Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mi történt Csennaiban? A 44. sakkolimpián borult a papírforma

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Csennaiban az üzbég férfi és az ukrán női válogatott elsőségével fejeződött be a 44. sakkolimpia. Férficsapatunk jól hajrázva a nyolcadik helyen végzett, női együttesünk tizenegyedikként zárta a szereplését. Az oly sok meglepetést hozó Open olimpián az örmények lettek az ezüstérmesek, a holtverseny az üzbégeknek kedvezett, az indiai tinédzser együttes a bronzérmes. A szupernagymestereket felvonultató, a rajtlistát fölényesen vezető amerikai gárda csak ötödikként végzett. A női csapatok versengésében holtverseny után a grúzok lettek a másodikok, India a harmadik.  A trónkövetelők nem tisztelték a sztárokat, a tinédzserek jobban bírták a partik izgalmait, a hajrá fokozott feszültségét A négy éve Batumiban kettős sikert elért kínai válogatottak a koronavírus-járvány miatt nem játszottak, az orosz és a fehérorosz  csapatok az ukrán-orosz háború miatt nem indulhattak.

 

Joggal nevezzük a sakkolimpiát a sakkozás legnagyobb ünnepének. Csennaiban négy év szünet után mérhette össze erejét a sakkvilág  krémje és küzdöttek a sakkot szerető „amatőrök”. Ki több, ki kevesebb sikerrel alkalmazkodott a kicsit fesztiváli hangulathoz. Fordulatokban gazdag mérkőzéseken, a végsőkig kiélezett rangadókon dőlt el az olimpiai bajnoki címek, a dobogós helyezések sorsa. A látványos díjkiosztón ünnepelték a legjobbakat, a szerényebb helyezést elért, de kategóriájukban győzteseket, a tábladíjasokat. A függöny legördült, az előadás véget ért. Csennai emlékezetes sakkolimpiát rendezett, látta vendégül az öt kontinens sakkozóit.

Mi is történt Csennaiban? Mit tudnak az ifjú titánok, hogy sikerrel vették fel a versenyt az esélyesebbnek tartott top játékosokkal szemben?  Milyen buktatói vannak a svájci rendszerű lebonyolításnak, miként lehet gyorsan felejteni egy-egy mérkőzés kudarcát, nem bosszankodva a párosításon?

A svájci rendszer különlegessége, hogy valamennyi együttes a saját versenyét játssza, megmérkőznek ugyanazon ellenfelekkel, de jelentős különbségek is előfordulnak. Egyes csapatok könnyebb utat járnak be, mások végig az élmezőnyben csatáznak, fordulóról-fordulóra a legerősebb ellenfelekkel küzdenek meg, a hajrában egyetlen botlásért is súlyos árat fizetnek. Mindenki tudja, hogy a 11 fordulós lebonyolítás mellett óriási a párosítás jelentősége, kis szerencsével nagyot lehet előre lépni, vagy éppen szerényebb helyezést elérni. A csapatonként lejátszott 44 partiból bőven találunk látványos nyeréseket, pazar megoldásokat, kritikus összecsapásokat, kihagyott, elpuskázott lehetőségeket, időzavarban elrontott esélyeket, a sírból visszahozott fél és egész pontokat.

A férfi sakkolimpián a címvédő kínai és az orosz csapat távollétében abszolút favorit volt a 2016-ban győztes, négy éve ezüstérmes amerikai válogatott. Fabiano Caruana, Levon Aronian és Wesley So triójának eredményei, rutinja, Élő-pontszáma tekintélyt parancsoló volt.  Tinédzserek és a  háromszoros olimpiai bajnok örmény válogatott legjobbját, Aroniant elveszítve is készen álltak, hogy a meglepetések olimpiáján bravúrok sorozatával sakktörténelmet  írjanak. A rajtlistán tizennegyedik üzbégek, a tizenkettedik örmények é a 11.s India „csikócsapata” állhatott fel a dobogóra

 

