2354) 2433 (8/10, 2176)

 

5. tábla:

1.Rout Padmini (indiai, 2318) 2584 (7,5/8, 2124)

2. Guo Qi (kínai, 2453) 2520 (6,5/9, 2243)

3. Gulmira Duletova (kazah, 2252) 2486 (7/8, 2024)

 

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog