Samkirban április 19. és 30. között rendezik meg a 27 éves korában elhunyt, az azeri sakkozás egyik legjobbjára, Vugar Gasimovra emlékező szuperversenyt. Gasimov kortársai játszanak a tornán, a rajtlistát a norvég világbajnok, a világranglistán is első Magnus Carlsen vezeti. A hat résztvevős, kétfordulós viadalon az olasz Fabiano Caruana, az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Szergej Karjakin mellett két azeri nagymester ül sakkasztalhoz, Sahriyar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov. Ma tartják a megnyitó ünnepséget, vasárnap játsszák az első fordulót. A honlapon, http://www.shamkirchess.az/ három nyelven neves nagymesterek kommentálják majd a játszmákat. Tíz résztvevős nagymesterversenyt is rendeznek.
A gazdag történelmi múltjáról híres Samkirban rendezik meg az esztendő második szuperversenyét, amellyel a 27 éves korában elhunyt Vugar Gasimovra emlékeznek. A háromszoros azeri bajnok 2009-ben a csapat Európa-bajnokságon aranyérmes, két évvel később az ezüstérmes válogatott tagja volt, négyszer sakkolimpián is szerepelt, 2008-ban, Drezdában az ezüstérmes csapatban játszott. Gasimov élvezetes, bonyodalmakat kedvelő, azokra törő sakkot játszott. A 2012-es januári Élő-listán 2761 ponttal a kilencedikként jegyezhettük, a Tata Steel 2012 szuperverseny volt az azeri sakkozás egyik nagy csillaga pályafutásának utolsó tornája.
Tegnap Bakuban az Azeri Sakkszövetség vezetői, a tornák résztvevői megkoszorúzták Gasimov sírját.
A Synergy Group szponzorálta viadalon százezer euró a díjalap, a norvég világbajnok Magnus Carlsen a nagy sztár, aki a torna előtt Omanban edzőtáborozott, a sakk mellett aktív sportolással töltötte idejét. Az orosz Szergej Karjakinnak és az azeri Sahriyar Mamedgyarovnak a világbajnok-jelölti verseny után kevés ideje volt a pihenésre. Az olasz Fabiano Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura a világbajnok Carlsenhez hasonlóan a zürichi szuperversenyen játszott utoljára, az azeri Tejmur Radzsabov nagy „mélyrepülés” után hazai pályán akar bizonyítani.
A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Magnus Carlsen (norvég, 2881)
Fabiano Caruana (olasz, 2783)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2772)
Szergej Karjakin (orosz, 2772)
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2760)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2713)
Magyar idő szerint a fordulók 12 órakor kezdődnek, április 25-én lesz szabadnap. Klasszikus gondolkodási idő mellett játsszák a partikat, 2-2 óra az első 40 lépésre, 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc és lépésenként 30-30 másodperc a játszma befejezéséig. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszással döntenék el.
A szuperverseny mellett még 10 résztvevős nagymesterversenyt is rendeznek. Négyen is a + 2700 Élő-pontosok elitjébe tartoznak, az újdonsült Európa-bajnok orosz Alekszandr Motiljev számára komoly megmérettetés a torna, az azeri sakkozóknak kitűnő felkészülési lehetőség az augusztusi sakkolimpiára.
A nagymesterverseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:
Wang Hao (kínai, 2734)
Pavel Eljanov (ukrán, 2732)
Etienne Bacrot (francia, 2722)
Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2716)
Alekszandr Motiljev (orosz, 2685)
Rauf Mamedov (azeri, 2660)
Eltaj Safarli (azeri, 2656)
Gadir Guszejnov (azeri, 2621)
Vasif Durarbevli (azeri, 2584)
Nijat Abaszov (azeri, 2516)
Verőci Zsuzsa