A 19. helyre rangsorolt válogatottunk  korántsem készülhetett optimális körülmények között. A Rapport-sztori hosszú időn át uralta a médiát, egy hónappal az olimpia rajtja előtt megtartott sajtótájékoztatóról írt cikkek túlzott optimizmust sugároztak. A csapatot sújtotta Gledura Benjámin megbetegedése, akit végül kihagytak a végleges összeállításból, nehéz döntés lehetett, Benji gyorsan meggyógyult a Covid-ból és el is utazott Csennaiba, de már késő volt, újabb változtatásra nem volt lehetőség. Ács Péternek játékos-kapitányként kellett helytállnia. Erdős Viktor második, Berkes Ferenc nyolcadik olimpiáján vett részt, Bánusz Tamás és Kántor Gergely első fellépésére készült, Ács Péter tagja volt a 2002-ben Bledben ezüstérmes csapatunknak és kényszerből 18 év után állt ismét a válogatott rendelkezésére. Érthető aggódással vártuk a híreket, figyeltük a játszmákat, tisztes helytállásban reménykedtünk.

Némi bizonytalanságot leszámítva együttesünk két könnyű győzelemmel rajtolt, váratlan volt a mongolok elleni pontvesztés, majd a kubai csapattól elszenvedett vereség. Montenegró legyőzésével zárult az olimpia első félideje, 9 meccsponttal a 23. helyen állt a válogatottunk.

A pihenőnap után az osztrákok elleni meccset nagy öröm volt kommentálni a HelloSakk műsorában, olyan simák, egyenesvonalúak voltak a játszmák, hogy bőven volt idő felidézni korábbi olimpiai sztorikat, történéseket, tanulságokat. Pesszimistán 2,5-1,5-ös győzelmet vártam, ehelyett 4-0-ra vertük a sógorókat. Örülhettünk Kántor Gergely első győzelmének, reméltük, hogy feledni tudja korábbi botlásait.

Reméltük a jó folytatást, de a hollandok megálljt parancsoltak. A nyitások után még optimisták voltunk, Erdős Viktor biztatóan állt Anish Giri ellen, de időzavarban a hollandok legjobbja felülkerekedett. Kántotr Gergely h3 lépésével tálcán kínálta ellenfelének a viharos támadás lehetőségét.

A szlovénok legyőzése profi munka volt, Erdős 19 lépésben juttatta vezetéshez csapatunkat az ukránokkal szemben, 2-2 lett a vége. Irán legyőzése a várakozáson felüli nyolcadik helyet jelentette.

Csapatunk eredményei, ellenfeleink rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Sri Lanka (119, 68, 12) – Magyarország (19, 8, 16) 1 – 3

Magyarország – Banglades (66, 65, 12) 4 – 0

Mongólia (45, 35, 14)- Magyarország 2 – 2

Kuba (32, 19, 15) - Magyarország   3 – 1

Magyarország – Dominikai Köztársaság (74, 88, 11)   3,5 – 0,5

Magyarország – Montenegró (39, 22, 15)  2,5 – 1,5

Ausztria (33, 23, 15) - Magyarország 0 – 4

Hollandia (7, 11, 15) - Magyarország  3 – 1

Magyarország – Szlovénia (41, 50, 13) 3 – 1

Magyarország – Ukrajna (8, 29, 14) 2 – 2

Irán (13, 26, 14) - Magyarország 1,5 – 2,5

Elgondolkodtató, hogy együttesünk egyetlen csapattal sem mérkőzött meg, amelyik a top tízben végzett, erre egyedül a hollandokkal volt esélyünk. Csapatunk jól hajrázott, erejét megfeszítve küzdött, örülhetünk a nyolcadik helynek, de mindössze két évünk van, hogy a hazai rendezésű olimpiára megfelelő támogatás mellett ütőképes csapatot állítsunk ki.

A válogatott tagjainak eredményei

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J,

Perf.

Élő+/-

1

Erdős Viktor

2586

1

1

½

0

1

½

1

0

1

1

0

7

11

2589

7,8

2

BerkesFerenc

2649

1

1

½

1

½

1

½

½

½

½

7

10

2614

2,3

3

Bánusz Tamás

2611

½

1

1

½

1

1

½

1

½

1

8

10

2752

17,4

4

Kántor Gergely

2582

½

½

0

½

1

0

0

2,5

7

2351

-20,4

5

Ács Péter

2575

1

0

1

½

½

1

4

6

2527

   -2,6
 

Nagymestereink az első három táblán remek eredményeket értek el. Erdős Viktor „vezérevezősként” harcos partikat játszott. Berkes Ferenc a tőle megszokott biztos játékot nyújtotta. Bánusz Tamás sikeresen debütált, a legjobb pontszerző lett, saját tábláján negyedik helyezést ért el.  Kántor Gergely nem bírta z olimpia fokozott feszültségét, három fájó vereség mellett csak egy partit nyert. Ács Péter 18 év után kényszerből lett csapattag, a ketts nehéz feladattal megbirkózott. Sakkozóink hét játszmában szenvedtek vereséget, húsz partit tudtak nyerni.

Az olimpiai bajnoki cím sorsa a befejező fordulóban dőlt el, de az utolsó három körben az élmezőnyben a csapatok rangadók egész sorát játszották. Kiélezett küzdelmek, időzavaros kapkodások, elpuskázott esélyek, nagy mentések jellemezték a csatákat, a fiatalok, jobban bírták a fokozódó feszültséget, egy-egy lépés döntött győzelemről, vagy vereségről.

Hihetetlen volt az örmények eredményessége, az üzbég és  indiai tinédzserek bámulatos sikere, a szupernagyterekből álló amerikai csapat botladozása.

 

A kilencedik fordulóban az üzbégek megfosztották veretlenségétől az örmény együttest, átvették a vezetést. Az utolsó előtti körben India „csikócsapata” nyerésre állt az üzbégek ellen, az éltáblán a nyolcas nyerősorozattal kezdő, majd Sahrijar Mamedgyarovval remiző  16 éves Gukesh partija nyerést ígért a 17 esztendős Nodirbek Abduszattorovval szemben, majd egyenlő lett az állás, végül Gukesh veresége, a 2-2 véget vetett az indiaiak bajnoki álmainak. Az utolsó fordulóban az érmekre pályázók sorban nyertek, a holtverseny az üzbégeknek kedvezett a háromszoros olimpiai bajnok örmény csapattal szemben. India „B” válogatottjának be kellett érnie a bronzéremmel. Az első táblán Gukesh lett az aranyérmes, Abduszattorov a második, az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen csak a bronzérmet vehette át.

 

A rajtlistát fölényesen vezető amerikai válogatottnak nem volt esélye, hogy érvényesítse a papírformát. Gyenge láncszem volt a csapatban először játszó háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronian, a 2018-ban világbajnoki kihívóra, Fabiano Caruanára nem lehetett ráismerni, a csapat érdekében fölösleges kockázatokat vállalt, három játszmát is vesztett. Caruana 18,3, Aronian 16,4 Élő-pontot vesztett el. Megingott Leinier Dominguez Perez is, sam Shankland fatális hibát vétett, csak Wesley So bírta a gyűrődést.

 

A 44. Open sakkolimpia végeredménye:

H.

R.

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

14

Üzbegisztán

11

8

3

0

19

435

33

154

2

12

Örményország

11

9

1

1

19

382,5

28,5

159

3

11

India 2

11

8

2

1

18

427,5

32,5

155

4

2

India

11

7

3

1

17

409

29

158

5

1

Egyesült Államok

11

7

3

1

17

352

26,5

157

6

48

Moldávia

11

7

3

1

17

316,5

28,5

135

7

6

Azerbajdzsán

11

7

2

2

16

351,5

27,5

153

8

19

Magyarország

11

7

2

2

16

341,5

28,5

139

9

5

Lengyelország

11

6

4

1

16

322,5

27

141

10

35

Litvánia

11

7

2

2

16

297

27

132

11

7

Hollandia

11

6

3

2

15

362,5

29

148

12

4

Spanyolország

11

7

1

3

15

356,5

28,5

150

13

15

Franciaország

11

5

5

1

15

353

28

147

14

10

Anglia

11

7

1

3

15

348,5

28

14

(188 csapat)

Az aranyérmes üzbég válogatott tagjainak eredményei

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

Nodirbek Abduszattorov

2688

1

1

1

1

1

0

1

½

½

1

½

8,5

11

2803

21,1

2

Nodirbek Jakobbojev

2620

1

1

½

½

1

½

1

1

½

½

½

8

11

2759

20,6

3

Javohir  Szindorev

2629

1

1

1

0

1

½

½

1

0

½

6,5

10

2655

7,7

4

Jahongir Vahidov

2564

1

½

1

1

½

1

½

1

6,5

8

2813

25,1

5

Samszidain Vohidob

2552

1

½

1

1

3,5

4

2755

9,9

Az ezüstérmes örmény csapat tagjainak eredményei

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

Gabriel Szargiszjan

2698

½

½

½

½

0

1

1

½

1

1

6,5

10

2795

13,4

2

Hrant Melkumjan

2634

1

½

1

1

½

0

½

½

½

½

6

10

2713

10,9

3

Samuel Ter-Sahakjan

2625

1

½

1

½

1

0

½

0

4,5

8

2584

-1

4

Manuel Petrouzjan

2610

1

1

½

½

½

3,5

5

2558

1

5

Robert Hovhanniszjan

2591

1

1

1

½

½

1

1

½

0

1

½

8

11

2679

17,8

A bronzérmes India B csapat tagjainak eredményei

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

Gukesh D

2684

1

1

1

1

1

1

1

1

½

0

½

9

11

2867

26,2

2

Nighal Sarin

2651

1

1

1

½

½

1

½

½

½

1

7,5

10

2774

18,8

3

Praggnanandhaa R

2648

1

1

½

0

1

½

1

1

½

6,5

9

2767

14,5

4

Adhiban B.

2598

1

1

1

0

½

½

4

6

2594

3,1

5

Raunak Sadhwani

2611

1

1

1

½

0

1

0

1

5,5

8

2642

7,1

Az üzbég csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Üzbegisztán (14, 1, 19) – Nepál (107, 86, 11) 4 – 0

Feroer-szigetek (60, 108, 10)- Üzbegisztán 0 – 4

Üzbegisztán – Szlovénia (41, 50, 13)  3 - 1

Egyesült Államok (1, 5, 17) – Üzbegisztán 2 – 2

Üzbegisztán – Szlovákia (34,39, 14)  4 – 0

Üzbegisztán – India (2, 4, 17) 2 – 2

Peru (37, - Üzbegisztán 0 – 4

Németország (9, 18, 15) - Üzbegisztán 1,5 – 2,5

Üzbegisztán – Örményország (12, 2, 19) 3 – 1

India 2 (11, 3, 18) – Üzbegisztán 2 – 2

Üzbegisztán – Hollandia (7, 11, 15) 2,5 – 1,5

Az örmény csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Örményország (12, 2, 19) – Madagaszkár (104, 77, 12)  4 - 0

Andorra (58, 52, 13) - Örményország 1 – 3

Örményország – Egyiptom (38,36, 14)  2,5 – 1,5

Örményország – Ausztria (22, 23, 15) 3 – 1

Anglia (10, 14, 15)   - Örményország 1.5 – 2,5

India 2 (11, 3, 18) – Örményország 1,5 – 2,5

Örményország – Egyesült Államok (1, 5, 17) 2 – 2

Örményország – India (2, 4, 17) 2,5 – 1,5

Üzbegisztán (14, 1, 19) – Örményország 3 – 1

Azerbajdzsán (6, 7, 16) - Örményország 1 – 3

Örményország – Spanyolország (4, 12, 15) 2,5 – 1,5

India 2 csapatának eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Egyesült Arab Emírségek (103, 78, 12) - India 2 (11, 3, 18) 0 – 4

India 2 – Észtország (57, 56, 13)  4 – 0

Svájc (36, 51, 13) - India 2 0 – 4

India 2 – Olaszország (26, 47, 13)  3 – 1

Spanyolország (4, 12, 15) – India 2  1,5 – 2,5

India 2 – Örményország (12, 2, 19) 1,5 – 2,5

Kuba (32, 19, 15) – India 2 0,5 – 3,5

Egyesült Államok (1, 5, 17) – India 2  1 – 3

India 2 – Azerbajdzsán (6, 7, 16)  2 – 2

India 2 – Üzbegisztán (14, 1, 19)  2 – 2

Németország (9, 18, 15) – India 2  1 - 3

Tábladíjasok

1.tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

1

GM

Gukesh, D.

2684

India 2

2867

11

2

GM

Nodirbek Abduszattorov

2688

Üzbegisztán

2803

11

3

GM

Magnus Carlsen

2864

,Norvégia

2803

9

2. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

1

GM

Nihal Sarin

2651

India 2

2774

10

2

GM

Nikolaos Theodorou

2575

Görögország

2764

9

3

GM

Nodirbek Jakubboev

2620

Üzbegisztán

2759

11

3. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

1

GM

David W L Howell

2650

Anglia

2898

8

2

GM

Arjun Erigaisi

2689

India

2767

11

3

GM

Praggnanandhaa, R.

2648

India 2

2767

9

4. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J-

1

GM

Jakhongir Vakhido

2564

Üzbegisztán

2813

8

2

GM

Paulius Pultinevicius

2539

Litvánia

2787

10

3

GM

Jaime Santos Latasa

2675

Spanyolország

2729

10

5. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

1

GM

Mateusz Barte,

2597

Lengyelország

2778

10

2

GM

Robert Hovhanniszjan

2591

Örményország

2679

11

3

GM

Vologyimir Oniscsuk

2612

Ukrjine

2642

9

Női sakkolimpia

A négy éve bravúros ötödik helyezést elért, a tavalyi csapat Európa-bajnokságon az utolsó fordulóban a negyedik helyért is küzdő női csapatunkat a tizenkettedik helyre rangsorolták. A négy évvel ezelőtti együtteshez képest Gara Anita nem vállalta a szereplést, nagyon bíztunk a debütáló 15 éves Gaál Zsókában. Papp Gábor kapitány bízott abban, hogy a hajrában együttese reális eséllyel küzd majd a jó helyezésért…

 

Az első három fordulóban volt okunk az örömre, hoztuk a kötelező győzelmeket. Korán jött a nagy meccs, a rajtlistát vezető India elleni összecsapás. A minimális vereség a játszmák menete alapján reális volt, a svédek legyőzése öömteli.

A Vietnam elleni vesztés nagy csapás volt, Gara Tícia játékára a fölényes állásból elszenvedett veresége a további partijaira is rányomte bályedét.

Hoang Thanh Trang biztos kézzel tartotta az első táblát, Lázárné Vajda Szidónia a kezdeti bizonytalansága után feljavult. Csapatunk itvániaelleni nyeréssel felzárkózott, hidegzuhanyként hatott a mongoloktól elszenvedett vereség.

A hajrában a mesterhármassal sikerült az előretörés, nagyobb arányban kellet volna nyerni.

Hoang Thanh Tran veretlenségét megőrizve érte el eredményét. Gara Tícia súlyos hibáknak „köszönheti” az ötven százalékat. Lázárné Vajda Szidónia a hajrára javult fel.

A csapat motorja a 15 éves Gaál Zsóka volt, nyolc győzelem és két vereség pályafutása első olimpiáján nagy siker, újoncként megbirkózott a világverseny különleges hangulatával. Terbe Julianna kevés játéklehetőséget kapott.

  

Válogatottunk tagjainak eredményei

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

K

Élő+/-

1

GM

Hoang Thanh Trang

2376

½

1

½

½

½

½

½

½

1

1

6,5

10

2438

10

8,4

2

WGM

Gara Tícia

2367

1

½

½

1

0

½

1

0

½

0

5

10

2200

20

-34,2

3

IM

Lázárné Vajda Szidónia

2313

½

½

½

1

0

1

1

½

5

8

2210

10

-5,8

4

WIM

Gaál Zsóka

2313

1

1

1

0

1

1

0

1

1

1

8

10

2345

20

17,2

5

WIM

Terbe Julianna

2291

1

1

½

1

½

0

4

6

2106

20

-15,6

 

Csapatunk eredményei, ellenfeleink rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Magyarország (12, 11, 16) – Panama (91, 80, 11)  3,5 – 0,5

Írország (51, 59, 12) - Magyarország 1 – 3

Magyarország – Kolumbia (33, 41, 13)  3 – 1

India (1, 4, 17) – Magyarország 2,5 – 1,5

Magyarország – Svédország (34, 40, 13) 3,5 – 0,5

Vietnam (24, 53, 12) - Magyarország 2,5 – 1,5

Magyarország – Litvánia (42, 18, 15) 2,5 – 1,5

Mongólia (28,15, 15)  - Magyarország 2,5 – 1,5

Magyarország – Fülöp-szigetek (39, 37, 13) 2,5 – 1,5

Magyarország – Olaszország (25, 29, 14)  3,5 – 0,5

Anglia (21, 32, 14) - Magyarország 1,5 – 2,5

 

Tizenhat évvel torinói sikerük után lett ismét aranyérmes az ukrán válogatott. Mariaj és Anna Muzicsukkal fémjelezett együttes második volt a rajtlistán, a háború miatt rendkívüli körülmények között készülhettek fel a viadalra. Anna a hívásomat Valenciában fogadta, ahol Marijával együtt vészelik át a pokolian nehéz időszakot. Az exvilágbajnoknő Anna Usenyina tagja volt a Torinóban győztes csapatnak is. Három győzelemmel rajtoltak, majd nem bírtak az azeriekkel és a románokkal. Dobogós helyezésért küzdöttek a hajrában, amikor az élen álló indiai válogatott kikapott a lengyelektől, az utolsó körben nagy meglepetésre az amerikai négyes fosztotta meg a házigazdák együttesét a biztosnak érzett aranyéremtől.

Az ukrán válogatott veretlenül ért elsőként a célba, a grúzok elvesztették Indiával szemben a fontos rangadót, az utolsó fordulóban a lengyelek legyőzésével holtversenyben végeztek az ukránokkal, de az olimpiai Berger-Sonneborn pontszán nem nekik kedvezett. A két utolsó mérkőzés elvesztése után India első számú csapata örülhetett a bronzéremnek is.

 

A női sakkolimpia végeredménye:

H.

R.

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

2

Ukrajna

11

7

4

0

18

413,5

30,5

157

2

3

Georgia

11

8

2

1

18

392

29

158

3

1

India

11

8

1

2

17

396,5

29

160

4

7

Egyesült Államok

11

8

1

2

17

390

31,5

143

5

10

Kazahsztán

11

8

1

2

17

352

28

149

6

4

Lengyelország

11

7

2

2

16

396

30

155

7

6

Azerbajdzsán

11

7

2

2

16

389

29,5

156

8

11

India 2

11

7

2

2

16

369,5

30

146

9

15

Bulgária

11

7

2

2

16

361

29,5

147

10

8

Németország

11

8

0

3

16

344,5

29

140

11

12

Magyarország

11

8

0

3

16

340,5

28,5

138

12

9

Örményország

11

8

0

3

16

333

28,5

143

13

18

Szerbia

11

8

0

3

16

326

28

139

14

22

Szlovákia

11

7

2

2

16

277

24,5

144

(162 csapat)

Az aranyérmes ukrán válogatott tagjainak eredményei

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

GM

Marija Muzicsuk

2540

0

1

½

1

½

½

½

½

½

1

6

10

2513

-3

2

GM

Anna Muzicsuk

2529

1

1

1

½

1

1

½

0

½

½

7

10

2472

-2,5

3

GM

Anna Usenyina

2423

1

1

1

½

1

½

½

1

1

7,5

9

2528

15,9

4

IM

Natalija Buksza

2401

1

1

1

0

½

1

½

1

½

½

7

10

2406

5,8

5

IM

Julija Oszmak

2420

1

1

1

0

0

3

5

2149

-11,2

 

Az ezüstérmes grúz csapat tagjainak eredményei

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

GM

Nana Dzagnidze

2531

1

½

1

½

0

½

1

½

½

½

6

10

2486

-4,8

2

GM

Nino Bacsiasvili

2466

1

1

0

½

½

½

1

1

1

1

7,5

10

2504

10,6

3

IM

Lela Zsavahasvili

2476

1

½

1

1

0

1

1

½

½

½

7

10

2431

-0,8

4

IM

Salome Melia

2384

1

1

½

1

½

½

0

4,5

7

2329

-0,7

5

IM

Meri Arabidze

2426

1

0

½

1

½

0

1

4

7

2204

-12,6

A bronzérmes indiai csapat tagjainak eredményei

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

GM

Humpy Koneru

2586

1

½

½

½

1

0

½

½

1

½

6

10

2440

-11,8

2

GM

Dronavalli Harika

2517

½

½

½

½

½

½

½

3,5

7

2411

-9,9

3

IM

Vaishali R

2442

1

1

1

½

½

1

1

½

0

½

½

7,5

11

2452

6,4

4

IM

Sachdev Tania

2399

1

1

½

1

1

½

1

½

½

1

0

8

11

2441

11,6

5

IM

Bhakty ulkarni

2373

1

1

1

1

0

4

5

2379

2,9

Az ukrán csapat eredményei, ellenfeleink rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Ukrajna (2, 1, 18) – Dél-Afrika (81, 100, 10)  4 – 0

Törökország (41, 43, 13) - Ukrajna  1 – 3

Ukrajna – Szlovákia (31, 14, 16)  4 – 0

Bulgária (15, 9, 16) - Ukrajna  1,5 – 2,5

Ukrajna – Azerbajdzsán (6, 7, 16) 2 – 2

Románia (20, 23, 14) - Ukrajna  2 – 2

Ukrajna – Hollandia (17, 20, 15) 3,5 – 0,5

India (1, 4, 17) – Ukrajna  2 – 2

Ukrajna – Georgia (3, 2, 18)  2 – 2

Németország (8, 10, 16) - Ukrajna 1,5 – 2,5

Ukrajna – Lengyelország (4, 6, 16)  3 - 1

A grúz csapat eredményei, ellenfeleink rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Irak (82, 65, 12)Georgia (2, 2, 18)  0 – 4

Georgia – Litvánia (42, 18, 15)  2,5 – 1,5

Csehország (23, 16, 15) - Georgia 1,5 – 2,5

Georgia – India 3 (16, 17, 15) 3 – 1

India 2 (11, 17, 15) - Georgia  1 – 3

India (1, 3, 17) – Georgia 3 – 1

Georgia – Románia (20, 23, 14) 2,5 – 1,5

Georgia – Örményország (9,12,16)  2,5 – 1,5

Ukrajna (2, 1, 18) – Georgia 2 – 2

Georgia – Lengyelország (4, 6, 16) 2 – 2

Azerbajdzsán (5, 7, 16) – Georgia 1 – 3

Az indiai csapat eredményei, ellenfeleink rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Tádzsikisztán (8, 78, 11) - India (1, 3, 17) 0 - 4

India – Argentína (40,34, 14)  3,5 – 0,5

Anglia (21, 32, 14) – India 1 – 3

India – Magyarország (12, 11, 16) 2,5 – 1,5

Franciaország (5, 22, 14) - India 1,5 – 2,5

India – Georgia (3, 2. 18) 3 – 1

Azerbajdzsán (5, 7, 16) – India  1,5 – 2,5

India – Ukrajna (2, 1. 18)  2 - 2

Lengyelország (4, 6, 16) – India  2,5 – 1,5

India – Egyesült Államok (7, 17, 4) 1 – 3

Tábladíjasok

1.tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

1

GM

Pia Cramling

2459

Svédország

2532

11

2

Eline Roebers

2344

Hollandia

2532

10

3

GM

Zsanszaja Abdumalik

2495

Kazahsztán

2529

9

2. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

1

GM

Nino Bacsiasvili

2466

Georgia

2504

10

2

GM

Anna Muzicsuk

2529

Ukrajna

2472

10

3

WGM

Hanim Balajayeva

2344

Azerbajdzsán

2454

9

 

3. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

1

WIM

Oliwia Kiolbasa

2376

Lengyelország

2565

11

2

GM

Anna Usenyina

2423

Ukrajna

2528

9

3

IM

Vaishali R

2442

India

2452

   11

4. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

1

WCM

Bat-Erdene Mungunzul

2163

Mongólia

2460

10

2

FM

Maria Malicka

2393

Lengyelország

2453

9

3

IM

Sachdev Tania

2399

India

2441

11

5. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

1

WGM

Jana Schneider

2342

Németország

2414

10

2

WGM

Ulviyya Fataliyeva

2372

Azerbajdzsán

2312

8

3

WGM

Deshmukh Divya

2319

India 2

2298

9

Verőci Zsuzsa

Fotó: Lennart Ootes fidechess.com chess24.com

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog